Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjU0NTU0O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 60079
[content] =>
Abrar Omeish azt mondta a középiskolásoknak, hogy most, amint belépnek a „kapitalizmus” és a „fehér felsőbbrendűség” világába, emlékezzenek a „dzsihádra”, és utasítsák el az objektivitást és a semlegességet.

A diákönkormányzat elnöke úgy mutatta be az ünnepi beszédet tartó Omeish-t, hogy ő a „virginiai Bernie Sanders-kampány társelnöke”. Apja, Esam Omeish pedig a „Dar al-Hidzsrah Iszlám Központ vezetője és igazgatósági tagja”, aki „szókimondó nővé nevelte a lányát”. Az iskola igazgatóságának tagja érettségi beszédében elmondta a középiskolások főleg bevándorlókból álló osztályának, hogy olyan világba lépnek, amely tele van „rasszizmussal, az individualizmus és a kapitalizmus szélsőséges változatával, és a fehér felsőbbrendűséggel”, illetve arra biztatta őket, hogy emlékezzenek „dzsihádjukra”, és utasítsák el az objektivitás és semlegesség fogalmait. Abrar Omeish, a Fairfax megyei iskola igazgatóságának tagja a virginiai Falls Church-ben mondta el beszédét, a középiskola június 7-i évzáróján. Az osztályelnök ezután úgy vezette fel „az úgynevezett nemzet himnuszát”, hogy azt mondta, az Egyesült Államok „egy nemzet Allah alatt”. Omeish volt az egyetlen ember, akinek a keze nem volt a szíve fölött a hagyományos, a hazához címzett hűségeskü alatt.
[type] => post
[excerpt] => Abrar Omeish azt mondta a középiskolásoknak, hogy most, amint belépnek a „kapitalizmus” és a „fehér felsőbbrendűség” világába, emlékezzenek a „dzsihádra”, és utasítsák el az objektivitást és a semlegességet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1623592920
[modified] => 1623546420
)
[title] => Dzsihádra szólított fel az amerikai középiskola igazgatósági tagja az érettségi ünnepségen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=60079&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60079
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 60080
[image] => Array
(
[id] => 60080
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1.jpg
[original_lng] => 53707
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/abrar-omeish-daily-wire-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1623627306:5
[_thumbnail_id] => 60080
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3125
[_oembed_140ce93eaae0c56c22b98e3ec7891bad] =>
[_oembed_time_140ce93eaae0c56c22b98e3ec7891bad] => 1623535908
[_oembed_b2bcbcafd3bf90afa373764bf1b3312e] =>
[_oembed_time_b2bcbcafd3bf90afa373764bf1b3312e] => 1623535908
[_oembed_928bec154c17b380fbe4349fe849c0ac] =>
[_oembed_time_928bec154c17b380fbe4349fe849c0ac] => 1623535908
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b1d31597ecc71752fd8911bd2ba0e76b] => Two major US food companies have said they would change the Aunt Jemima and Uncle Ben's brands, both of which feature African American mascots https://t.co/gPHyP5xIDd
— RTÉ News (@rtenews) June 17, 2020
[_oembed_time_b1d31597ecc71752fd8911bd2ba0e76b] => 1623688820
[_oembed_b7e3892170e006ff90eb635e08bd3043] => Aunt Jemima to change name and image due to origins based on a racial stereotype https://t.co/etEfgVOW1P
— CBS News (@CBSNews) June 18, 2020
[_oembed_time_b7e3892170e006ff90eb635e08bd3043] => 1623688821
[_oembed_a823a22e96410093277944f3d62df384] => Live PD has now been cancelled, because everything is stupid in 2020.https://t.co/YsVs5xS6qW
— Sara Gonzales (@SaraGonzalesTX) June 11, 2020
[_oembed_time_a823a22e96410093277944f3d62df384] => 1623688821
[_oembed_35eb4d62559e7700e4e9cb73d6682763] =>
[_oembed_time_35eb4d62559e7700e4e9cb73d6682763] => 1623688821
[_oembed_570c4e3a8086c8745363432f9df03578] => Ist Melchior in #Ulm rassistisch dargestellt? Dieser Streit um die Krippe im Ulmer Münster bewegte die Republik. Nun soll es eine Lösung geben – zumindest für 2021. https://t.co/NqQyygxxA9
— AugsburgerAllgemeine (@AZ_Augsburg) August 23, 2021
[_oembed_time_570c4e3a8086c8745363432f9df03578] => 1632304388
[_oembed_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] =>
[_oembed_time_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] => 1659710046
[_oembed_d23e7420bcae15f48cd7f8f2d73758d7] => 【速報】仏高級ブランド「Dior」、欧米人がアジア人をバカにする際に良く使われる、指で目尻を引っ張る『つり目のジェスチャー』うっかりインスタで公開。Dior大炎上、中国で不買運動に発展。慌てて関連する画像すべて削除へ。つり目のジェスチャーがアジア人への差別的行為である事を忘れていたようだ pic.twitter.com/ou7dDdyx4Q
— shi shang (@shi_shang_) April 11, 2023
[_oembed_time_d23e7420bcae15f48cd7f8f2d73758d7] => 1682540113
[_oembed_530d9f74ec314f51f164bf85ddcc15d3] => 【速報】仏高級ブランド「Dior」、欧米人がアジア人をバカにする際に良く使われる、指で目尻を引っ張る『つり目のジェスチャー』うっかりインスタで公開。Dior大炎上、中国で不買運動に発展。慌てて関連する画像すべて削除へ。つり目のジェスチャーがアジア人への差別的行為である事を忘れていたようだ pic.twitter.com/ou7dDdyx4Q
— shi shang (@shi_shang_) April 11, 2023
[_oembed_time_530d9f74ec314f51f164bf85ddcc15d3] => 1719868095
[_algolia_sync] => 831555666002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 54553
[1] => 54554
[2] => 4455
[3] => 10300
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Abrar Omeish
[1] => dzsiád
[2] => érettségi
[3] => rasszizmus
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 54554
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 54554
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)