Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjQ4NjE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 263669
[content] =>

Emmanuel Macron francia elnök pénteken kijelentette, hogy a diákok a következő tanévtől „valószínűleg” nem használhatnak majd mobiltelefont a középiskolákban – írta a Politico.
Macron egy kelet-franciaországi újságírócsoport rendezvényén azt mondta, hogy a tiltás első szakasza meglehetősen jól működött, és támogatja annak kiterjesztését a líceumokra, a francia középfokú oktatás utolsó szakaszára, ahol általában 15-18 éves diákok tanulnak.
Az első szakasszal arra utalt, hogy az általános iskolákban és a kollégiumokban – utóbbiak a középiskola alsó tagozatának felelnek meg – már tilos a mobiltelefonok használata. 2018-ban hozták azt a törvényt, amely a közoktatási intézményekben tiltja a mobilozást, de ez eddig nem vonatkozott a líceumokra.
A francia elnök szerint Édouard Geffray oktatási miniszter jelenleg vizsgálja a líceumi tiltás ötletét. A korlátozás bevezetéséhez azonban új jogszabályokat kell elfogadnia a francia nemzetgyűlésnek.
Magyarországon egyébként egy 2024-es kormányrendelet miatt a diákok már nem tarthatják maguknál a mobiljukat a tanórákon. A kormányrendelet lényege, hogy a diákok bevihetik ugyan az iskolába a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt fő szabály szerint a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket. A rendelet arra ad lehetőséget, hogy az igazgató vagy a tanár a tanítási cél megjelölésével engedélyezze az órákon a mobilok és más okoseszközök használatát.
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron francia elnök pénteken kijelentette, hogy a diákok a következő tanévtől „valószínűleg” nem használhatnak majd mobiltelefont a középiskolákban – írta a Politico.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1764442800
[modified] => 1764440737
)
[title] => Macron támogatja, hogy a francia középiskolákban is betiltsák a mobilozást
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=263669&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 263669
[uk] => 263700
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 263670
[image] => Array
(
[id] => 263670
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm.jpg
[original_lng] => 120990
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/58012021-f177cf11d4ab891f3b3becfcf699b5d3-wm.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1764493800:8
[_thumbnail_id] => 263670
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 654
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 541021107001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4861
[1] => 4862
[2] => 618367
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => Franciaország
[2] => mobiltelefon-használat
)
)
[1] => Array
(
[id] => 255317
[content] =>
Kellemetlen incidens érte Emmanuel Macront New Yorkban: az amerikai rendőrség megállította az autóját, miután Donald Trump elnök konvoja miatt lezárták az utcákat. A francia elnök végül kénytelen volt személyesen felhívni Trumpot, és panaszkodni, hogy miatta nem tud továbbhaladni.
Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ székházában elmondott beszéde után került furcsa helyzetbe New Yorkban. A város rendőrsége lezárta az utcákat Donald Trump amerikai elnök motoros konvoja miatt, és Macron autóját is megállították.

A történtekről videófelvételek készültek, amelyeken látható, ahogy Macron kiszáll a kocsiból, majd odalép az intézkedő rendőrökhöz és magyarázatot kér. Bár az egyik tiszt felismerte a francia elnököt, nem engedte tovább.
– Elnézést, uram, minden le van zárva jelenleg – magyarázta az amerikai rendőr.
Macron ekkor kénytelen volt felhívni Trumpot, és szóvá tenni, hogy az amerikai elnök miatt nem tud közlekedni.
– Tudod mit? Itt várok az utcán, mert minden miattad van lezárva – mondta Macron a telefonban.
A rendőrök azonban továbbra sem engedték át a francia elnök konvoját, így Macron végül gyalog indult el a francia nagykövetség felé. A félórás séta alatt több járókelő odament hozzá, hogy közös fényképet készítsenek vele. Az egyik férfi még meg is puszilta Macron fejét, amit a politikus mosolyogva köszönt meg.
[type] => post
[excerpt] => Kellemetlen incidens érte Emmanuel Macront New Yorkban: az amerikai rendőrség megállította az autóját, miután Donald Trump elnök konvoja miatt lezárták az utcákat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758667380
[modified] => 1758646370
)
[title] => Trump miatt leállították a forgalmat, gyalogolhatott Macron New Yorkban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=255317&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 255317
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 255318
[image] => Array
(
[id] => 255318
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron.webp
[original_lng] => 31442
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron.webp
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron.webp
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macron.webp
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758635572:12
[_thumbnail_id] => 255318
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1029
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1758635575
[_oembed_2cca03dbd2190c28d27eefd7482b55b1] =>
[_oembed_time_2cca03dbd2190c28d27eefd7482b55b1] => 1758635575
[_algolia_sync] => 411092321002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 25
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Videók
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4861
[1] => 2539207
[2] => 7667
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => forgalom leállítás
[2] => New York
)
)
[2] => Array
(
[id] => 254773
[content] =>
Emmanuel Macron és felesége, Brigitte Macron, fényképes és tudományos bizonyítékokat szándékoznak benyújtani egy amerikai bíróságnak, hogy bizonyítsák: Macron asszony nő – közölte az elnöki pár ügyvédje. Minderre azért van szükség, mert korábban olyan híresztelés kapott szárnyra, hogy Brigitte Macron valójában férfinak született.
Az ügyvéd, Tom Clare a BBC egyik podcastműsorában elmondta: a francia elnök és a first lady egy rágalmazási perben fogják bemutatni a dokumentumokat, amelyet az amerikai jobboldali politikai kommentátor, Candace Owens ellen indítottak, miután Owens azt terjesztette, Brigitte Macron férfiként született.

Tom Clare szerint Brigitte Macron „hihetetlenül felkavarónak” találta az állításokat, és a pár azt is sérelmezi, hogy ezek „elterelik a figyelmet” a francia elnökről. „Nem akarom azt sugallni, hogy ez valamilyen módon kizökkentette volna a játékából. De ahogyan bárki másnak, aki a karrierje és a családi élet közt egyensúlyoz, amikor a családját támadják, az megviseli. És ő sem immunis erre, csak mert egy ország elnöke” – mondta Macronról az ügyvéd.
Hozzátette: „tudományos jellegű szakértői tanúvallomások fognak napvilágra kerülni”, és bár ebben a szakaszban még nem árulta el azok pontos természetét, azt mondta, hogy a házaspár készen áll arra, hogy „általánosan és konkrétan” is teljes mértékben bizonyítsa, hogy a vádak hamisak. Arra a kérdésre, hogy a házaspár rendelkezésre bocsátja-e a Brigitte Macron terhességéről és gyermekneveléséről készült fényképeket, az ügyvéd azt válaszolta, hogy ezek léteznek, és a bíróságon, ahol szabályok és normák vannak érvényben, be lesznek mutatva.
Még akkor sem lesz egyszerű megnyerni a pert, ha bebizonyítják, hogy Brigitte Macron nő Candace Owens 2024 márciusában azt állította, hogy „egész szakmai hírnevét” hajlandó kockára tenni annak az állításnak a jegyében, hogy Brigitte Macron férfinak született. Az állítás azonban nem tőle származik: eredetileg 2021-ben francia bloggerek, Amandine Roy és Natacha Rey álltak elő ezzel egy YouTube-videóban. Őket Macronék már beperelték, és 2024-ben megnyerték a rágalmazási pert, de a döntést 2025-ben a szólásszabadságra hivatkozva hatályon kívül helyezte a bíróság (a házaspár fellebbezett a döntés ellen).
Az Owens elleni, júliusban indult per keresetében Macronék azt állítják, hogy Candace Owens „figyelmen kívül hagyott minden hiteles bizonyítékot, amely cáfolta állítását, és helyette ismert összeesküvés-elméleteket terjesztő és bizonyítottan rágalmazó személyeket támogatott”. Mindez azért fontos, mert – mint azt a BBC megjegyezte – az amerikai közszereplők elleni rágalmazási ügyekben a felpereseknek bizonyítaniuk kell a „tényleges rosszindulatot” – vagyis azt, hogy az alperes tudatosan terjesztett hamis információkat, vagy a valóságot figyelmen kívül hagyva járt el.
Augusztusban Emmanuel Macron a francia Paris Match magazinnak elmagyarázta, miért döntöttek a jogi lépések mellett. Úgy fogalmazott: „Ez a becsületem védelméről szól! Mert ez nonszensz. Ez egy olyan személy, aki pontosan tudta, hogy hamis információkkal rendelkezik, és ezt azzal a céllal tette, hogy kárt okozzon, egy ideológia szolgálatában, és szélsőjobboldali vezetőkkel kialakított kapcsolatokkal.”
Owens ügyvédei a Macron házaspár keresetére elutasítási indítvánnyal válaszoltak, azzal érvelve, hogy az ügyet nem Delaware államban kellett volna benyújtania az elnöki párnak, mivel az nem kapcsolódik az ő vállalkozásaihoz, amelyek ebben a tagállamban vannak bejegyezve. Azt állítják, hogy ha kénytelenek lennének Delaware-ben védekezni az ügyben, az „jelentős pénzügyi és működési nehézségeket” okozna.
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron és felesége, Brigitte Macron, fényképes és tudományos bizonyítékokat szándékoznak benyújtani egy amerikai bíróságnak, hogy bizonyítsák: Macron asszony nő – közölte az elnöki pár ügyvédje.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758316320
[modified] => 1758283674
)
[title] => Tudományos bizonyítékokat ígért Macron arra vonatkozóan, hogy a felesége nő
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=254773&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 254773
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 254774
[image] => Array
(
[id] => 254774
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek.jpg
[original_lng] => 417559
[original_w] => 2560
[original_h] => 1844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek-300x216.jpg
[width] => 300
[height] => 216
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek-768x553.jpg
[width] => 768
[height] => 553
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek-1024x738.jpg
[width] => 1024
[height] => 738
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek-1536x1106.jpg
[width] => 1536
[height] => 1106
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek-2048x1475.jpg
[width] => 2048
[height] => 1475
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/macronek.jpg
[width] => 2560
[height] => 1844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758272875:12
[_thumbnail_id] => 254774
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1042
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1758272877
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 444069129000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1968506
[1] => 77988
[2] => 4861
[3] => 2535964
[4] => 14143
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bizonyíték
[1] => Brigitte Macron
[2] => Emmanuel Macron
[3] => férfi vagy nő
[4] => pereskedés
)
)
[3] => Array
(
[id] => 243804
[content] =>
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke egy sajtótájékoztatón reagált a sokat vitatott jelenetre, amelyben a francia First Lady, Brigitte Macron láthatóan „meglökte” férjét, Emmanuel Macront a vietnámi látogatásuk során. Az esetet a repülőgépből kiszállva rögzítette egy kamera a hanoi repülőtéren. A videón jól látható, amint Brigitte Macron karjai hirtelen feltűnnek a képen, és eltolják a francia elnök fejét.
A Daily Mail szerint, Peter Doocy, a Fox News riportere megkérdezte Trumpot, van-e tanácsa világvezetők közötti házasságra vonatkozóan. Trump frappáns válasza így szólt: „Menj biztosra, hogy zárva van az ajtó.” A megjegyzés nevetést váltott ki az Ovális Irodában, ahol Trump épp Elon Musk, a DOGE vezetője búcsúztatására tartott sajtóeseményt.

Trump később hozzátette: „Beszéltem vele. Jól van. Ők jól vannak. Két nagyszerű ember. Nagyon jól ismerem őt, és fogalmam sincs, mi volt ez.”
A Brigitte Macron által okozott jelenetet Emmanuel Macron később tréfás játéknak minősítette, és igyekezett minimalizálni a helyzetet. A pár azóta látványosan igyekszik közelséget mutatni, hogy eloszlassák a találgatásokat.
Judi James testbeszéd-szakértő a MailOnline-nak nyilatkozva úgy véli, a házaspár „túlkompenzálnak” viselkedésükkel, és túljátsszák az újdonsült házaspár szerepét. Brigitte Macron viselkedése fehér, visszafogott öltözéke, lehajtott feje és férje karjába kapaszkodó mozdulatai tudatos imázsépítést sejtetnek.
Ugyanakkor a szakértő kiemelte, hogy egyes mozdulatok, például amikor Brigitte előrenyúl férje elé mutatóujjával, inkább dominanciát sugallnak, semmint alázatos viselkedést.
A francia elnöki pár látogatását eredetileg azért szervezték, hogy megerősítsék Franciaország szerepét az indo-csendes-óceáni térségben. A sajtó azonban inkább a botránytól visszhangzott, semmint a diplomáciai célkitűzésektől.
Ez már a harmadik eset ebben a hónapban, hogy Emmanuel Macron virális videóban szerepel, miközben Franciaország egyre többször számol be dezinformációs kampányokról. A korábbi videók között volt egy felvétel, amelyen a kijevi vonaton utazott, s néhányan azt állították, hogy kokaint rejteget pedig csupán egy zsebkendőt vett el. Egy másik alkalommal pedig Erdogan török elnök tartotta ujját Macron kezében egy csúcstalálkozón.
Macron az eseteket cáfolva nyilatkozott: „Egyik sem igaz. Mindenki nyugodjon le.”
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke egy sajtótájékoztatón reagált a sokat vitatott jelenetre, amelyben a francia First Lady, Brigitte Macron láthatóan „meglökte” férjét, Emmanuel Macront a vietnámi látogatásuk során.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748722200
[modified] => 1748780794
)
[title] => Házassági tanácsokat adott Trump Macronnak, miután a francia elnököt nyilvánosan arcon vágta felesége
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=243804&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 243804
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 243805
[image] => Array
(
[id] => 243805
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump.png
[original_lng] => 693671
[original_w] => 988
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump-768x387.png
[width] => 768
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump.png
[width] => 988
[height] => 498
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump.png
[width] => 988
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump.png
[width] => 988
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-trump.png
[width] => 988
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748770018:12
[_thumbnail_id] => 243805
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2114
[_oembed_5ce57afc630e2f6012d9ee17d2b5f681] => 🚨🇺🇸 PHOTOGRAPHER WINS PULITZER FOR CAPTURING BULLET MID-FLIGHT DURING TRUMP ASSASSINATION ATTEMPT
History caught in a split second—Doug Mills of The New York Times has won the Pulitzer for his stunning image of a bullet flying past Trump’s head during the July 2024… https://t.co/eILrgUglNr pic.twitter.com/g0QWVm8AW8
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) May 6, 2025
[_oembed_time_5ce57afc630e2f6012d9ee17d2b5f681] => 1748700086
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1748711407
[_algolia_sync] => 36503568001
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1750618591
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756973293
[_oembed_5860a5bf8792e1a2041ebb75e015153f] => BREAKING NEWS
The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2025 #NobelPeacePrize to Maria Corina Machado for her tireless work promoting democratic rights for the people of Venezuela and for her struggle to achieve a just and peaceful transition from dictatorship to… pic.twitter.com/Zgth8KNJk9
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 10, 2025
[_oembed_time_5860a5bf8792e1a2041ebb75e015153f] => 1760422585
[_oembed_9eaec426b68fa9afa7822094319aeea1] =>
[_oembed_time_9eaec426b68fa9afa7822094319aeea1] => 1760422585
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1304
[1] => 4861
[2] => 1979500
[3] => 1979499
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Emmanuel Macron
[2] => házassági tanácsadás
[3] => pofozkodás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 243231
[content] =>
Vietnami látogatása során Emmanuel Macron francia elnök alig lépett ki a repülőgép ajtaján, máris botrány középpontjába került: a kamerák rögzítették, amint felesége, Brigitte Macron látszólag hirtelen mozdulattal felpofozza az elnököt. Azaz, ahogy több francia lap is fogalmazott, az elnök úr arcába helyezi a kezét, majd ellöki azt.
A pillanat érthető meglepettséget váltott ki magából Macronból is, és a jelenet furcsasága azonnal felkeltette a média és a közösségi oldalak figyelmét.

Az Elysée-palota első reakciója az volt, hogy megkérdőjelezte a felvétel valódiságát, sőt, kezdetben még az is felmerült, hogy mesterséges intelligencia által manipulált, úgynevezett deepfake-ről lehet szó – annak ellenére, hogy a képsorokat a hivatalos médiaalap, az AFP készítette.
Később az elnöki hivatal kénytelen volt elismerni: a felvételek valódiak.
Magyarázatuk szerint „csak egy játékos, oldott pillanat” volt, mielőtt megkezdődött volna a hivatalos látogatás.
A botrány középpontjába végül nem is a gesztus került, hanem az Elysée kommunikációs bakija. Több újságíró és kommentátor szerint az, hogy először letagadták a nyilvánvalót, sokkal nagyobb probléma, mint maga az elkapott pillanat.
Az incidens újra felvetette a franciáknál a kérdést: mennyire lehet megbízni a hivatalos forrásokban, ha azonnali reflexük a tagadás – még akkor is, ha mindenki számára egyértelmű, mi történt a kamerák előtt?
Az oninózus jelenet 0:15 percnél látszik
[type] => post
[excerpt] => Vietnami látogatása során Emmanuel Macron francia elnök alig lépett ki a repülőgép ajtaján, máris botrány középpontjába került: a kamerák rögzítették, amint felesége, Brigitte Macron látszólag hirtelen mozdulattal felpofozza az elnököt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748297700
[modified] => 1748282377
)
[title] => Kapásból tagadták, aztán ügyesen kimagyarázták, miért pofozta fel Macront a felesége (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=243231&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 243231
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 243232
[image] => Array
(
[id] => 243232
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4.jpg
[original_lng] => 53746
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/macron-4.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748271580:12
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1748271424
[_thumbnail_id] => 243232
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1737
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 13416277001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 592
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Társadalom
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1968506
[1] => 77988
[2] => 4861
[3] => 1968504
[4] => 1630877
[5] => 1968505
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bizonyíték
[1] => Brigitte Macron
[2] => Emmanuel Macron
[3] => poff
[4] => tagadás
[5] => videófelvétel
)
)
[5] => Array
(
[id] => 167164
[content] =>

„Ne adjuk meg magunkat a korhangulatnak azzal, hogy pontokat írunk bele a szavak közepébe” – nyilatkozta október 30-án Emmanuel Macron.
Bár a franciák hagyományosan sokat foglalkoznak a nyelvükkel, a kívülállónak meglepő lehet, hogy az ország köztársasági elnöke ennyire apróságnak tűnő helyesírási kérdéseket mikromenedzsel tanítóbácsis modorban. Ám a dolog ennél is sokkal komolyabb, hiszen az elnököt támogató centrista kormánypárt pár napja már be is nyújtott egy olyan nyelvvédelmi törvényjavaslatot a Szenátusban, ami a címe szerint a francia nyelvet „védené meg” az „úgynevezett inklúzív írásmód” okozta károktól. Erről hétfőn este szavaz a szenátus és ha a papírforma szerint elfogadják, a téma a képviselőház elé kerül.
A dolognak kapásból kissé kultúrharcos szaga van, nem véletlenül. A törvényjavaslat ugyanis azt írná elő, hogy hivatali dokumentumokban tilos legyen az új, politikai-kulturális értelemben progresszív írásmódot használni.
A téma megértéséhez annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a francia nyelv ismeri a nemeket: a francia melléknevek nő- vagy hímneműek is lehetnek, akárcsak a főnevek.
A nőnemű főnevek határozott névelője a „la”, a hímneműeké a „le”. Egy részüknek – például a foglalkozást jelentőknek, létezik hím- és nőnemű alakja is. A nőnemű bolti eladó a „la vendeuse”, a hímnemű a „le vendeur.” Ha pasi a köztársasági elnök, ő a „le président”, ha csaj, akkor „la présidente”.
Ha valami nagy és hímnemű, akkor az „grand”, ha nőnemű, akkor „grande”.
A francia nyelv helyesírási tradíciója szerint olyan helyzetekben, amikor a mondat alanyának vagy tárgyának a neme semleges, vagyis nem számít vagy nem tudjuk, hogy a mondat tárgya hím-vagy nőnemű-e, akkor hímnemet használunk.Az újabban terjedő, „inklúzívnak” is nevezett íráskép ehelyett egyszerre jeleníti meg a hím- és nőnemű alakot, így hozva létre egyfajta új, semleges nemű írásmódot. Ezt egy ideig csak egy szűk aktivista réteg használta, de az utóbbi időben elkezdett betörni a mainstreambe is és már plakátokon és feliratokban, az utcakép részeként is megjelent.
Ha valaki zenész és francia, akkor, ha nő, „musicienne”-nek nevezi magát, ha férfi, akkor „musicien”-nek. De mi van azokkal, akik úgy akarják leírni, hogy ők zenészek, hogy közben nem akarnak elköteleződni sem nő- sem pedig hímneműként? Az új, PC írásmódot használva ők a „musicien.ne” írásképet használva utalnak saját magukra.
A párizsi önkormányzat aktuális szlogenje az, hogy „Párizs büszke”. Ezt szerte a városban a „büszkét” jelentő „fier (hímnemben) – fiere (nőnemben)” melléknév mindkét alakját egyszerre szerepeltető „Paris est fier.e” formában írták ki. A pont előtti rész a hímnemű verzió, -e-vel a végén nőnemű, így együtt pedig nem definiált nemű fővárosra utal.
De a pontokat használó új íráskép praktikus tud lenni akkor is, ha a cél egyszerűen a helytakarékosság. A párizsi városházán például márványtábla sorolja fel a korábbi városi tanácsosokat. A nőnemű tanácsost úgy írják többesszámban, hogy „conseilleres”, a hímneműeket úgy, hogy „conseillers”. Hogy ne kelljen rávésni a táblára mindkettőt, de annak is nyoma legyen, hogy a tanácsosok között nők is voltak, a vésnök ilyen formában írta fel: „conseiller.e.s”.
A benyújtott törvényjavaslat ezen felül a PC nyelvhasználók által a fentiekhez hasonló célból frissen kreált személyes névmások használatát is megtiltaná a minden olyan dokumentumban, aminek az esetében törvény írja elő a francia nyelv használatát. A magukat sem férfiként, sem nőként nem definiáló amerikai woke-ok „they” névmásának megfelelőjeként a baloldali francia kultúrharcosok az „elle” és az „il” összeolvasztásával kreálták meg az „iel” személyes névmást, amit a javaslat szintén kitiltana a hivatalos írott nyelvhasználatból.
[type] => post
[excerpt] => „Ne adjuk meg magunkat a korhangulatnak azzal, hogy pontokat írunk bele a szavak közepébe” - nyilatkozta október 30-án Emmanuel Macron.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1698751800
[modified] => 1698694948
)
[title] => Törvényben tiltaná be Macron a francia nyelv újabban divatos PC írásmódját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=167164&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 167164
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 167165
[image] => Array
(
[id] => 167165
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231.jpg
[original_lng] => 26364
[original_w] => 640
[original_h] => 427
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/590c143ad966c36377c787ede6aa2231.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1698687844:4
[_thumbnail_id] => 167165
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1943
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202967556001
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1748945684
[_oembed_213d19d4947b81d6b9a00cb220952fec] => 🚨 BREAKING
Iranian State Media has urged all citizens to immediately delete WhatsApp from their phones
The warning signals serious concerns over surveillance, espionage, or wartime data exposure.#IranUnderAttack #IranIsraelWar #IranIsraelConflict #طهران #IranIsrael #tahran pic.twitter.com/R6qusnFICh
— South West Defender (@SouthernDefence) June 17, 2025
[_oembed_time_213d19d4947b81d6b9a00cb220952fec] => 1751464536
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2648
[1] => 4861
)
[tags_name] => Array
(
[0] => betiltás
[1] => Emmanuel Macron
)
)
[6] => Array
(
[id] => 167161
[content] =>

Emmanuel Macron francia elnök ígéretet tett arra, hogy 2024-re alkotmányba foglalják a nők abortuszhoz való jogát – írta meg a Guardian.
Ahhoz, hogy az abortusz a francia alkotmányba kerülhessen, vagy egy népszavazásra, vagy a francia parlamenti szavaztok háromötödére van szükség, a felső- és alsóházban egyaránt. Macronék az utóbbi utat választják, az alsóházban már tavaly megszavaztak egy határozatot, amelyben az abortusz törvényességét garantálják, majd februárban a szenátus is elfogadta azt a jobboldali pártok ellenkezése mellett.
Macron már egy, a nemzetközi nőnapon írt tweetjében is említette, hogy alkotmányba fogja foglalni az abortuszhoz való jogot, miután a nők univerzális jogai szerinte sérültek 2022-ben, amikor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróság eltörölte az abortusz alkotmányos védelmét egy 1973-as döntésének felülbírálásával.
Egy 2022-es reprezentatív felmérés szerint Franciaországban az emberek 81 százaléka szerette volna, hogy az abortuszhoz való jogot az alkotmányban is rögzítsék. Nem mindenhol tart ebbe az irányba az abortuszszabályozás Európán belül, Közép-Kelet-Európában például az elmúlt években felerősödtek az abortuszellenes hangok. Tavaly szeptemberben Magyarországon módosítottak az abortusz szabályain, így azoknak a nőknek, akik a terhesség megszakítása mellett döntenek, meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját előtte. Lengyelországban 2020-ban tovább szigorították az abortusz feltételeit, amikor az ország alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította még a magzat rendellenessége miatti abortuszokat is.
Franciaországban 1975-ben legalizálták az abortuszt, a későbbi években pedig törvényekkel próbáltak javítani annak feltételein, ennek védelmét szeretné Macron jövőre az alkotmánnyal biztosítani.
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron francia elnök ígéretet tett arra, hogy 2024-re alkotmányba foglalják a nők abortuszhoz való jogát – írta meg a Guardian.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1698749160
[modified] => 1698702421
)
[title] => Macron: Jövőre a francia alkotmányba kerül az abortuszhoz való jog
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=167161&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 167161
[uk] => 167298
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 66451
[image] => Array
(
[id] => 66451
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8.jpg
[original_lng] => 94263
[original_w] => 1024
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/1-8.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1698746188:8
[_thumbnail_id] => 66451
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2951
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202967554001
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1748889623
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4861
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
)
)
[7] => Array
(
[id] => 136715
[content] =>
Gondolkodik rajta, hogy megfossza Vlagyimir Putyint a francia Becsületrendtől – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök a BBC tudósítása szerint. Mint közölte, csak a megfelelő pillanatra vár, hogy meglépje ezt.
Putyin még 2006-ban kapta meg a kitüntetést Jaques Chirac elnöktől, ám az Ukrajna elleni háborúja miatt egyre többek szerint méltatlanná vált az érdemrend viselésére.

A Becsületrend a legmagasabb francia állami kitüntetés, van polgári és katonai fokozata is és még Bonaparte Napóleon császár hozta létre 1802-ben. Vlagyimir Putyin akkor kapta meg ezt az elismerést, amikor a francia–orosz kapcsolatokat kifejezetten jónak lehetett nevezni, ugyanakkor tény, hogy nem ő az egyetlen kétes reputációval rendelkező vezető, aki Becsületrendet kapott.
Szintén Chirac adományozta a kitüntetést Bassár el-Aszad szíriai elnöknek is, aki később véres polgárháborúba taszította országát és mostanra egyedül az oroszoknak köszönheti, hogy hatalmon van. Aszad ugyanakkor a kitüntetést 2018-ban visszaküldte azzal a szöveggel, hogy nem akarja az Egyesült Államok egy rabszolgájának érdemrendjét viselni. Francois Hollande Mohamed bin Najef szaúdi koronahercegnek adományozta a kitüntetést a terrorizmus és a szélsőséges ideológiák elleni harca elismeréseként, mindezt nem sokkal azt követően, hogy a francia elnök elítélte a Szaúd-Arábiában elkövetett tömeges kivégzéseket.
Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy nem ez lenne az első alkalom, hogy Macron megfoszt valakit a Becsületrendtől, így tett korábban a szexuális zaklatás és erőszak miatt elítélt Harvey Weinstein producer esetében is.
[type] => post
[excerpt] => Gondolkodik rajta, hogy megfossza Vlagyimir Putyint a francia Becsületrendtől – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök a BBC tudósítása szerint. Mint közölte, csak a megfelelő pillanatra vár, hogy meglépje ezt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676113200
[modified] => 1676085304
)
[title] => Megfoszthatja Macron Putyint a francia Becsületrendtől
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136715&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136715
[uk] => 136759
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136716
[image] => Array
(
[id] => 136716
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1.jpg
[original_lng] => 69723
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/putyin-kituntetes-1.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676133709:3
[_thumbnail_id] => 136716
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4290
[_oembed_46b5d1554ab00f851aa58dce55d94557] =>
[_oembed_time_46b5d1554ab00f851aa58dce55d94557] => 1676078106
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8f6cd2707650a97354bb19eb62a33f2e] => Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ
— Gabriele Beccari (@gabecre) July 16, 2024
[_oembed_time_8f6cd2707650a97354bb19eb62a33f2e] => 1722528616
[_algolia_sync] => 831711799002
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1748954835
[_oembed_12b382c557fcb3a5f5b9089942db1148] => Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #news pic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
[_oembed_time_12b382c557fcb3a5f5b9089942db1148] => 1755530951
[_oembed_db349d6d7f0d00a6b39271bb71ad570d] => Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places.
Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
— Igor Sushko (@igorsushko) January 31, 2023
[_oembed_time_db349d6d7f0d00a6b39271bb71ad570d] => 1755530952
[_oembed_20d4ae11cdab2367aea70b09e39486d3] =>
[_oembed_time_20d4ae11cdab2367aea70b09e39486d3] => 1763207778
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763207778
[_oembed_b33cecef350cc78c88c211795db15e50] => Putin talked about his health condition
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’
- SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
— Zlatti71 (@Zlatti_71) November 19, 2025
[_oembed_time_b33cecef350cc78c88c211795db15e50] => 1763981421
[_oembed_c248209c681b73e2c0ede5f3a1396dbe] => 🚨BREAKING: A video is going viral of Putin that is causing people to ask if he’s suffering from health issues.
There have reports alleging Putin is generally unwell. In this clip he barely looks like he can stand on his own feet:
pic.twitter.com/0kz0ntuLxk
— CALL TO ACTIVISM (@CalltoActivism) August 17, 2025
[_oembed_time_c248209c681b73e2c0ede5f3a1396dbe] => 1763981421
[_oembed_8ec3e513fd994d9af834b4134e45976f] => A new video surfaced of putin and there’s something really wrong with his hands. Russians online are starting to worry their ruler isn’t okay.
Nevertheless, we hope he never gets well. pic.twitter.com/NUmqwFMBnW
— Saint Javelin (@saintjavelin) November 10, 2025
[_oembed_time_8ec3e513fd994d9af834b4134e45976f] => 1763981421
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4861
[1] => 477519
[2] => 477520
[3] => 3818
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => francia Becsületrend
[2] => megfosztás
[3] => Vlagyimir Putyin
)
)
[8] => Array
(
[id] => 123142
[content] =>
Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájában fogadta hétfőn Emmanuel Macron francia államfőt, és az 55 perces pápai audienciát az ukrajnai orosz háború, a menekültek befogadása és az eutanáziával kapcsolatos franciaországi viták uralták.
A francia elnök 2017-es megválasztása óta – 2018 és 2021 után – immár harmadszor találkozott Ferenc pápával. A találkozót követően Macron megbeszélést folytatott Pietro Parolin bíborossal, szentszéki államtitkárral, valamint Paul Gallagherrel, a szentszéki államtitkárság külkapcsolatokért felelős titkárával, a „Vatikán külügyminiszterével”.

A Vatikán közleménye szerint valamennyi találkozó középpontjában az ukrajnai konfliktus állt, „kiemelt aggodalommal a humanitárius helyzet iránt”.
A francia államfő egy vasárnapi római konferencián elmondott beszédében állást foglalt az ukrajnai béke mellett, de hangsúlyozta: ez csak akkor valósulhat meg, ha Kijev dönthet az Ukrajnát napra pontosan nyolc hónappal ezelőtt megtámadó Oroszországgal kötendő békemegállapodás idejéről és feltételeiről.
Ferenc pápa február óta több ízben elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, miközben mindvégig igyekezett fenntartani a diplomáciai párbeszédet Moszkvával és a Kremlhez közel álló orosz ortodox egyházzal. A vatikáni közlemény szerint a hétfői megbeszélésen kiemelt figyelmet fordítottak a Kaukázus térségére, a Közel-Keletre és Afrikára is.
A pápa kedden békeimát vezet a Colosseumban az említett konferencia résztvevőivel. A tanácskozást – amelynek központi témája a béke – a Vatikánhoz közel álló, jótékonysági tevékenységéről ismert Szent Egyed olasz katolikus közösség szervezte.
A francia elnököt a pápai audienciára elkísérte felesége, Brigitte Macron is. Emmanuel Macron hétfőn Sergio Mattarella olasz elnökkel is megbeszélést folytat.
[type] => post
[excerpt] => Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájában fogadta hétfőn Emmanuel Macron francia államfőt, és az 55 perces pápai audienciát az ukrajnai orosz háború, a menekültek befogadása és az eutanáziával kapcsolatos franciaországi...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1666646460
[modified] => 1666641242
)
[title] => Ukrajnáról is tárgyalt Ferenc pápa a francia elnökkel a Vatikánban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=123142&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 123142
[uk] => 123264
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 123143
[image] => Array
(
[id] => 123143
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban.png
[original_lng] => 1109515
[original_w] => 1187
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban-300x126.png
[width] => 300
[height] => 126
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban-768x322.png
[width] => 768
[height] => 322
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban-1024x430.png
[width] => 1024
[height] => 430
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban.png
[width] => 1187
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban.png
[width] => 1187
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-24-at-18-25-57-ferenc-papa-ukrajnarol-is-targyalt-a-francia-elnokkel-a-vatikanban.png
[width] => 1187
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1666702134:2
[_thumbnail_id] => 123143
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3506
[_oembed_d60793165d6be84771d388e09b4fb542] =>
[_oembed_time_d60793165d6be84771d388e09b4fb542] => 1666625550
[_oembed_f556c7b99fcf27b793c6a58a5ed3d6ba] =>
[_oembed_time_f556c7b99fcf27b793c6a58a5ed3d6ba] => 1666625550
[translation_required_done] => 1
[_oembed_db664e0f18ab3114423b4d1b4ead35a0] =>
[_oembed_time_db664e0f18ab3114423b4d1b4ead35a0] => 1668514243
[_oembed_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] =>
[_oembed_time_19507d913e67bb9668f11c1c591539da] => 1670761044
[_oembed_53f1233e1d391df0c1455642b9fe4394] =>
[_oembed_time_53f1233e1d391df0c1455642b9fe4394] => 1680194801
[_oembed_769d7421217995edc9fd5ffe1bce36d2] => Зеленський обговорив із Говардом Баффетом допомогу Україніhttps://t.co/0gjeQmJTKF pic.twitter.com/X4ilD9GX2O
— Ukrinform (@UKRINFORM) April 11, 2023
[_oembed_time_769d7421217995edc9fd5ffe1bce36d2] => 1682522568
[_oembed_b33788be8b82a0f207c99d417ec87b3b] =>
[_oembed_time_b33788be8b82a0f207c99d417ec87b3b] => 1683188964
[_oembed_e647737b909887796675c2c7473cd0a4] =>
[_oembed_time_e647737b909887796675c2c7473cd0a4] => 1683439660
[_oembed_89db08d6d7262dc3cd97ef0313e7446d] =>
[_oembed_time_89db08d6d7262dc3cd97ef0313e7446d] => 1683439660
[_oembed_0d646c00c25391ed84e771a82d572412] =>
[_oembed_time_0d646c00c25391ed84e771a82d572412] => 1688692521
[_oembed_51fb645e612823f049b61712131bf053] =>
[_oembed_time_51fb645e612823f049b61712131bf053] => 1691082647
[_oembed_bf5915ce44da27e0ee54135fcc638881] =>
[_oembed_time_bf5915ce44da27e0ee54135fcc638881] => 1693583957
[_oembed_d9f25b466f9f0f0456fb481ca7075d84] =>
[_oembed_time_d9f25b466f9f0f0456fb481ca7075d84] => 1697364236
[_oembed_e129a73aeb22a80464de5caa938c1be4] =>
[_oembed_time_e129a73aeb22a80464de5caa938c1be4] => 1697364236
[_oembed_0749f6ce6fe991d8c2d1b2781b57c9fe] =>
[_oembed_time_0749f6ce6fe991d8c2d1b2781b57c9fe] => 1699629195
[_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
[_oembed_time_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => 1717178518
[_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] =>
[_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1717927290
[_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] =>
[_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1720201544
[_oembed_5e3c27d613d83bf7504cadc086ec92ee] => Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
[_oembed_time_5e3c27d613d83bf7504cadc086ec92ee] => 1720201544
[_oembed_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] =>
[_oembed_time_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] => 1722094345
[_oembed_4ee226465d9c0eae637548a0c464ca20] => @librimondadori "È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco #papa #libro #inlibreria #spera
♬ suono originale - Mondadori
[_oembed_time_4ee226465d9c0eae637548a0c464ca20] => 1738846122
[_oembed_d0e491ff01495dea1a9cec5157f2b009] =>
[_oembed_time_d0e491ff01495dea1a9cec5157f2b009] => 1739344548
[_algolia_sync] => 1202855827001
[_oembed_216120806c0811f12c4a4b7fad8cadc2] =>
[_oembed_time_216120806c0811f12c4a4b7fad8cadc2] => 1744304124
[_oembed_d6f53a0e220b564f863267e44e87ccd6] => Che occasione speciale!
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
— The Royal Family (@RoyalFamily) April 10, 2025
[_oembed_time_d6f53a0e220b564f863267e44e87ccd6] => 1744976888
[_oembed_ee15208d0041852ca59660b9c05d3fde] => Their Majesties' third day in Rome has begun! 🇮🇹
🤝 At the beautiful Villa Doria Pamphilj, The King met the Italian Prime Minister, Giorgia Meloni.
— The Royal Family (@RoyalFamily) April 9, 2025
[_oembed_time_ee15208d0041852ca59660b9c05d3fde] => 1744976888
[_oembed_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] =>
[_oembed_time_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] => 1748332977
[_oembed_8edb9836c46cb4fcc412e510eba9ea5d] =>
[_oembed_time_8edb9836c46cb4fcc412e510eba9ea5d] => 1748332977
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1749633336
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1749633336
[_oembed_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] =>
[_oembed_time_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] => 1749633336
[_oembed_a1fe66bc4b0ca062eaf02a9e5b9cb010] =>
[_oembed_time_a1fe66bc4b0ca062eaf02a9e5b9cb010] => 1754663042
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756219067
[_oembed_b9c9c62f62340675654b3d2a5bfd84d0] =>
[_oembed_time_b9c9c62f62340675654b3d2a5bfd84d0] => 1758982021
[_oembed_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] =>
[_oembed_time_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] => 1758982021
[_oembed_a225fe7191b8d6e6d7b19b98d20b6408] =>
[_oembed_time_a225fe7191b8d6e6d7b19b98d20b6408] => 1762761655
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4861
[1] => 2374
[2] => 88277
[3] => 221
[4] => 17868
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => Ferenc pápa
[2] => humanitárius katasztrófa
[3] => találkozó
[4] => tárgyalás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 79197
[content] =>

Emmanuel Macron francia elnök egy némileg sötétebb kék színt választva megváltoztatta a francia trikolórt, de a nemzeti hírügynökségek szerint valamiért úgy döntött, hogy erről nem tájékoztatja a nyilvánosságot.
A hétvégén az Europe1 és a Le Parisien is arról számolt be, hogy Macron titokban döntött Franciaország zászlajának megváltoztatásáról – írja az RT.
Paul Larrouturou és Eliot Blondet újságírók az Élysée Confidential című új könyvükben azt állítják, hogy az elnök több mint egy évvel ezelőtt, 2020 júniusában hozta meg a döntést.
A döntést később azzal indokolták, hogy “a sötétebb kék esztétikusabb”, valamint azzal a kívánsággal, hogy az 1793-as forradalmi zászlóhoz ily módon “visszakapcsolódjanak”. Mivel az uniós zászló mindenhová elkíséri a francia trikolórt, úgy vélik, hogy az új, valamivel sötétebb kék jobban kiegészíti a blokk zászlajának kék színét.
A kék sötétebb árnyalatát már régóta használja a francia haditengerészet, és a változtatást Bernard Rogel admirális, a köztársasági elnök katonai vezérkari főnöke is szorgalmazta.
Bár a francia kormány nem jelentette be hivatalosan a változtatást, egy szóvivő megerősítette a Le Parisiennek, hogy a kék szín valóban sötétebb lett a zsászlón. Az Europe1 szerint az elnök nem szeretné, hogy az emberek azt higgyék, valamilyen mélyebb jelentés áll a változtatás hátterében.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron francia elnök egy némileg sötétebb kék színt választva megváltoztatta a francia trikolórt, de a nemzeti hírügynökségek szerint valamiért úgy döntött, hogy erről nem tájékoztatja a nyilvánosságot.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1637059320
[modified] => 1637058149
)
[title] => Macron csendben megváltoztatta a francia zászlót
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=79197&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79197
[uk] => 79390
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 79199
[image] => Array
(
[id] => 79199
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb.jpg
[original_lng] => 37677
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/16bcf602-cb2e-4a83-a7fd-b48ab7aae2bb.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1637125980:3
[_thumbnail_id] => 79199
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 3150
[_oembed_71602406ad2a937a22d89696a8acf49a] =>
[_oembed_time_71602406ad2a937a22d89696a8acf49a] => 1637050933
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202761912001
[_oembed_30b0751b0525b74586941246c742166b] =>
[_oembed_time_30b0751b0525b74586941246c742166b] => 1748971088
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4861
[1] => 73269
[2] => 73270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => francia zászló
[2] => vátoztatás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 4861
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 4861
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Emmanuel Macron (1 Oldal)