Emléktáblát állított a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Alapszervezete Wittenberger Miklós, egykori sebész főorvos tiszteletére. Wittenberger Miklós, a kárpátaljai egészségügy huszadik századi történetének 3 legnagyobb alakja közé tartozik, Fedinec Sándorral és Linner Bertalannal együtt. Wittenberger Miklós 115 éve, 1909. október 11-én született Szolyván. A prágai Károly Egyetem elvégzése után pályáját Aknaszlatinán kezdte. Tehetségét felismerve, Munkácsra hívta és maga mellé fogadta Fedinec Sándor, sebész főorvos, akitől később, a munkácsi kórház sebész- főorvosi pozícióját is megörökölte, amikor a másik sebész géniusz Ungvárra költözött. Wittenberger pályája során több mint 30 ezer sikeres operációt hajtott végre, amelyek szinte a test minden részét érintették. Amellett, hogy olyan sebészeti eszközöket is kidolgozott, amelyeket később egész Európában használtak, kiemelten figyelt a következő generáció sebészeinek oktatására is. Emléktábláját a róla elnevezett utcán, egykori lakóházával szemben, első munkácsi állomáshelyének, a jelenlegi járóbeteg ellátó központnak a falán helyezték el. Wittenberger Miklós pályája során több mint 1500 olyan műtétet hajtott végre, melyeket a kor egyik legelterjedtebb betegségében szenvedőkön vagyis a tuberkulózisos betegeken hajtott végre. Emellett főként a has tájéki műtéteivel vívta ki a páciensek és a szakma elismerését. A sebész nem csupán orvosként, de családapaként is példamutató volt, mondta lánya, Alter Katalin, aki néhány, vele kapcsolatos kedves történetet is felelevenített. Öröm tudni azt, hogy édesapánk emléke nem csak bennünk, de a munkácsiak szívében is jelen van, emelte ki, Wittenberger Miklós másik lánya, Lucánics Mária. A táblaavatót követően, a résztvevők kötetlen beszélgetésen vehettek részt a néhai kiváló munkácsi sebész lányaival, akik egy albumot is összeállítottak Wittenberger Miklós életéről.
Wittenberger Miklós, Munkács neves sebészfőorvosa és orvosi eszközfeltalálója tiszteletére emléktáblát avattak születésének 115. évfordulóján. Wittenberger, aki a városi tanács képviselőjeként is jelentős szerepet játszott Munkács és a megye egészségügyi ellátásának fejlesztésében, most a Hrusevszkij úton található Munkácsi Városi Szakrendelő Wittenberger Miklós utcai oldalán kapott emléket. Az emléktábla a legendás főorvos egykori otthonával szemben helyezkedik el.
Október 11-én, a táblaavatás kezdeményezője, Koroljova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke, a városi tanács Végrehajtó Bizottságának a tagja üdvözölte a táblaavatáson megjelenteket, kijelentette: „Ha valaki megérdemli, hogy Munkácson emléktáblát állítsanak neki, az Wittenberger Miklós. Ez az utca az ő nevét viseli, a szemben lévő házban lakott családjával, de emléktáblája eddig nem volt. Ma, születésének 115. évfordulója alkalmából eljött ennek is az ideje, köszönhetően Magyarország támogatásának és Munkács város vezetése pozitív hozzáállásának. A KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének kezdeményezésére és a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének támogatásával sikerült pótolni ezt a hiányt” – fogalmazott az elnök asszony, aki ismertette a kárpátaljai egészségügy nagy alakjának élettörténetét. Elmondta, az egykori szolyvai főpostamester fia Munkácson végezte gimnáziumi tanulmányait, majd Prágában, a híres Károly Egyetem Orvosi Karán tanult. Fiatal orvosként Aknaszlatinán kezdte pályáját, és már akkor kitűnt kiváló felkészültségével és adottságaival. Bizonyára nem véletlen, hogy felfigyelt rá dr. Fedinec Sándor, aki maga mellé vette Munkácson. Wittenberger óriási kitartással és nagy szenvedéllyel tanult a nagy sebésztől. Akkor azt mondták róla, hogy szinte éjjel-nappal a műtőben tartózkodik. Miután az ötvenes évek elején Fedinec Ungvárra költözött, ő lett Munkácson a sebészfőorvos. Szinte mindenféle műtétet végzett, mindennapi munkája mellett lankadatlanul kísérletezett, kutatott. Néhány olyan műszert is kidolgozott és létrehozott, amely megkönnyítette a műtéteket. Sokat és behatóan foglalkozott a tüdőgyógyászattal, egy külön tüdősebészeti részleget nyitott a sebészeti osztályon. Tevékenységének főterülete azonban a hasüregi sebészet volt, a szakemberek véleménye szerint is merész, egészen bravúros beavatkozásokat hajtott végre. Pályája során mintegy 30 ezer operációt végzett. Életének 88. évében 1997. augusztus 31-én halt meg – tudhattuk meg Koroljova Erzsébettől.
Köszöntötte az emlékezőket dr. Baracsi Zsuzsanna ungvári magyar konzul is, aki kijelentette „Wittenberger Miklós nevét hálával és tisztelettel emlegette egykoron sok meggyógyított beteg a városban és Kárpátalja szerte, innovatív módszereivel hozzájárult az orvostudomány fejlődéséhez, kétségkívül méltó arra, hogy az utókor emléktáblával emlékezzen meg róla” – jelentette ki a magyar diplomata.
Dr. Oroszi Pál, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ orvosigazgatója, egykori kollégája kapcsán elmondta: „Már diákévei alatt is dolgozott a prágai klinikai kórházban, de a nyári szünetekben Nagyszombaton, Rimaszombaton és a munkácsi kórházban is. 1934. december 14-én kapta meg diplomáját és orvosdoktori címét. Visszatért szülőföldjére, a háború alatt többféle beosztásba is dolgozott, de sebészként Munkácson kezdett kiteljesedni az ő munkássága. 1945-től a sebészeti rendelő vezetőjének nevezik ki, egy ideig vezeti a szülész-nőgyógyászati osztályt, állandóan ügyeleti tevékenységet folytatott, urgens-sebész volt. 1948-ban már országos kitüntetésben részesült. Állandóan tanult, képezte magát és közben állandóan műtött” – mondta el róla dr. Oroszi Pál, kiemelve, hogy 1952-től ő volt Munkács és környékének fősebésze, a kórházban folyamatosan vezette be az új műtéti eljárásokat. A legbonyolultabb mellkasi, illetve urológiai műtétektől sem riadt vissza, bátran alkalmazta a legkülönbözőbb nőgyógyászati és szülészeti eljárásokat. Az akkori szegényes eszköztár mellett kitűnő diagnoszta volt, sok honfitársunk köszönhette neki életét és visszanyert egészségét. Mindig kísérletezett és új eljárásokat keresett. Sikerült megterveznie és munkácsi ezermesterek segítségével le is gyártani a tüdőn végzett műtéteknél használt műszert. Egy általa tervezett és legyártott műszer olyan sikeres volt, hogy bekerült az akkori szakkönyvekbe.
Dr. Vaszil Babilja sebész-urológus is nagy tisztelettel emlékezett meg egykori mesteréről, hosszasan sorolva, hogy az orvostudomány legkülönbözőbb szakterületeihez tartozó, komplikált műtétek egész sorát végezte, sok-sok műtéti újítást is bevezetett. Wittenberger Miklósnak több száz tanítványa volt, akik később Kárpátalján és országszerte ismert sebészek lettek, ezek nevét is hosszan sorolta Babilja doktor, akinek emlékei szerint, a nagy tekintélyű, mindenki által tisztelt és elismert sebészfőorvos soha nem kiabált, soha nem emelte meg a hangját a kollégáira, ha mégis indulatos volt valaki miatt, csak annyit mondta: „Tak, do csorta!” (Ami magyarul valami olyat jelenthet – Az ördögbe!) Sajnos utolsó éveiben beteg volt, de tisztelők, kollégák és szerető család vette körül.
Dr. Wittenberger Miklósnak négy lánya született, Éva követte őt az orvosi pályán, sajnos már ő sem él, ahogy a legidősebb lány, Zsuzsanna sem. Ott volt viszont az emléktábla avatáson a Budapesten élő két lánya, Katalin és Mária. Alter Katalin, a budapesti zeneakadémia tanára, édesapjáról mint emberről, apáról, családfőről beszélt, hisz ilyen közelről kevesebben, orvosként sokan ismerték. Édesapjuk mindig érdeklődött az emberek iránt, mindenkinek a betegsége foglalkoztatta annak ellenére, hogy ő sem érezte sokszor jól magát. Sok elfoglaltsága ellenére is kiváló apa volt, aki odafigyelt a lányaira, sokat foglalkozott a családjával. Nem volt beszédes, sokat olvasott. Ugyanakkor szerette Kárpátalját, a természetet, a természetjárást, rendszeresen sportolt, úszott, korcsolyázott, télen síelt, vele kellett tartsanak a lányai is, később majd öt unokája is, akik között, nagy örömére már volt egy fiú is. Lánya, Katalin szerint őket és unokáit is arra tanította, hogy szeressék a világot, amiben élnek és ne mindig valami különlegeset akarjanak, hanem örüljenek annak, amit a Jóisten adott mindannyiunknak.
Az emléktáblát a megemlékezéseket követően Koroljova Erzsébet és Olekszandr Lengyel, a Munkácsi Kistérségi Önkormányzat Végrehajtó Bizottságának a vezetője leplezték le, a szűnni nem akaró esőben.
Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő tudósítónknak elmondta: „Az alapszervezet kezdeményezte a táblaállítást, a járási szervezetnek sikerült rá megpályázni a Bethlen Gábor Alapnál a támogatást. A gránittáblát egy helyi szakember készítette és nagyon sokan segítettek a felállításában, akiknek ezúttal is szeretnének köszönetet mondani.”
Lányai, Alter Katalin és Lucánics Mária a régi fényképekből összeállítottak egy fotóalbumot is, amelyet az eseményt követően megmutattak tudósítónknak, a képeket látva sorra jutottak eszükbe a régi családi történetek. Családjuk Németországból származott, Luter városából, Wittenbergből. A XIV. századtól élt a család a történelmi Magyarországon, ugyanakkor ragaszkodtak evangélikus vallásukhoz. Eredeti nevük Lady volt, a nagyapjuk sírkövén, Szolyván még a Lady von Wittenberg név szerepelt, amit később Wittenbergerre változtattak. A nagypapa Szolyván volt postamester, édesapjuk is ott született 1909. október 11-én, s hatan voltak testvérek: Béla, János, Sarolta, Irén és Márta.
A híres orvos szerette a lányait, de a negyedik lánya születése előtt már az egész város szurkolt neki, hogy fiú legyen. Végül el kellett fogadja: „Ez is lány” – mondta el Katalin és Mária. „Fiatal orvosként a szülészetet és nőgyógyászatot választotta, Prágában abból tett szakvizsgát. Kárpátalján Fedinec Sándor volt az első számú sebész akkoriban, aki ugyancsak Prágában tanult, látva apánk felkészültségét és tehetségét, ő vette maga mellé Munkácsra. Nem volt más választása, sebész kellett legyen, hisz minden adottsága meg volt hozzá. Apánk legfontosabb segítsége két korábbi apáca volt a kórházban, Laurencia, aki mindent tudott, apánk szerint már operálni is tudott volna, illetve Illária nővér, aki főnővérként dolgozott Munkácson” – mesélték el a fotókon látható emberek kapcsán a lányai. Az albumban van egy fotó dr. Wittenberger Miklós orvosi diplomájáról, illetve pontos rajzok az általa megtervezett orvosi műszerekről. Ezek közül a tüdő gyors összevarrására szolgáló eszköz ma világszerte a legismertebb. Ennek kapcsán elmondták, a háború után nagyon sok volt a tbc-s nemcsak Kárpátalján, hanem Szovjetunió-szerte, sokuk életét csak műtéttel lehetett megmenteni. Viszont abban az időben éterrel altatták el a betegeket műtét előtt, ami nagyon veszélyes volt a beteg és az orvos számára egyaránt. A tüdőműtéteknél az étert nagyon bonyolult volt alkalmazni, ha hosszú volt egy műtét, akkor a beteg abba halt meg – emlékeztek vissza Katalin és Mária. Édesapjuk ezért tervezett egy eszközt, amely jelentősen lerövidítette a tüdőműtétek hosszát. Egy munkácsi autószerelő barátjával ketten készítették el a tüdő-, valamint a gyomor- és bélműtétek során használt másik eszközt is, ezekre a család teljes ezüstkészlete ráment. A sikeres tüdőműtétek híre messzire eljutott, meghívták Moszkvába, hogy mutassa be az általa konstruált orvosi eszközt, hogyan kell vele műteni. El is ment, megműtött ott egy beteget. A tüdőműtétekhez két egyforma gépet készítettek az autószerelő barátjával, arra kérték, hogy az egyiket hagyja ott, egy sürgős esetet megműtenek vele és hamarosan utánaküldik majd. Ott hagyta, de soha nem látta többé. Pár hónappal később a Sebészet című szovjet szakfolyóiratban olvashatta, hogy hazánk egy eldugott kis városában, Munkácson, dr. Wittenberger konstruált egy orvosi eszközt, amely sajnos nem volt tökéletes, de professzor Ivanov tökéletesítette. A szabadalmat később eladták Amerikának, és bekerült a szovjet sebészeti szakkönyvekbe is. „Apánk ebbe az átverésbe belebetegedett. Ezzel magyarázta utólag rákbetegségének kialakulását is, amit fiatalkori barátja, sikeresen megoperált Budapesten. Ezen a képen láthatja a szovjet kitüntetéseit, amelyeket kapott mindezért” – mutatta Katalin lánya az egyik fotón, aki elmondta, hogy a szakirodalmat csehül, magyarul és más európai nyelveken is követő édesapja haláláig nem tudott akcentus nélkül beszélni oroszul, a sok műtét mellett nem maradt elég ideje a publikálásokra és tudományos karrierjének az építésére. Voltak olyan irigy, kisstílű emberek is, akik többször feljelentették. Ugyanakkor édesapjukat Munkácson mindenki ismerte és tisztelte, tekintélye volt a kórházban és a városban egyaránt.
Június 16-án ünnepélyes keretek között avatták fel Keresztyén Balázs pedagógus, helytörténész, művelődésszervező emléktábláját Badalóban.
A rendezvényre érkezettek a Badalói Gvadányi József Gimnázium főbejáratánál gyűltek össze, ahol elsőként Jakab Lajos családorvos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány Kuratóriumának elnöke azzal kereste meg őt és Veres Csillát, a helyi gimnázium igazgatóját, hogy szeretne felajánlani egy emléktáblát Keresztyén Balázs tiszteletére, születésének 75. évfordulója alkalmából. A tábla helyét az iskola bejáratánál jelölték ki, majd miután megkapták az annak elhelyezésére vonatkozó engedélyt, ezen a kellemes nyári napon került sor az avatóünnepségre.
„Kiemelkedő tanár és helytörténész volt, aki mindig is azzal foglalkozott, amivel szeretett volna: Kárpátalja történetével, a magyar kultúra megmaradásával, megörökítésével és továbbadásával” – emelte ki beszédében Veres Csilla gimnáziumigazgató, hozzátéve: Keresztyén Balázs egyik művében azt írja, hogy elemi iskolásként, amikor reggelente elhaladt a helyi református templom előtt, mindig rápillantott az épület külső falába beépített Petőfi Sándor-emléktáblára, s megfogalmazódott benne a gondolat, mely szerint a költő „nyomdokait taposva ő lett az útmutatóm”.
Az igazgatónő felolvasta a tábla adományozójának, Dalmay Árpádnak az alkalomra írt levelét, melyben az író kiemelte, hogy külön öröm számára, hogy gróf Gvadányi József emléktáblája után újabb táblát ajándékozhattak Badalónak. Aláhúzta továbbá, hogy a Beregszászért Alapítvány fő célja „a Beregszászban és a környező településeken élő magyarok nemzeti azonosságtudatának erősítése, annak a tudatosítása, hogy itthon vannak immár több mint ezer éve ezen a területen, gazdag magyar múlttal rendelkezik ez a vidék, amire büszkéknek kell lennünk”.
Keresztyén Balázs 1949. január 15-én látta meg a napvilágot Nagyberegen. Mindössze hároméves volt, amikor a család szülőfalujából Badalóba költözött. A fiú itt végezte el az általános iskolát, majd a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában tanult tovább és érettségizett. 1967-ben felvételt nyert az Ungvári Állami Egyetemre, ahol 1972-ben magyarnyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett. Ezután a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában tanított haláláig. Pedagógusi munkája mellett rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott: tanulmányozta a kárpátaljai irodalmi hagyományokat, történeti és helyi mondákat, művelődéstörténeti kislexikont írt, kutatta a Perényiek és báró Perényi Zsigmond életét, több könyve is megjelent, s még mennyi mindent tehetett volna, ha 58 évesen nem szólítja magához az Úr.
Keresztyén Gabriella, Keresztyén Balázs lánya rendkívül megható beszédében hatalmas büszkeséggel emlékezett vissza édesapjára és a Tisza-parti falura, mely számára is meghatározó szerepet töltött be gyermekkorában, amikor a nyári szüneteket nagymamájánál töltötte. „Minden, amit tudott, azt itt tanulta az anyukájától, Juliska mamától, aki nagy nótafa és mesetudó ember volt. […] Ma, amikor ennyire szét vagyunk szóródva, akkor bizony az emlékezés az, ami össze tud minket tartani, bárhol is legyünk, s ez ad arra is lehetőséget, hogy az emberek összetartozónak érezzék magukat, s megőrizzék önazonosságukat és emberségüket” – hangsúlyozta Keresztyén Gabriella.
Keresztyén Balázs elhivatottsága, a magyar kultúra ápolásáért végzett munkája példaértékű mindannyiunk számára – szögezte le ünnepi köszöntőjében Jusztin Miklós beregszászi magyar konzul. „Ez a tábla és Keresztyén Balázs emléke mindig juttassa eszünkbe, hogy a nemzeti azonosságtudatunk erősítése több, mint a hagyományaink és a nyelvünk ápolása. Fontos, hogy támogassuk egymást a mindennapokban, összetartsunk a nehéz időkben, és közösen dolgozzunk jövőnk építéséért, azért, hogy gyermekeink és unokáink is büszkén vallják magukat magyarnak. Csak így biztosíthatjuk, hogy a jövő generációi méltóképpen képviseljék és továbbvigyék mindazt, amit őseink ránk hagytak” – fogalmazott a diplomata.
Az elmúlt nyolc évben Badalóban immár ez az ötödik újonnan felavatott emléktábla. Az, hogy ez a szám egyre nő, abban nagy szerepet vállal a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Sin József, a KMKSZ alelnöke köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a jelenlegi nehéz, háborús körülmények mellett Badalóban ismét egy nemzetmegtartó rendezvényen vehetnek részt. „Badaló egy gazdag múltú kisközség, amely ma is egy életjelet ad magáról és múltjáról” – húzta alá, majd Keresztyén Balázs emlékét méltatva kiemelte: amellett, hogy összegyűjtötte és általa megismerte az utókor a kárpátaljai mondakincset, Keresztyén Balázs aktív közéleti szereplő is volt. Munkássága is bizonyítja, hogy gazdag a magyar kultúra a Kárpát-medence minden szegletében – tette hozzá Sin József.
Dupka György író, történész, Keresztyén Balázs pályatársa és barátja személyesen nem volt jelen a rendezvényen, azonban gondolatait üzenetben küldte el, melyet Jakab Lajos tolmácsolt az egybegyűltek felé. Dupka György részletesen kifejtette Keresztyén Balázs munkásságának hatását és értékét, melyre méltán lehet büszke a kárpátaljai magyarság. „Emlékeztessen e márványtábla mindenkit mindarra, hogy ebben a nehéz, vészterhes időben is, amit Keresztyén Balázs barátom így fogalmazott meg A magyar művelődési hagyományok kárpátaljai lexikonja (1995) előszavában: »némiképpen szolgálni fogja múltunk és szülőföldünk kultúrájának jobb megismerését, a nemzeti önismeretet és az e tájba kapaszkodó gyökereink megerősödését«”.
A köszöntőket követően Jusztin Miklós konzul úr, Keresztyén Gabriella és Veres Csilla leleplezték az emléktáblát, melyet Sándor Attila székelyudvarhelyi művész bronz domborműve díszít.
Miután Veres Áron elszavalta Ferenczi Tihamér Szülőfalumhoz című versét, Sápi Zsolt református tiszteletes Isten áldását kérte a jelenlévők életére.
Az avatóünnepség végén az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés koszorúit a tábla alá, majd közösen énekelték el a Szózatot.
Dr. Kiss Ferenc, az intézmény jogelődjének egykori diákja, író, kritikus, irodalomtörténész és tanár születésének 95. évfordulója alkalmából avattak emléktáblát a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban január 17-én.
Az avatóünnepség előtt az egybegyűltek egyperces néma főhajtással emlékeztek a háború áldozataira.
„Bár a háború árnyékában gyűltünk ma itt össze, ez a nap is egy mérföldkő intézményünk életében, hiszen egy újabb emléktáblát avatunk. A líceum falán sorakozó emléktáblák jelzik, hogy van múltunk, s ha van múltunk, akkor van jövőnk is” – emelte ki köszöntőjében Szabó Árpád, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, az egykori Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium jogutódjának igazgatója. Szabó Árpád beszédében hangsúlyozta: méltán büszkék az intézményben tanult egykori neves diákokra, s meggyőződése, hogy a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 1991-es újraindítása óta is kerültek ki olyan „gimnazisták” az épület falai közül, akiknek nevét a jövőben szintén emléktábla őrzi majd itt.
Dr. Kiss Ferenc 1928. november 11-én született Tiszapéterfalván szegény parasztcsaládban. Alapiskoláit szülőfalujában, középiskoláit 1939-től 1944-ig a Beregszászi Magyar Királyi Állami Gimnáziumban, majd a Debreceni Református Kollégiumban végezte, tanulmányait a Debreceni Tudományegyetemen folytatta, s munkásságát is itt kezdte. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején a debreceni Csokonai Rádió vezetője volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság nyolc hónap börtönre ítélte. 1957-től az ELTE BTK tudományos segédmunkatársa volt öt éven keresztül. Ezt követően az MTA Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa, majd főmunkatársa lett. Közben megvédte disszertációját és 1978-tól az irodalomtudományok kandidátusa. Később a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Irodalom Tanszékének vezetője, majd emeritus professzora lett. Kiss Ferenc a XX. századi magyar lírával, kortárs magyar költészettel, elsősorban József Attila és Kosztolányi Dezső munkásságával foglalkozott. Munkásságát Ady Endre-jutalommal, József Attila- és Bethlen Gábor-díjjal, valamint Márton Áron-emlékéremmel ismerték el. 1999. október 30-án, 71 éves korában hunyt el Budapesten, sírhelye a Farkasréti temetőben található.
A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum falán elhelyezett emléktábla a Beregszászért Alapítvány támogatásával készült, az azt díszítő bronz dombormű alkotója Lengyel Tibor nyíregyházi szobrász.
Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke személyesen nem tudott részt venni az avatóünnepségen, ezért levélben küldte el köszöntő szavait. „Nagy megtiszteltetés a Beregszászért Alapítvány számára, hogy immár a hatodik emléktáblát ajándékozza a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnáziumnak, új nevén Líceumnak. Alapítványunk fő célja a Beregszászban és a Beregszászi járásban, de tágabb értelemben az egykori Bereg vármegyében élő magyarság nemzeti önazonosság-tudatának erősítése múltunk nagyjai emlékének megörökítésével. S a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium, majd későbbi nevén Beregszászi Magyar Királyi Állami Gimnázium országszerte híres embereket oktatott, bocsátott szárnyaira, illetve tudott tantestülete soraiban” – olvasták Dalmay Árpádnak az alkalomra írt leveléből. „Nem véletlen az emléktábla Csoóri-idézete: »Mondd azt, hogy csak azért is!« Bár ezt a költő beteg barátjának írta vigasztalásul és biztatóul, mi fogjuk fel úgy, hogy dr. Kiss Ferenc mondja nekünk: csak azért is tartsunk ki magyarságunk, hitünk, anyanyelvünk, kultúránk, múltunk mellett az ellenükre ácsingózó mai zavaros világban. Nagyjaink emléke és szelleme adjon hozzá erőt!” – írta a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Levélben fejezte ki köszönetét édesapja emlékének ápolásáért a Debrecenben élő ifj. Kiss Ferenc. „Biztos vagyok abban, hogy az alkotás méltó helyre kerül és betölti a neki szánt szerepét: egyrészt felhívja a kárpátaljai középiskolások és pedagógusok figyelmét arra, hogy van egy neves irodalomtörténészük, akinek az életművét érdemes tanulmányozniuk, másrészt Kiss Ferenc közelebb kerül általa a helybéli szakemberekhez is. Közös célunk, hogy minél többen olvassák a műveit, ismerjék meg jobban a munkásságát, és adják tovább gondolatait az újabb nemzedékeknek” – fogalmazta meg üzenetében ifj. Kiss Ferenc.
Az avatóünnepségen két, szintén ugocsai és Kossuth-díjas költő, Lator László és Vári Fábián László egy-egy versével emlékeztek Kiss Ferencre. A versek elhangzása után Szabó Árpád igazgató és Cseh Áron ungvári magyar vezető konzul leleplezték az emléktáblát, majd a jelenlévők – köztük Cseh Áron és Jusztin Miklós magyar konzulok, Babják Edit, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Osztályának vezetője, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke, Szabó Árpád líceumigazgató, valamint Nagy Barna, dr. Kiss Ferenc unokaöccse – elhelyezték az emlékezés koszorúit a tábla alá.
Magyar Ilona Kossuth-díjas pedagógus Csongoron született 1889-ben, akinek emlékét 2023. december 22-e óta gránittábla őrzi szülőfaluja iskolájának bejárata felett, s melyet a KMKSZ Csongori Alapszervezete állított Magyarország Miniszterelnökségének és a Bethlen Gábor Alapnak a támogatásával. Az ukrán és magyar nyelvű emléktábla leleplezésére az idei utolsó tanítási napon került sor.
A táblaavató ünnepségen Nagy Sándor, a Csongori Gimnázium igazgatója, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke ismertette a településen született, elismert pedagógus életrajzát és szakmai eredményeit. Magyar Ilona az Eperjesi Állami Tanítóképző Intézet befejezése után, 1920-ban Kecskeméten telepedett le, ahol 48 évig élt. Ő szervezte meg a kecskeméti tanítóképző gyakorlóiskoláját, amelynek hosszú időn keresztül vezető tanítója volt. Ott az 1–2. osztályt vezetve foglalkozott a jövendő tanítókkal. Munkája egyaránt kiterjedt a tanítás tartalmi, pedagógiai, pszichológiai és metodikai követelményeire is. Magyarországon a reformpedagógia első úttörői közé tartozott. Mindig szem előtt tartotta a játék, a munka és az oktatás szoros kapcsolatát. Az 1950–1951-es tanévben az általános iskola első osztályában az olvasás és írás tanítására bevezették a hangoztató-elemző-összetevő módszert, az azt népszerűsítő könyv szerkesztője és társszerzője volt. Szerzőtársaival együtt ezért a kiemelkedő pedagógiai, elméleti munkásságáért 1952. március 15-én Kossuth-díjat kapott – tudhattuk meg Nagy Sándortól, aki felkérte Józan Lajos nyugalmazott református lelkipásztort, családfakutatót, hogy tárja fel az 1968-ban elhunyt Magyar Ilona családfáját, akiről Kecskeméten egy általános iskolát is elneveztek.
Ilona édesapja, Magyar Bertalan 1889–1893 között volt Csongoron református lelkész, ahol szolgálatának első évében, október 13-án született Ilona lánya. A felvidéki Lasztaméren született családfő a csongori szolgálat előtt Ungváron volt segédlelkész, majd Minajban és Nagykaposon szolgált. Minajban vette feleségül Minay Malvint, nyolc gyermekük született. Magyar Bertalan leghosszabb ideig, 1893 és 1932 között Nagydobronyban szolgált református lelkészként, gyermekei közül Ilona mellett többen is ismert emberek lettek, például a híres nagyszőlősi orvos, Magyar László, de ismert állatorvos és lelkipásztor is lett közülük.
Nagy Sándor iskolaigazgató Magyar Ilona méltatása kapcsán kijelentette: „Úgy gondolom, hogy egy ilyen pedagógus emléktáblája méltán kerül fel a szülőfaluja egyetlen iskolájának homlokzatára.”
Hidi Dénes 2. osztályos tanuló, a tiszapéterfalvai egyházi szavalóverseny díjazottja szavalt, majd Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője köszöntötte a megjelenteket, kijelentve: „Amíg van kiről és van kinek megemlékezni, addig él a nemzetünk. Továbbra is őriznünk kell kultúránkat, meg kell emlékezzünk azokról a fiainkról és lányainkról, akik a magyar népnek ilyen jeles képviselői voltak, mint Magyar Ilona.”
Csákány Ágnes, a Csongori Református Gyülekezet kántora egyházi éneket adott elő gitárkísérettel, majd ifj. Pocsai Sándor helyi református lelkész olvasott fel egy igét a Példabeszédek könyvének 7. részéből: „Az igaznak emlékezete áldott, a hamisak neve pedig semmivé lesz.” A tiszteletes ezzel rávilágított az Isten által megáldott, hasznos élet szépségére és értelmére, majd megáldotta az emléktáblát és az emlékezőket.
Végül a felszólalók, valamint Marton Tibor, a Nagydobronyi kistérség képviselője és Lapatyuk Csehy Krisztina, a KMKSZ munkácsi járási irodájának vezetője leleplezték az emléktáblát.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Badalói Alapszervezete jóvoltából november 26-án a badalói református templom falán Kölcsey-emléktáblát avattak. Az emléktáblával a helyiek szerettek volna méltóképpen megemlékezni a Himnusz bicentenáriumáról, valamint a költőóriásról, aki nem messze a Tisza bal partján, Szatmárcsekén élt és alkotott közel húsz éven át.
Az esemény ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Sápi Zsolt helyi református lelkész hirdette Isten igéjét. Ezt követően az ünnepi köszöntők hangzottak el. Jakab Lajos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke elmondta: „Régi álmuk vált valóra, hiszen Kölcseynek számos emléktáblája van Kárpát-medence-szerte, a mai naptól immár Badalóban is. Azt tudjuk, hogy Kölcsey járt Badalóban, bár nincs róla feljegyzés.” Mint fogalmazott a közösségnek hiányérzete volt, hogy a reformkor egyik kiemelkedő alakjának nem volt még emlékhelye a községben. Az emléktáblával egyben a Himnusz bicentenáriumának is szerettek volna méltóképpen adózni: „Mi, Tisza-partiak különösen büszkék vagyunk arra, hogy Kölcsey itt, a Tisza másik partján, Szatmárcsekén írta meg élete fő művét, nemzeti imánkat, a Himnuszt.”
Cziptákné Gyetkó Ilona, a Szatmárcsekei Polgármesteri Hivatal irodavezetője köszöntőjében megjegyezte: „Bár nehéz idők járnak, különösen Kárpátalján, hiszen a családok szétszakítva, a háború árnyékában élnek, azonban a badalóiak fontosnak érezték, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek gyökereinkre, hiszen egy tőről fakadunk.” […] „Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs” idézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait. Mint mondta: „Talán születésekor Kölcsey sem sejthette, hogy az általa megírt nemzeti imánk mára országhatárokat semmivé véve kovácsolja össze nemzetünket. A himnusz sorait hallva egyszerre dobban meg minden magyar szíve. Kívánom, hogy a jövőben is lehetősége nyíljon a kárpátaljai magyarságnak megélni magyarságukat úgy, ahogyan azt szeretnék.”
„Kölcsey Ferenc a XIX. század nagyjai közé tartozott” ‒ hangsúlyozta Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára. A titkár szerint minden kornak vannak nagyjai. Kölcsey korán jutott árvaságra, így hamar kellett felnőnie, azonban kiváló államférfi és hazafi lett belőle. Kevesen tudják róla, hogy a parlamenti szónoklatot ő emelte művészi-irodalmi szintre. Kossuthékkal együtt neki is nagyon nagy szerepe volt a 1948-as szabadságharcban. A mai kornak is vissza kell tekintenie, és emlékezni azokra az emberekre, akik hátukon vitték a nemzet sorsát. Ezért nagy jelentőséggel bír az emléktábla-avatás. Kölcsey számára kiemelten fontos volt a hit, ami tükröződik a Himnuszban is. „Nem ismerek olyan nemzetet, ahol a himnusz egy fohász lenne. Kölcsey az Istenre bízta nemzetünk sorsát. Azt kívánom, hogy itt, Badalóban is a magyar nemzetet Kölcsey szellemisége lengje körül.”
Matl Péter szobrászművész, az emléktábla készítője megosztva gondolatait a megjelentekkel elmondta: „A magyar nép tudatában, a népművészetben, a népdalainkba belefonódik a címer, a Himnusz, s mindez egyfajta jelképpé is vált. Mindez a határon túlon hatványozottan, nagyobb fajsúllyal bír.” A szobrászművész nagy megtiszteltetésnek vette, hogy ő készíthette el az alkotást, mely emléket állít a költőóriásnak. Elmondta, hogy az isteni gondviselés úgy hozta, hogy amikor Bacskai főkonzul úr megtekintette a szentmiklósi alkotóházukat, akkor figyelt fel a félig elkészült táblára. Mivel nem volt a helyieknek elegendő forrása arra, hogy bronzból készüljön el a táblán a Kölcsey-képmás, a főkonzul felajánlotta segítségét, így a konzulátus támogatásával mindez megvalósult.
Papp Ferenc ungvári magyar konzul kérdésünkre elmondta: „Magyarország Ungvári Főkonzulátusa mindig is támogatta a magyar kultúrát. Ezúttal az ungvári magyar konzulátus is hozzájárult az emléktábla létrehozásához.”
Az ünnepségen elhangzó köszöntőgondolatok között Ferku Szilveszter, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszékének munkatársa előadásában több éneket hallhattak, míg Orosz Viktória, a badalói iskola diákja Majzik Ilona A magyar kultúra napjára című költeményét szavalta el. A köszöntőket követően a megjelentek leleplezték az emléktáblát.
Az idén fennállásának centenáriumát méltató Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) első püspöke a munkácsi születésű Bertók Béla volt. Az egyházkerületet megszervező lelkipásztor születésének százötvenedik évfordulóját méltatva a munkácsi református gyülekezet emléktáblát helyezett el a templom oldalán.
A munkácsi református gyülekezet jelenleg közel 350 fős aktív lélekszámmal rendelkezik. A kicsiny gyülekezetben sokféle szolgálatot végeznek: az énekkar 1777 óta működik, ezen felül van diakóniai szolgálat, amely hetente egyszer élelmiszercsomaggal támogatja a rászorulókat, időseket. A gyülekezeti alkalmaikat ukrán nyelven szinkrontolmácsolják, ezáltal is nyitottá téve az ez iránt érdeklődők számára Isten igéjét.
Gulácsy Dániel, a munkácsi református gyülekezet lelkipásztora az esemény kapcsán elmondta: „Bertók Béla, aki az egyházkerület első püspöke is volt, Munkácsról származott. Ezért is tartottuk fontosnak most ennek az emléktáblának az elkészítését. […] Ez az év a remény éve egyházkerületünkben, ezt próbáljuk az alkalmaink által is tolmácsolni a sok elkeseredett és elszomorodó ember számára. […] Van Isten, és amíg hiszünk, addig van remény; hiszem, hogy ő van és velünk is marad, hiszen ez az üzenet található egyházunk címerében is: »Velünk az Isten.« S a száz évvel ezelőtti idők, amelyek hasonlóan zűrzavaros, nehéz idők voltak, arra figyelmeztetnek minket, hogy a nehézségek közepette is meg lehetett maradni, lehetett építeni, és voltak szolgálatkész emberek, akik készek voltak elvégezni a szolgálatukat. Mindez nekünk is erőt kell adjon, hogy mi is helytálljunk a mai időben.”
Vaczkó László, a munkácsi református gyülekezet gondnoka kérdésünkre elmondta: „Az ilyen megemlékezéseknek mindig üzenete van számunkra. Hitvalló őseink nem egyszerű időszakban éltek. Mindannyian ismerjük Trianon szörnyűségeit, amikor szétesett egy ország, egy nemzet. S ebben a nagyon nehéz időszakban Bertók Béla püspök úr és társai megszervezték az egyházkerületet, aminek most ünnepeljük a századik évfordulóját. A mai nehéz időkben mindez erőt kell adjon számunkra.”
Az emléktáblát a munkácsi gyülekezet, valamint a KRE hozzájárulásával sikerült elkészíteni. Az eseményre az Erdélyből érkező kalotaszegi kispetri gyülekezet tagjai is ellátogattak. Barabás Réka a kispetri református gyülekezet presbitériumának képviseletében elmondta: 2014 óta támogatják a munkácsi református gyülekezet két nehéz sorsú családját. A munkácsi gyülekezet már járt Kispetriben, Kalotaszegen. „Az elmúlt évek során többször sikerült segítséget nyújtani, azonban azt tapasztaltuk, hogy a személyes jelenlétünk nagyon sokat jelentene az itteni embereknek. A mostani utunk is főként erősítő és biztató jellegű, hiszen nem a napi nyomorúság a lényeg, hanem az, hogy az Úr Jézus Krisztusban reménykedünk. Mi abban bízunk, hogy Munkácson is élet lesz, mert az Úristen üdvtervében mindannyian benne vagyunk, és nemcsak száz év lesz, hanem lesz kétszáz és több is” – tolmácsolta a kispetriek üzenetét Barabás Réka.
Az emléktábla-avatás előtt hálaadó istentiszteletet tartottak, majd a templom udvarán ünnepélyesen leleplezték a Bertók Béla püspök úr arcképét megörökítő emléktáblát. A gyülekezet énekkarának szolgálata tette még emelkedettebbé az ünnepséget, melynek végeztével a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit a tábla előtt.
Születésének 140. évfordulóján állított emléket Csortos Gyulának a Munkácsy Mihály Magyar Házban szülővárosának magyar közössége. A gyönyörűen felújított, patinás épületben ‒ Munkácsy Mihály szobra és Lehoczky Tivadar emléktáblája után ‒ került leleplezésre Csortos Gyula emléktáblája, mely Matl Péter munkácsi szobrászművész alkotása. Az ünnepségen tiszteletüket tették a helyi magyarok mellett magyar diplomaták, a megyei, járási és helyi tanácsok képviselői, valamint a magyar társadalmi szervezetek vezetői is.
Az avatóünnepségen megjelenteket Tarpai József, a magyar ház igazgatója köszöntötte.
Cseh Áron ungvári magyar konzul ünnepi beszédében kiemelte: „Ma, amikor a háború a békés élet minden zugát felforgatja, különösen fontosak az ilyen események, amelyek életünket visszazökkentik a normalitás medrébe, és visszaemlékezhetünk egy békebeli korszakra, melynek meghatározó szereplője volt Csortos Gyula.” A magyar diplomata megemlítette Csortos legsikeresebb színházi alakításait, illetve azt, hogy tizenhárom némafilmben nyújtott alakítása után, 1931 és 1944 között közel hetven hangosfilmben szórakoztatta a közönséget. „Csortos Gyula a XX. század első felében alkotó, halhatatlan kárpátaljai magyar színészóriások arcképcsarnokába tartozik, akárcsak a szintén munkácsi születésű Uray Tivadar vagy a beregrákosi Salamon Béla, valamint a feledhetetlen beregszászi születésű Fedák Sári.”
Kornya István, a Nemzeti Színház művészeti műhelyének tagja, a Nemzeti Magazin főszerkesztője a Nemzeti társulatának és Vidnyánszky Attila főrendezőnek az üdvözletét tolmácsolta. Hangsúlyozta: „Három fontos dolog van, ami miatt egy színész tünékeny emlékezete megmaradhat. Az egyik az, hogyha anekdoták maradnak meg róla. Csortos Gyula életében ez megvalósult, sőt az anekdoták szerint ő maga is keltette ezeket az anekdotákat. Az újságíróknak nem szívesen nyilatkozott, védte a magánéletét, viszont szívesen vette, ha anekdoták szólnak róla. A másik dolog a film. Ma már azt, hogy a színpadon hogyan alakított, nem tudjuk. Azt viszont, hogy a filmekben hogyan tudott alakokat megformálni, látjuk. Például a leghíresebb magyar film, a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott alakítása őrzi az alakját, figuráját, hangját, mosolyát, huncutságát. A harmadik, ami a tünékeny emlékezetben fontos, hogy a közösség, amelyből származik, megőrizze az ő emlékét. Mint ahogy itt Munkáson emléktáblája született. Egy biztos pont az emlékezetben az, ha van egy hely, ahova el lehet menni, emlékezni, ahol a születésnapján – mint ma is – összegyűlhetnek az emberek és emlékezhetnek rá” – fogalmazott Kornya István.
A táblát megalkotó művész, Matl Péter elmondta, hogy Csortos Gyula arca pozitív kisugárzású, talán ez is oka volt annak, hogy annyian szerették életében. Tudósítónknak elmondta még, hogy leghíresebb filmjeiből ismert, idősebb kori arcképe helyett egy fiatalabb kori, kissé profilból készült, mosolygós fényképe alapján formálta meg a Csortos Gyulát ábrázoló domborművet, amely akrilból készült, de teljes mértékben bronz hatása van.
Az emléktáblát Tarpai József, Cseh Áron konzul, Kornya István és az alkotó, Matl Péter leplezte le.
A tábla leleplezése után a magyar ház nagytermének színpadán a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészei Mónus Dóra által összeállított, 20 perces előadással idézték fel Csortos Gyula életének legfontosabb eseményeit, és egyúttal a nagy előd személyiségét is megidézték. Mónus Dóra az előadás után elmondta, hogy Galsai Pongrác Csortos Gyuláról szóló kis életrajzi kiadványából dolgoztak, amely nagyon sok anekdotát tartalmazott és pontos életrajzi adatokat. Az előadásban elsősorban a szakmai útját vázolták fel, és igyekeztek azt is bemutatni a visszaemlékezések és naplórészletek alapján, hogy milyen ember is lehetett Csortos a magánéletében.
Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója tudósítónknak elmondta: „Nagyon örültünk, hogy a Munkácsy Mihály Magyar Ház részéről az a megkeresés érkezett, hogy támogassuk Csortos Gyula emléktáblájának avatását azáltal, hogy színpadi összeállítást hozunk ide, amellyel felelevenítjük a munkácsi születésű nagy magyar színész emlékét, életét. Megidéztük egy picit az ő jellemét és természetét, emlékezetes színházi szerepeit is. Jó visszatekinteni arra, hogy a kárpátaljai magyar színjátszásnak igenis vannak nagy alakjai. Múltunkba kapaszkodva felmutathatunk olyan szereplőket, akiknek művészetéből és életéből mi is erőt meríthetünk.
Külön öröm a számunkra, hogy a budapesti Nemzeti Színház is fontosnak tartotta az emléktábla avatásának ügyét, és a háborús időszak ellenére is elküldték képviselőjüket Munkácsra, Kornya István főszerkesztő személyében” – fogalmazott Sin Edina, aki elmondta még, hogy a beregszászi színház a háború alatt sem pihen, új bemutatóra készülnek a következő hét folyamán.
A Bátorság fasorban táblát szenteltek Joe Biden amerikai elnöknek. A hírt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte az USA államfőjével tartott közös sajtótájékoztatón.
„Ma a Bátorság fasorban felavatjuk a Biden elnök tiszteletére szentelt emléktáblát. Az első hívás tavaly február 24-én éjjel, tárgyalások, küzdelmünk állandó és változatlan követése. Figyelem az ukrán demokrácia védelmére és Biden elnök hozzájárulása a szabadság erősítéséhez a világban” – mondta el.
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ünnepélyes keretek között avatták fel december 17-én Tamási Áron emléktábláját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az eseményen részt vett Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki beszédében kiemelte: „Azzal, hogy az egyik tábla ma itt Beregszászon kerül felavatásra, a kárpátaljai magyarság nemcsak azt üzeni, hogy a magyar nemzet alkotó része, hanem egyben azt is, hogy van itt egy közösség, amely emlékezik és egyben bizakodik egy békés jövendőben.”
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Tamási Áron Kossuth-díjas erdélyi magyar író születésének 125. évfordulója alkalmából emlékévet hirdetett. Ehhez kapcsolódva a Magyarság Háza a művész kivételes öröksége előtt tisztelegve határokon átnyúlóan, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarokat egy szellemi közösségbe kapcsoló programsorozatot szervezett, melynek egyik záróeseménye Tamási Áron emléktáblájának beregszászi felavatása.
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – kezdte ünnepi köszöntőjét a székely magyar írót idézve Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, így folytatva: „Mély igazság ez, melyet ki más mondhat ki ennyire egyszerűen, őszintén, mégis megindítóan, mint egy magyar ember. Egy olyan ember, aki szellemében-lelkében, minden gondolatában, mondatában magyarságának büszkeségével élt és alkotott. Aki tudta, hogy otthon, szülőföld, haza nélkül a magány, az elszigetelődés, a sodródás lesz az osztályrészünk. A szülőföldünkhöz, a magyar közösséghez való tartozásunk olyan áldott kapcsolat, amelyért mindennap újra és újra hálásnak kell lennünk” – húzta alá.
Vidékünkön az említett gondolat napjainkban, egy háborús konfliktus kellős közepén új értelmet kapott. „Az otthonhoz való ragaszkodás ma nehéz vállalás. Ez a magyar közösség azonban az elmúlt bő évszázadban számtalan alkalommal bizonyította élni és megmaradni akarását, minden nehézség ellenére sikerült megmaradnia, és a nemzeti kormány támogatásának köszönhetően fejlődnie is” – jelentette ki Szilágyi Péter.
A Tamási Áron-emlékév során Magyarországon, a Kárpát-medencében, sőt a diaszpórában is számos eseménnyel emlékeznek a neves íróra. Az emlékév zárásaként a Kárpát-medence több pontján – Beregszász mellett Komáromban, Eszéken és Lendván –, a napokban pedig Edmontontól Johannesburgig a világ több pontján avatnak emléktáblát Tamási Áron tiszteletére. „Álljon ez az emléktábla tisztelegve a magyar kultúra egyik szellemi óriásának emléke előtt és egyben üzeneteként a jövő számára egy közösségtől, amely mindenek dacára hiszi, hogy itt van otthon” – zárta gondolatait a helyettes államtitkár.
Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora beszédében aláhúzta, hogy azért került ide az emléktábla, mert egy olyan íróról van szó, aki egyik megtestesítője annak a magyar kultúrnemzeti gondolatnak, hogy mi, magyarok a Kárpát-medencében otthon vagyunk, és kultúránk közös. „Azt kívánom mindenkinek, hogy példát véve Ábelről, találják meg azt a helyet, ahol otthon vannak, és legyen ez az emléktábla annak a szimbóluma, hogy mi, magyarok otthon vagyunk, együtt vagyunk, és a kultúránk az közös” – szögezte le a rektor.
A köszöntőket követően Csordás László irodalomtörténész, a II. RF KMF Filológiai Tanszékének oktatója felvázolta Tamási Áron életpályáját, annak kezdetétől egészen addig, amíg az összmagyar irodalom fontos létformáját megteremtette. A kritikusok nem hiába jellemezték a művészt „székely Homérosz”-ként vagy a „legerdélyibb magyar író”-ként, akinek jellegzetessége, hogy bár élete végén kétlaki volt, a szülőföldből indult ki, és a szülőföldhöz tért vissza. Leghíresebb regényalakja, amiről az irodalomtörténet egy egész életformát nevezett el, az Ábel-trilógia, melynek főhőse – legyen akár az erdőben, az országban vagy éppen Amerikában – mindig kihívásokkal néz szembe, melyeket a sajátos székely humorral, feleseléssel mindig meg tud oldani. Ilyen szempontból hasonlít Tamási Áronra, aki bár eljutott Amerikába, de az otthont szülőföldjére visszatérve találta meg.
Az esemény végén Szilágyi Péter helyettes államtitkár és Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke leleplezték Tamási Áron emléktábláját, melyre az író egyik híres gondolata van vésve: „Nincs módunkban kitérni a hűség elől.”
Az ünnepségen tiszteletét tette mások mellett Íjgyártó István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete, Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője és Vida László ungvári magyar első beosztott konzul.
