Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE2MzcwMDM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 229335
[content] =>
40 külhoni fiatal érkezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára (II. RF KMF) január 11-én azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az intézménnyel, annak működésével, az aktuális kihívásokkal. A Collegium Talentum Ösztöndíjprogram (CT) évek óta teret és lehetőséget biztosít a Kárpát-medence különböző részein élő fiatal magyar tudósoknak évente kétszeri találkozóra, melyek egyikére ezúttal a Vérke-parti városban került sor.
A rendezvény kezdetén Váradi Natália, „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány vezetője mutatta be a program kárpátaljai diákjait s a megjelent alumnákat, majd köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, milyen régi álom is vált valóra azzal, hogy a CT Beregszászba is ellátogatott. Ezt követően Csernicskó István, a II. RF KMF rektora házigazdaként szólt a délvidéki, felvidéki, erdélyi és kárpátaljai fiatalokhoz. Mint mondta: „Ha megismerünk valamit, akkor már nem félünk tőle. Köszönöm, hogy eljöttek ma hozzánk, s várjuk vissza önöket bármikor.”

Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke és Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora emlékezett vissza a program kezdeti szakaszára, majd arra, milyen célokat tűztek ki maguk elé a program megvalósulása kapcsán több mint 10 évvel ezelőtt. Hangsúlyozták: a tehetséggondozáson és szakmai fejlődésen túl a kapcsolatteremtés is fő célja a lehetőségnek.
Závodszky Péter, a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) elnöke üdvözlő szavaiban elárulta, hogy bár először jár Beregszászban, öröm számára a lehetőség.
Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a program egyik szakmai vezetője aláhúzta: „Fontosnak tartom kiemelni, a program rendkívül népszerű, és a jelentkezők közül mindig a legkiválóbb, legkíváncsibb és legszorgalmasabb diákokat választjuk ki. Ti, doktoranduszok és mesterképzést végző hallgatók, szakmai előmeneteleteken túl a kapcsolatteremtés miatt is vagytok ma itt. Azért, hogy lássátok, hogyan élnek a kárpátaljai kortársaitok, hogy velük is megismerkedjetek, s ezáltal ők is érzik a szolidaritást.”

A köszöntőket követően Fodor Gyula, a II. RF KMF rektorhelyettese mutatta be az intézmény struktúráját, képzési kínálatát s az ukrajnai felsőoktatási rendszert. Majd a kérdésekre válaszolt a helyi oktatás kapcsán. Az ebéd után a fiatal társaság két csoportban tekintette meg az intézmény létesítményeit, valamint Beregszászt.
A program beregszászi látogatása ezzel véget ért, azonban a hétvége más lehetőségeket is kínált. A Beregdarócon megszállt társaság elsőként Péter István, Lázár Beáta, Reéb Zsófia, Sörfőző Szügyi Judit és Virág Tímea Helga vezetésével péntek délután ismerkedős, interaktív programokat tudhatott maga mögött. Majd a nap zárásaként Závodszky Péter akadémikus, biofizikus, az SHA kuratóriumi elnöke Az immunrendszer szerepe egészségben és betegségben címmel tartott előadást, válaszolt a felmerülő kérdésekre.



A szombati beregszászi látogatásról Beregdarócra visszatérő társaság Váradi Natália bemutatóját láthatta Fókuszban a tehetség Kárpátalján címmel. Ezt követően Hatos Attila, az erdélyi Országos Magyar Diákszövetség elnöke mutatta be a szervezetet, majd Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke foglalta össze a doktoranduszok lehetőségeit és kihívásait előadásában.
Váradi Natália, Hatos Attila, Molnár Dániel kiegészülve Fehér Viktor délvidéki egyetemi tanárral kerekasztal-beszélgetés formájában összegezték a Kárpát-medence fiatal akadémikusainak helyzetét. Ebből kialakult egy interaktív beszélgetés az előadók és a résztvevők között.
A hétvégéről a több mint 40 külhoni fiatal élményekkel, tapasztalatokkal, új barátokkal gazdagodva tért haza saját alkotói közegébe. Legközelebb májusban szerveznek találkozót a program résztvevőinek, Erdélyben.
Lőrinc Ingrid
Kárpátalja
[type] => post
[excerpt] => 40 külhoni fiatal érkezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára (II. RF KMF) január 11-én azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az intézménnyel, annak működésével, az aktuális kihívásokkal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736874000
[modified] => 1736864374
)
[title] => Fiatal tudósok találkoztak a Rákóczi-főiskolán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229335&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229335
[uk] => 229467
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 229336
[image] => Array
(
[id] => 229336
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957.jpeg
[original_lng] => 348563
[original_w] => 1280
[original_h] => 960
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957.jpeg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957.jpeg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/img-0957.jpeg
[width] => 1280
[height] => 960
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1736936633:3
[_thumbnail_id] => 229336
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3507
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] =>
[_oembed_time_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] => 1736857177
[_oembed_61fb44db8f0309e6e7724d839c908708] =>
[_oembed_time_61fb44db8f0309e6e7724d839c908708] => 1736857177
[_oembed_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] =>
[_oembed_time_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] => 1736857177
[_oembed_0cd3236ee50e4d9e5f952c4b50dc9cbd] =>
[_oembed_time_0cd3236ee50e4d9e5f952c4b50dc9cbd] => 1736857177
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1736857177
[_oembed_d81645512aa136c21723c2f9c4323b5b] =>
[_oembed_time_d81645512aa136c21723c2f9c4323b5b] => 1736857178
[_oembed_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] =>
[_oembed_time_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] => 1736857178
[translation_required_done] => 1
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1736866849
[_oembed_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] =>
[_oembed_time_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] => 1737388449
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1737536948
[_algolia_sync] => 831911392002
[_oembed_3a89edd661e26ded59dbae559fe4058b] =>
[_oembed_time_3a89edd661e26ded59dbae559fe4058b] => 1744264479
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1746090845
[_oembed_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] =>
[_oembed_time_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] => 1748938894
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748938894
[_oembed_1a3357ad661469358a07e58babb54451] =>
[_oembed_time_1a3357ad661469358a07e58babb54451] => 1752909101
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1753890694
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1754136745
[_oembed_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] =>
[_oembed_time_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] => 1755696703
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1755696703
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1756613374
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1757069649
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1757069649
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758358410
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758358410
[_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] =>
[_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1758358410
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1758358410
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1758358410
[_oembed_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] =>
[_oembed_time_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => 1758358410
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759516021
[_oembed_56036fcfdbb5b11fd35659a6b3c89e64] =>
[_oembed_time_56036fcfdbb5b11fd35659a6b3c89e64] => 1760421183
[_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] =>
[_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1761823215
[_oembed_691eac90d008b3ca23c2e6e1ac8b77e0] =>
[_oembed_time_691eac90d008b3ca23c2e6e1ac8b77e0] => 1762503134
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1762879345
[_oembed_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] =>
[_oembed_time_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => 1764658827
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 1637003
[1] => 11157
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Collegium Talentum Ösztöndíjprogram (CT)
[1] => Váradi Natália
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1637003
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1637003
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)