Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke kijelentette, hogy az ukrán támadó drónok az elmúlt hat hónapban több mint 14 ezer ellenséges célpontot találtak el.
„Ukrajna igazi forradalmat hajtott végre a drónok létrehozásának szabályozásában. 20 törvényt és szabályzatot fogadtak el, és ennek köszönhetően a termelés 100-szorosára bővült. Megszűnt a bürokrácia, dróngyártás területén mintegy 200 magáncég között alakult valódi verseny. Az idei állami költségvetésben 40 milliárd hrivnya áll rendelkezésre drónok beszerzésére. És ez nem végleges” – mondta Smihal a kormány keddi ülésén, számolt be az Interfax-Ukrajina.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a legújabb fejlemények már most megváltoztatták a háború menetét, többek között a haditengerészeti drónok „bénították meg az ellenség flottáját a Fekete-tengeren, és garantálták a vízi logisztikai folyosó biztonságát”.
„A támadó drónok mindössze fél év alatt több mint 14 000 célpontot találtak el: orosz technikát, a légvédelmet, erődítményeket” – tette hozzá.
Smihal hangsúlyozta, hogy a pilóta nélküli rendszerek Erőinek, mint különálló haderő létrehozása lehetővé teszi a drónokban rejlő lehetőségek maximális kihasználását.
[type] => post [excerpt] => Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke kijelentette, hogy az ukrán támadó drónok az elmúlt hat hónapban több mint 14 ezer ellenséges célpontot találtak el. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707900240 [modified] => 1707860935 ) [title] => Smihal: az ukrán drónok fél év alatt több mint 14 000 ellenséges célpontot találtak el [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=178362&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178362 [uk] => 178326 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 173474 [image] => Array ( [id] => 173474 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1.jpg [original_lng] => 38830 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/smihal-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1707853735:12 [_thumbnail_id] => 173474 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4355 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_adc8bcc25bec238036c2287c78477e86] => [_oembed_time_adc8bcc25bec238036c2287c78477e86] => 1707893047 [_oembed_ef460307bfa73fdcc7f6c8b1d9ec3a2d] => {{unknown}} [_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => [_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1739730159 [_algolia_sync] => 508432179000 [_oembed_48502b6798f08f181a3dbbb55f596772] => {{unknown}} [_oembed_18c6e49d55c728b8dc0ae6dd3a6c63d6] =>
🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv. Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf