A holland kormány az ország partjainál horgonyzó tengerjáró hajókat ajánlaná fel ideiglenes szállásként a menekülteknek – írta a Dutchnews hírportál, Eric van der Burg menekültügyekért felelős államtitkár bejelentésére hivatkozva.
Van der Burg szerint a probléma megoldása még heteket vehet igénybe. Azt is elmondta, hogy alternatív megoldásokat keres a Hollandiába érkező több ezer ukrajnai menekült elhelyezésére.
A holland kormány több hónapja tartó válsághelyzettel néz szembe, ugyanis nem sikerül elengedő férőhelyet biztosítania az országba áramló menekülteknek. A férőhelyhiány miatt élhetetlen körülmények alakultak ki a menekültközpontokban, emiatt a VluchtelingenWerk menekültjogi szervezet perrel fenyegeti a hágai vezetést.
Van der Burg szerdai sajtótájékozatóján bejelentette, hogy három nagy sétahajót már megrendeltek, egyet Velsen észak-hollandiai kikötővárosnál horgonyoznak le. Azt is elmondta, hogy a holland hatóságok az intézkedés jogszerűségét is vizsgálják, mivel meg kell oldani, hogy a menekültek elhagyhassák a hajót, különben gyakorlatilag fogságban lennének, ami jogszerűtlen.
A VluchtelingenWerk szerint a kormány terve abszurd. A szervezet szóvivője szerint, a menekülteket a társadalomba kell befogadni, nem pedig a tengereken kell elhelyezni.
„Ezt nem lehet megtenni azokkal az emberekkel, akik háború és erőszak elől menekültek el” – tette hozzá.
A férőhelyhiánnyal kapcsolatos problémák a groningeni tartományban található Ter Apel regisztrációs központban a legszembetűnőbbek: a menekülteknek elvileg nem több mint hat napot kellene ott tölteniük, amíg kérelmüket regisztrálják, de tartózkodásuk több hónapig is elhúzódhat, mivel más menekülttáborokban kevés a férőhely. Ennek következtében a központban túlzsúfoltság alakult ki, a menekültek székeken vagy a szabad ég alatt alszanak.
Van der Burg szerint a probléma megoldása még heteket vehet igénybe. Azt is elmondta, hogy alternatív megoldásokat keres a Hollandiába érkező több ezer ukrajnai menekült elhelyezésére.
Egyes helyi önkormányzatok beleegyeztek abba, hogy ukrán menekülteket fogadjanak be, így a kormány azt reméli, hogy minél több ukránt tud elhelyezni ezeken a településen, annál több hely szabadul fel más központokban a többi menekült számára.
The Netherlands has joined the UK-led program of training servicemembers of #UAarmy. Dutch personnel will start their mission this August. The more well-trained fighters we have, the closer our victory. Thanks to @KajsaOllongren for friendship and support. ?????
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.