Ünnepélyes keretek között tartották meg az Egán Ede Szakképzési Centrum diplomaátadó ünnepségét Vásárosnaményban június 9-én. Az eseményen a végzős hallgatók kézhez kapták az elmúlt évek munkájának eredményét, tudásukat igazoló okleveleket.
Június 9-én ünnepélyes diplomaátadóval zárult egy fontos életszakasz az Egán Ede Szakképzési Centrum végzős hallgatói számára. A Vásárosnaményban megrendezett eseményen a résztvevők átvették azokat az okleveleket, amelyek tanulmányaik sikeres befejezését és az elmúlt évek kitartó munkáját igazolják. Az ünnepség méltó alkalmat teremtett arra, hogy a hallgatók, oktatóik és hozzátartozóik közösen tekintsenek vissza az elért eredményekre, valamint a jövő kihívásaira.
A rendezvény a vendégek köszöntésével kezdődött, majd Csirpák Zoltán, az EESZC igazgatója mondott ünnepi beszédet, amelyben összegezte az intézmény elmúlt évének legfontosabb eredményeit és sikereit. Kiemelte, hogy a központ továbbra is elkötelezett a kárpátaljai magyar fiatalok versenyképes szakmai képzése mellett.
Ezt követően Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektora szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében hangsúlyozta az új szakképző intézmény jelentőségét, amely ukrán állami mintájú végzettséget biztosít hallgatói számára, ezzel új lehetőségeket nyitva a szakmai előmenetel és a továbbtanulás előtt: „A mai nap egyszerre jelent lezárást és új kezdetet. Lezárul egy fontos életszakasz, amely tanulással, vizsgákkal, szakmai gyakorlatokkal, sok munkával, kitartással és izgalommal telt. Ugyanakkor egy új út is kezdetét veszi: a megszerzett tudás és szakmai felkészültség mostantól a mindennapi életben, a munka világában válik valódi értékké. Különösen nagy jelentősége van ennek napjainkban, amikor nem könnyű időket élünk. Az elmúlt években a háború intézményeinket, közösségeinket és családjainkat egyaránt próbára tette, és sajnos ma is számos kihívással kell szembenéznünk. Éppen ezért minden megszerzett tanúsítvány, minden sikeresen befejezett képzés több egyszerű okiratnál: annak bizonyítéka, hogy a nehézségek ellenére érdemes terveket szőni, lehet tanulni, és a jövőt továbbra is építeni kell. Ehhez pedig jól képzett, elhivatott, tudásukkal és szorgalmukkal közösségüket szolgáló szakemberekre van szükség.”
Az ünnepség kulturális műsorát a Tulipán Tanoda kisgejőci citerásainak előadása színesítette, akik hagyományőrző produkciójukkal emelték az esemény fényét.
Majd Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere köszöntőjében gratulált a végzősöknek, és sok sikert kívánt nekik a munkaerőpiacon és az élet minden területén.
Ezt követően Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Egyetemért Jótékonysági Alapítvány elnöke mondott ünnepi köszöntőt: „A mai ünnepség egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nem adtuk fel, és nem is adjuk fel. Mindannyian tudjuk, hogy az életet nem lehet zárójelbe tenni. Nem mondhatjuk azt, hogy amíg tart a háború, addig félretesszük terveinket, lemondunk céljainkról, vagy elhalasztjuk a tanulást és a munkát. Az élet most zajlik, a jelenben, és a jövő alapjait is most kell leraknunk. Kedves Végzősök! Az Önök életében most van az az időszak, amikor meg kell szerezni azt a tudást, tapasztalatot és szakmai felkészültséget, amely lehetővé teszi, hogy helytálljanak a munka világában, családjukban és közösségükben. Az itt eltöltött évek ezért nem csupán a tanulásról szóltak, hanem a jövő építéséről is. Szeretném őszinte köszönetemet kifejezni társintézményeinknek és szakmai partnereinknek, akik befogadták hallgatóinkat, tudást, tapasztalatot és útmutatást adtak számukra. De ennél is többet nyújtottak: emberséget, odafigyelést, szolidaritást és támogatást olyan időszakban, amikor ezek különösen felértékelődtek. Köszönet illeti a szülőket is, akik biztatták gyermekeiket a tanulásra, a szakmaszerzésre, és hittek abban, hogy a tudás a legbiztosabb alap, amelyre a jövőt építeni lehet. Az Önök támogatása, türelme és áldozatvállalása nélkül ez a mai nap nem valósulhatott volna meg.”
A Tulipán Tanoda harmonikásainak előadása újabb színfoltja volt a rendezvénynek, majd Rostás János, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja mondott ünnepi beszédet. Beszédében kiemelte a határon átnyúló szakmai együttműködések fontosságát és a szakképzés jövőjét meghatározó kihívásokat.
Az ünnepi műsor részeként Kiss Tamás elsőéves hallgató szavalta el Varga Sándor Ballagó diákoknak című versét, amely megható pillanatokat szerzett a hallgatóságnak. Ezt követően Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
A végzős hallgatók nevében Pinte Alex mondott beszédet. Ünnepi gondolataiban köszönetet mondott az oktatóknak, a szülőknek és mindazoknak, akik támogatták tanulmányaik során a hallgatókat.
A rendezvény legfontosabb pillanata a diplomák ünnepélyes átadása volt, amikor a végzősök átvehették okleveleiket, elismerve ezzel az elmúlt évek kitartó munkáját és tanulmányi eredményeit.
Az ünnepség zárásaként Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke mondott zárszót: „A megmaradás egyik legfontosabb pillére a biztos szakma és a magas szintű szaktudás. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy egy jó szakma felér egy diplomával. A 21. században ez talán igazabb, mint valaha. A megszerzett tudás ugyanis olyan érték, amelyet senki sem vehet el Önöktől. A tudás az a tőke, amely minden körülmények között az Önöké marad. Amikor évekkel ezelőtt a modern szakképzési központok létrehozásáról döntöttünk, sokan kételkedtek abban, hogy egy ilyen kezdeményezésnek van-e jövője. Mi azonban a magyar kormány támogatásával nem a nehézségeket kerestük, hanem a lehetőségeket. Nem romboltunk, hanem építettünk. Mert hisszük, hogy amikor egy közösség iskolát, szakképző intézményt vagy tudásközpontot hoz létre, akkor valójában a saját jövőjét tervezi és erősíti.”
A diplomaátadó méltó lezárása volt a végzősök tanulmányainak, és egyben új fejezet kezdetét is jelentette számukra immár szakmájukat igazoló okleveleikkel a kezükben.
Az Egán Ede Szakképzési Centrum ünnepélyes keretek között tartotta meg a tanévzáró és tanúsítványátadó ünnepségét. A vásárosnaményi rendezvényen azoknak a fiataloknak a munkáját és eredményeit ismerték el, akik magyarországi partnerintézményekkel, a Mátészalkai Szakképzési Centrummal, az Északi Agrárszakképzési Centrum Baross László Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal közös képzésben szerezték meg szakmai tudásukat, és sikeresen teljesítették záróvizsgáikat.
Nagydobronyi református templomban tartotta meg tanévnyitó ünnepségét az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi, Beregszászi, Tiszapéterfalvai és Viski Szakképzési Központja. Az alkalmon jelen volt a Centrum partnerintézménye, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja. Az együttműködés nem csupán a szakmai fejlődésben, hanem a fiatalok kapcsolatában is minőségi változást hozott, összegezte az elmúlt évek eredményeit Rostás János.
A Nagydobronyi református templomban tartotta meg tanévnyitó ünnepségét az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi, Beregszászi, Tiszapéterfalvai és Viski Szakképzési Központja. Az idei tanévet a Centrum önálló jogi intézményként kezdte meg.
Október 1-jén ünnepélyes tanévnyitót tartottak a Nagydobronyi Református templomban, ahol az Egán Ede Szakképzési Centrum nagydobronyi, beregszászi, tiszapéterfalvai és viski képzési központjainak tanárai, diákjai és meghívott vendégei gyűltek össze.
A rendezvény az ünnepi zászlók bevonulásával vette kezdetét, melyet Schreiner Sándor kísért tárogatón majd Kolozsy András, az Ungi Református Egyházmegye esperese, a helyi gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a jelenlévőket. Ökumenikus istentisztelet keretében a történelmi egyházak képviselői hirdették az igét. Kolozsy András a Bírák könyvéből olvasta fel Gedeon történetét, amelyben a félelemmel teli fiatalembert Isten bátorítja és küldetésére emlékezteti.
„Az országban, mint a miénkben, évek óta elhúzódó háború dúlt. Minden bizonytalan volt, és az élet egyre nehezebb és terhesebb” – idézte a Szentírást, majd hozzátette: a legnagyobb veszteség nemcsak az anyagiak elvesztése volt, hanem az, hogy a hitük is megingott.
A tanévkezdéshez kapcsolódva így biztatta a diákokat: ne féljenek vállalni az előttük álló kihívásokat, hanem merjenek elindulni az úton, amelyen tudásukkal és munkájukkal közösségüket gazdagíthatják. „Ahogyan Gedeont kiküldte Isten a rejtekből, úgy titeket is hív, hogy ne bújjatok el a feladatok elől, hanem merjétek vállalni bátran az utatokat.”
Az ünnepségen Thurzó Péter, a Csapi Római Katolikus Egyházközség plébánosa a magvetőről szóló evangéliumi példázatot idézte, amelyben a jó földbe hullott mag bőséges termést hoz. Beszédében arra emlékeztette a diákokat, hogy életük és tanulmányaik akkor hozhatnak valódi gyümölcsöt, ha szívük nyitott marad az igaz értékekre és ha a befektetett munka mellé Isten áldását is kérik. A plébános külön kitért arra, hogy minden tanuló különböző egyéniség, mégis mindannyian értékesek és megismételhetetlenek. A pedagógusok feladata pedig, hogy ezt az egyediséget felszínre hozzák és kibontakoztassák, a diákok közreműködésével.
Szkoropádszky Péter, a Palágykomoróci Görögkatolikus Egyház parókusa egy tanulságos történetet hozott útravalóul a diákoknak. Két építőmunkásról mesélt, akik ugyanazt a nehéz munkát végezték, mégis egészen másképp látták a feladatukat: az egyik csak a fáradságot és a monotonitást érzékelte, míg a másik mosolyogva így válaszolt: „Templomot építek az Istennek.”
„Nem mindegy, hogy hogyan állunk a munkához, amelyet végzünk” – hangsúlyozta. Szerinte mindenki, aki jó szívvel és odaadással tesz a közösségért, sokkal többet épít puszta jövőnél: közös értékeket, hitet és reményt a következő nemzedék számára.
Az ökumenikus istentisztelet után Csirpák Zoltán, az Egán Ede Szakképzési Centrum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy a tanévnyitó különleges helyszínen, a nagydobronyi templomban zajlik, ahol „a hit és a tudás találkozik, és közösen indítunk útjára egy új tanévet, új reményekkel”.
Az igazgató elmondta: a 2025/26-os tanévben összesen 432 diák, köztük 259 elsőéves, kezdte meg tanulmányait 12 szakon, három magyarországi partnerintézménnyel együttműködve. Kiemelte, hogy a nap nem csupán a tanév kezdetéről szól, hanem „a közösség erejéről, az összefogás jelentőségéről” is. Az Egán Ede Szakképzési Centrum és a Mátészalkai Szakképzési Centrum közös munkáját hídépítésnek nevezte, amely „átível a határon, és hidat épít a magyar fiatalok jövője felé”.
Csirpák Zoltán arra biztatta a diákokat, hogy legyenek kitartóak, kíváncsiak és bátrak, hiszen „a tudás megszerzése nem mindig könnyű, de mindig kifizetődő”. A pedagógusokat pedig azzal buzdította, hogy továbbra is szeretettel és elkötelezettséggel kísérjék tanítványaikat, mert munkájuk a jövő építésének alapja.
„Nehéz időkben vagyunk, de éppen ezért különösen fontos, hogy a bölcsességhez, a tudáshoz és a hithez ragaszkodjunk” – kezdte köszöntőjét Rostás János, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja. Hangsúlyozta: a szakképzés legfontosabb célja piacképes szakmához juttatni a kárpátaljai magyar fiatalokat, és ezzel megerősíteni bennük a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.
Visszatekintve az elmúlt évekre elmondta: míg hat évvel ezelőtt 77 tanulóval indult az együttműködés, mára több mint ezer diák szerzett szakképesítést a közös képzési rendszerben. „Bár szaktanulásról beszélünk, mindezek mellett közösségépítés, a nemzethez tartozás erősítése és az egyéni életút megalapozása is zajlik a mindennapok során” – mutatott rá.
„A nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el” ‒ idézte a jól ismert mondást, hangsúlyozva, hogy a kárpátaljai magyarságnak is erőssé kell válnia, hogy közösségében jó időket teremthessen.
Ezt követően Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja szólt a megjelentekhez, kiemelve, külön öröm számára, hogy a Jóisten házában, a templom falai között köszöntheti a tanévnyitó résztvevőit, ahol a hit mellett a magyarságban való megerősödésre is lehetőség nyílik.
A konzul külön szólt a szülőkhöz, akiket arra biztatott, hogy szeretettel és bátorítással támogassák gyermekeiket, valamint a pedagógusokhoz, akiknek áldozatos munkáját köszönettel és tisztelettel méltatta.
„A kárpátaljai magyarság él és élni akar” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a magyar közösség erősítésében és támogatásában Magyarország Kormánya továbbra is elkötelezett.
A diplomata beszédét az Ismerős Arcok „Nélküled” című dala követte, melyet az elsőéves fodrász szakos diákok adtak elő Ferku Szilveszter, a Rákóczi-egyetem Filológia Tanszékének munkatársa kíséretével.
Ezután Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektora mondott ünnepi beszédet. „Tanévet nyitni mindig felemelő és szép, ugyanakkor izgatottsággal teli pillanat” – fogalmazott.
A rektor ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a mindennapokat ma bizonytalanság, aggodalom és félelem kíséri. „Nem tudjuk, mit hoz a holnap. Az azonban egészen bizonyos, hogy a tudás hatalom, és az is marad mindig, minden körülmények között” – hangsúlyozta.
A diákokat arra biztatta, hogy használják ki a tanulás minden lehetőségét, gyűjtsenek élményeket, és szerezzék meg azt a tudást, amely eligazítja őket a világ egyre bonyolultabb útvesztőiben. A pedagógusoknak pedig figyelmes és érdeklődő diákokat, végtelen türelmet és kitartást kívánt.
Csernicskó István köszöntőjét követően került sor az elsőéves hallgatók fogadalomtételére. Az eskü szövegét Molnár Éva első évfolyamos fodrász szakos diák olvasta fel, majd az Egán Ede Szakképzési Centrumok vezetői ‒ Csirpák Zoltán, Balog Henrietta, Nagy István, Pénzes Mária és Ferencz János ‒ kézfogással avatták hivatalosan is diákká az elsősöket.
A kulturális programban a Tulipán Tanoda Dobronyi Rózsák citeraegyüttese lépett fel, helyi népdalokkal színesítve az ünnepséget.
Az esemény zárásaként Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke osztotta meg útravaló gondolatait, aki a kárpátaljai magyar nyelvű szakképzés történetének küzdelmeit és a jelenlegi eredményeit emelte ki. Rámutatott, hogy korábban a magyar fiatalok sokszor kimaradtak a szakképzésből, mert nem voltak megfelelő képzési lehetőségek. Beszélt arról, hogy az elmúlt évtizedben a Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezései nyomán a szakképzés koncepciója, stratégiája és gyakorlati megvalósítása jelentősen felgyorsult. Kiemelte a magyar állam és a partnerintézmények szerepét az infrastruktúra és a képzők felkészítésének biztosításában:
Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. Fel hát a győzelemhez vezető csatákra, hogy elnyerjék a megérdemelt jutalmat, a szakmai tudást
‒ zárta gondolatait, sok sikert kívánva az új tanévhez.
Zárásként a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását a tanulókra, tanárokra és az intézmények munkájára. A közös tanévnyitó a Szózat eléneklése után a zászlók kivonulásával zárult.
A Nagydobronyi református templomban tartotta meg tanévnyitó ünnepségét az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi, Beregszászi, Tiszapéterfalvai és Viski Szakképzési Központja.
Ötödik alkalommal adtak át tanúsítványokat a Rákóczi főiskola által létrehozott Egán Ede Szakképzési Centrumban. Az alkalom egyben történelmi pillanat, hiszen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának sikerült elérnie, hogy az Egán Ede Szakképzési Centrum a jövőben önálló jogi személyként működik. Idén 42 végzős vehette át tanúsítványát. Szeptembertől új, hiánypótló képzéssel bővül az intézmény kínálata: indul a szociális gondozó és ápoló szak.
Július 17-én ünnepélyes keretek között kapták kézhez tanúsítványaikat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrumának fodrász, szakács szaktechnikus és divatszabó szakos végzős diákjai a beregardói Perényi Kultúrkúriában.
Az Egán Ede Szakképzési Centrumban ez idáig összesen 667-en szereztek tanúsítványt. Idén tíz szakon 135-en fejezték be tanulmányaikat, akik közül a beregszászi ünnepségen 42-en vehették át tanúsítványukat.
A rendezvényen megjelenteket elsőként Csirpák Zoltán, az Egán Ede Szakképzési Centrum igazgatója köszöntötte. „A mai nap különleges alkalom, nem csupán egy formális esemény, hanem mérföldkő mindannyiunk életében, s nemcsak azért, mert egy újabb tanév munkáját zárjuk le, hanem mert azt is ünnepeljük, amit közösen építettünk fel: egy élő, működő, határokon átívelő tudásközösséget; egy olyan partnerséget, amelyben a képzés nem ismer országhatárokat, csak lehetőségeket” – emelte ki. „Aki ma tanúsítványt vehet át, nemcsak egy képzést zár le, hanem egy új utat nyit meg magának: szakmai fejlődést, munkahelyi esélyt, emberi kiteljesedést. […] Az Egán Ede Szakképzési Centrum nevéhez méltóan – ahol hagyomány és modernitás kéz a kézben jár – olyan tudást és gyakorlati tapasztalatot adtunk át, amelyre lehet építeni, olyan szakmákat, készségeket és szemléletet, amelyekkel diákjaink nem csupán megélhetést, hanem jövőt is tudnak teremteni maguknak és közösségünknek itt, Kárpátalján” – hangsúlyozta Csirpák Zoltán, majd a diákokhoz szólva aláhúzta: „Ma ti vagytok a bizonyítékai annak, hogy a közös munka, a határon átívelő együttműködés és az oktatás összekötő ereje valóság, nem remény – tapasztalat. Arra bátorítalak benneteket, hogy legyetek büszkék arra, amit elértetek, de soha ne elégedjetek meg vele. Merjetek tovább álmodni, tanulni, alkotni, s a tudást, amit itt kaptatok, kamatoztassátok a közösség javára is. A jövő nem magától épül, azt nekünk kell megalkotni. Nem elég álmodni a jövőről, építeni kell azt, tégláról téglára, emberről emberre” – jelentette ki az igazgató, hozzátéve: ez a nap egy újabb tégla a jövő falában, amelyre minden jelenlévő büszke lehet.
Berghauer Sándor, a Rákóczi-főiskola oktatási-módszertani rektorhelyettese köszöntőjében konstatálta: az eseményen közösen ünnepeljük mindazt a munkát és kitartást, amelyet az elmúlt időszakban a hallgatók és az oktatók együtt elértek – s ehhez az eredményhez mindenkinek szívből gratulált. A tanulás nem mindig könnyű dolog, különösen a mostani sajátos világban, hiszen sokszor fárasztó, néha kétségek között telik, de hosszú távon mégis megéri a befektetés: nem csupán szakmai tudást jelent, hanem megtanít gondolkodni, kérdezni, alkalmazkodni – fogalmazott a rektorhelyettes, majd a végzősökhöz fordulva így szólt: „Kívánom önöknek, hogy ne csak eligazodjanak ebben a világban, hanem képesek legyenek formálni is azt. Vigyék magukkal mindazt, amit az intézményben tanultak: tudást, emberséget, gyökereket és a hitet önmagukban. Kívánom, hogy ahol megfordulnak, értéket teremtsenek, s mindig béke és békesség legyen önök körül.”
A továbbiakban a diákok nevében elsőként Kancsánszki Ilona, a tiszapéterfalvai oktatási helyszín divatszabó szakos végzőse búcsúzott csoporttársaitól, az intézménytől és annak oktatóitól. Felszólalásában megosztotta, hogy mindannyian nagy elszántsággal vágtak bele a divatszabó képzésbe, amellyel többen gyermekkori álmukat valósították meg, s akik ma átveszik tanúsítványukat, bebizonyították, hogy tanulni sosem késő, hiszen a fejlődés, a vágy, hogy többet és jobbat hozzanak ki magukból, kortól független.
Ezután Farkas Adrienn szakács szaktechnikus szakos végzős szólt az egybegyűltekhez. „Ma nem csupán egy bizonyítványt veszünk a kezünkbe. Ma egy hosszú, kihívásokkal teli, de értékes út végéhez érkeztünk. Ez az út nemcsak új szakmát adott számunkra, hanem tudást, önbizalmat, és talán egy új élet lehetőségét is” – fogalmazott, majd köszönetet mondott az oktatóknak a türelemért, a gyakorlati tudásért, a megtapasztalt emberségért, a támogatásért és a biztatásért, hogy elhiggyék: immár bárhol a világban helyt tudnak állni szakácsként.
A felszólalásokat követően Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Csirpák Zoltán igazgató úr, Pénzes Mária, az Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjának igazgatója, valamint Nagy István, az Egán Ede Szakképzési Centrum Beregszászi Szakképzési Központjának igazgatója átadták a képzéseket sikeresen teljesítő diákok számára kiállított tanúsítványokat.
„Történelmi pillanat ez a nap, hiszen együttműködésünk eredményeként sikerült elérnie a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, hogy az Egán Ede Szakképzési Centrumot bejegyezték Kijevben. Ezzel egy új élet kezdődik, hiszen a szakképzési centrum immár önálló jogi személlyé, önálló intézménnyé vált” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Orosz Ildikó. „Igaz, sok feladat áll még előttünk, hiszen a szakokat engedélyeztetni kell, de ezen az úton is nagy lépéseket tettünk, s remélhetőleg a következő évben az intézmény már önálló szakképzési centrumként hirdeti meg képzési kínálatát. Természetesen továbbra is a segítségükre leszünk, mint ahogy nem fordítunk hátat a Mátészalkai Szakképzési Centrumnak sem” – fűzte hozzá a Rákóczi-főiskola elnöke, aki elmondta: a elmúlt tíz év alatt sok mindent sikerült elérniük, többek között azt, hogy a tradíciókhoz és a történelmi hagyományokhoz igazodva minden régióban – Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros – nyitottak egy központot, s szeptembertől pedig Visken is elkezdi működését a szakképzési központ. „Azért is mérföldkő a mai nap, mert immár a felnőttképzés is elindult, ami a XXI. század egyik eszménye, ugyanis életfogytig való tanulásra vagyunk ítélve” – emelte ki Orosz Ildikó, s útravalóul József Attila szavait helyezte a végzősök szívére: „…dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.”
A tanúsítványátadó ünnepségen a Tulipán Tanoda Dobronyi Rózsák citeraegyüttese nagydobronyi népdalokat adott elő.
A rendezvény végén a történelmi egyházak jelen lévő képviselői – Molnár János római katolikus esperes-plébános, püspöki helynök, Cserniga Gyula református lelkipásztor és Virág Szabolcs görögkatolikus parochus – Isten áldását kérték az egybegyűltekre.