Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE4NDc7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 255034
[content] =>

Az Egyesült Királyság belügyminisztériumának legfrissebb adatai szerint pénteken 1 072 ember kelt át a La Manche csatornán kis csónakokkal, mindössze 13 járműben, ami átlagosan több mint 82 főt jelent hajónként.
Ez a szám önmagában is figyelemre méltó, ám különösen azért váltott ki visszhangot, mert mindez egy nappal azután történt, hogy a brit hatóságok először alkalmazták a Franciaországgal kötött „egy be, egy ki” megállapodást, aminek keretében egy migránst visszatoloncoltak Franciaországba.
A pénteki napon egy iráni férfi lett a harmadik személy, akit a megállapodás alapján visszaküldtek, miközben az év eleje óta már 32 103 ember érkezett csónakokkal az Egyesült Királyságba – ami rekordnak számít az év ezen szakaszában. A brit kormány abban bízik, hogy az új rendszer visszatartó erővel bír majd, és világossá teszi a migránsok számára: ha illegálisan érkeznek, visszaküldhetik őket Franciaországba.
A beszámoló szerint azonban „a pénteki átkelések nagysága azt sugallja, hogy a politika eddig kevéssé hatékony azokkal szemben, akik vállalják a kockázatos átkelést a Csatornán”. A megállapodás értelmében minden egyes visszaküldött migráns után az Egyesült Királyság biztonságos és legális úton enged be egy menedékkérőt Franciaországból, feltéve, hogy az illető korábban nem próbált illegálisan belépni – írja a Sky News.
A reciprocitás jegyében a jövő héten indulhatnak az első járatok, amelyek Franciaországból szállítanak menedékkérőket az Egyesült Királyságba. Bár a pontos számokról nem nyilatkoztak, a belügyminisztérium egyik forrása a PA hírügynökségnek úgy fogalmazott: „Arra számítanak, hogy a számok ’megközelítőleg paritásban’ lesznek, tekintettel a megállapodás ’egy be, egy ki’ jellegére.” A megállapodás augusztus 5-én lépett hatályba, miután mindkét ország aláírta, és az Európai Bizottság is jóváhagyta.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Királyság belügyminisztériumának legfrissebb adatai szerint pénteken 1 072 ember kelt át a La Manche csatornán kis csónakokkal, mindössze 13 járműben, ami átlagosan több mint 82 főt jelent hajónként.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1758477660
[modified] => 1758476737
)
[title] => Több mint 1000 migráns érkezett egyetlen nap alatt csónakokkal az Egyesült Királyságba
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=255034&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 255034
[uk] => 255113
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 32632
[image] => Array
(
[id] => 32632
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49.jpg
[original_lng] => 1014671
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/0-49.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758527786:2
[_thumbnail_id] => 32632
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1405
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => #Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => 1758466867
[_oembed_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => 1758466867
[_oembed_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] => 30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) November 10, 2023
[_oembed_time_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] => 1758466868
[_algolia_sync] => 447897781000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 350118
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => migránsokat szállító hajó kikötése
)
)
[1] => Array
(
[id] => 251381
[content] =>
Az Egyesült Királyság kormánya múlt héten közölte, hogy Angliában országos méretű vízhiány alakult ki, és fennáll a veszélye annak is, hogy az ország teljesen kifogyhat a vízből, amennyiben a szárazság tovább tart.
A 2022-es szárazság idején London veszélyesen közel került ahhoz, hogy kifogyjon a vízből. Miközben a víztározók gyakorlatilag már porzottak, a kormány nem tudott mást tenni, mint hogy imádkozott, hogy végre essen az eső. A döntéshozók válságterveket dolgoztak ki: megtiltották volna a vállalkozásoknak a vízhasználatot, még a szállodák úszómedencéit is lecsapolták volna, egyes tavakat inkább hagytak volna kiszáradni, az irodákat nem takarították volna. Az esőhiánynak viszont még egy évig folytatódnia kellett volna ahhoz, hogy a víz valóban elfogyjon.

A The Guardian átfogó elemzése szerint mindez azonban nem jelenti azt, hogy a helyzet tartható lenne, vagy ne lenne aggasztó. Az imént bemutatott 2022-es eset csak egy kis ízelítő volt abból, ami még várható. Kedden a kormány „országos jelentőségű” vízhiányt jelentett be Angliában, ami azt jelenti, hogy ha a száraz időjárás folytatódik, az egész országban fennáll a vízhiány veszélye.
Már Anglia egész területén betiltották a slaggal locsolást, és az elkövetkező hónapokban további korlátozások várhatók. A független kutatóintézet, az Egyesült Királyság Ökológiai és Hidrológiai Központja (UKCEH) arra figyelmeztet: a folyók és víztározók vízszintje rendkívül alacsony, és már a talajvíz is fogyóban van. Egyébként az aszályok általában kétéves események. Egy év száraz időjárás azt jelenti, hogy a vízkészletek kimerülnek – ez történik most. A helyzet akkor válik igazán kritikussá, ha a következő évben nem esik átlag feletti mennyiségű csapadék. Angliának tehát kétségbeesetten szüksége van az esőre.
Az okokról és az esetleges megoldásokról az Index bővebben is beszámolt.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Királyság kormánya múlt héten közölte, hogy Angliában országos méretű vízhiány alakult ki, és fennáll a veszélye annak is, hogy az ország teljesen kifogyhat a vízből, amennyiben a szárazság tovább tart.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1755547920
[modified] => 1755522480
)
[title] => Országos vízhiányt jelentettek be az Egyesült Királyságban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=251381&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251381
[uk] => 251496
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 251382
[image] => Array
(
[id] => 251382
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly.webp
[original_lng] => 266548
[original_w] => 1200
[original_h] => 960
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly-300x240.webp
[width] => 300
[height] => 240
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly-768x614.webp
[width] => 768
[height] => 614
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly-1024x819.webp
[width] => 1024
[height] => 819
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly.webp
[width] => 1200
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly.webp
[width] => 1200
[height] => 960
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/anglia-vihiany-aszaly.webp
[width] => 1200
[height] => 960
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1755597402:2
[_thumbnail_id] => 251382
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2261
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 379458425000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 42041
[1] => 1847
[2] => 2380884
[3] => 5273
[4] => 162597
)
[tags_name] => Array
(
[0] => aszály
[1] => Egyesült Királyság
[2] => vízgazdálkodás
[3] => vízhiány
[4] => vízkorlátozás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 249367
[content] =>
A brit kormány új terveket dolgozott ki a menedékkérők elhelyezésére, amelyek részeként az önkormányzatok üres ingatlanokat vásárolnának vagy bérelnének, hogy csökkentsék a szállodákban elhelyezett migránsok számát – írja a Telegraph.
Egyre nő az elégedetlenség a migránsok szállodai elhelyezése miatt, ezért a minisztériumok az önkormányzatokkal együttműködve kívánnak ingatlanokat vásárolni vagy bérelni az Egyesült Királyság területén a menedékszállók kiváltása érdekében.

A tervek szerint kísérleti programokat indítanának, amelyekben a kormány fizetne az önkormányzatoknak lakóingatlanok vásárlásáért vagy felújításáért, amelyeket aztán visszabérelnének menedékkérők elhelyezése céljából.
Egy másik modell szerint az üresen álló ingatlanokat újra használatba vennék mind a helyi hajléktalanok, mind a menedékkérők számára. A hatóságok volt toronyházakat, diákszállásokat és régi tanárképző kollégiumokat is célba vesznek, ahol akár több tucat menedékkérőt is el lehetne helyezni.
A kormányzati adatok szerint Angliában mintegy 700 000 üres otthon található, ebből 93 600 Londonban, valamint 35 000 Birmingham, Leeds és Liverpool területén.
A legfrissebb, márciusi belügyminisztériumi adatok szerint jelenleg mintegy 32 000 menedékkérőt szállásolnak el körülbelül 210 szállodában.
Ez valamivel több, mint a tavalyi júniusi 30 000 fő, amikor a Munkáspárt megnyerte a választásokat, de jelentősen kevesebb a 2023 szeptemberi csúcsértéknél, amikor 56 000 menedékkérőt helyeztek el 400 szállodában, napi 9 millió font költséggel.
A Belügyminisztérium bejelentette, hogy azok a menedékkérők, akik megtagadják a szállodákból való kiköltözést alternatív szálláshelyekre, hajléktalanná válhatnak. A tárca szerint hetente több száz migráns utasítja el az átköltözést, ami akadályozza a menedékkérőket befogadó szállodák számának csökkentését.
Az új, „határozott, de méltányos” politika értelmében a menedékkérők elveszíthetik az adófizetők által finanszírozott szállásukat és heti 49,18 fontos támogatásukat, ha másodszor is elutasítják az áthelyezési kérelmet.
Az alternatív szálláshelyek keresése prioritássá vált, mivel idén már rekordszámú, 24 000 migráns kelt át a La Manche-csatornán, ami 50 százalékos növekedést jelent. Dame Angela Eagle, a határbiztonsági és menekültügyi miniszter közölte, hogy a cél az, hogy elmozduljanak a magán szállásadó vállalkozókat alkalmazó megközelítéstől egy „demokratikusan elszámoltathatóbb” rendszer felé, amely a helyi önkormányzatokkal partnerségben működik.
[type] => post
[excerpt] => A brit kormány új terveket dolgozott ki a menedékkérők elhelyezésére, amelyek részeként az önkormányzatok üres ingatlanokat vásárolnának vagy bérelnének, hogy csökkentsék a szállodákban elhelyezett migránsok számát – írja a Telegraph.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753648260
[modified] => 1753576563
)
[title] => Az Egyesült Királyság üres otthonokba költöztetné a migránsokat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249367&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249367
[uk] => 249615
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 249368
[image] => Array
(
[id] => 249368
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145.jpg
[original_lng] => 686600
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-155445312-anglia-busz-hid-idegenforgalom-kozlekedes-utazas-varos-767145.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753781951:2
[_thumbnail_id] => 249368
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2188
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 335456139000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 23424
[2] => 2252432
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => migránsok
[2] => üres otthonok
)
)
[3] => Array
(
[id] => 219181
[content] =>
Félelmetesnek tűnő szfinxmacskafajtát tenyésztenek az Egyesült Királyságban. Az újonnan tenyésztett fajta a nevét egy hasonló, még félelmetesebbnek tűnő bulldogfajta után kapta, amelynek tenyésztését a brit kormány betiltotta.

Félelmetes mutáns szfinxmacskafajtát tenyésztenek az Egyesült Királyságban – írja a Daily Mail. A tenyésztett macskafajtának azonban számos egészségügyi és a túlélést is ellehetetlenítő tulajdonsága van, ahogy az ilyen irányú állattenyésztés is illegálisnak minősül a szigetországban.

Az „XL Bully Cat” néven ismert macskafajta egyre nagyobb népszerűségnek örvend Nagy-Britanniában, tenyésztésnél a munchkin macskák génjeit a szfinxmacskákéval keresztezik. Az így kitenyésztett példányoknak rövid lábai és rendkívül ráncos bőrük van. A tenyésztők körében vélhetően azért népszerű ez az új fajta macska, mivel félelmetesnek hat, azonban a rövid lábak hátrányt jelentenének, ha más macskákkal kerülnek harcba, ahogy a vastag bunda hiánya pedig számos egészségügyi kockázatot jelent az állatra nézve.

A „Bully” az iskolai zaklatókra használt szleng az angolszász világban, az újonnan tenyésztett fajta a nevét pedig azután a kutyafajta után, az XL Bully Dog után kapta, amely hasonló még félelmetesebbnek tűnő bulldogfajtát takar és aminek tenyésztését a brit kormány betiltotta.
[type] => post
[excerpt] => Félelmetesnek tűnő szfinxmacskafajtát tenyésztenek az Egyesült Királyságban. Az újonnan tenyésztett fajta a nevét egy hasonló, még félelmetesebbnek tűnő bulldogfajta után kapta, amelynek tenyésztését a brit kormány betiltotta.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1729548380
[modified] => 1729463364
)
[title] => Ijesztő szfinxmacskafajtát tenyésztenek az Egyesült Királyságban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219181&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 219181
[uk] => 219471
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 219185
[image] => Array
(
[id] => 219185
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru.png
[original_lng] => 244082
[original_w] => 474
[original_h] => 313
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru-300x198.png
[width] => 300
[height] => 198
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru.png
[width] => 474
[height] => 313
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru.png
[width] => 474
[height] => 313
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru.png
[width] => 474
[height] => 313
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru.png
[width] => 474
[height] => 313
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicaszeru.png
[width] => 474
[height] => 313
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1729683242:3
[_thumbnail_id] => 219185
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3380
[_oembed_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => #Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => 1729452591
[_oembed_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => 1729452592
[_oembed_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] => 30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) November 10, 2023
[_oembed_time_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] => 1729452592
[_oembed_50dc6f8ddc8e8419b654e8966b30e19c] => This video shows Ukrainian soldiers being trained to use AS90 self-propelled guns in the U.K. The training by the British Ministry of Defense takes place across the North West, South West and South East of the U.K.
Video: Theo Prouvost pic.twitter.com/aC2uP2zPfA
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) March 24, 2023
[_oembed_time_50dc6f8ddc8e8419b654e8966b30e19c] => 1729452592
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508487213000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 1382654
[2] => 48268
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => szfinxmacskafajta
[2] => tenyésztés
)
)
[4] => Array
(
[id] => 208222
[content] =>
A Brit Vöröskereszt szerint több ezer ukrán menekült – akik a 2022-es orosz támadás után az Egyesült Királyságban kerestek menedéket – a hajléktalanság és a kizsákmányolás veszélyével néz szembe az országban – írja a The Guardian.

A „Homes for Ukraine” program 2022-es indulása óta az Egyesült Királyságban befogadott mintegy 200 ezer családból több mint 9000 került a hajléktalanság veszélyének kitett helyzetbe. Ennek oka a legtöbb esetben a befogadó családokkal való kapcsolat megromlása és a magánlakáspiacra való bejutás nehézségei.
A jelentés szerint az ukránok körében négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő hajléktalanság, mint az átlagnépességben.
A Brit Vöröskereszt több aggasztó esetről is részletesen beszámolt, például előfordult, hogy egy nőnek online ajánlottak szállást, azonban azt szexuális kizsákmányolásra alakították ki, az ajtó külső oldalán zárral, a hálószobában pedig videókamerákkal. Emellett egy másik esetről is beszámoltak, amikor egy családnak olyan szállást ajánlottak, ahol három generáció osztozott egy ágyon.
[type] => post
[excerpt] => A Brit Vöröskereszt szerint több ezer ukrán menekült – akik a 2022-es orosz támadás után az Egyesült Királyságban kerestek menedéket – a hajléktalanság és a kizsákmányolás veszélyével néz szembe az országban – írja a The Guardian.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1721236680
[modified] => 1721243871
)
[title] => Romlik az ukrán menekültek helyzete az Egyesült Királyságban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=208222&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 208222
[uk] => 208291
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 208223
[image] => Array
(
[id] => 208223
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek.jpg
[original_lng] => 133119
[original_w] => 1200
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek-1024x512.jpg
[width] => 1024
[height] => 512
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/ukran-menekultek.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1721233072:12
[_thumbnail_id] => 208223
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2935
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508472448000
[_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] =>
[_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1749219475
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751436074
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83884
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 82890
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => ukrán menekültek
)
)
[5] => Array
(
[id] => 183518
[content] =>

A napokban hét segélymunkást bombáztak le az izraeliek Gázában, ami kiváltotta a nemzetközi közösség haragját. Ennek ellenére David Cameron brit külügyminiszter szerint a tengeri folyosón történő segélynyújtást folytatni kell, ugyanis az övezetben élők az éhínség szélén tántorognak. Ennek nyomatékosítására hatalmas segélyt küldenek a zónába.
David Cameron a gázai éhínségre figyelmeztet, miközben az Egyesült Királyság a Királyi Haditengerészet hajóját küldi a segélyezés folytatására. Az Egyesült Államok vezette tengeri folyosóhoz való csatlakozásra a hét segélymunkás múlt heti meggyilkolása miatt feldühödött nemzetközi közösség készteti a szigetországot.
A brit Királyi Haditengerészet szombaton akcióba lépett, hogy segítsen a Gázai övezetbe juttatni a szükséges segélyeket, miközben David Cameron külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az ott rekedt palesztin nép az éhínség szélén áll.
Mivel az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kormányára erős nyomás nehezedik, hogy állítsák le a fegyvereladásokat Izraelnek, a külügyminiszter szombaton azt mondta, hogy a miniszterek ehelyett a Ciprusról Gázába tervezett új tengeri folyosó támogatását fogják fokozni, hogy „életmentő segélyt” juttassanak el a tengeren keresztül az alapvető élelmiszer-ellátásra sürgősen rászoruló lakossághoz – írta meg a The Guardian.
David Cameron bejelentette a Királyi Haditengerészet egy hajójának és 4400 tonnányi segélynek a sürgősségi szállítását, majd így nyilatkozott:
„A gázai helyzet szörnyű, és az éhínség fenyegetése valós. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy eljuttassuk a segélyt azokhoz, akiknek olyan nagy szükségük van rá.”
Grant Shapps védelmi miniszter azt mondta, hogy a haditengerészet egyik hajója úton van a Földközi-tenger keleti részére.
A művelet részeként, amelyet Joe Biden először a múlt hónap elején, a ramadán kezdetén jelentett be, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az EU és más partnerek egy új, ideiglenes mólót hoznak létre a Gázai övezet partjainál, ahonnan közvetlenül a blokád alá vont területre lehet eljuttatni a segélyeket anélkül, hogy a határon vissza kellene fordulniuk. A szállítmányokat az izraeli tisztviselők Larnacában ellenőrzik, mielőtt elindulnának.
[type] => post
[excerpt] => A napokban hét segélymunkást bombáztak le az izraeliek Gázában, ami kiváltotta a nemzetközi közösség haragját. Ennek ellenére David Cameron brit külügyminiszter szerint a tengeri folyosón történő segélynyújtást folytatni kell, ugyanis az övezetben...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1712578920
[modified] => 1712532820
)
[title] => Az Egyesült Királyság óriási segélyt küld Gázába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=183518&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 183518
[uk] => 183663
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 183519
[image] => Array
(
[id] => 183519
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912.jpg
[original_lng] => 107073
[original_w] => 670
[original_h] => 447
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912.jpg
[width] => 670
[height] => 447
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912.jpg
[width] => 670
[height] => 447
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912.jpg
[width] => 670
[height] => 447
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912.jpg
[width] => 670
[height] => 447
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/3848371-838814912.jpg
[width] => 670
[height] => 447
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1712647277:2
[_oembed_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => #Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => 1712521889
[_thumbnail_id] => 183519
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2513
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] =>
[_oembed_time_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] => 1712568127
[_oembed_61b9f9e3d32f11e03b27b4f278a6464d] =>
[_oembed_time_61b9f9e3d32f11e03b27b4f278a6464d] => 1712568127
[_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] =>
[_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1712568127
[_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1712568127
[_oembed_8e2b6cd1134db39fe6bdbcab76489352] =>
[_oembed_time_8e2b6cd1134db39fe6bdbcab76489352] => 1712578271
[_oembed_4fd017b50fd55f70932761f153a82e57] => In the aftermath of the @WCKitchen tragedy, the @UN was informed by the Israeli government of its intention to allow a meaningful increase in humanitarian aid distributed in Gaza.
I sincerely hope that these intentions are effectively and quickly materialized.
— António Guterres (@antonioguterres) April 5, 2024
[_oembed_time_4fd017b50fd55f70932761f153a82e57] => 1712585427
[_oembed_d4c797ee909ad41fed82b0547ee4a925] =>
[_oembed_time_d4c797ee909ad41fed82b0547ee4a925] => 1713545834
[_oembed_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] =>
[_oembed_time_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] => 1716822428
[_oembed_91115d0f4ea1adb55db0759b212ca07c] =>
[_oembed_time_91115d0f4ea1adb55db0759b212ca07c] => 1716998502
[_oembed_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => #Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => 1719733323
[_oembed_a2967c443899ffc7bb911309b10edd2d] =>
[_oembed_time_a2967c443899ffc7bb911309b10edd2d] => 1719733323
[_oembed_bf48d9ab5578489207d75b523004227e] =>
[_oembed_time_bf48d9ab5578489207d75b523004227e] => 1719733323
[_oembed_12fd3c2a508d48219f329dd06bc2427d] =>
[_oembed_time_12fd3c2a508d48219f329dd06bc2427d] => 1719733324
[_oembed_7407911accaf55eb4428bca2cd2ba604] =>
[_oembed_time_7407911accaf55eb4428bca2cd2ba604] => 1724949001
[_oembed_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] =>
[_oembed_time_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => 1731520915
[_oembed_8b3e24c390e0dc8bacc48db15e35b1eb] =>
[_oembed_time_8b3e24c390e0dc8bacc48db15e35b1eb] => 1736667290
[_oembed_57504d054dd9e8a31e74e6d65b4b7db9] =>
[_oembed_time_57504d054dd9e8a31e74e6d65b4b7db9] => 1742117577
[_oembed_3b7b8326d8a7e0b2f63de15c1f81480b] =>
[_oembed_time_3b7b8326d8a7e0b2f63de15c1f81480b] => 1743587425
[_algolia_sync] => 831880565002
[_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] =>
[_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1750672295
[_oembed_1369112d6d9d7c747642c1804f866d85] =>
[_oembed_time_1369112d6d9d7c747642c1804f866d85] => 1754616137
[_oembed_cfa264372de1291f8f3a993456e574d3] =>
[_oembed_time_cfa264372de1291f8f3a993456e574d3] => 1754616137
[_oembed_a4cd5075854e22ba4cb949d7deb6dce4] =>
[_oembed_time_a4cd5075854e22ba4cb949d7deb6dce4] => 1755323389
[_oembed_7aef1f6af842144211fad790a5eba76d] =>
[_oembed_time_7aef1f6af842144211fad790a5eba76d] => 1758018378
[_oembed_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] =>
[_oembed_time_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => 1763881338
[_oembed_8ed3e483b21f3ea9c88a953dc18e0db9] =>
[_oembed_time_8ed3e483b21f3ea9c88a953dc18e0db9] => 1764441492
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 29553
[2] => 85075
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => Gázai övezet
[2] => segélyszállítmány
)
)
[6] => Array
(
[id] => 174429
[content] =>
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma újévi támogató üzenetet küldött Ukrajnának, amit a Lean on Me című dal előadása kísért – írja a The Guardian.
Az X-en közzétett bejegyzésben a minisztérium a következő üzenetet küldte:
Támogatásunk a szabadságharcotok iránt 2024-ben is töretlen marad.
#StandWithUkraine
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma újévi támogató üzenetet küldött Ukrajnának, amit a Lean on Me című dal előadása kísért – írja a The Guardian.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704128700
[modified] => 1704123317
)
[title] => Újévi támogató üzenetet küldött a brit védelmi minisztérium Ukrajnának
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=174429&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174429
[uk] => 174448
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 174431
[image] => Array
(
[id] => 174431
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj.png
[original_lng] => 1851259
[original_w] => 1313
[original_h] => 701
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj-300x160.png
[width] => 300
[height] => 160
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj-768x410.png
[width] => 768
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj-1024x547.png
[width] => 1024
[height] => 547
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj.png
[width] => 1313
[height] => 701
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj.png
[width] => 1313
[height] => 701
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/jj.png
[width] => 1313
[height] => 701
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1704124768:8
[_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1704116018
[_thumbnail_id] => 174431
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3246
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b0c28323fad9be64f479c0bccf7b62cc] =>
[_oembed_time_b0c28323fad9be64f479c0bccf7b62cc] => 1704124154
[_oembed_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] =>
[_oembed_time_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] => 1704126210
[_oembed_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] =>
[_oembed_time_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => 1705427383
[_oembed_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] =>
[_oembed_time_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] => 1705427383
[_oembed_10bdc2bed861906816d0895f73bffd2a] =>
[_oembed_time_10bdc2bed861906816d0895f73bffd2a] => 1706876387
[_oembed_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] =>
[_oembed_time_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => 1707221539
[_oembed_29031b66e90f66dd62879edaae813510] =>
[_oembed_time_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => 1707307831
[_oembed_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] =>
[_oembed_time_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => 1708617627
[_oembed_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] =>
[_oembed_time_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] => 1708617627
[_oembed_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] =>
[_oembed_time_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] => 1709571459
[_oembed_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] =>
[_oembed_time_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => 1711703065
[_oembed_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] =>
[_oembed_time_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] => 1711807581
[_oembed_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => #Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => 1713379842
[_oembed_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] => {{unknown}}
[_oembed_4a52a55431880da4137d1eae9cb9d2db] =>
[_oembed_time_4a52a55431880da4137d1eae9cb9d2db] => 1717258920
[_oembed_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] =>
[_oembed_time_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => 1717749317
[_oembed_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => 1719684734
[_oembed_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] =>
[_oembed_time_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => 1719684734
[_oembed_da9b86d39f280e459f44c08d47c1ea44] =>
[_oembed_time_da9b86d39f280e459f44c08d47c1ea44] => 1720335374
[_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] =>
[_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1723925028
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1726168299
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1726168299
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1726168299
[_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] =>
[_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1726168299
[_oembed_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] =>
[_oembed_time_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] => 1726168299
[_oembed_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] =>
[_oembed_time_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => 1728138061
[_oembed_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] =>
[_oembed_time_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] => 1728138062
[_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1728138062
[_oembed_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] =>
[_oembed_time_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => 1729538529
[_oembed_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] =>
[_oembed_time_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] => 1729538529
[_oembed_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] =>
[_oembed_time_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] => 1729677696
[_oembed_809b57b0b84d4b0b0916cc3c7ca1cbbc] =>
[_oembed_time_809b57b0b84d4b0b0916cc3c7ca1cbbc] => 1729780091
[_oembed_569520fe5b9057df44792d3d75f9a72e] =>
[_oembed_time_569520fe5b9057df44792d3d75f9a72e] => 1730702424
[_oembed_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] =>
[_oembed_time_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] => 1731063687
[_oembed_c66603898c51fe03945a13eabb7aa622] =>
[_oembed_time_c66603898c51fe03945a13eabb7aa622] => 1731063687
[_oembed_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] =>
[_oembed_time_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => 1732541632
[_oembed_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] =>
[_oembed_time_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => 1732541632
[_oembed_28b6ebe0916d4836248d3d8d7bd0af21] =>
[_oembed_time_28b6ebe0916d4836248d3d8d7bd0af21] => 1733314350
[_oembed_93fa9ce745a5cf49c8b2235ab167f0e0] =>
[_oembed_time_93fa9ce745a5cf49c8b2235ab167f0e0] => 1735553829
[_oembed_354072f6e89f6e115b413fbb49c30332] =>
[_oembed_time_354072f6e89f6e115b413fbb49c30332] => 1735553829
[_oembed_7c44ad97d5f536fc13d050f255241b76] =>
[_oembed_time_7c44ad97d5f536fc13d050f255241b76] => 1736518941
[_oembed_e0aa0a7c3aac4edf801f3af0de0fe5ae] =>
[_oembed_time_e0aa0a7c3aac4edf801f3af0de0fe5ae] => 1736518941
[_oembed_34403ab5fd95fe33cc976c0975e6a705] =>
[_oembed_time_34403ab5fd95fe33cc976c0975e6a705] => 1736667281
[_oembed_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] =>
[_oembed_time_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => 1736667281
[_oembed_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] =>
[_oembed_time_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => 1737372321
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1737372321
[_oembed_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] =>
[_oembed_time_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] => 1739532199
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1739532199
[_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] =>
[_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1739532199
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1741966808
[_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] =>
[_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1741966808
[_oembed_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] =>
[_oembed_time_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] => 1741966808
[_oembed_968a2a4f073baf1f09d562e8692ec7bd] =>
[_oembed_time_968a2a4f073baf1f09d562e8692ec7bd] => 1741966808
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1743848293
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1743848294
[_algolia_sync] => 508427764000
[_oembed_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] =>
[_oembed_time_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] => 1744976323
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1744976323
[_oembed_96e11de0dcd38cdc8373dd289444f6a3] =>
[_oembed_time_96e11de0dcd38cdc8373dd289444f6a3] => 1747829372
[_oembed_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] =>
[_oembed_time_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] => 1747829372
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748617743
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748617743
[_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] =>
[_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1750059860
[_oembed_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] =>
[_oembed_time_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] => 1750413908
[_oembed_433710b528929996621300a04e62c641] =>
[_oembed_time_433710b528929996621300a04e62c641] => 1750770549
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750946076
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751873609
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1752692515
[_oembed_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] =>
[_oembed_time_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] => 1755085991
[_oembed_c2f59a9189e5024ec6b3a15f85afcbbb] =>
[_oembed_time_c2f59a9189e5024ec6b3a15f85afcbbb] => 1755085991
[_oembed_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] =>
[_oembed_time_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] => 1755450314
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1755450314
[_oembed_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] =>
[_oembed_time_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] => 1755450314
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757050217
[_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] =>
[_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1757050217
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1757050218
[_oembed_aa5d376adaf91caeacf3da8ed939d5a9] =>
[_oembed_time_aa5d376adaf91caeacf3da8ed939d5a9] => 1758129388
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1758129388
[_oembed_f9fa14687e366bf3fbf43052fdc02846] =>
[_oembed_time_f9fa14687e366bf3fbf43052fdc02846] => 1758738971
[_oembed_628a2822c59eb84e898e4df55e9876f1] =>
[_oembed_time_628a2822c59eb84e898e4df55e9876f1] => 1759236470
[_oembed_951a287d03ed033050784ac5ebc8d802] =>
[_oembed_time_951a287d03ed033050784ac5ebc8d802] => 1759236470
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1759236470
[_oembed_6685463f90c01486cb230a7d7f7dac23] =>
[_oembed_time_6685463f90c01486cb230a7d7f7dac23] => 1759486775
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759602244
[_oembed_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] =>
[_oembed_time_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => 1759602244
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761478801
[_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] =>
[_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1761905300
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761905300
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1762158625
[_oembed_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] =>
[_oembed_time_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => 1764435142
[_oembed_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] =>
[_oembed_time_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => 1764608296
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1764608296
[_oembed_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] =>
[_oembed_time_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => 1764788030
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 592
[2] => 25
[3] => 39
[4] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Társadalom
[2] => Videók
[3] => Világ
[4] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 195
[2] => 251
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => koncert
[2] => támogatás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 170195
[content] =>
A Brit Vöröskereszt és a Heriot-Watt Egyetem közös felméréséből derült ki, hogy sok, több ezer ukrán menekült családot a hajléktalanság fenyeget az idei télen – írja a The Guardian.
A lap szerint a felmérés kimutatta, hogy a menekült családok négyszer akkora veszélynek vannak kitéve, mint a többi, az Egyesült Királyságban élő család. A felmérés készítői arra kérték a pénzügyminisztert, hogy biztosítsanak további szociális támogatásokat az ukrán menekülteknek azért, hogy ne kerüljenek utcára.

A felmérés szerint várhatóan 6220 ukrán menekült család jelentkezhet a hajléktalansági támogatásra az idei pénzügyi év végéig, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Közülük nagyjából 5000 családot fenyeget a szó tág értelmében vett hajléktalanság – beleértve ebbe azt, hogy a család tagjai nem megfelelő szállásokon vagy hostelben kénytelenek aludni.
Ezzel kapcsolatban nyilatkozott egy ukrán nő is, aki hétéves fiával és a rokkant édesanyjával menekült el a háború elől a szigetekre. Elmondása szerint nagyon megkönnyebbült, amikor az országba érkezett, és nem számított arra, hogy hat hónappal később már attól kell tartania, hogy utcára kerülnek.
Azért stresszes ez, mert nem tudjuk, mi lesz velünk. Nem jelentkezhetünk állampolgárságra, megállás nélkül dolgozunk, de nem tudjuk, mi lesz velünk a jövőben. A Covid és a háború után most már csak azt szeretnénk, ha megtervezhetnénk a jövőnket – nyilatkozta a nő.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A Brit Vöröskereszt és a Heriot-Watt Egyetem közös felméréséből derült ki, hogy sok, több ezer ukrán menekült családot a hajléktalanság fenyeget az idei télen – írja a The Guardian.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700846640
[modified] => 1700837681
)
[title] => Hajléktalanság fenyegeti az ukrán menekülteket az Egyesült Királyságban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=170195&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 170195
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 170197
[image] => Array
(
[id] => 170197
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran.webp
[original_lng] => 33722
[original_w] => 1200
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran-300x180.webp
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran-768x461.webp
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran-1024x614.webp
[width] => 1024
[height] => 614
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran.webp
[width] => 1200
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran.webp
[width] => 1200
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/brit-ukran.webp
[width] => 1200
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1700830482:12
[_thumbnail_id] => 170197
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2192
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a1a207ea0f60fc7ec144d633bae9b00a] => 30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) November 10, 2023
[_oembed_time_a1a207ea0f60fc7ec144d633bae9b00a] => 1700839447
[_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1705665277
[_oembed_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => #Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => 1713552728
[_algolia_sync] => 1202968754001
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752399802
[_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] =>
[_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1752916495
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1847
[1] => 82890
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Királyság
[1] => ukrán menekültek
)
)
[8] => Array
(
[id] => 168490
[content] =>
Az Egyesült Királyság több mint 30 ezer ukrán katonát képzett ki a második világháború óta a legnagyobb katonai kiképzés keretében, amelyet brit földön hajtottak végre.
Ezzel a számmal a brit fegyveres erők programjai keretében kiképzett ukrán katonák száma 52 ezerre emelkedett.
Az Op Interflex programot azt követően hozták létre, hogy egy korábbi hosszú távú kiképzési program – az Op Orbital – szünetelt, miután Oroszország megszállta Ukrajnát.
Célja az volt, hogy 2023 végéig 30 000 katonát képezzenek ki.
A kiképző tanfolyamot az Egyesült Királyság különböző helyszínein tartják legalább öt héten keresztül. A tanfolyam magában foglalja a fegyverkezelés, a harctéri elsősegélynyújtás, a járőrözési taktika és a fegyveres konfliktusok jogának oktatását, valamint a vidéki környezetben történő kiképzést.
A programban tíz másik is ország részt vesz:
- Kanada,
- Új-Zéland,
- Norvégia,
- Dánia,
- Finnország,
- Svédország,
- Litvánia,
- Hollandia,
- Ausztrália
- és Románia.
[_oembed_time_a1a207ea0f60fc7ec144d633bae9b00a] => 1699646263 [_thumbnail_id] => 168492 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3076 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] =>30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) November 10, 2023
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1705255379 [_oembed_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] =>Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
[_oembed_time_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => 1713506522 [_oembed_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] =>#Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] => 1719704281 [_oembed_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] =>30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) November 10, 2023
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
[_oembed_time_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => 1720367184 [_oembed_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] =>#Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => 1720992831 [_algolia_sync] => 1202967699001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1847 [1] => 384857 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egyesült Királyság [1] => ukrán katonák külföldi kiképzése ) ) [9] => Array ( [id] => 168442 [content] =>Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq

A felhasználókra 2, eladókra akár 14 év börtönt is kiszabhatnak.
Betiltották az Egyesült Királyságban a dinitrogén-oxid, más néven nevetőgáz rekreációs célú használatát. A tiltás része a brit kormány „antiszociális viselkedés” elleni intézkedéscsomagjának.
A cukrászattól az üzemanyag-gyártáson át az orvoslásig számtalan területen alkalmazott gázt hallucinációt keltő, nevetést gerjesztő hatása miatt partidrogként is használják, de huzamos ideig tartó használata memóriavesztést, az immunrendszer gyengülését vagy akár inkontinenciát is okozhat.
A vonatkozó törvény életbe lépése után a felhasználóra két év, az eladóra akár 14 év börtönt is kiszabhatnak a brit bíróságok.
[type] => post [excerpt] => Betiltották az Egyesült Királyságban a dinitrogén-oxid, más néven nevetőgáz rekreációs célú használatát. A tiltás része a brit kormány „antiszociális viselkedés" elleni intézkedéscsomagjának. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1699653900 [modified] => 1699631117 ) [title] => Betiltották a nevetőgázt az Egyesült Királyságban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=168442&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 168442 [uk] => 168579 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 168444 [image] => Array ( [id] => 168444 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511.jpg [original_lng] => 43664 [original_w] => 768 [original_h] => 432 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/skynews-nitrous-oxide-laughing-gas-6352511.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1700226848:4 [_thumbnail_id] => 168444 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 3757 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a1a207ea0f60fc7ec144d633bae9b00a] =>[_oembed_time_a1a207ea0f60fc7ec144d633bae9b00a] => 1699808107 [_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] =>30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) November 10, 2023
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1705068964 [_oembed_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] =>Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
[_oembed_time_a5e82acb58fafaafccd841ebf0578ad8] => 1713182804 [_oembed_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] =>#Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_9aa7b6f016fcb76f2850ec7205ad4b6b] => 1720137694 [_oembed_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] =>30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) November 10, 2023
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
Read more: https://t.co/OrSHxthcUf#StandWithUkraine pic.twitter.com/72hg3Olijg
[_oembed_time_3781535b6f4e9d73a3b395aa9894d518] => 1720772269 [_oembed_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] =>#Gaza sea corridor aid returns to Cyprus after #Israel kills NGO workers https://t.co/a52B9eY10f pic.twitter.com/Yl49nB40bP
— Arab News (@arabnews) April 4, 2024
[_oembed_time_a9bc6934a9dbaf8a741e5d5a03d05381] => 1720772269 [_algolia_sync] => 1202967686001 [_oembed_213d19d4947b81d6b9a00cb220952fec] =>Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
[_oembed_time_213d19d4947b81d6b9a00cb220952fec] => 1750983566 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2648 [1] => 1847 [2] => 55481 ) [tags_name] => Array ( [0] => betiltás [1] => Egyesült Királyság [2] => nevetőgáz ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1847 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1847 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )🚨 BREAKING
— South West Defender (@SouthernDefence) June 17, 2025
Iranian State Media has urged all citizens to immediately delete WhatsApp from their phones
The warning signals serious concerns over surveillance, espionage, or wartime data exposure.#IranUnderAttack #IranIsraelWar #IranIsraelConflict #طهران #IranIsrael #tahran pic.twitter.com/R6qusnFICh
Egyesült Királyság (1 Oldal)