Összefognak a Szilícium-völgy milliárdosai, hogy méltó módon megemlékezzenek a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt, ukrán menekült, Irina Zaruckáról, és elősegítsék, hogy emléke soha ne merülhessen feledésbe. Eoghan McCabe, az Intercom vezérigazgatója és alapítója 500 ezer dollárt ajánlott fel annak, aki Irina Zarucka emlékére az arcképét falfestmények formájában megörökíti az Egyesült Államok nagyvárosainak épületein.
„500 ezer dolláros támogatást kínálok, 10 ezer dolláros résztámogatások formájában, hogy Zarucka arcát festhessék fel kiemelt helyeken amerikai városokban” – írta McCabe, akinek bejegyzése felkeltette a techmilliárdos, Elon Musk figyelmét is. A SpaceX vezérigazgatója egymillió dolláros hozzájárulást ajánlott fel az akcióhoz. Musk korábban megszólalt Zarucka meggyilkolásával kapcsolatban, kiemelve a gyilkosság médiaközvetítését és a közvélemény reakcióit.
I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Elon Musk felajánlását később az ismert influenszer, Andrew Tate is követte, és X-oldalán jelezte: ő is egymillió dollárral kíván hozzájárulni a kezdeményezéshez. Egy, a kampánnyal együtt dolgozó, anonimitást kérő forrás a Fox News Digitalnak elmondta, hogy
jelenleg több mint ezer művésszel tárgyalnak országszerte, és keresik a megfelelő helyszíneket a festmények számára. Emellett plakátkampányokat is terveznek a nagyvárosokban. Az említett forrás szerint McCabe-et az motiválta, hogy a meggyilkolt lány életét ne felejtsék el, és ne hagyják figyelmen kívül a mainstream médiában, miután életét ilyen brutális módon elvették. A forrás emellett a baloldali politikák kudarcaira is utalt.
Eoghan McCabe autor del graffiti.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Zarucka 2022 augusztusában érkezett az Egyesült Államokba, hogy elmeneküljön az orosz–ukrán háború szörnyűségei elől. A fiatal ukrán lány a gyilkosság órájában charlotte-i vonaton utazott, amikor egy mögötte ülő vörös kapucnis férfi felállt és többször megszúrta. A merénylőt – Decarlos Brownt, aki korábban már 14 alkalommal volt letartóztatásban – a támadás után rövid időn belül elfogták, és elsőfokú gyilkosság vádjával állították bíróság elé.
Donald Trump amerikai elnök elítélte a gyilkosságot, és a közösségi médiában terjedő videót horrorisztikusnak nevezte. Kérdőre vonta a bíróságokat, miért engedték korábban szabadon az elkövetőt annak ellenére, hogy hosszú bűnügyi múltja van.
„Láttam azt a szörnyű videót, amelyen egy gyönyörű, fiatal ukrán menekült látható, aki az ukrajnai kegyetlen háború elől menekült Amerikába, és ártatlanul utazott a metróval Charlotte-ban, Észak-Karolinában, ahol egy elmebeteg őrült brutálisan rátámadt. A tettes egy jól ismert, hivatásos bűnöző volt, akit korábban már 14 alkalommal letartóztattak, és készpénz nélküli óvadék ellenében szabadon engedtek januárban. Mi a fenét keresett a vonaton és az utcán? Az ilyen bűnözőket be kell zárni” – jelentette ki Trump, aki a halálbüntetés kiszabását is szorgalmazta a tettes ellen.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
A Starlink műholdas kapcsolat megszakítása megakadályozta az ukrán hadsereget abban, hogy bekerítse az orosz állásokat Beriszlav városában – számolt be a Reuters belső forrásokra hivatkozva.
Az amerikai üzletember, Elon Musk, a SpaceX tulajdonosa 2022-ben, az ukrán fegyveres erők ellentámadása idején utasította a Starlink műholdas kapcsolat leállítását Ukrajna egyes részein.
A jelentés szerint Musk 2022 szeptemberében, amikor Ukrajna megpróbálta visszafoglalni az oroszok által megszállt területeket, olyan parancsot adott ki, amely meghiúsította az ellentámadást és „megingatta Kijev bizalmát a Starlinkben”.
Musk utasította a Starlinket irányító kaliforniai központ egyik vezető mérnökét, hogy csökkentsék a lefedettséget többek között Herszon térségében – ez stratégiai jelentőségű régió az Azovi- és a Fekete-tenger között, amelyet Ukrajna vissza akart foglalni.
A SpaceX munkatársai végrehajtották Musk parancsát: legalább száz Starlink-terminált kapcsoltak ki.
Az információk szerint a lekapcsolás olyan területeket is érinthetett, amelyeket az orosz hadsereg tartott ellenőrzése alatt – például Donyeck megye egy részét is.
Ukrán források szerint a kapcsolat megszűnése miatt a katonák elveszítették az összeköttetést a drónjaikkal, amelyek az orosz csapatokat és tüzérséget figyelték meg. A tüzérség pedig a Starlinket használta célzásra – így ez is meghiúsult.
A Starlink kikapcsolása közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy az ukrán erők nem tudták bekeríteni az orosz állásokat Beriszlav városánál, Herszontól keletre.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A Reuters több forrásból úgy értesült, hogy Elon Musk, a SpaceX tulajdonosa 2022 őszén leállíttatta a Starlink rendszer működését az ukrajnai Herszon megyében, ahol éppen sikeres ukrán ellentámadás zajlott a megszálló orosz csapatokkal szemben.
Musk a SpaceX egyik kaliforniai mérnökét utasította, hogy szüntesse meg a Starlink-lefedettséget Herszon megye fölött.
A mérnökök mintegy száz Starlink-terminált deaktiváltak.
Az ukrán katonák ezzel elvesztették a kommunikáció fő eszközét, pánikba estek, az orosz erőket figyelő drónok nem küldtek jeleket, a Starlinkhez kötött tüzérségi rendszerek pedig nem tudtak pontos találatokat bevinni.
Az ukrán erők már éppen készültek egy orosz hadállást bekeríteni Beriszlav városánál, de a Starlink elszállása miatt ez nem sikerült.
A bekerítés teljesen elakadt. Kudarcot vallott – mondta egy katonai tisztviselő.
Beriszlav városát később sikerült visszahódítani az oroszoktól, ahogy Herszon megye központját, Herszon városát is. Az egész ukrajnai háború során a herszoni ellentámadás volt az ukrán haderő egyik, ha nem a legnagyobb sikere.
A mostanival először került nyilvánosságra olyan eset, hogy a Starlink leállítása révén Musk konkrétan belenyúlt a háború menetébe.
A döntés sokkolta a Starlink alkalmazottait.
Idén márciusban a milliárdos tagadta, hogy hasonlót tett volna.
Három, Musk parancsát ismerő forrás azt mondta, hogy a techguru attól tartott, hogy az ukrán előrenyomulásra válaszul Vlagyimir Putyin orosz elnök a nukleáris megtorlás eszközéhez folyamodik.
[type] => post
[excerpt] => A Reuters több forrásból úgy értesült, hogy Elon Musk, a SpaceX tulajdonosa 2022 őszén leállíttatta a Starlink rendszer működését az ukrajnai Herszon megyében, ahol éppen sikeres ukrán ellentámadás zajlott a megszálló orosz csapatokkal szemben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753530480
[modified] => 1753561147
)
[title] => Elon Musk bevallotta, az ő utasítására kapcsolták ki a Starlinket Ukrajnában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249296&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249296
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 249297
[image] => Array
(
[id] => 249297
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139.jpg
[original_lng] => 248495
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-2206039023-applikacio-digitalis-geopolitika-konfliktus-navigacio-okostelefon-techno-767139.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753613346:3
[_thumbnail_id] => 249297
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1168
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 332558417000
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753524010
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1754915408
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] =>
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A tech milliárdos a Grokkal kapcsolatos közelmúltbeli viták ellenére elindítja mesterséges intelligencia chatbotjának gyermekbarát verzióját.
Elon Musk mesterséges intelligencia (AI) chatbotjának, a Groknak lesz egy gyerekbarát változata.
A tech milliárdos a hétvégén jelentette be az X-en, hogy az anyavállalat, az xAI elkészíti a Baby Grok nevű, „gyerekbarát tartalmaknak szánt alkalmazást”. További részleteket azonban nem árult el az új programról.
Ha megépül, Musk csatlakozna azon AI-cégek kis csoportjához, amelyek gyerekeknek szánt platformokat készítenek, ilyen a Google házifeladat-segítőként működő Socratic AI-ja és az OpenAI ChatGPT for Kids programja.
A bejelentés néhány héttel a Grok 4, a platform legújabb modelljének bemutatása után érkezett. Az élő bemutató során Musk elmondta, hogy a program képes „doktori fokozat utáni szintű” munkára „minden témában, kivétel nélkül”.
Két hete a Grokhoz hozzáadott új kódsorok, amelyek arra utasították, hogy valós idejű keresőeszközöket használjon a „tények megerősítésére és az elsődleges források lekérdezésére”, antiszemita és vitatható válaszok sorozatához vezettek, ami miatt az alkalmazást Törökországban korlátozták.
A chatbot azzal vádolt egy zsidó vezetéknevű botfiókot az X-en, hogy a közelmúltbeli texasi áradásokban meghalt fehér gyerekek halálát ünnepelte, Hollywoodot fehérellenes elfogultsággal vádolta, és azt írta, hogy „büszkén” visel majd egy „MechaHitler-jelvényt”.
Máskor a Grok közölte, „szkeptikus” azt illetően, hogy a náci rezsim hatmillió zsidót ölt meg a holokauszt során, azt állította, hogy erre nincs „elsődleges bizonyíték”, és azt mondta, hogy „a számok manipulálhatók a politikai narratívák érdekében”.
Musk a közelmúltban két mesterséges intelligencia társat is megjelentetett a Grok-on, köztük egy 22 éves japán anime lányt, aki parancsra fehérneműre vetkőzik, és egy „ütődött” vörös pandát, amely trágár nyelvezettel sértegeti a felhasználókat.
A Grok a Google Play és az Apple alkalmazásboltjaiban egyaránt a „Teen” vagy „12+” kategóriában szerepel, ami azt jelenti, hogy néhány kisgyerek még mindig hozzáférhet a platformhoz.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Elon Musk élesen bírálta Donald Trump új adó- és költségvetési törvényjavaslatát, amelyet „teljesen őrültnek és rombolónak” nevezett, és amely szerinte munkahelyek millióit fogja elpusztítani Amerikában – jelentette a The Guardian.
A legújabb szenátusi törvényjavaslat munkahelyek millióit fogja elpusztítani Amerikában, és hatalmas stratégiai károkat okoz országunknak! – írta Musk szombaton, miközben a Szenátus a közel 1000 oldalas törvényjavaslat vitájának megnyitásáról készült szavazni.
A milliárdos technológiai vállalkozó szerint a javaslat „a múlt iparágainak nyújt támogatást, miközben súlyosan károsítja a jövő iparágait”. Musk hozzátette, hogy a csomag elfogadása „politikai öngyilkosság lenne a Republikánus Párt számára”.
A Tesla és SpaceX vezérigazgatója korábban már a törvényjavaslat képviselőházi változatát is elítélte, amelyet „undorító szörnyszülöttnek” nevezett.
Musk és Trump között az utóbbi időben feszültté vált a viszony, miután a milliárdos lemondott a Kormányzati Hatékonysági Osztály (DOGE) vezetői posztjáról. A szombati bejegyzésekben Musk több kritikus megjegyzést is tett a törvényjavaslat szenátusi változatáról, amelyek szerint a jogszabály aláásná az USA megújuló energiába történő befektetéseit.
A törvényjavaslat nehéz utat jár be a szenátusban. A republikánusok remélik, hogy többségüket kihasználva legyőzhetik a demokrata ellenállást, de több republikánus szenátor is aggódik a Medicaid és az élelmiszerjegyek kiadásainak csökkentése miatt, amelyekkel Trump adókedvezményeinek meghosszabbítását finanszíroznák. Eközben a fiskális konzervatívok az államadósság miatt aggódva még mélyebb megszorításokat sürgetnek.
Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
BREAKING NEWS The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2025 #NobelPeacePrize to Maria Corina Machado for her tireless work promoting democratic rights for the people of Venezuela and for her struggle to achieve a just and peaceful transition from dictatorship to… pic.twitter.com/Zgth8KNJk9
Ahogy azt a cég vezetője május végén megígérte, még a hónap vége előtt megtörtént a Tesla első teljesen automata kiszállítása. A gyártól az új tulajig ment az önvezető Model Y.
Nem ült az autóban senki és a távolból vigyázó csapat sem nyúlt bele az autó irányításába most pénteken, amikor egy vadonatúj Model Y a cég texasi gyárából önvezető üzemmódban vezette el magát az újdonsült tulajdonosa hazáig – osztotta meg a hírt Elon Musk az X-en.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
A cég vezetője gratulált a Tesla AI csapatának, majd a vállalat megosztott egy videót is az eseményről:
World's first autonomous delivery of a car!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
A 30 perces út során nemcsak városi, hanem autópályás szakaszok is voltak, a legnagyobb sebesség pedig 72 mérföld, azaz 116 kilométer volt óránként – tette hozzá Ashok Elluswamy, az AI csapatának vezetője.
A vállalat célja, hogy ebből később majd rendszert csináljanak és az autók kamionok, vonatok és egyéb segítség nélkül önállóan jussanak el a vásárlóig. (Feltételezzük, ennek azért van valami észszerű földrajzi határa).
[type] => post
[excerpt] => Ahogy azt a cég vezetője május végén megígérte, még a hónap vége előtt megtörtént a Tesla első teljesen automata kiszállítása. A gyártól az új tulajig ment az önvezető Model Y.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1751145840
[modified] => 1751133227
)
[title] => Saját magát vezette egy Tesla a gyártól az új tulajdonosáig
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=246794&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246794
[uk] => 246762
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 246768
[image] => Array
(
[id] => 246768
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303.png
[original_lng] => 1564982
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303.png
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303.png
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/image-303.png
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751122430:4
[_oembed_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] =>
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A város egy sci-fi film díszletére emlékeztet, futurisztikus gyártóüzemekkel, szinte azonos házsorokkal és Musk hatalmas bronz mellszobrával. Az 1,45 négyzetmérföldes terület lakosainak szinte mindegyike Musk alkalmazottja.
Elsöprő többséggel támogatták a texas-i Starbase önálló várossá nyilvánítását a dél-texasi szavazók, ami komoly győzelmet jelent Elon Musk számára – derült ki a Bloomberg beszámolójából.
A SpaceX rakétaindító állomása és központja körüli közösség lakói 212:6 arányban szavaztak a város önállósodása mellett és megválasztották a város első tisztviselőit is, akik mind a SpaceX jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai.
Az 1,45 négyzetmérföldes terület lakosainak szinte mindegyike Musk alkalmazottja, vagy azok családtagja. A Boca Chica néven ismert területet a SpaceX nagy teljesítményű Starship rakétájának fejlesztési központjává vált.
A vállalat tisztviselői szerint a cég azonban nem tud elegendő lakhatást biztosítani a központ közelében élni kívánó több száz munkavállalónak. A megye nemrég elutasította a további sorházak építésére irányuló kísérletet. Jelenleg körülbelül 260 SpaceX-alkalmazott él a Texas déli csücskén található enklávéban a további 3100 munkavállaló pedig ingázik a környező településekről.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Vlagyimir Putyin az amerikai üzletemberről szólva megjegyezte, hogy igen ritkán születnek ilyen különleges emberek – derül ki a Tass.com beszámolójából.
Az orosz elnök az egyetemi hallgatókkal való találkozása során méltatta Elon Muskot.
„Létezik egy különleges ember az Egyesült Államokban, aki lenyűgözően merész terveket sző a Mars meghódításáról” – áradozott Vlagyimir Putyin az amerikai milliárdosról.
„Ma még hihetetlennek tűnhetnek Musk tervei, ám az ilyen kreatív ötletek idővel majd valósággá válnak, éppen úgy, ahogy Koroljov és más úttörők elképzelései is megvalósultak már” – érvelt Putyin, aki szerint csak igen ritkán születnek ilyen kivételes és elkötelezett személyek a történelem során.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Az amerikai milliárdos Elon Musk mesterséges intelligenciájú Grok chatbotja megjelent a Telegram üzenetküldő alkalmazásban. Ezt maga a Grok jelentette be az X-en (Twitter).
A Grok mostantól elérhető a Telegramon
– áll a bejegyzésben, de további részleteket a chatbot nem osztott meg.
A kommentelők kérdésére, miért nem tették hozzá a Grok-ot a WhatsApp szolgáltatáshoz, a bot azt válaszolta, hogy valószínűleg az ottani szigorúbb botpolitikával van kapcsolatban, amely verifikációt követel meg, szemben a Telegrammal.
Közben Elon Musk hivatalosan is bejelentette a Grok mesterséges intelligencia bevezetését a Telegram üzenetküldő alkalmazásba. Az xAI cég új chatbotja elérhetővé vált a prémium felhasználók számára a @GrokAI néven. Jelenleg a funkciók korlátozottak: a mesterséges intelligencia képes válaszolni a felhasználói kérdésekre, de a keresési lehetőségek és a mélyreható elemzések még nem érhetők el.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A közösségimédia-platformot hétfőn érte kibertámadás. Az X megakasztása a legújabb akció a világ leggazdagabb emberének üzleti érdekeltségei ellen, amióta csatlakozott a Trump-kormányhoz.
Elon Musk a Fox Newsnak adott interjújában azt állította, hogy az X nevű közösségimédia-platformját hétfőn ért kibertámadást „Ukrajna területéről származó IP-címek” hajtották végre, tovább növelve az érdekeltségei ellen elkövetett akciók sorát.
A milliárdos, aki régóta bírálja az ukrán kormányt, leszögezte, hogy szerinte feltétlenül állami szereplők vettek részt benne. Azt azonban már korábban is elmondta, hogy a közösségimédia-platform ellen elkövetett támadásért „egy nagy, összehangolt csoport és/vagy egy ország felelős”, amely széles körű leállásokhoz vezetett az Egyesült Államokban és Európában is.
Nem csak az X sántikál
Az oldal elleni támadás hétfő reggel óta többször is megzavarta a szolgáltatást, azonban nem ez az egyetlen Musk-érdekeltség, amellyel problémák vannak:
a Tesla elektromosautó-gyártó árfolyama hétfőn 15 százalékot esett a piaci bizonytalanságok miatt, és az S&P 500 index egyik sereghajtójává vált;
a SpaceX pedig múlt héten elvesztette az egyik Starship rakétáját, amely a kilövést követően felrobbant;
washingtoni munkája miatt pedig több külföldi szerződést is bukott a Starlink-internetszogáltatása.
Larry Kudlow volt Trump-tanácsadóval beszélgetve a Fox Business műsorában Musk azt mondta, hogy a kormányzati munkája miatt „nagy nehézségekkel” működteti a többi vállalkozását.
Egyszerűen nem akarom, hogy Amerika csődbe menjen. Ez azonban rengeteg munkával jár, és nehéz a többi kötelezettségemre is odafigyelni – mondta Musk, aki elkötelezte magát amellett, hogy egyelőre marad kormányzati szerepében, és megismételte célját, hogy 1 ezermilliárd dollár megtakarítást vágjon vissza a kormányzati kiadásokból, ami az USA éves költségvetési hiányának körülbelül a felét jelentené.