A WHO sürgeti az országokat, hogy folytassák a dohányzásellenőrzési politikák végrehajtását és küzdjenek a dohányipar beavatkozása ellen.
Világszerte csökken a dohányfogyasztás, annak ellenére, hogy a dohányipar arra törekszik, hogy növelje a dohányzók számát. Ez áll a WHO jelentésében.
Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint ma 1,25 milliárd felnőtt dohányfogyasztó van a világon.
„A 2022-es trendek a dohányfogyasztás csökkenését mutatják világszerte. Világszerte minden ötödik felnőtt dohányzik” – áll a jelentésben.
A dokumentum szerint 150 ország sikeresen csökkenti a dohányfogyasztást. Brazília például 35%-os csökkenést ért el 2010 óta, míg Hollandia a 30%-os küszöbön áll.
Ukrajnában az emberek 27,4 százaléka fogyaszt dohány- és nikotinterméket, közülük 23 százalék naponta – ismertette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb felmérésének adatait.
A nikotintartalmú vagy dohánytermékeket a férfiak 37,5 százaléka és a nők 11,1 százaléka fogyasztja rendszeresen – nyilatkozta Andrij Szkipalszkij, a WHO ukrajnai irodájának koordinátora.
A WHO felmérésében az ukrán lakosság 42,3 százaléka válaszolta azt, hogy a háborúnak nem volt hatása a dohány- vagy nikotinfogyasztásának intenzitására. 40,2 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy vagy valamivel több, vagy sokkal több dohányt vagy nikotint fogyasztott, 12,6 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, kevesebb ilyen terméket kezdett használni.
A dohányzó ukránok 83,3 százaléka hagyományos cigarettát szív, miközben elektromos cigarettát csupán 3,3 százalék.
A megkérdezettek többsége először átlagosan 17 éves korában próbálta ki a dohányzást (a férfiak esetében 15 éves kor, a nők esetében pedig 19 éves kor az átlag). Az emberek átlagosan 19 évesen válnak napi dohányzóvá (a férfiak 18 évesen, a nők pedig 22 évesen).
A tanulmány arra is rávilágított, hogy az iskolázottság összefüggésben van az alacsonyabb dohányzási hajlandósággal. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők mindössze 14,8 százaléka dohányzik. A diploma nélküliek 22,6 százaléka cigizik, miközben a szakmunkás- vagy alacsonyabb végzettségűek körében ez az arány már a 25 százalékot is eléri.
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter szerint a Krím félszigeti orosz légitámaszponton történt robbanások elkerülhetők lettek volna, ha a megszállók nem dohányoznak egyszerre több veszélyes helyen, és nem dobálják szét a csikkeket – közölte pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a védelmi tárcavezető interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Reznyikov a DR dán tévécsatornának nyilatkozva műsorvezetői kérdésre válaszolva, miszerint Ukrajna áll-e a krími katonai repülőtér elleni támadás mögött, azt válaszolta, hogy ennek valószínűleg az az oka, hogy a repülőtéren a katonák tiltott helyen dohányoztak. „Szerintem az orosz katonák megsértették a biztonsági szabályokat ezen a bázison. Nyilván egyszerre több helyen is eldobálták a csikkeket, és látjuk az eredményt” – mutatott rá. „Veszélyes helyeken nagyon veszélyes dohányozni” – figyelmeztetett a védelmi miniszter.
A védelmi tárcavezető kifejtette: amikor látjuk a műholdfelvételeket, megértjük az ilyen gondatlanság valódi következményeit, azt hiszem, több repülőgépet, lövedéket, rakétát és hasonlókat veszítettek el az orosz megszállók. „Oroszország ezt a repülőteret használta az Ukrajna elleni támadások fő bázisaként. Az agresszor az ukrán területek bombázását és lövetését hajtotta onnan végre” – emlékeztetett Olekszij Reznyikov.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Olekszij Reznyikov védelmi miniszter szerint a Krím félszigeti orosz légitámaszponton történt robbanások elkerülhetők lettek volna, ha a megszállók nem dohányoznak egyszerre több veszélyes helyen, és nem dobálják szét a csikkeket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1660330800
[modified] => 1660330614
)
[title] => Reznyikov a krími robbanásokról: nem kell egyszerre több rossz helyen dohányozni, és a csikkeket szétdobálni
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114428&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114428
[uk] => 114431
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114429
[image] => Array
(
[id] => 114429
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3.jpg
[original_lng] => 47728
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-3.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1660320408:3
[_thumbnail_id] => 114429
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2665
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8d69632788d209e5285fc79b6903df6e] =>
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
The Netherlands has joined the UK-led program of training servicemembers of #UAarmy. Dutch personnel will start their mission this August. The more well-trained fighters we have, the closer our victory. Thanks to @KajsaOllongren for friendship and support. ?????
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
A year ago, the russian cruiser “moskva”, with the help of @UA_NAVY, completed its last and most successful operation. It underwent a transformation from the Black Sea's largest tin can into its best diving attraction. We’re not going to stop.russians have 3 options: flee,… pic.twitter.com/mNWVLUSQFJ
Betiltják az ízesített dohánytermékeket Ukrajnában, az erről szóló törvénytervezetet már benyújtották a Parlamentbe. A dokumentum az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvét követi, amelyet 2014-ben fogadtak el.
A 18 évesnél fiatalabb állampolgároknak dohánytermékek, elektronikus cigaretták és a bennük használt folyadékok, sör, alkoholtartalmú és alacsony alkoholtartalmú italok értékesítéséért 6800 UAH és 13 600 UAH közötti bírságot terveznek bevezetni. Az erre vonatkozó, 3628. számú törvényjavaslatot második olvasatban 309 parlamenti képviselő szavazta meg.
A jogsértésnek számít a törvény által tiltott helyiségekben vagy területeken történő értékesítés, vagy olyan más helyeken, amelyeken a helyi önkormányzatok rendelete alapján tilos az árusítás.
Továbbá, ha az értékesítési szabályokat olyan személy szegi meg, akit egy éven belül hasonló jogsértés miatt már megbírságoltak, akkor 13 600–23 800 UAH pénzbírsággal sújtják, a termékeket elkobozzák.
Ha a fent említett termékeket „kézből” adják el, az eladókra ugyanaz a pénzbírság vonatkozik, elkobzásra kerül a termékekkel együtt ezen áruk értékesítéséből származó bevétel is.