Hely hiány miatt sem kell lemondani kerti vagy akár egy erkélyi „tó” elkészítéséről. A dézsató gyorsan megvalósítható, könnyen gondozható formája a mini tavaknak. Csak egy fadézsára van szükség, amit tófóliával gondosan kibélelünk. Erre egyrészt azért van szükség, hogy a víz ne szivároghasson ki a dézsából, és azért is, hogy a fa részeket ne károsítsa az állandó nedvesség.
Tófóliát többféle vastagságban vásárolhatunk. Minél
vastagabbat veszünk, az annál strapabíróbb, de annál nehezebb is egyben formára
hajlítani, amikor egy dézsát bélelünk ki vele. Ezért elegendő egy vékonyabb
tófólia is erre a célra. Hagyományos fekete fóliát ne használjunk, mert az
nagyon sérülékeny, ellenben a tófólia sokkal rugalmasabb, gumihoz hasonló
tapintású és viselkedésű.
A dézsatónak viszonylag kicsi a vízfelülete, de mély, ez a
növények betelepítésénél lesz lényeges. Amikor elkészültünk a fóliás
béleléssel, elkezdhetjük vízzel feltölteni a kis tavat. Amíg nincs teljesen
feltöltve, addig a tófólia ráncait még eligazíthatjuk, hogy olyan helyre
kerüljenek, ahol kevésbé látszanak. A tó aljára kavicsot szórhatunk, és néhány
nagyobb követ is beletehetünk díszítő jelleggel. Érdemes a színek
összeállítására figyelni: a tófólia fekete, vagy sötétszürke, ezeken nem sok
minden látszik. Ha fehér, vagy világos apró kaviccsal szórjuk be a dézsa alját,
és arra néhány nagyobb sötét követ teszünk, akkor az jól kiemeli majd a
vízinövények színét. Míg egy akváriumban oldalról kell, hogy látványos legyen a
kompozíció, itt ugyanez felülről lesz érdekes.
A növényeket célszerű cserepekbe ültetve lesüllyeszteni a
dézsa aljára. A cserépbe tegyünk tőzeget, amibe a növények gyökereikkel
kapaszkodnak majd, a tetejére pedig egy kavicsréteget, ami megakadályozza, hogy
a növények ültető közege a vizet szennyezze.
A vízinövényeket különböző mélységi zónákba sorolva ültessük
be a számukra megfelelő mélységbe. Az iszapban gyökerezőknek kell az előbb
említett cserepes megoldás, a vízen úszóknak és a hínárféléknek nem, hiszen
azok életmódjuktól függően vagy a víz tetején vagy a vízben lebegnek.
A vízi-, és mocsári növényekre általában jellemző (és a
szárazföldiektől ez jelentős eltérés), hogy a számukra szükséges tápanyagokat
egész testfelületükön veszik fel. Tehát ha van is gyökerük, az leginkább
rögzítési célokat szolgál. Így a növényeknek szükséges tápanyagokat a vízbe
kell adagolnunk. Ezzel azonban érdemes óvatosan bánnunk, mert a túlzott
tápanyag-ellátottság, főleg magas nitrogén tartalommal és hőmérséklettel,
valamint sok fénnyel párosulva algásodást indíthat el, ami egy ilyen kis tóban
sokkal rosszabb képet fest, mint egy nagyobb méretű kerti tó esetén.
Az algásodást dézsatónál vegyszeresen nem tudjuk
akadályozni, hiszen az a többi növényre esetleg a betelepített állatokra is
kedvezőtlenül hatna. Ha mégis beindul az algavirágzás, akkor próbáljunk olyan
körülményeket teremteni, ami kedvezőtlen az algák számára. Ilyen lehet a víz
mozgatása vízpumpával, valamilyen szökőkút adapter üzemeltetésével.
Árnyékolhatjuk a tavat, és hűthetjük a vizét. Ez a víz részbeni cseréjével
oldható meg, ami egyben csökkenti a víz oldott tápanyag tartalmát is, ami
szintén kedvezőtlen az algáknak.
Bár az akvarisztikai szaküzletek és a kertészeti boltokban
nagy a választék vízinövényekből, mi magunk is begyűjthetünk belőlük
kirándulásaink során.
Vízpartokon, vizes élőhelyeken akár a dézsatavunkba is
alkalmas növényekre lelhetünk. Patakpartok, folyók, holtágak, tavak
növényzetének egyes tagjai mind alkalmasak lehetnek arra, hogy otthon neveljük
tovább azokat.