Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjQzODkzO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 51599
[content] =>

Csíkszeredában a hagyományos húsvétvasárnapi ételszentelésen a járvány elleni rendelkezések szigorú betartásával vettek részt több mint háromezren. Tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé az esemény megtartását, amelyet immár 20. alkalommal szerveztek meg. Idén a polgármesteri hivatal lehetővé tette, hogy a hívők ezúttal nemcsak a Szabadság téren, hanem a környező utcákban – az előírásoknak megfelelően, egymástól távolságot tartva – is várakozhattak, fonott kosarakban hozva magukkal a szentelni való ételt.
Tamás József nyugalmazott püspök az egybegyűltek előtt adott hálát azért, hogy régi keresztény szokás szerint megáldhatják az eledeleket, és utalt arra, hogy a járványhelyzet miatt sokfelé nem ünnepelhetnek úgy, mint Csíkszeredában. A püspök emlékeztett a több mint egy éve tartó járványra, amely miatt mostanában nagyon rászorulunk Jézus bátorítására. Fohászkodásában azt mondta:
Adja a feltámadt Úr, hogy mielőbb véget érjen mindez, és eljöjjön mindannyiunk számára a szabadulás ideje.
Ahogy az a szekelyhon.ro videóján is látszik, az emberek fegyelmezetten várták, amíg a liturgián részt vevő papok – kilométereket gyalogolva a sorok között – megáldották a kosarakban hozott ételeket. Aztán a családok a szentelt ételeket együtt fogyasztják a feltámadás reggelén. Az áldást követően, az esemény végén a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A rendezvényen ott volt Barabási Albert László csíkkarcfalvi születésű fizikus, hálózatkutató is, aki a Maszol kérdésére elmondta: „Nagyon örülök, hogy mászunk ki lassan a pandémiából, hogy édesanyám kaphatott vakcinát, és van egy kis fellélegzés a levegőben. A húsvét ennél szebb nem is lehetne.”
Elismeréssel írt a román sajtó a csíkszeredai egyházi eseményről
A Libertatea például azt emelte ki, hogy a hívek milyen fegyelmezetten gyűltek össze, sorakoztak fel a húsvétvasárnapi eseményre. Több román lap, illetve internetes portál is közölt képgalériát a csíkszeredai rendezvényről, bemutatva, miként tartják be példásan a járványügyi előírásokat, és megemlítik azt is, hogy Hargita megyében az egyik legalacsonyabb a fertőzöttségi arány Romániában.
A járványügyi szabályokat szigorúan betartó, fegyelmezett csíkszeredai ételszentelést pozitív példaként említette nyilatkozatában a román egészségügyi miniszter is. Vlad Voiculescu azt mondta: „Meghatottak a csíkszeredai képek, a húsvétot ünneplő hívekkel, akik egyben a felelősségtudatukat és szolidaritásukat is kinyilvánították. Gratulálok a szervezőknek és a résztvevőknek!”
Forrás: index.hu
[type] => post
[excerpt] => Tamás József nyugalmazott püspök az egybegyűltek előtt adott hálát azért, hogy régi keresztény szokás szerint megáldhatják az eledeleket, és utalt arra, hogy a járványhelyzet miatt sokfelé nem ünnepelhetnek úgy, mint Csíkszeredában.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1617653100
[modified] => 1617625616
)
[title] => A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését tartották Csíkszeredában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=51599&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51599
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 51600
[image] => Array
(
[id] => 51600
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda.jpg
[original_lng] => 318494
[original_w] => 1108
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csikszereda.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1617616011:4
[_oembed_fb266d7c0f111384b38e2cb0ca45af1f] =>
[_oembed_time_fb266d7c0f111384b38e2cb0ca45af1f] => 1617614555
[_thumbnail_id] => 51600
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2196
[_oembed_1b71abe670a2782a768eea3bcee65c99] =>
[_oembed_time_1b71abe670a2782a768eea3bcee65c99] => 1617642309
[_oembed_2687383ec435846570c58e8e0c963647] =>
[_oembed_time_2687383ec435846570c58e8e0c963647] => 1617642310
[_oembed_bb692fd0b5b92a125a8e5bff0646389a] =>
[_oembed_time_bb692fd0b5b92a125a8e5bff0646389a] => 1617867079
[_oembed_6bb6480c4f532f508bd637e011bcad25] =>
[_oembed_time_6bb6480c4f532f508bd637e011bcad25] => 1618212891
[_oembed_e560e18032eb5b3708d65715b104e774] =>
[_oembed_time_e560e18032eb5b3708d65715b104e774] => 1621783871
[_oembed_d28caca0df6581f00479cf36502adfed] =>
[_oembed_time_d28caca0df6581f00479cf36502adfed] => 1621783871
[_oembed_d6e2afbb3b4e917aff6cc8e9503bad17] =>
[_oembed_time_d6e2afbb3b4e917aff6cc8e9503bad17] => 1621783871
[_oembed_38fc8670fa76e630325ed68f6717481b] =>
[_oembed_time_38fc8670fa76e630325ed68f6717481b] => 1621783871
[_oembed_b92e4cd5d847ab724fea1e05ce5d4726] =>
[_oembed_time_b92e4cd5d847ab724fea1e05ce5d4726] => 1649834244
[_oembed_107c0265c188539fe87b20c2868c9988] =>
[_oembed_time_107c0265c188539fe87b20c2868c9988] => 1652200871
[_oembed_10ad61c49b96be18093b0c89809cfe40] =>
[_oembed_time_10ad61c49b96be18093b0c89809cfe40] => 1652200872
[_oembed_afe780fc1276c9407443b506db2e4db8] =>
[_oembed_time_afe780fc1276c9407443b506db2e4db8] => 1652200872
[_oembed_adebf3605526d9c622adb8eed1a5ba6d] =>
[_oembed_time_adebf3605526d9c622adb8eed1a5ba6d] => 1652200872
[_oembed_9fa43643a821b869655fc9e9ab98afd6] =>
[_oembed_time_9fa43643a821b869655fc9e9ab98afd6] => 1652422942
[_oembed_6fd1ccd383acf57e8e7268028f7c675f] =>
[_oembed_time_6fd1ccd383acf57e8e7268028f7c675f] => 1682012453
[_oembed_7ca1d53d9905fc3ba71f0f221ae33205] =>
[_oembed_time_7ca1d53d9905fc3ba71f0f221ae33205] => 1682012453
[_oembed_d1483553ff8ffeefcaf0d40c5ef629d7] =>
[_oembed_time_d1483553ff8ffeefcaf0d40c5ef629d7] => 1685128894
[_oembed_98bef79d0df60cc0eaced35434158b2c] =>
[_oembed_time_98bef79d0df60cc0eaced35434158b2c] => 1713361648
[_oembed_9ea399cb4f020112f2b9b6cbe72e99f2] =>
[_oembed_time_9ea399cb4f020112f2b9b6cbe72e99f2] => 1713361648
[_oembed_a928ca933dc893d8c208b6c914260d09] =>
[_oembed_time_a928ca933dc893d8c208b6c914260d09] => 1719721072
[_oembed_a945e88a0e6a7c2bb53ff12d07bd8d86] => {{unknown}}
[_oembed_76ad9bf6155b024cd31af1c7f564fd31] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202682571001
[_oembed_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] =>
[_oembed_time_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] => 1746791038
[_oembed_464f24f40f190efc36941ae8f314f262] =>
[_oembed_time_464f24f40f190efc36941ae8f314f262] => 1746791038
[_oembed_acffc04c94229167fc6d9886326c88e2] =>
[_oembed_time_acffc04c94229167fc6d9886326c88e2] => 1746791038
[_oembed_e21fe1be65b7cae85a4e3a9c0580f75f] =>
[_oembed_time_e21fe1be65b7cae85a4e3a9c0580f75f] => 1746791038
[_oembed_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] =>
[_oembed_time_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] => 1746791038
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1746791038
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 49
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 854
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Hírek
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => vallás
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 43893
[1] => 4429
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ételszentelés Csíksyzeredában
[1] => húsvét
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 43893
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 43893
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)