Egy farmer fedezte fel azt a különös, mintegy háromméteres tárgyat, ami a földbe ékelődött Ausztrália délkeleti részén. Az űrből jött.
Az űrkutatáshoz használt eszközök nagyon ritkán, de visszatérhetnek a Föld légkörébe, sőt: olyan helyzetek is előfordulhatnak, hogy a tárgy nem ég el, darabokban, ám mégis becsapódik valahol. Ez a forgatókönyv játszódott le nemrég Új-Dél-Walesben is, ahol egy űrhajó méretes darabjára lett figyelmes egy birkatenyésztő.
Az ABCNews által idézett Brad Tucker, az Ausztrál Nemzeti Egyetem csillagásza szerint a földbe fúródott tárgy a SpaceX űrszemete. További nyomozás során pedig az is kiderült, hogy a mintegy 3 méter hosszú panel ahhoz az űrkabinhoz tartozott, amit a 2020-ban útnak indított Crew-1 nevű misszió vett igénybe.
A SpaceX igen ügyesen fejlesztett ki újrafelhasználható rakétákat, amik fontos jellemzője, hogy biztonságosan vissza tudnak térni egy erre a célra kifejlesztett leszállóhajóra. Más darabokat pedig szándékosan olyan pályára küldenek, hogy végül a Csendes- vagy az Atlanti-óceánba zuhanjanak – ezért is olyan szokatlan, hogy egy panel mégis a szilárd talajba csapódott.
Rebecca Allen, a Swinburne Műszaki Egyetem csillagásza szerint ez is azt mutatja, hogy a törmelékek nyomon követése kritikus fontosságú.
Ausztráliában eddig egyetlen nagyobb űrszemét ért földet: ez a NASA Skylab nevű űrállomásának egy darabja volt, ami 1979-ben csapódott be a nyugat-ausztráliai Esperance közelében.
#Mildura and surrounds were treated to a spectacular sight tonight when a red light appeared in the sky. Was it aliens? An aurora? No, it appears to have been the hydroponic lights from a medicinal cannabis farm reflecting off cloud which is somehow the most Mildura answer ever. pic.twitter.com/Wfy63tRrng
FAR FROM HOME: Cowell farmer Ty Kayden found a BABY SEAL in his wheat crop this morning. The crop is about 3km’s from the ocean! Hear about it soon on the Country Hour @ABCRural@abcadelaide@abcnewspic.twitter.com/QyWhN2Di2y
Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles! Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles! Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
Australia has just sweltered through its hottest 12 months on record, a weather official said Thursday, a period of drenching floods, tropical cyclones and mass coral bleaching. https://t.co/ikmC4SRSk5pic.twitter.com/cF7n8zv1R9