Több mint negyven tevét zártak ki a hagyományos teve szépségversenyből Szaúd-Arábiában, miután a bírák megállapították, hogy a tenyésztők különböző trükkökkel többek között botox- és hormonkezeléssel manipulálták az állatok megjelenését – írja az Origo a szaúdi állami hírügynökség alapján.
A 66 millió dolláros (21,3 milliárd forint) összdíjazású versenyen több ezer állatot vonultatnak fel, a szépségverseny során a bírálók az állatok fejformája, nyaka, púpja és testtartása alapján választják ki a győztest. A szervezők azonban mindent megtesznek, hogy kiszűrjék a különböző manipulációs technikákat.
Mint kiderült ezekből bőven akadt idén: több tenyésztő ugyanis hormonokkal kezelte az állatait, hogy fejlessze azok izomzatát, vagy botoxot fecskendeztek az állatok ajkaiba, hogy azok nagyobbnak tűnjenek. A szervezők azt írták, arra törekszenek, hogy visszaszorítsák az ilyen technikákat, és a kizárás mellett szigorú büntetéseket szabtak ki a renitens tenyésztőkre.
A cikkben emlékeztetnek, hogy a teve szépségverseny a csúcspontja a Rijad közelében megrendezett, vásárokkal, versenyekkel és ünnepségekkel tarkított egyhónapos fesztiválnak, amelynek célja a beduin hagyományok megőrzése.
#SaudiArabia's specialist surgeons have successfully separated the Yemeni conjoined twins Yousef and Yassin, sons of Mohammed Abdulrahman, during a complicated, non-stop surgery that lasted 15 hours. https://t.co/fsM1uZ0jPk
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of 🇺🇦 prisoners of war. We agreed on the provision of 🇸🇦 macro-financial aid to Ukraine.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022