A Legfelső Tanács szerdai ülésén elfogadta a törvény, amely lehetővé teszi az elesett katonák lefagyasztott ivarsejtjeinek az ingyenes tárolását három évig – közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A honatya közlése szerint a 10448. számú törvénytervezetet 264 népképviselő támogatta szavazatával. A dokumentumot a képviselők teljes egészében elfogadták.
A törvény szerint a katona halála esetén az ivarsejteket három évig ingyenesen tárolják. Ennek letelte után a sejtek tárolása meghosszabbítható, ha valaki fizeti a tárolás költségét. Az a katona, akinek az ivarsejtjeit a jogszabályoknak megfelelően tárolják, jogosult rendelkezni azokról a halála esetére. Ha az ivarsejteket gyermek fogantatásához használják, a gazdájukat a megszületett gyermek apjaként vagy anyjaként ismerik el.
Ukrajnában korábban botrány tört ki amiatt, hogy a nőknek törvény tiltotta a háborúban elesett férfiak reproduktív anyagának felhasználását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács szerdai ülésén elfogadta a törvény, amely lehetővé teszi az elesett katonák lefagyasztott ivarsejtjeinek az ingyenes tárolását három évig – közölte Jaroszlav Zseleznyak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707343560
[modified] => 1707332237
)
[title] => Ukrajnában ezentúl az elesett katonák is szülőkké válhatnak, a parlament elfogadta a törvényt az ivarsejtek tárolásáról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177714&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177714
[uk] => 177717
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 177715
[image] => Array
(
[id] => 177715
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1.jpg
[original_lng] => 56715
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1-86ee492e4c3fd741d178ab4e36c82636-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1707326330:2
[_thumbnail_id] => 177715
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1794
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs

Ukrajina prožila již třetí Vánoce ve válce. Zatímco mnozí z nás trávili vánoční svátky v hojnosti, vojáci 10. ukrajinské brigády v zákopech bránili svou zem. Dobrovolníci Paměti národa si za tu dobu na Donbase vyslechli desítky příběhů statečných lidí, kteří jsou za svou zemi… pic.twitter.com/CAHMCRngSP