Ukrajnában az év eleje óta 299,96 ezren haltak meg, ami 25%-kal haladja meg a tavalyi esztendő azonos időszakának mutatóját, sőt májusban 28,2%-kal volt magasabb a halandóság, mint egy évvel korábban – adta hírül a Levij Bereg hírportál hétfőn az Állami Statisztikai Szolgálat adataira hivatkozva.
A jelentés szerint 2020 augusztusában az elhalálozások aránya 3,9%-kal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, míg szeptemberben ez a mutató már 15,4%-ot tett ki, októberben 17,5%-ot, Novemberben 35%-ot, Decemberben 42,9%-ot, 2021 januárjában 7,7%-ot, februárban 9%-ot, márciusban 34,4%-ot, áprilisban pedig 48,5%-ot. A hivatal jelzése szerint ugyanakkor 2021 májusában a születések száma 12,8%-kal volt kevesebb, mint 2020 májusában, amikor 20,6 ezer újszülött látta meg a napvilágot az országban. Ezzel együtt az idei év első öt hónapjában a születésszám 5,5%-kal eset vissza 109,63 ezerre.
Összességében Ukrajna lakossága 2021. június 1-jén 41 millió 408,2 ezer főt tett ki, ami 377,6 ezerrel vagy 0,9%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.
(vb/lb.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában az év eleje óta 299,96 ezren haltak meg, ami 25%-kal haladja meg a tavalyi esztendő azonos időszakának mutatóját, sőt májusban 28,2%-kal volt magasabb a halandóság, mint egy évvel korábban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1626732660
[modified] => 1626731241
)
[title] => Ukrajnában idén eddig 25 százalékkal többen haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=64591&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64591
[uk] => 64664
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 64593
[image] => Array
(
[id] => 64593
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz.jpg
[original_lng] => 47402
[original_w] => 980
[original_h] => 652
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz.jpg
[width] => 980
[height] => 652
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz.jpg
[width] => 980
[height] => 652
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz.jpg
[width] => 980
[height] => 652
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/hullahaz.jpg
[width] => 980
[height] => 652
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1626759313:8
[_thumbnail_id] => 64593
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3942
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] =>
[_oembed_time_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] => 1630550189
[_oembed_43d42a8bfc84e6c7e383be92196d2c30] =>
??Ukrainas bruņotajiem spēkiem piegādāti 90 bezpilota lidaparāti, kurus ziedojuši #Latvijas ?? uzņēmumi.
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025