A Legfelső Tanács második olvasatban elfogadta a 10449. számú mozgósítási törvényt, amelynek az egyik újítása magában foglalja az autók lefoglalását a fegyveres erők igényeire azoktól az állampolgároktól, akiknek több járművük van – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zvonenko, a Prihogyko és Társai ügyvédi iroda katonai jogászára hivatkozva.
A jelentés szerint azoktól az ukránoktól, akik egynél több járművel rendelkeznek, lefoglalhatnak autókat a fegyveres erők igényeire. A katonáknak előtte ki kell értékelniük az autókat, és azt választhatják, amelyik jobban megfelel a védelmi igényeknek. A katonai szállítási szolgálatot Ukrajnában azért hozták létre, hogy az ukrán fegyveres erők járművekkel és felszerelésekkel kapcsolatos igényeit a hadiállapot idején kielégítsék. Amellett, hogy a törvény korábban a központi és önkormányzati hatóságokra, vállalkozásokra és intézményekre vonatkozott, most már az állampolgároktól mint járműtulajdonosoktól is lefoglalhatók az autók.
„Meg kell érteni, mi a különbség az elidegenítés és a szállítás mobilizálása között. Az első esetben a személyt megfosztják a jármű tulajdonjogától, amelyet az átvételi és átadási okmánynak kell igazolniuk, és e feltételek mellett történik a teljes vagy részleges kártalanítás, a második esetben a járművet ideiglenesen lefoglalják, tulajdonjogától nem fosztják meg és visszaadja a tulajdonosnak a lefoglaló katonai vagy titkosszolgálati hatóság” – hangsúlyozta Jaroszlav Zvonenko. A jogász megjegyezte: „Ha egy személynek több járműve van, akkor először azt kobozzák el, amelyik jobban megfelel az állam védelmi szükségleteinek. Például, ha van Sedanja és terepjárója, akkor a terepjárót kobozzák el.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Legfelső Tanács második olvasatban elfogadta a 10449. számú mozgósítási törvényt, amelynek az egyik újítása magában foglalja az autók lefoglalását a fegyveres erők igényeire azoktól az állampolgároktól, akiknek több járművük van. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1712872440 [modified] => 1712872204 ) [title] => Elkobozhatja a hadsereg a saját szükségleteire azoknak az ukrán állampolgároknak az egyik autóját, akiknek több is van [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=183961&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 183961 [uk] => 183971 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 183963 [image] => Array ( [id] => 183963 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak.jpg [original_lng] => 79573 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1712861434:2 [_thumbnail_id] => 183963 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4006 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0154d49abae3e0fc988898412ed393e8] => [_oembed_time_0154d49abae3e0fc988898412ed393e8] => 1715495508 [_oembed_5998344c1e6c37050a713029a3d4b188] => [_oembed_time_5998344c1e6c37050a713029a3d4b188] => 1716822851 [_oembed_1402c814a69178b278a47286b3ee3d98] => [_oembed_time_1402c814a69178b278a47286b3ee3d98] => 1720176461 [_oembed_dc6637776f96a5631986ad9eba854b51] => [_oembed_time_dc6637776f96a5631986ad9eba854b51] => 1720176461 [_algolia_sync] => 831880786002 [_oembed_bdbacf9ffc30677450b0c015a826cea2] =>
Ukrainian Digital Transformation Minister Mykhailo Fedorov announced the new Brave1 Market, billed as an Amazon-like marketplace where authorized service members can purchase goods using their unit’s funds or ePoints. He said it currently offers more than 1,000 different goods,… https://t.co/A0Lz60PNSEpic.twitter.com/KX7pGV5xpH