Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjg0MzE1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 259787
[content] =>
Elég a háborúból, a világ békére szomjazik, igazi megbékélésre – jelentette ki XIV. Leó pápa a világ egyházi vezetőivel tartott közös békeimán, amelyet a római Colosseumban tartottak kedden.
Hangoztatta, „elég a háborúból: ezt kiáltják a szegények és a világ egésze”.

„A háború soha nem lehet szent, csakis a béke szent, mivel Isten akarja” – mondta XIV. Leó. Hozzátette, Isten nevét nem lehet háborúkba sodorni.
„Nincsen szükség ordított szavakra, hivalkodó magatartásra, Isten teremtményeivel szemben használt vallási jelszavakra. Bízunk benne, hogy az ima megváltoztatja a népek történelmét” – mondta a pápa.
A katolikus egyházfő olasz nyelven mondott beszédében hangoztatta, hogy a mai világnak olyan emberekre van szüksége, akik a békéért cselekednek.
„Fegyvertelen” és „lefegyverző” békét sürgetett, amely kifejezéseket első alkalommal a pápai beiktatásakor tartott beszédében használta májusban.
XIV. Leó Isten közbelépését kérte a béke megteremtéséért, hogy „valóra váljon az, ami az emberek számára lehetetlennek tűnik”.
A pápa a világvallások vezetőivel a Colosseumban tartott közös békeimát, ami a Szent Egyed katolikus közösség Merni a békét című római konferenciáját zárta le.
A pápát a Colosseum bejáratánál a Szent Egyed közösség alapítója, Andrea Riccardi, a közösség jelenlegi elnöke , Marco Impagliazzo és a római főpolgármester, Roberto Gualtieri fogadta.
Az ókori amfiteátrum részben fedett színpadán XIV. Leó és más keresztény egyházak és közösségek vezetői foglaltak helyet, a többi vallás képviselője a Colosseum közelében imádkozott. Az imádságok után az összes vallási vezető együtt vonult a keresztény császárnak, Constantinusnak a Colosseum mellett álló diadalívéig, ahol gyertyákat gyújtottak a békéért. A gyertyák fénye a világosságot jelképezte a háborúk keltette sötétségben.
A Colosseumban a pápával közösen imádkozott Antonij volokolamszki metropolita, a Moszkvai Patriarkátus Külkapcsolatok Osztályának vezetője.
A diadalívnél felállított, a békét idéző világoskék színű színpadon XIV. Leó pápa mellett II. Tavadrosz kopt pápa foglalt helyet, Sahak Masalján konstantinápolyi örmény apostoli pátriárka, Thabo Makgoba fokvárosi érsek, III. Mar Awa katolikosz, a Keleti Asszír Egyház pátriárkája, a káldok bagdadi pátriárkája, Raphael Louis Sako bíboros. A találkozón többek között részt vett Ahmed et-Tajeb, az egyiptomi al-Azhar mecset nagyimámja, Mohammad Ali Abtahi iráni teológus, Dionysius Jean Kavak, a damaszkuszi szír-ortodox patriarkátus érseke, Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke, Henrik Stubkjaer, a Luteránus Világszövetség elnöke, Matteo Zuppi, az Olasz Püspöki Kar elnöke, a nemzetközi vallási, politikai, kulturális élet képviselői, valamint a hirosimai túlélők szövetségének tagjai.
Felsorolták a háború, erőszak, terrorizmus pusztította térségeket: Afganisztán, Kolumbia, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Szomália, Haiti, Líbia, Mexikó, Mianmar, Mozambik északi része, Nigéria, a Száhel övezet, Szudán és Dél-Szudán. Békét sürgettek Ukrajnában, a Szentföldön és a Közel-Keleten. Megemlítették az Amerikai Egyesült Államokat, ahol könnyű fegyverekkel okoznak mészárlást. Megemlékeztek a menekültekről, az elrabolt túszok szabadon engedését kérték, valamint bölcsességet és bátorságot a politikai vezetők számára.
Felszólalt Omer Malla Ali szudáni menekült, 31 éves orvos.
Sara Liberati olasz kislány felolvasta a Szent Egyed közösség 2025-ös békefelhívását.
[type] => post
[excerpt] => Elég a háborúból, a világ békére szomjazik, igazi megbékélésre – jelentette ki XIV. Leó pápa a világ egyházi vezetőivel tartott közös békeimán, amelyet a római Colosseumban tartottak kedden.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1761741240
[modified] => 1761697734
)
[title] => XIV. Leó pápa: a világ békére szomjazik
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=259787&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 259787
[uk] => 260014
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 259788
[image] => Array
(
[id] => 259788
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa.jpg
[original_lng] => 94409
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/leo-papa.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1761898588:8
[_thumbnail_id] => 259788
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1001
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 524917243000
[_oembed_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] =>
[_oembed_time_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => 1761734059
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761734059
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 854
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => vallás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 1920964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => XIV. Leó pápa
)
)
[1] => Array
(
[id] => 258270
[content] =>
Budapesten megtartották a Magyar Állandó Értekezletet, amelyen Kárpátalját Brenzovics László a KMKSZ elnöke képviselte. A politikus a TV21 Ungvárnak elmondta: örvendetes, hogy a magyar kormányzat továbbra is elkötelezett a béke mellett, illetve a kárpátaljai magyarság támogatásában.
[type] => post
[excerpt] => Budapesten megtartották a Magyar Állandó Értekezletet, amelyen Kárpátalját Brenzovics László a KMKSZ elnöke képviselte.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1760712900
[modified] => 1760712468
)
[title] => Brenzovics László: a kárpátaljai magyarság ügye hangsúlyosan szerepelt a MÁÉRT-en (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=258270&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 258270
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 258271
[image] => Array
(
[id] => 258271
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36.jpg
[original_lng] => 168082
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/21-36.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1760701669:14
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1760701444
[_thumbnail_id] => 258271
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1094
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] =>
[_oembed_time_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] => 1760702107
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1760702107
[_oembed_94a387cc5cecee6cf776645a9a32d245] =>
[_oembed_time_94a387cc5cecee6cf776645a9a32d245] => 1760702108
[_oembed_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] =>
[_oembed_time_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => 1760702108
[_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] =>
[_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1760702108
[_algolia_sync] => 451010072001
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1760866925
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1761060445
[_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] =>
[_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1761822676
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762450806
[_oembed_ab96f9e1df2b3d291c77ae3efb2b02c8] =>
[_oembed_time_ab96f9e1df2b3d291c77ae3efb2b02c8] => 1763113178
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763378618
[_oembed_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] =>
[_oembed_time_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => 1763988212
[_oembed_d5c4fffa48872efc099708a93c3c3ddf] =>
[_oembed_time_d5c4fffa48872efc099708a93c3c3ddf] => 1763988213
[_oembed_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] =>
[_oembed_time_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => 1763988213
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763988213
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763988213
[_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] =>
[_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764522424
[_oembed_ef2cb6c8bd818b987982da46f54983ee] =>
[_oembed_time_ef2cb6c8bd818b987982da46f54983ee] => 1764522425
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764522425
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764522425
[_oembed_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] =>
[_oembed_time_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => 1764522425
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
[8] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
[8] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 248
[2] => 165997
[3] => 142425
[4] => 371578
[5] => 614
[6] => 251
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => Brenzovics László
[2] => kárpátaljai magyarság
[3] => KMKSZ elnök
[4] => Magyar Állandó Értekezlet
[5] => magyar kormány
[6] => támogatás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 251657
[content] =>
Egynapos böjtöt és imát kért szerdán XIV. Leó pápa augusztus 22-re a hívőktől a béke érdekében a Közel-Keleten, Ukrajnában és a világ más, háború sújtotta térségeiben.
„Földünket továbbra is háborúk sebzik a Szentföldön, Ukrajnában és sok más régióban (…), ezért felkérek minden hívőt, hogy böjtöléssel és imával töltse augusztus 22. napját” – mondta a katolikus egyházfő vatikáni heti audienciáján.

XIV. Leó azt javasolta a hívőknek, hogy kérjék Istent: „töltsön el bennünket békével és igazságossággal, hogy letörülhessük az elhúzódó fegyveres konfliktusoktól szenvedők könnyeit”.
A pápa már többször szorgalmazta az ukrajnai háború befejezését, és az ukrán elnök volt az első külföldi vezető, akivel telefonon beszélt.
Júliusban személyesen is találkozott Volodimir Zelenszkijjel.
Tavaly októberben, az Izrael és Hamász palesztin szélsőséges szervezet közötti fegyveres konfliktus kezdetének első évfordulóján az előző egyházfő, Ferenc pápa hirdetett meg különleges böjt- és imanapot.
[type] => post
[excerpt] => Egynapos böjtöt és imát kért szerdán XIV. Leó pápa augusztus 22-re a hívőktől a béke érdekében a Közel-Keleten, Ukrajnában és a világ más, háború sújtotta térségeiben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1755781440
[modified] => 1755774118
)
[title] => XIV. Leó pápa egynapos böjtöt és imát kért péntekre a békéért
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=251657&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251657
[uk] => 251755
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 251659
[image] => Array
(
[id] => 251659
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo.png
[original_lng] => 1343681
[original_w] => 1644
[original_h] => 793
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo-300x145.png
[width] => 300
[height] => 145
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo-768x370.png
[width] => 768
[height] => 370
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo-1024x494.png
[width] => 1024
[height] => 494
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo-1536x741.png
[width] => 1536
[height] => 741
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo.png
[width] => 1644
[height] => 793
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/leo.png
[width] => 1644
[height] => 793
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1755783094:8
[_thumbnail_id] => 251659
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2305
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 343487236002
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1760975100
[_oembed_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] =>
[_oembed_time_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => 1762413450
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 598
[4] => 854
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Tudomány
[4] => vallás
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 2388854
[2] => 1920964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => egynapos böjt
[2] => XIV. Leó pápa
)
)
[3] => Array
(
[id] => 245012
[content] =>
Az ukránok többsége minden területi engedmény ellen van, és ez az elmúlt hónapokban szinte semmit nem változott – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felmérésének adataira hivatkozva.
A jelentés szerint a KMISZ immáron három éve saját felméréseiben kérdéseket tesz fel a lakosság azon hajlandóságáról, hogy mennyire hajlandó engedményeket tenni a mielőbbi béke elérése és a függetlenség megőrzése érdekében. Ez a kérdés nem határozza meg, hogy mely területek képezhetik alku tárgyát, és hogy milyen „területi alkuról” van szó.

Májusban a helyzet nem változott 2025 februárjához képest. Így az ukránok 52%-a kategorikusan ellenez minden területi engedményt (2025 februárjában – 50%). Készen áll bizonyos területi veszteségek elfogadására – 38% (2025 februárjában – 39%). A szociológusok kimutatták, hogy a „területi veszteségek” meghatározása hogyan befolyásolja a felmérés eredményeit.
Tehát, ha egyes területek hivatalos elismeréséről Oroszország részeként beszélünk, a túlnyomó többség (68%) ellene lesz. 24% kész elfogadni (vegyük figyelembe, hogy „egyes területekről” beszélünk, nem az összes megszállt területről, a területektől függően jelentős különbségek lehetnek).
Emellett az abszolút többség – 78% – elutasítja az Ukrajna által ellenőrzött területek Oroszországnak való átadását. Csupán 15% hajlandó elfogadni. Az egyetlen lehetőség, ahol legalább van lehetőség a vitára, az orosz ellenőrzés de facto elismerése de jure elismerés nélkül. Még ebben az esetben is 43% kész elfogadni, míg 48% kategorikusan ellene van.
„Ahogy azonban más KMISZ-felmérések is kimutatták, ha a béketerv biztonsági garanciákat és más, Ukrajna jövője szempontjából fontos elemeket is tartalmaz, akkor több mint 50% – bár lelkesedés nélkül – elfogadhatja a háború befejezésére vonatkozó ilyen forgatókönyvet” – áll a jelentésben.
A közvélemény minden olyan opciót el fog utasítani, amely magában foglalná az ukrán területek hivatalos elismerését Oroszország részeként, vagy még inkább a nem megszállt területek orosz ellenőrzés alá helyezését. „Az ukránok azonban egészséges rugalmasságot tanúsítanak, és még a területek feletti ellenőrzés kapcsán is készek megvitatni egy kompromisszumos lehetőséget, amely elismeri a de facto orosz ellenőrzést anélkül, hogy azt de jure elismernék” – tették hozzá a szociológusok.
A KMISZ saját felmérését 1011 válaszadó bevonásával 2025. május 15. és június 3. között végezte.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukránok többsége minden területi engedmény ellen van, és ez az elmúlt hónapokban szinte semmit nem változott.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749566100
[modified] => 1749564141
)
[title] => Az ukránok többsége elutasít minden területi engedményt a békéért cserében – KMISZ
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=245012&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245012
[uk] => 245015
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245013
[image] => Array
(
[id] => 245013
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok.jpg
[original_lng] => 48798
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ukranok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749553342:5
[_thumbnail_id] => 245013
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1884
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 94925308002
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752505644
[_oembed_48502b6798f08f181a3dbbb55f596772] => {{unknown}}
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761743846
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 2001777
[2] => 1984
[3] => 1995
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => engedmények
[2] => felmérés
[3] => statisztika
)
)
[4] => Array
(
[id] => 241238
[content] =>
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” – mondta.

A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén. „Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiótokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vegytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.
Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta. Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.
Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: „veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”.
Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá. Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta: „együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hidjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.
Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy „szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.
Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.
[type] => post
[excerpt] => A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746786660
[modified] => 1746779382
)
[title] => A békéről, a hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt XIV. Leó pápa első beszéde
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=241238&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 241238
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 241241
[image] => Array
(
[id] => 241241
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1.webp
[original_lng] => 55868
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/leo-papa-1.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1746768583:12
[_thumbnail_id] => 241241
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1834
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1746736433
[_oembed_3ed15975ca10c749187f0862b9993dee] =>
[_oembed_time_3ed15975ca10c749187f0862b9993dee] => 1746766217
[_oembed_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] =>
[_oembed_time_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] => 1746768583
[_oembed_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] =>
[_oembed_time_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] => 1746775867
[_algolia_sync] => 664205239000
[_oembed_fe7095aa61f5ea5ec6edde40bed57b19] => Le pape Léon XIV a pris son premier bain de foule en papamobile, place Saint-Pierre. Il s'apprête à célébrer la messe d'inauguration de son pontificat, en présence de dizaines de milliers de fidèles et de dirigeants étrangers, dont le vice-président américain JD Vance. pic.twitter.com/InkJbLq8iZ
— Le Figaro (@Le_Figaro) May 18, 2025
[_oembed_time_fe7095aa61f5ea5ec6edde40bed57b19] => 1748261528
[_oembed_66f003e72e5619e8ecaf45a699ff5ef0] =>
[_oembed_time_66f003e72e5619e8ecaf45a699ff5ef0] => 1748261528
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761140633
[_oembed_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] =>
[_oembed_time_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => 1762878832
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 854
[4] => 25
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => vallás
[4] => Videók
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 202841
[2] => 3439
[3] => 1920964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => beszéd
[2] => Vatikán
[3] => XIV. Leó pápa
)
)
[5] => Array
(
[id] => 236917
[content] =>
A Csapi Görögkatolikus Egyházközség kezdeményezésére a római katolikus közösséggel karöltve tíz évvel ezelőtt szervezték meg az első ökumenikus keresztutat Csapon. Miután 2022-ben kitört az orosz ukrán háború már a béke jegyében hirdették meg a keresztutat. Akkor senki sem gondolta, hogy három év elteltével még mindig a békéért imádkozva járják végig az emberek.
[type] => post
[excerpt] => A Csapi Görögkatolikus Egyházközség kezdeményezésére a római katolikus közösséggel karöltve tíz évvel ezelőtt szervezték meg az első ökumenikus keresztutat Csapon. Miután 2022-ben kitört az orosz ukrán háború már a béke jegyében hirdették meg a ke...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1743085800
[modified] => 1743085279
)
[title] => Aktuális (2025.03.27) Jubileumi keresztút a békéért Csapon (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=236917&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 236917
[uk] => 236948
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 236919
[image] => Array
(
[id] => 236919
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42.jpg
[original_lng] => 209112
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/21-42.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743078080:14
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1743077760
[_thumbnail_id] => 236919
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1822
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743078607
[_oembed_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] =>
[_oembed_time_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] => 1743078608
[_oembed_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] =>
[_oembed_time_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] => 1743078608
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743078608
[_oembed_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] =>
[_oembed_time_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] => 1743078608
[_oembed_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] =>
[_oembed_time_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => 1743078608
[_oembed_938fd113915f1a9049e74535a84278be] =>
[_oembed_time_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => 1743078608
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1743078608
[_oembed_2574f6599380d9fea8ad0e46ad048c1f] =>
[_oembed_time_2574f6599380d9fea8ad0e46ad048c1f] => 1743148089
[_oembed_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] =>
[_oembed_time_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] => 1743750761
[_oembed_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] =>
[_oembed_time_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] => 1743750762
[_oembed_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] =>
[_oembed_time_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => 1743750762
[_algolia_sync] => 1203131435001
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1745649786
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1745649786
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1745649786
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1745649786
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745649787
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745649787
[_oembed_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] =>
[_oembed_time_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] => 1745649787
[_oembed_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] =>
[_oembed_time_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => 1745649787
[_oembed_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] =>
[_oembed_time_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] => 1748936008
[_oembed_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] =>
[_oembed_time_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] => 1748936008
[_oembed_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] =>
[_oembed_time_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] => 1751635470
[_oembed_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] =>
[_oembed_time_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] => 1753620265
[_oembed_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] =>
[_oembed_time_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => 1753620266
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753620266
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753620266
[_oembed_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] =>
[_oembed_time_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] => 1758536433
[_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] =>
[_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1758536433
[_oembed_835dd7a7d17ef8f905bb91233d75231b] =>
[_oembed_time_835dd7a7d17ef8f905bb91233d75231b] => 1758536433
[_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
[_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758536433
[_oembed_b9c9c62f62340675654b3d2a5bfd84d0] =>
[_oembed_time_b9c9c62f62340675654b3d2a5bfd84d0] => 1758536433
[_oembed_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] =>
[_oembed_time_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] => 1759310771
[_oembed_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] =>
[_oembed_time_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] => 1759310771
[_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] =>
[_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1759310771
[_oembed_4436b43d9b32246c21ace4285fd8bfe7] =>
[_oembed_time_4436b43d9b32246c21ace4285fd8bfe7] => 1759310771
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759310771
[_oembed_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] =>
[_oembed_time_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] => 1761211717
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1761211717
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761211717
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1761211717
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763034923
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763034923
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763034924
[_oembed_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] =>
[_oembed_time_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => 1763211849
[_oembed_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] =>
[_oembed_time_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] => 1763211849
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763211850
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763211850
[_oembed_9dac817c713632d767d145dbcc970431] =>
[_oembed_time_9dac817c713632d767d145dbcc970431] => 1763211850
[_oembed_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] =>
[_oembed_time_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => 1763211850
[_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] =>
[_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763211850
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 624
[2] => 445787
[3] => 263377
[4] => 1030
[5] => 100661
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => Csap
[2] => csapi görögkatolikus egyházközség
[3] => Csapi Római Katolikus Egyházközség
[4] => kárpátalja
[5] => keresztút
)
)
[6] => Array
(
[id] => 233721
[content] =>
Egy felmérésben a lengyeleket arról kérdezték, hogy szerintük Ukrajnának miként kellene viselkednie az Oroszországgal folytatott háborúban, amire a válaszadók 57 százaléka azt felelte, hogy Kijevnek a lehető leghamarabb békére kell törekednie – írja az Ukranszkaja Pravda.
A megkérdezettek 30 százaléka úgy vélekedett, hogy keleti szomszédunk ne hagyja abba harcot, míg 13 százalék a Nem tudom lehetőséget választotta. A férfiak 55 százaléka és a nők 59 százaléka szerint Ukrajnának minél hamarabb békére kellene törekednie. Minden tizedik férfi (10 százalék) és minden hatodik nő (15 százalék) azt mondta, hogy nincs véleménye erről a kérdésről.

Több férfi (35 százalék), mint nő (26 százalék) felelte azt, hogy Ukrajnának nem szabad feladnia a harcot. Ha pártok szerint nézzük, akkor a Konföderáció szavazóinak 74 százaléka támogatta a három éve tartó ellenségeskedés gyors befejezését. Ellenben a legnagyobb kormánypárt, a Polgári Platform (PO) szavazóinak 44 százaléka támogatja ezt a döntést.
A kérdés megosztja a PO bázisát, mivel 47 százalék szerint Ukrajnának folytatnia kell a háborút, ami a politikai csoportok szavazói közül a legmagasabb aránynak számít. A lap emlékeztet, hogy korábban a németeket is megkérdezték Ukrajna támogatása kapcsán: a válaszadók 46 százaléka azt szeretné, ha a Németország fegyverrel és pénzzel sem segítené Kijevet.
[type] => post
[excerpt] => Tízből majdnem hat lengyel szerint a lehető leghamarabb békére kell törekednie Ukrajnának Oroszországgal. A kérdés megosztja a kormánypárt, a Polgári Platform bázisát, mivel 47 százalék szerint Ukrajnának folytatnia kell a háborút, míg 44 százalék...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740685620
[modified] => 1740610352
)
[title] => Már a lengyelek is békét akarnak, méghozzá gyorsan
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=233721&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 233721
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 233722
[image] => Array
(
[id] => 233722
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[original_lng] => 50071
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lengyel-ukran.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1740603155:12
[_thumbnail_id] => 233722
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2474
[_oembed_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] =>
[_oembed_time_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] => 1740603155
[_oembed_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] =>
[_oembed_time_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] => 1740603155
[_oembed_a4c25d24a62608d5c45d86f3c79727c8] =>
[_oembed_time_a4c25d24a62608d5c45d86f3c79727c8] => 1740603155
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203131363001
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1744696674
[_oembed_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] =>
[_oembed_time_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] => 1747461666
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761580533
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 1734730
[2] => 541185
[3] => 85475
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => közvélemény
[2] => lengyelek
[3] => ukrajnai háború
)
)
[7] => Array
(
[id] => 229742
[content] =>
Három év rengeteg idő, pláne, ha háborús szorongással telik. Az áramszünetek, a légiriadók és az állandó félelem sokakat megvisel Kárpátalján is. A maroknyi magyarság azt várja 2025-től, hogy végre eljöjjön a béke, és soha többé ne kelljen félni.
[type] => post
[excerpt] => Három év rengeteg idő, pláne, ha háborús szorongással telik. Az áramszünetek, a légiriadók és az állandó félelem sokakat megvisel Kárpátalján is.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1737133800
[modified] => 1737131500
)
[title] => Kárpátalja a békét várja 2025-től (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229742&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229742
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 229743
[image] => Array
(
[id] => 229743
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7.jpeg
[original_lng] => 114634
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-7.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737124308:16
[_oembed_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] =>
[_oembed_time_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] => 1737124135
[_thumbnail_id] => 229743
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1508
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] =>
[_oembed_time_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] => 1737126627
[_oembed_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] =>
[_oembed_time_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] => 1737126627
[_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] =>
[_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737126627
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737126628
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1737126628
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1737126628
[_oembed_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] =>
[_oembed_time_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] => 1737276529
[_oembed_453471861e1129dfe9889675eb64ce7a] =>
[_oembed_time_453471861e1129dfe9889675eb64ce7a] => 1737562906
[_oembed_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] =>
[_oembed_time_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] => 1741003022
[_oembed_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] =>
[_oembed_time_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] => 1741003022
[_oembed_b5d190b0f07c81ea812a7cfdcbc0a3ff] =>
[_oembed_time_b5d190b0f07c81ea812a7cfdcbc0a3ff] => 1741003022
[_oembed_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] =>
[_oembed_time_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] => 1741273419
[_oembed_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] =>
[_oembed_time_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] => 1741273419
[_oembed_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] =>
[_oembed_time_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] => 1741273419
[_oembed_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] =>
[_oembed_time_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] => 1741273419
[_oembed_210805d03f19d8180c5bc8412f50c2fd] =>
[_oembed_time_210805d03f19d8180c5bc8412f50c2fd] => 1741273419
[_oembed_590598986bbf6b733e24cce0cd2ec7b0] =>
[_oembed_time_590598986bbf6b733e24cce0cd2ec7b0] => 1741763766
[_oembed_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] =>
[_oembed_time_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] => 1741763766
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741763766
[_oembed_1e287620ca1268882ea3a36021190214] =>
[_oembed_time_1e287620ca1268882ea3a36021190214] => 1741763766
[_oembed_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] =>
[_oembed_time_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => 1741763766
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1741763767
[_oembed_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] =>
[_oembed_time_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] => 1741763767
[_algolia_sync] => 831911505002
[_oembed_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] =>
[_oembed_time_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => 1746014128
[_oembed_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] =>
[_oembed_time_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] => 1746014128
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746014128
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746014128
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1746014128
[_oembed_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] =>
[_oembed_time_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] => 1746974264
[_oembed_b548bcdfd362b16479c86d6406b51f9e] =>
[_oembed_time_b548bcdfd362b16479c86d6406b51f9e] => 1747042221
[_oembed_1a21054cba4d3ceda521b3f442701bbe] =>
[_oembed_time_1a21054cba4d3ceda521b3f442701bbe] => 1748589012
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1748589012
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1748589012
[_oembed_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] =>
[_oembed_time_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => 1748589012
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1748589012
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1759486991
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759486991
[_oembed_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] =>
[_oembed_time_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => 1759486991
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759486991
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759486991
[_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] =>
[_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759486991
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1759672031
[_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
[_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1759672032
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1759672032
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761641586
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1761641586
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761641586
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761641586
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1761641586
[_oembed_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] =>
[_oembed_time_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] => 1761641586
[_oembed_d3a37c8f77aaeafa8dc9e98843276899] =>
[_oembed_time_d3a37c8f77aaeafa8dc9e98843276899] => 1761641586
[_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] =>
[_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1761641586
[_oembed_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] =>
[_oembed_time_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] => 1762359878
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762359879
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762359879
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762359879
[_oembed_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] =>
[_oembed_time_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] => 1762950872
[_oembed_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] =>
[_oembed_time_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] => 1762950872
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1762950872
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762950872
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 33
[6] => 25
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
[6] => Videók
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 372869
[1] => 3707
[2] => 84315
[3] => 77
[4] => 1030
[5] => 1647472
[6] => 1647469
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áramszünetek
[1] => Balogh Lívia
[2] => béke
[3] => Beregszász
[4] => kárpátalja
[5] => légiriadók
[6] => Lengyel György
)
)
[8] => Array
(
[id] => 228359
[content] =>
Az ukránok 2024 decemberében továbbra is rugalmasak és nyitottak voltak a béke-megállapodások paramétereivel kapcsolatos tárgyalásokra, de határozottan elutasították a „békét bármilyen feltételekkel” elvet – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) felmérésére hivatkozva.
A kutatásban részt vevő szociológusok három lehetséges béke-megállapodási csomagot ajánlottak fel a válaszadóknak, amelyek Ukrajna számára pozitív és negatív szempontokat is tartalmaztak. A jelenleg megszállt területek felszabadításának elhalasztásával és a NATO-csatlakozás tilalmával, de az EU-hoz való csatlakozással – zet 41 % támogatta, míg 47 % kategorikusan elfogadhatatlannak tartotta. Júniusban 38 % volt hajlandó elfogadni ezt a lehetőséget, 54 % pedig kategorikusan ellenezte.

Ugyanakkor, ha Ukrajna NATO-tagságot kap (az EU-tagság mellett), akkor a jelenleg megszállt területek felszabadításának elhalasztása mellett 64 % hajlandó támogatni ezt a lehetőséget, 21 % pedig kategorikusan ellenzi. Júniusban 47 % volt hajlandó támogatni ezt a lehetőséget, 38 % pedig kategorikusan ellenezte.
A harmadik csomag esetében 60 % általánosságban elfogadná a NATO- és EU-tagság lehetőségét, valamint Herszon és Zaporizzsja régiók felszabadítását, valamint Donbász és Krím felszabadításának elhalasztását. Kategorikusan ellene lenne – 26 %. Júniusban 57 % volt kész támogatni ezt a lehetőséget, 33 % pedig kategorikusan ellenezte.
„A csomagokhoz való megfontolt hozzáállás azt mutatja, hogy ha a csomagok tartalmaznák Oroszország aktuális (a médiatérben rendszeresen megjelenő követeléseit, az abszolút többség kategorikusan elutasítaná azokat” – írta a KMISZ. Amint az intézet megjegyezte, a biztonság és a jövőbeli inváziókkal szembeni védelem biztosítása továbbra is prioritást élvez. Például az ukránok többsége támogatja az atomfegyverek visszaállítását.
A felmérést a KMISZ 2024. december 2-17-én végezte 2000 válaszadó bevonásával. A területi engedményekre való készségre vonatkozó kérdést 985 válaszadónak tették fel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukránok 2024 decemberében továbbra is rugalmasak és nyitottak voltak a béke-megállapodások paramétereivel kapcsolatos tárgyalásokra, de határozottan elutasították a „békét bármilyen feltételekkel” elvet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1735936320
[modified] => 1735918061
)
[title] => Az ukránok ellenzik a bármilyen feltételek melletti békét – közvélemény-kutatás
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228359&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228359
[uk] => 228383
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 139987
[image] => Array
(
[id] => 139987
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes.png
[original_lng] => 513559
[original_w] => 960
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes-300x156.png
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes-768x400.png
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/238849-ukraine-flag-nytimes.png
[width] => 960
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735929088:2
[_thumbnail_id] => 139987
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2908
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f355678769cb25b67daf80fd1f644280] =>
[_oembed_time_f355678769cb25b67daf80fd1f644280] => 1741003010
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1743879165
[_algolia_sync] => 1203087263001
[_oembed_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] =>
[_oembed_time_cf4d7f135449d5086ed69b89cc16e330] => 1747692693
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748157133
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749645341
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753630024
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1757930942
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763727570
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764168088
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1764168089
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1764168089
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764942130
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 1170724
[2] => 1984
[3] => 433532
[4] => 1985
[5] => 48032
[6] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => békefeltételek
[2] => felmérés
[3] => Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ)
[4] => közvélemény-kutatás
[5] => lakosság
[6] => Ukrajna
)
)
[9] => Array
(
[id] => 228087
[content] =>
Idén is közzétette 2025-ös évre vonatkozó jóslatait a Financial Times, egy neves brit gazdasági lap. A londoni vállalat egyebek mellett úgy látja: 2025-ben vége lesz az ukrajnai háborúnak, Trump vámháborút indít Kína ellen, de nem lesz támadás Irán atomlétesítményei ellen.

A Financial Times úgy látja, 2025-ben sikerül majd békeszerződéssel lezárni a háborút: Donald Trump szankciókkal és fegyverszállítmányokkal kényszeríti majd tárgyalóasztalhoz a háborúzó feleket.
Ukrajna területeinek egy része megszállva marad majd, az ország egyelőre nem léphet be a NATO-ba, viszont biztonsági garanciákat kap Európától.
Arról is írnak, hogy tarifaháború lesz Amerika és Kína közt, illetve Kanadára és Mexikóra is nagyobb vámot vethet ki az új amerikai elnök. Ugyanakkor nem biztos, hogy a kivetett tarifák súlyosak lesznek.
Az FT arra is kitér, hogy nem valószínű, hogy Izrael és Amerika Irán atomlétesítményeit fogja támadni, mivel Trump nem akar átfogó háborút a Közel-Keleten.
Emellett megjósolják egyebek mellett még, hogy az amerikai jegybank óvatos lesz, nem lesznek jövőre nagy kamatvágások, Emmanuel Macron marad a francia elnök, nem fognak jelentősen magasabbra száguldani a nagy kapitalizációjú techrészvények, 200 ezer lesz a bitcoin, az „AI-ügynökök” lesznek a 2025-ös év nagy hypeja.
[type] => post
[excerpt] => Idén is közzétette 2025-ös évre vonatkozó jóslatait a Financial Times, egy neves brit gazdasági lap. A londoni vállalat egyebek mellett úgy látja: 2025-ben vége lesz az ukrajnai háborúnak, Trump vámháborút indít Kína ellen, de nem lesz támadás Irá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735671600
[modified] => 1735660587
)
[title] => A britek szerint jövőre vége lesz az ukrajnai háborúnak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228087&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228087
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 228089
[image] => Array
(
[id] => 228089
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993.jpg
[original_lng] => 369274
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajnai-haboru-723993.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735653388:12
[_thumbnail_id] => 228089
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2007
[_oembed_01f6d4d7b5e6689460cd6c1c195cb4d4] =>
[_oembed_time_01f6d4d7b5e6689460cd6c1c195cb4d4] => 1735664459
[_oembed_6f38aa81ed213d3ab916632cc33f6448] =>
[_oembed_time_6f38aa81ed213d3ab916632cc33f6448] => 1735815559
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737024942
[_oembed_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] =>
[_oembed_time_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] => 1737024943
[_oembed_aaab962faadce63132fcb255c241c10d] =>
[_oembed_time_aaab962faadce63132fcb255c241c10d] => 1737024943
[_oembed_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] =>
[_oembed_time_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] => 1737286516
[_oembed_22ba28041fcee5ebd74f2eb966e2a935] =>
[_oembed_time_22ba28041fcee5ebd74f2eb966e2a935] => 1738162881
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738162881
[_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] =>
[_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1738932621
[_oembed_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] =>
[_oembed_time_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => 1739982907
[_oembed_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] =>
[_oembed_time_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] => 1739982907
[_oembed_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] =>
[_oembed_time_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] => 1742149801
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1743609601
[_oembed_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => Grok now on @Telegram https://t.co/a35Eal9vkj
— Elon Musk (@elonmusk) March 26, 2025
[_oembed_time_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => 1743878797
[_algolia_sync] => 1203087188001
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1744458290
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748622240
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748967789
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749565848
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1749565848
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1751827751
[_oembed_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] =>
[_oembed_time_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] => 1752689286
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1755930765
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761238881
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761238882
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761238882
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761303965
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 84315
[1] => 44769
[2] => 1127
[3] => 8792
[4] => 291
[5] => 1579617
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béke
[1] => háború
[2] => Kína
[3] => mesterséges intelligencia
[4] => Ukrajna
[5] => vámháború
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 84315
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 84315
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
béke (1 Oldal)