Egy csernobili reaktorépület falain élő fekete gomba az ionizáló sugárzás jelenlétében nemcsak túlél, hanem gyorsabban is növekszik – a jelenséget a melanin és egy feltételezett rádiószintézis magyarázhatja, de a mechanizmus ma is vitatott – tudósított a ScienceAlert.
Az emberek elől csaknem 40 éve elzárt csernobili kizárási zónában sok élőlény megtelepedett, amelyek úgy tűnik, nemcsak alkalmazkodtak, de egyes fajok látszólag gyarapodnak a különleges környezetben. Ennek egy része az emberi behatás hiányával magyarázható, ám egy új kutatás szerint egy gombafaj fejlődését az ott maradt ionizáló sugárzás is előnyt jelenthet.
A Föld egyik leginkább radioaktív épületének belső falain burjánzó Cladosporium sphaerospermum gombafajt néhány szakértő szerint sötét pigmentje, a melanin segítheti abban, hogy az ionizáló sugárzást a növények fotoszintéziséhez hasonló módon hasznosítsa.
Ezt a feltételezett mechanizmust rádiószintézisnek nevezik. Bár a gomba sugárzásban kifejezetten jól növekszik, a pontos hogyan és miért mindmáig tisztázatlan.
Nellija Zsdanova, az Ukrán Tudományos Akadémia mikrobiológusa a kilencvenes évek végén vezetett először terepfelmérést a kizárási zónában, hogy feltérképezzék, mi maradt életben a tönkrement reaktort körülölelő védőépítményben. Meglepő módon a kutatócsoport összesen 37 gombafajt írtak le, köztük sok sötét, melaninban gazdag szervezetet. A mintákban a C. sphaerospermum volt a leggyakoribb, és ez viselte a legmagasabb radioaktív terhelést is.
A folytatás csak növelte az érdeklődést. Jekatyerina Dadacsova radiogyógyszerész és Arturo Casadevall immunológus csapata kimutatta, hogy az ionizáló sugárzás nem károsítja a C. sphaerospermumot úgy, mint más szervezeteket. Az ionizáló sugárzás olyan részecskeáram, amely elektronokat lök ki az atomokból, ionokat hozva létre.
A gyakorlatban molekulákat szakít szét, biokémiai folyamatokat zavar meg, és a DNS-t is roncsolhatja.
Ez az emberre rendkívül ártalmas – ugyanakkor ezért használható a ráksejtek elpusztítására. A C. sphaerospermum ezzel szemben szokatlan ellenállást mutatott, sőt sugárzásban még gyorsabban is növekedett. Más kísérletek arra utaltak, hogy a sugárzás megváltoztatja a gombamelanin viselkedését, ami további vizsgálatokat indokolt.
Dadacsova és Casadevall egy 2008-as tanulmányban vetette fel először a fotoszintézishez hasonló biológiai képesség lehetőségét. Eszerint a gomba – és esetleg más, hasonló fajok – képes lehet az ionizáló sugárzást energiává alakítani, a melanin pedig a klorofillhoz hasonló fényelnyelő szerepet tölthet be. A melanin emellett védőpajzsként is viselkedhet a sugárzás káros hatásaival szemben.
Ezt támasztják alá egy 2022-es kísérlet megfigyelései is, amelynek keretében a gombafajból származó mintákat a Nemzetközi Űrállomás külső felületére erősítve tették ki a kozmikus sugárzás teljes terhelésének. A vizsgálat célja nem a rádiószintézis igazolása volt, hanem a gomba lehetséges sugárzásvédelmi alkalmazásának felmérése űrmissziókhoz.
Mindezek ellenére továbbra sem tudni, pontosan mit csinál a gomba.
A tudósok mindeddig nem tudták kimutatni sem az ionizáló sugárzás által vezérelt szénmegkötést, sem az abból származó anyagcsere-előnyt, és nem azonosítottak jól körülírt energiahasznosító útvonalat sem. Nils Averesch, a Stanford Egyetem mérnöke szerint a tényleges rádiószintézist, a sugárzás által hajtott, nagyobb energiatartalmú formákba történő szénvegyület-redukciót és a szervetlen szén megkötését eddig nem sikerült meggyőzően igazolni.
Az ázsiai vadló, mongol vadló, vagy takhi néven ismert állat a vadlovak egyetlen máig élő alfaja. A szakirodalomban csak Przsevalszkij-lovakként ismert hátasok közel 40 évvel a csernobili atomkatasztrófa után menedéket leltek a radioaktív pusztaságban.
A vadlovak egyetlen ma is élő alfaját, a Przsevalszkij-lovat nemrég a hírhedt csernobili halálzóna fedezték fel. Az ázsiai vadlovak nagy számban települtek be az utóbbi időben a korábban Pripjaty néven ismert városba, ahol igazi menedékre leltek ezek a különleges állatok.
Ahogy elmentek az emberek, feléledt a természet Csernobilban
1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű katasztrófája, amely egész Európát megdöbbentette. A létesítmény személyzetének otthont adó elhagyott város, Pripjaty azóta is üresen áll az orosz-ukrán határ közelében. A közel 40 éve bekövetkező nukleáris katasztrófa a természetben is jelentős károkat okozott: tíz négyzetkilométernyi fenyőerdő halt ki, számos madárfaj, rágcsáló, emlős és rovar tűnt el. Ugyanakkor az már 10 éve is látszódott, hogy a természet szépen lassan visszafoglalja a területet és mindennél gyorsabban regenerálódik. Azóta kimondható, hogy Csernobil és környéke valóságos menedéket nyújt az állatoknak. Olyan fajok népesítik be az egykori atomerőmű körüli térséget, mint a medvék, farkasok, hiúzok és jávorszarvasok. Nemrég pedig ezeknél is ritkább faj jelent meg a halálzónában: a Przsevalszkij-ló, avagy mongol vadló – írja a Popular Mechanics.
Ezért különlegesek a mongol vadlovak
Hosszú évszázadokon keresztül azt gondolták a tudósok, hogy a vadlovak, melyek az ismétlődő jégkorszakokról ismert pleisztocén, valamint a 11 ezer 700 évvel ezelőtt kezdődött holocén földtörténeti korszakban terjedtek el, teljesen kipusztultak. Őseink mértéktelenül vadásztak ezekre az állatokra, valamint háziasították azokat – így alakultak ki a ma is széles körben ismert házi lovak
Európába a 19. században telepítették be a vadlovakat, miután Nyikolaj Przewalski lengyel kapitány az orosz cár megbízásából Mongóliában felfedezte azokat. Ekkor már csak kis populációk éltek a vadonban, így mindössze 53 vadló érkezett Európa különböző állatkertjeibe. A II. világháború hatalmas pusztítást okozott az állatkertekben is, a világégést csupán 31 Przewalski-ló élte túl, melyek közül mindössze 12 volt továbbtenyésztésre alkalmas. Időközben Mongóliában 1969-ben látták az utolsó példányokat – a faj teljesen kipusztult.
Hála azonban az európai tenyészprogramoknak, amelyeket a ’80-as és ’90-es években indítottak, sikerült visszatelepíteni a természetbe ezeket az állatokat. Ma összesen körülbelül 1900 Przsevalszkij-ló él állatkertekben, rezervátumokban és vadon. A vadon élő egyedek egy csordája választotta Csernobilt otthonául, ami elsősorban a terület elhagyatottságára vezethető vissza. A radioaktív sugárzás ugyanakkor nem múlt el, és ma is érezteti negatív hatásait: a régióban élő állatok – köztük a csernobili vadlovak is – általában kevesebb utódot hoznak a világra és korábban is pusztulnak el.
Ismét Csernobil miatt aggódhat a világ, miután a sugárzást védő acélszarkofág szerkezete már nem képes megfelelően szigetelni. A védőpajzson még februárban ütött lyukat egy becsapódó drón, amit azóta sem javítottak meg. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a sugárzási szint mindeddig nem emelkedett, azonban a korrózió miatt rohamosan romlik a szarkofág állapota. A szakértők és a nemzetközi szervezetek a következmények megelőzését, és a mielőbbi helyreállítást sürgetik. A munkálatokat viszont nem csak az ukrajnai háború hátráltatja, az extrém sugárzási szint és a százmillió eurót is meghaladó költségek további akadályokat jelentenek.
Harminckilenc évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt az emberiség történetének legsúlyosabb nukleáris katasztrófája. A baleset a volt Szovjetunió területén, az Ukrajnában található csernobili atomerőműben következett be. A légkörbe került radioaktív anyagok Európa-szerte halálozásokat és daganatos megbetegedéseket okoztak.
A nukleáris szennyeződések természetes úton évezredek alatt bomlanak le. A katasztrófában érintett 4-es blokk továbbra is magában foglalja a reaktor olvadt zónáját, amelyben több száz tonna erősen sugárzó anyag található. Egyes kutatások szerint a csernobili erőmű közvetlen környezete még legalább 20 ezer évig sugározhat.
A veszélyhelyzet enyhítése érdekében egy új csernobili védőburkolatot is terveztek. Az acélszarkofág a valaha készült legnagyobb mozgatható szárazföldi szerkezet, amelyet két szakaszban, a reaktortól távol építettek meg. A hatalmas acélkupolát speciálisan kialakított síneken szállították át a jelenlegi helyére. A munkálatokat 2016 novemberében fejezték be, míg az építményt 2019-ben helyezték üzembe.
Eric Schmieman, a csernobili védőpajzs építésének egyik műszaki tanácsadója nemrég elmondta, hogy a szarkofágot úgy tervezték, hogy ellenálljon a szélsőséges időjárási körülményeknek, a földrengéseknek, de a háborús cselekményekkel nem számoltak.
A nukleáris veszélyeket a több mint három éve tartó ukrajnai háború is tovább fokozta. Idén februárban egy becsapódó harci drón ütött lyukat a szarkofágon. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a sugárzási szint mindeddig nem emelkedett, azonban aggodalomra ad okot, hogy a védőszerkezet már nem képes megfelelően szigetelni.
A csernobili szarkofág szerkezetén közel fél éve tátong a sérülés, amelyet azóta sem javítottak meg. A korrózió miatt a burkolat állapota is romlik, növelve a sugárzási kockázatokat.
Az atomszakértők félőnek tartják, hogy a védőpajzs helyreállítása akár több évet is igénybe vehet, miközben a beszivárgó víz is folyamatosan károsítja a szerkezetet.
A szarkofág javítása további veszélyeket rejt
A javítási munkálatokat több szempontból is nehezíti, hogy a sérülés nem csupán a külső burkolatot, hanem a tartó- és tömítőszerkezeteket is érinti. A magas sugárzási szint miatt a helyszíni munkavégzés rendkívül veszélyes lenne, míg a keletkezett lyuk lezárásához kiterjedt javítási erőfeszítésekre lenne szükség.
Artem Siryi, a létesítmény egyik biztonsági vezetője szerint a szerkezet teljes körű helyreállítása gyakorlatilag lehetetlen. Hozzátette, hogy a belső, zárt területeken a sugárzási szint továbbra is rendkívül magas, így a dolgozók biztonságát nehéz lenne garantálni. Ráadásul nemcsak a javítás, hanem a szerkezet mozgatása és rögzítése is komoly technikai akadályokat jelentene.
A szakemberek abban bíznak, hogy a kis méretű drónok segítségével pontosabban fel tudják térképezni a szarkofág belsejében keletkezett károkat, amelyek a későbbi javítási munkálatokban is aktív szerepet játszhatnak.
A szarkofág helyreállítása százmillió eurónál is több lehet
A nemzetközi szervezetek már elemzik a helyreállítás lépéseit, valamint a javítások sürgősségét is hangsúlyozták. A támadás következtében több kulcsfontosságú rendszer is működésképtelenné vált, ami veszélyezteti a sugárzó anyagok elszigetelését. A szakemberek szerint amennyiben nem történik gyors beavatkozás, úgy további állapotromlás várható – írja a World Nuclear News.
Az Európai Unió, az Egyesült Királyság és Franciaország eddig összesen 42,5 millió eurót ajánlott fel a javítási munkálatokra. A támogatást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) keretében működő Nemzetközi Csernobili Együttműködési Alap ülésén jelentették be.
A költségeket nehéz pontosan meghatározni, de a kár mértéke és a sugárzási környezet összetettsége alapján a sürgősségi munkálatok teljes összege a 100 millió eurót is meghaladhatja.
Július 2-án egy támogatási megállapodást is létrejött a csernobili üzem és az EBRD között, amelynek célja a károk felmérése és a sürgősségi javítási tervek kidolgozása.
Ukrajna szerint a hozzájárulások kulcsfontosságúak a helyreállítási munkák folytatásához. Balthasar Lindauer, az EBRD nukleáris biztonsági részlegének igazgatója úgy fogalmazott, hogy az ígért adományok „a nemzetközi közösség rendíthetetlen támogatásának megnyilvánulásai Csernobil mellett”.
A szerkezet javítása rendkívül indokolt, hiszen ha az új burkolat nem lenne képes megakadályozni a radioaktív anyagok kijutását, úgy nemcsak Ukrajna, hanem a környező országok is sugárveszélynek lennének kitéve.
A csernobili tilalmi övezetben található földterületeket kisméretű moduláris reaktorok elhelyezésére jelölhetik ki, jelentette ki Hrihorij Iscsenko, a tilalmi övezet kezeléséért felelős állami ügynökség vezetője, számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
„Készen állunk arra is, hogy telkeket biztosítsunk az Enerhoatom kisméretű moduláris reaktorainak elhelyezésére. A munka megkezdéséről szóló megállapodás vagy memorandum aláírása várhatóan a közeljövőben megtörténik. Ez egy program része, amelyet remélem, hogy sikerült Ukrajnában megvalósítani” – mondta.
Az ügynökség megjegyezte, hogy az Enerhoatom és az Ukrenerho előzetes becslései szerint 12 potenciális helyszínt határoztak meg a kisméretű moduláris reaktorok elhelyezésére Ukrajnában. Ez a technológia országunk háború utáni megújulása fontos elemének tekinthető, amely hozzájárul az energiabiztonsághoz és a gazdaság dekarbonizációjához.
A csernobili atomerőmű megsemmisült negyedik blokkja feletti mérnöki szerkezet komoly veszélynek van kitéve egy orosz drón támadása miatt.
A nemzetközi közösségnek mintegy 1,7 milliárd dollárjába kerülő védőív már nem tudja maradéktalanul betölteni védelmi funkcióját.
Eric Schmiman amerikai mérnök, aki 15 évig dolgozott a projekten vezető műszaki tanácsadóként közölte, hogy a szerkezet tervezésekor nem gondoltak harcokra.
„Számos biztonsági elemzést végeztünk el, figyelembe véve sok rossz dolgot, ami megtörténhet. Megvitattuk a földrengéseket, tornádókat, erős szeleket, a 100 év alatti havazásokat, mindenfélét. De nem vitattuk meg a katonai akciókat”, jegyezte meg a szakértő.
A február 25-i, kedd 16 óra 30 perces adatok szerint folytatódnak a munkálatok a csernobili atomerőmű ipari telephelyén a parázsló gócok azonosítása és felszámolása érdekében, miután február 14-én egy orosz drón eltalálta az új szarkofágot a negyedik blokk felett, számolt be a csernobili zónát kezelő Állami Ügynökség Facebook közösségi oldalán.
Megjegyezték, hogy a munkához többek között drónokat is használnak. A szerkezetek részleges feltárásán is folytatódnak a munkálatok.
„Hét munkavezetéket fektettek le a szarkofág boltozatának burkolata mentén a parázsló gócok eloltására. Az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat erőit és eszközeit bevonják, beleértve a hegymászók csoportjait is. A Szolgálat tartalékos állománya is készenlétben van”, áll a közleményben.
Az Ügynökség hozzátette, hogy a tilalmi zónában nem romlott a sugárhelyzet.
Lehet, hogy mégsem a sugárzás okozta mutációk állnak a csernobili atomerőmű környékén élő kutyapopulációk genetikai eltérésének hátterében – derül ki egy új kutatásból, amelyet a PLOS One tudományos folyóiratban tettek közzé.
Az 1986-os csernobili atomerőmű-baleset sokak számára leginkább a radioaktív szennyezés szörnyű következményeiről ismert, ám a környék megtisztításához és a katasztrófa kezeléséhez kapcsolódóan számos más káros anyag is a környezetbe került. Norman Kleiman, a Columbia Egyetem közegészségügyi iskolájának kutatója – és az új tanulmány egyik szerzője – az Independent magazinnak úgy fogalmazott: „A Csernobilról való gondolkodás gyakran csak a radioaktív sugárzásra korlátozódik, de a potenciálisan káros egészségügyi hatások sokkal szélesebb körűek. Ez a több mint három évtizeden át folyó mentesítés és helyreállítás során a környezetbe jutó számos egyéb méreganyagnak, például nehézfémeknek, ólompornak, peszticideknek és azbesztnek is köszönhető.”
Mitől lettek mutánsok a csernobili kutyák?
A kutatók az elmúlt években rendszeresen tanulmányozták a környéken élő kutyákat, hogy felmérjék a katasztrófa által kibocsátott sugárzás és egyéb méreganyagok hatását. Az atomreaktor épületét sújtó robbanás több dolgozó halálát okozta, illetve számos tűzoltó és kármentesítésre kivezényelt munkás is áldozatul esett a sugárszennyezésnek.
A tudósok folyamatosan figyelik az élővilágot a környéken, hogy megértsék, milyen hosszú távú következményei vannak a nukleáris baleset környezetre gyakorolt hatásainak. Matthew Breen, az Észak-Karolinai Állami Egyetem szakembere szerint fő céljuk, hogy kiderítsék, lehetnek-e olyan hosszú távú, alacsony dózisú környezeti toxinok (például sugárzás vagy ólom), amelyek mégis genetikai változásokat okozhattak a kutyákban.
Régi és új eredmények
Egy korábbi kutatás 391 olyan DNS-szakaszt azonosított a csernobili kutyák genetikai állományában, amelyek eltértek a környező régiókban élő ebekétől. A vizsgált genomban számos olyan gén rejtőzött, amely összefüggött a DNS-károsodások helyrehozásával. Az új tanulmány azonban mélyebbre ásott: a kutatók részletesen megvizsgálták a kutyák örökítőanyagát, hogy megismerjék az idők során felhalmozódott esetleges mutációkat, és megnézzék, ezek mekkora eltérést eredményeztek.
Az eredmények szerint a Csernobil mellett élő kutyák genetikája jelentős átfedést mutat az Oroszországban, Lengyelországban és a környező területeken élő kutyapopulációkéval. Így a helyi kutyákat kontrollcsoportként használva össze lehetett hasonlítani a közvetlenül az atomerőmű közelében tartózkodó állatokkal. A kutatók külön hangsúlyt fektettek a szaporodásban szerepet játszó sejtek DNS-ére, mivel az utódok öröklik ezeket a genetikai tulajdonságokat.
Miközben a mai kutyapopuláció már több mint 30 generációval későbbi, mint az 1986-os katasztrófa idején élt csoport, ha volt olyan mutáció, ami előnyt jelentett a túlélésben, annak még most is kimutathatónak kellene lennie – magyarázta dr. Breen. A vizsgálatok viszont nem találtak ilyen mutációs nyomokat.
Ez azonban nem zárja ki teljesen annak lehetőségét, hogy a környezeti tényezők – legyen szó sugárzásról vagy más mérgező anyagokról – szerepet játszottak a két kutyapopuláció közötti genetikai eltérések kialakulásában.
Elképzelhető, hogy azok a kutyák, amelyek elég sokáig életben maradtak ahhoz, hogy szaporodjanak, már eleve birtokoltak valamilyen túlélést segítő genetikai jellemzőt. Így a kezdeti extrém szelekciót követően a reaktor közelében élő kutyák populációja elkülönült a városi csoporttól – tette hozzá Megan Dillon, az Észak-Karolinai Állami Egyetem doktorandusza.
A tudósok szerint további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megértsük, mennyire járulhattak hozzá a katasztrófát követő környezeti körülmények a kutyák genetikájának alakulásához.
Az átlagember számára az evolúció felfoghatatlanul lassú folyamatnak tűnik, de a természet néha meglepően gyors alkalmazkodást mutat. A csernobili kutyák esete rávilágít arra, hogyan formálhatja a sugárzás az élőlények genetikai állományát, és milyen tanulságokat nyújthat ez a tudomány számára.
A csernobili atomkatasztrófa óta eltelt évtizedek során a zónában élő állatok különleges adaptációkat fejlesztettek ki. A kutatók nemrégiben vérminták elemzésével kimutatták, hogy a csernobili kutyák genetikai állománya jelentősen eltér a világ más tájain élő kutyákétól. Azok az egyedek, amelyek közelebb élnek az egykori reaktorhoz, még nagyobb genetikai eltéréseket mutatnak, ami az extrém környezethez való alkalmazkodásukat tükrözi – olvasható az IFL Science cikkében.
Egy 2023-as kutatásban a tudósok megállapították, hogy ezek a genetikai változások lehetővé teszik a kutyák azonosítását pusztán a DNS-ük alapján.
Bár az eltérések pontos hatása az egészségükre vagy a viselkedésükre még nem teljesen világos, a felfedezés óriási lépés az evolúciós folyamatok megértésében.
Mutációk és adaptációk: hogyan hat a sugárzás a csernobili kutyákra?
A csernobili zónában élő állatok, például a kutyák, farkasok és békák, egyedi mutációkat és adaptációkat mutatnak. Például a zónában élő békák sötétebb színűek, ami a magasabb melaninszintjüknek köszönhető. Ez az alkalmazkodás csökkentheti a sugárzás káros hatásait.
A sugárzás hatása kétféleképpen befolyásolhatja az állatpopulációkat.
Egyfelől a mutációk növelhetik a genetikai sokféleséget, amely evolúciós előnyt jelenthet.
Másfelől a kevésbé alkalmazkodó egyedek elpusztulása csökkentheti a genetikai változatosságot.
A kutatók még mindig vizsgálják, hogy a csernobili kutyák esetében melyik folyamat dominál.
Egy vízibolhákat vizsgáló 2022-es tanulmány kimutatta, hogy a sugárzás által erősebben érintett tavakban élő populációk magasabb genetikai változatosságot mutattak. Bár az eredmények nem bizonyítanak egyértelmű ok-okozati összefüggést, az adatok megerősítik, hogy a környezeti tényezők, például a sugárzás, jelentős hatással lehetnek populációk genetikai összetételére.
A természet gyors válaszai az evolúció kihívásaira
A kutatók szerint a csernobili kutyák genetikai változásai az evolúció meglepően gyors válaszait tükrözik. Azok az állatok, amelyek alkalmazkodni tudnak a sugárzás okozta környezeti változásokhoz, fennmaradnak, míg a kevésbé ellenálló egyedek kipusztulnak.
Ez a folyamat az evolúció alapvető mechanizmusait szemlélteti.
A genetikai alkalmazkodások azonban nemcsak kutyákra korlátozódnak. A farkasoknál például olyan genetikai védettséget találtak, amely csökkentheti a sugárzás által okozott rákos megbetegedések kockázatát. Ezek a megfigyelések arra utalnak, hogy az evolúció képes gyors válaszokat adni a környezet extrém kihívásaira, beleértve a radioaktív környezet által támasztottakat is.
Mit tanulhatunk a csernobili kutyák esetéből?
A csernobili kutyák példája arra emlékeztet minket, hogy a természetben nincs megállás. Az élővilág folyamatosan változik és alkalmazkodik a körülményekhez, még akkor is, ha ezek rendkívül szélsőségesek. A kutatók számára ezek az állatok élő laboratóriumként szolgálnak, amelyben a sugárzás hatásait és az evolúció gyors válaszait tanulmányozhatják.
A fokozott sugárterhelés komoly nyomot hagyott a csernobili atomerőmű körül létesített zárt zónában élő énekesmadarakon – állapították meg finn kutatók.
Mint ismert a csernobili atomerőműben következett be 1986. április 26-án a történelem legsúlyosabb nukleáris balesete. Az erőmű környezetét a veszélyes radioaktív szennyezés miatt 30 kilométeres körzetben lezárták. Itt az elmúlt 38 évben az emberek által háborítatlanul létezhetett a természet és rendszeresen vizsgálják, milyen hatással van a vadvilágra a sugárszennyezés.
A Jyvaskyla Egyetem munkatársai a környéken élő széncinege és a kormos légykapó populációt vizsgálták és összevetették az erősen szennyezett területen élőket a kevésbé érintett környezetben élőkével.
Sameli Piirto és kollégái megállapították, hogy tetten érhető a sugárzás okozta stressz: a szennyezett területeken kevesebb madár fészkel. Az itt élők étrendjében többféle rovar mutatható ki. Az énekes madarak emésztőrendszerében élő mikrobiomokat összehasonlítva megállapították, hogy ugyanazok a baktériumok fedezhetők fel bennük, de a kimutatható baktériumok mennyiségi arányai eltolódtak.
A finn kutatók megállapításai finom eltéréseket találtak, de egy 2011-es kutatás sokkal ijesztőbb végkövetkeztetésre jutott: 48 különböző fajhoz tartozó félezer madár mérése alapján arra jutott, hogy a lezárt zónában élő madarak agya és feje is kisebb és valószínűleg kognitív képességei is rosszabbak szerencsésebb környéken kikelt társaiknál.
Ma harmincnyolc éve történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban. Az eredetileg hatblokkosra tervezett Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű négy blokkja 1984-re készült el, ezek egyike hibásodott meg 1986. április 26-án. Ukrajnában minden évben megemlékeznek a katasztrófáról. Ezt foglalta össze kollégánk K. Debreceni Mihály. A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű katasztrófája 1986. április 26-ra virradó éjszaka következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb, mint 100 kilométerre, északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában egy kísérlet során. Vegyi és gázrobbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe radioaktív anyagok kerültek, és sugárfelhő borította be Európa egy részét. Több százszor annyi radioaktív szennyeződés volt a levegőben, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után. A sérült blokk fölé akkor egy átmeneti vasbeton szarkofágot emeltek. Ukrajnában közel negyven év elteltével is borzongva emlékeznek az emberek a balesetre. Köztudott, hogy a Szovjetunió akkori vezetése több napon keresztül tagadta a világ előtt azt. A súlyos következmények miatt azonban nem lehetett sokáig titkolni a robbanást. A kármentési akcióban résztvevő munkásokat három kategóriába sorolták. Az első kettőbe azok tartoznak, akiket a robbanást követően azonnal a helyszínre küldtek, a harmadikba pedig azok, akik egy héttel később váltották őket. Volt, ahol a hatalmas sugárzás miatt mindössze 3-5 percet lehetett dolgoznia a katasztrófaelhárítóknak, és volt, ahol egy óránál többet nem tartózkodhattak. Akik az úgynevezett likvidátorok közül túlélték, és nem betegedtek meg, azok kiemelt szociális juttatásokat kaphattak később az országtól, melyhez járt fizetett szabadság, évi háromhetes üdülési lehetőség a Kárpátokban vagy a Fekete-tengeren, illetve a közüzemi számlák 50 százalékát is az állam fizette helyettük. Ukrajnában ma nincs olyan település, ahol ne lenne emlékműve a csernobili katasztrófa áldozatainak, illetve azoknak az embereknek, akik részt vettek az elhárításban. Ezeknél az emlékműveknél minden évben tartanak megemlékezéseket… Egyébként az erőmű még 14 évig húzta, védőművekkel és hatalmas költségekkel. 2000. decemberében Leonyid Kucsma, akkori ukrán elnök élő tévéadásban jelentette be a Csernobil III. blokkjának leállítását. Az elnök direkt parancsot adott ki a személyzetének a lezárásra, amit december 15-én vészleállítással hajtottak végre. Az atomerőmű pár évvel ezelőtt új acélszarkofágot kapott, mely a világ legnagyobb hasonló szerkezete. Összesen 36 ezer tonnát nyom, 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas. A mozgatható kupola 1,5 milliárd euróba került, és 100 éven át nyújt majd védelmet a radioaktív sugárzás ellen. A háborút megelőzően viszont az egykori szovjet radioaktív területen a kapitalizmus szele is elkezdett fújdogálni. Megjelent ugyanis a katasztrófaturizmus is, mely privát túráktól kezdve, csoportos utazást is kínált azoknak, akik a térségbe kívántak látogatni. Míg 2013-ban egy ilyen kirándulás 1500 euróba került, addig a háborút megelőzően már 150-200 euróért is volt út Pripjatyba, azonban mindezt csak erős idegzetűeknek ajánlották. Az orosz-ukrán háború kitörését követően viszont, mindez érthető okokból megszűnt. Nem titok az sem, hogy a két éve Ukrajnába behatoló orosz csapatok is öt hétig megszállás alatt tartották az erőmű területét, viszont 2023-tól kezdve pedig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyeli azt. Ami pedig a katasztrófa utóhatásait illeti: 1986-ban a robbanás okozta sugárzás közvetlenül 56 halálos áldozatot követelt, a katasztrófa nyomán fellépő betegségek áldozatainak száma pedig négyezerre tehető. Egy tanulmány szerint azonban a sugárhatás legalább kétszázezer megbetegedést okozott Kelet-Európában. Érdekesség, hogy a baleset előtt a szovjetek csak Lenin-erőműként emlegették azt, a robbanást követően viszont már csakis csernobiliként szerepelt a hivatalos dokumentumokban, a médiában és másutt is. A Szovjetunió kommunista pártja ugyanis így akarta elkerülni, hogy Lenin nevét összefüggésbe hozzák bárhol is a katasztrófával.
