Az Egyesült Államok több államában is felháborodást váltott ki a Starbucks új öltözködési szabályzata, ami a dolgozók szerint aránytalan terheket ró rájuk. A kávézólánc munkatársai közül többen kollektív keresetet nyújtottak be Colorado és Illinois államban, miután az új előírások miatt saját zsebükből kellett közel 150 dollárt költeniük megfelelő ruházatra, különben nem engedték volna őket dolgozni.
A Starbucks Workers United nevű érdekvédelmi csoport, ami már korábban is több száz panaszt nyújtott be a vállalat ellen tisztességtelen gyakorlatok miatt, áprilisban hivatalos beadványt tett az új dresszkód ügyében.
A szabályzat 2024. május 12-én lépett életbe, és előírja, hogy minden dolgozónak egyszínű fekete színű rövid- vagy hosszú ujjú pólót kell viselnie, ami eltakarja a vállat, a hasat és a hónaljat. Ez azt jelenti, hogy crop topok, szakadt pólók és edzőtrikók nem megengedettek. Az alkalmazottak fekete vagy bézs színű nadrágot, fekete vagy kék farmert hordhatnak, amennyiben azok nem szakadtak, illetve egyszínű fekete ruhát vagy szoknyát, amely legfeljebb tíz centiméterrel lehet a térd fölött – számolt be róla a Metro.
A cipőkre is van előírás A cipőknek lapos talpúnak, vízállónak és fekete, szürke, sötétkék, barna, bézs vagy fehér színűnek kell lenniük. A zokniknak visszafogott mintázatúnak kell lenniük, hogy „ne vonják el a figyelmet”.
A korábbi szabályok ennél jóval rugalmasabbak voltak: 2016-ban például engedélyezték a színes, mintás felsőket is, hogy a dolgozók jobban kifejezhessék egyéniségüket. A kaliforniai Davisben dolgozó Brooke Allen, aki egyetemista és részmunkaidőben dolgozik a Starbucksnál, júliusban Crocs papucsban jelent meg a műszakjára, de a menedzsere figyelmeztette, ha nem cseréli le a cipőjét, másnap nem dolgozhat. Allen három boltban keresett megfelelő lábbelit, végül 60 dollárt (kb. 22 ezer forintot) költött egy párra. Emellett további 86,95 dollárt (kb. 32 ezer forintot) fordított fekete színű pólókra és farmerekre, hogy megfeleljen az előírásoknak.
„Szerintem rendkívül érzéketlen a cég részéről elvárni, hogy a dolgozók teljesen átalakítsák a ruhatárukat bármiféle kompenzáció nélkül” – mondta Allen. „Sokan közülünk már most is egyik fizetéstől a másikig élünk.” A kereset szerint a Starbucks megsérti az állami törvényeket, amelyek előírják, hogy a munkáltatóknak meg kell téríteniük az alkalmazottak munkavégzéshez szükséges kiadásait.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ikonikussá vált zöld pulóverét mára azonnal összekötik vele.
Az ukrán elnök ezt viselte akkor is, amikor tavaly decemberben az Egyesült Államokba utazott, ahol Joe Biden amerikai elnökkel és a kongresszusi képviselőkkel is találkozott.
Joe Bident a hét elején Volodimir Zelenszkij szintén ebben az öltözetben fogadta, amikor az öltönyös amerikai elnök Varsóba tartva váratlanul megjelent Kijevben, ahol egy legalább félmilliárd dolláros támogatási csomagot jelentett be, amellyel az Egyesült Államok és szövetségesei segítik Ukrajnát.
A híres Zelenszkij-pulóvert egyébként a háború kezdetekor létrejött U-Shirt nevű ukrán cég gyártja. Az elnöki pulcsi – ahogy a vállalat a webshopjában nevezi – 100 dollárba kerül.
Könnyű lenne azt gondolni, hogy az ukrán elnök jellegzetes pulóvere egy újabb példája a laza politikai stílusnak, mint Barack Obama felhajtott ingujja, vagy Emmanuel Macron nyakkendő nélküli viselete.
Ennél sokkal többről van szó, Volodimir Zelenszkij megjelenése tudatos politikai nyilatkozat. Pont olyan, mint Winston Churchillé volt a második világháború idején, amikor rendszeresen szirénás öltönyt hordott, hogy egy légitámadás esetén ne legyen kiöltözve – írja a The Telegraph.
Háborús kegytárgy lett az elnöki pulóver
Tavaly májusban 110 000 dollárért kelt el Volodimir Zelenszkij elnöki pulóvere egy jótékonysági árverésen Londonban. A rendezvény célja az orosz támadás alatt álló Ukrajna megsegítése volt. A Christie’s aukciós ház eseményén akkor több, háborúhoz kapcsolódó szimbolikus tárgyat is elárvereztek. Többek közt egy Kígyó-sziget védőinek tiszteletére kiadott, az egyik határőr által aláírt bélyeget és egy lebombázott lakásban csodával határos módon épen maradt porcelán kakast.
Zelenszkij egy éve cserélte az öltönyt pulóverre
A lap elemzésében az is szerepel, hogy Volodimir Zelenszkij öltözködési stílusával politikailag akarja befolyásolni a közönséget és a médiát egyaránt. Mégpedig azáltal, hogy a zöld különböző árnyalataihoz történelmileg a katonákat kapcsoljuk, ami tekintélyt parancsol az elnöknek, miközben ruházatának egyszerűsége a béke és segítségnyújtás sürgető szükségére is utal.
Arról nem is beszélve, hogy Volodimir Zelenszkij elnök megjelenése szöges ellentétben áll Vlagyimir Putyin orosz elnök öltözködési stílusával, aki minden hivatalos megjelenése alkalmával öltönyt visel.
A brit konzervatív napilap ukrán katonákkal is beszélgetett, akik a következőképpen vélekednek Zelenszkij öltözködéséről:
„Ő a nép embere és úgy is néz ki, mint mi.”
„A pulcsi azt hirdeti, hogy a hadsereggel vagyok, még ha nem is vagyok jelen katonaként a seregben.”
„Arra utal, hogy olyan ember, aki elintézi a dolgokat és aki tesz dolgokat ahelyett, hogy csak mondaná őket.”
„Zelenszkij olyan politikus, akinek nincs ideje átöltözni és öltönyt felvenni.”