Augusztus 11-én újabb állomásához érkezett a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének egészségügyi ismeretterjesztő előadás-sorozata. A Munkácsy Mihály Magyar Házban ezúttal a szív- és érrendszeri megbetegedések kerültek a középpontba, melyekről dr. Jakab Lajos badalói családorvos tartott előadást Mindennapos szívügyeink címmel.
A Munkácsy Mihály Magyar Házban Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy a tudatos életmód nem önzést, hanem felelősséget jelent mások iránt. Ismertette, hogy az egészségügyi előadás-sorozat ötlete abból a vágyból született, hogy a megszokott kulturális és történelmi programok mellett valami újat, a mindennapi élethez közvetlenül kapcsolódót is szervezzenek. A szervezés során tudatosan helyi magyar ajkú orvosokat kérnek fel előadónak, akik nemcsak szakmai tudásukkal, hanem közösségi szerepvállalásukkal is példát mutatnak. Jakab Lajos badalói családorvost is ezért hívták meg.
Napjainkban a szív- és érrendszeri megbetegedések témája különösen fontos, mivel a statisztikák szerint a fiatalok 40, a 65 év felettieknek pedig már 70 százalékát érinti. Korolyova Erzsébet elmondta: „Azért szeretnénk megőrizni az egészségünket, mert másokkal törődünk, nem szeretnénk senkire rászorulni, senkinek a terhére lenni, és minél tovább teljesíteni a ránk bízott feladatokat.” Majd bemutatta az est előadóját, dr. Jakab Lajos badalói családorvost, akit nagy tisztelettel jellemzett mind szakmai, mind emberi oldalról. Kiemelte, hogy az orvos nemrég ünnepelte pályafutása 25. évfordulóját, és külön gratulált ehhez. Az előadás témáját pedig olyan közérdekűnek nevezte, amely „szinte minden embert érint előbb vagy utóbb”, ezért arra biztatta a jelenlévőket, hogy figyelmesen hallgassák és fogadják meg a tanácsokat.
Dr. Jakab Lajos előadását azzal a ténnyel kezdte, hogy „a legtöbb haláloknak közel 50%-a a szív- és érrendszeri problémákból adódik, ezen belül is a magas vérnyomásból.” Családorvosi tapasztalata szerint tíz betegből hatnak van valamilyen szív- és érrendszeri problémája, vagy annak következménye, így ez valóban népbetegség, amellyel egyre fiatalabb korban kell foglalkozni.
A páciensek hozzáállása viszont rendkívül változó. Vannak példás betegek, akik betartanak minden orvosi utasítást és rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra – de belőlük van kevesebb. A többség csak akkor fordul orvoshoz, amikor már tünetei vannak. Ez azonban veszélyes gyakorlat, mert – hangsúlyozta – a szív- és érrendszeri betegségeknél a megelőzés sokkal könnyebb, és a problémák is hatékonyabban kezelhetők, ha időben történik a beavatkozás.
Különösen aggasztónak tartja, hogy a páciensek majdnem fele már nem él itthon. Az elmúlt években előfordult, hogy Nyugatról tértek haza műtétre vagy kezelésre, mert külföldön hosszúak a várólisták, vagy nincs megfelelő biztosítás. Sokan viszont anyagi nehézségeik miatt nem váltják ki a felírt gyógyszereket, és inkább saját módszerekkel próbálnak javítani állapotukon. „Aki megteheti, az törődik magával – jegyezte meg dr. Jakab Lajos –, aki nem, az sokszor csak akkor fordul orvoshoz, ha már komoly tünetei vannak.”
Az orvos részletesen beszélt még a szív- és érrendszer felépítéséről, működéséről, valamint azokról a tényezőkről, amelyek veszélyeztetik egészségét. Kiemelte a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, az elhízás és a mozgáshiány szerepét a szívbetegségek kialakulásában. Gyakorlati tanácsokat is adott a mindennapi szívvédelemre: a mértékletes sófogyasztás, a dohányzás mellőzése, a rendszeres egészségügyi szűrések és a vérnyomás otthoni ellenőrzése mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hosszú távon megőrizzük keringési rendszerünk egészségét.
Az előadás kitért a nyári hónapok veszélyeire a magas vérnyomással küzdők számára. Ilyenkor sok beteg tévesen úgy gondolja, hogy a meleg idő miatt nincs szükség a gyógyszerekre. A doktor hangsúlyozta, hogy a gyógyszerszedés nyáron sem hagyható abba. Legfeljebb az adag módosítása jöhet szóba, de azt is kizárólag a családorvossal vagy kardiológussal való konzultáció után szabad megtenni.
Az est végén a résztvevők egy sor praktikus, a mindennapokban is alkalmazható tippet kaptak, amelyekkel hosszú távon óvhatják szívük és érrendszerük egészségét. Az előadás közvetlensége és gyakorlatiassága nagy tetszést aratott a jelenlévők körében, és sokakat ösztönzött arra, hogy többet tegyenek egészségük megőrzéséért.