101 éves korában meghalt Juriko japán hercegnő. A császár nagynénje korábban már küzdött egészségi problémákkal. Juriko hercegnő halálával a császári családnak mindössze 16 tagja maradt.
Meghalt a japán császári család legidősebb tagja, Juriko hercegnő, 101 éves volt. A japán média közlése szerint a császár nagynénje természetes halált halt egy tokiói kórházban péntek kora reggel – számolt be az Index.
Ismert, hogy Juriko hercegnő márciusban kapott egy enyhe agyvérzést és tüdőgyulladást, ami miatt kórházba került. A hónap elején elvégzett orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy gondok vannak a szív- és veseműködésével.
Egyre szűkül a császári család
Juriko 1941-ben, 18 évesen ment feleségül Mikasza herceghez, Hirohito császár legfiatalabb testvéréhez. Férje 2016-ban, 100 éves korában szívelégtelenségben halt meg. A házaspárnak három fia és két lánya született. Fiaik – Tomohito, Katsura és Takamado hercegek – 2012-ben, 2014-ben és 2002-ben haltak meg.
Mint közölték, a hercegnő halálával mindössze 16 tagja maradt a császári családnak, mindez pedig egy 1947-ben hozott törvény miatt van így, amely előírja, hogy a női tagoknak távozniuk kell a családból, ha közemberrel lépnek házasságra.
A Juriko–Mikasza házaspár három unokája maradt a császári családban. A két másik – Noriko és Ajako hercegnő, Takamado herceg lányai – lemondott császári címéről, miután 2014-ben, illetve 2018-ban közemberekhez mentek férjhez.
Jótékonyság és részvét
Juriko hercegnő a Japán Vöröskereszt Társaság tiszteletbeli alelnöke volt, korábban pedig 1948 és 2010 között az anyák és gyermekek egészségét elősegítő Boshi-Aiiku-Kai alapítvány elnöki tisztét töltötte be.
Szomorúan hallottam a veszteségről. Minden japán állampolgárral együtt őszinte részvétemet fejezem ki – reagált a halálhírre Isiba Sigeru japán miniszterelnök.
[type] => post
[excerpt] => 101 éves korában meghalt Juriko japán hercegnő. A császár nagynénje korábban már küzdött egészségi problémákkal. Juriko hercegnő halálával a császári családnak mindössze 16 tagja maradt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1731927480
[modified] => 1731877139
)
[title] => 101 éves korában halt meg Juriko japán hercegnő
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=222575&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 222575
[uk] => 222534
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 222535
[image] => Array
(
[id] => 222535
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616.jpg
[original_lng] => 61142
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/630-360-1731658794-616.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1731869948:5
[_thumbnail_id] => 222535
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2597
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2daecdcc71bae622aca071f491e338d0] =>
Thank you Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero VII for your service. May you find peace & rest now as you join your ancestors. 😢 pic.twitter.com/y7RGEwn2oD
The world's oldest person, Japanese woman Tomiko Itooka, died aged 116 on December 29 at a nursing home where she resided since 2019, the city where she lived, Ashiya, announced on Saturday. She was born on May 23, 1908. ➡️ https://t.co/9WxutZPRO1pic.twitter.com/ONkljQ3jqA