Egy fej fonnyadt saláta és néhány megbarnult banán. Ezt találták a greifswaldi rendőrök Salome K. hátizsákjában. Még az is lehet, hogy ő lesz az, akinek utoljára kell felelnie bíróság előtt kukázás miatt. Legalábbis, ha Marco Buschman igazságügy-miniszternek (FDP) és Cem Özdemir mezőgazdasági miniszternek (Zöldek) sikerül keresztülvinnie azt a jogszabálymódosítást, amelynek nyomán hamarosan büntetlenül lehet kiszedni a még ehető élelmiszereket a szupermarketek szemetes konténereiből – feltéve, hogy a kukázás sem birtokháborítással, sem rongálással nem jár.
„Aki ételt ment a kukából, azt nem szabadna megbüntetni ezért” – mondja Özdemir.
A két szövetségi miniszter levélben kérte a tartományok igazságügyi minisztereit, hogy támogassák az eredetileg Hamburg tartományból származó indítványt. „A büntetőeljárásokra és pénzbírságok kiszabására vonatkozó irányelvek” módosítása ugyanis tartományi hatáskör Németországban, és 2019-ben Hamburg kezdeményezése a tartományi igazságügyi miniszterek konferenciája előtt bukott el.
Felére csökkentenék
Az ENSZ 2021-es élelmiszerpazarlási indexe szerint Németország – már ami a magánháztartások élelmiszer-herdálását illeti – európai éllovas. A globális statisztikában is csak Kína, India, az USA és Japán előzi meg. Az ENSZ szerint világszerte 931 millió tonna ennivaló kerül évente a szemétbe, miközben több mint 800 millió ember éhezik és alultáplált.
A német kormány azt tűzte ki célul, hogy 2030-ig a felére csökkenti az országban az élelmiszer-hulladék mennyiségét. Ezt többek között azzal érhetné el, ha egyre több terméket juttat az ország 960 élelmiszerbankjába. Pontosan 30 évvel ezelőtt alakult meg a szövetségi köztársaságban az első ilyen segélyszervezet, amely ma már a legnagyobb, gazdaságra is ható társadalmi mozgalom.
A „Tafel” nevű hálózat egyszerre ment élelmiszert és segít rászorulókon. Minden helyi élelmiszerbank együttműködik a környék élelmiszerüzleteivel, amelyek nap mint nap félreteszik a már el nem adható foltos almákat, szikkadt kenyereket és horpadt dobozú konzerveket.
„Az Élelmiszer-kereskedők Szövetségének tagjai évente körülbelül 75-80 ezer tonna élelmiszert adományoznak a Tafelnek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha garantálni tudjuk a biztonságot, vagyis, ha ezek az adományok nem jelentenek semmiféle egészségügyi kockázatot” – magyarázza a szóvivő. Részben ez az úgynevezett megelőző fogyasztóvédelem az oka annak, hogy a szupermarketekből származó élelmiszer nagy része nem az élelmiszerbankoknál, hanem a szemétben landol. „Lezárjuk a kukákat, vagy elkerítjük őket a kockázat minimalizálása érdekében. Feltétlenül el akarjuk kerülni, hogy a kukából kihalászott élelmiszerrel valaki egészségkárosodást okozzon magának.”
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)