Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amely a mesterséges intelligencia alkalmazása során az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását szavatolja.
Az egyezmény olyan jogi keretet határoz meg, amely a mesterséges intelligenciával működő rendszerek teljes életciklusára kiterjed, és foglalkozik az általuk jelentett kockázatokkal, miközben előmozdítja a felelős innovációt.
Marija Pejcinovic-Buric, az Európa Tanács főtitkára a szerződéssel kapcsolatban kiemelte, hogy szükség van olyan nemzetközi jogi normákra, amelyet a különböző kontinensek azonos értékeket valló államai támogatnak a mesterséges intelligencia előnyeinek kiaknázása és a kockázatok mérséklése érdekében.
A szerződés hatálya kiterjed a mesterséges intelligencia rendszerek használatára a közszférában és a magánszférában is. Az egyezményt aláíró feleknek intézkedéseket kell elfogadniuk a lehetséges kockázatok azonosítására, értékelésére, megelőzésére és mérséklésére. Biztosítaniuk kell továbbá az elszámoltathatóságot és a felelősséget az MI-rendszerek által esetlegesen okozott káros hatásokért, valamint azt, hogy az ilyen rendszerek használata közben tiszteletben tartsák az egyenlőséget, a megkülönböztetés tilalmát és a magánélethez való jogot.
Ami a demokráciát fenyegető kockázatokat illeti, a szerződés tiltja a részt vevő felek számára, hogy a mesterséges intelligenciára épülő rendszereket a demokratikus intézmények és folyamatok aláásására használják fel.
Az aláíró országok nem kötelesek alkalmazni a szerződés rendelkezéseit a nemzetbiztonsági érdekek védelmét segítő tevékenységekre, de kötelesek biztosítani, hogy ezen tevékenységek során tiszteletben tartsák a nemzetközi jogot, a demokratikus intézményeket és folyamatokat. A keretegyezményt szeptember 5-én a litván fővárosban, Vilniusban írják alá.
[type] => post
[excerpt] => Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amely a mesterséges intelligencia alkalmazása során az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását szavatolja.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716041340
[modified] => 1715989555
)
[title] => A mesterséges intelligenciáról fogadott el nemzetközi egyezményt az ET
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187540&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187540
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 187541
[image] => Array
(
[id] => 187541
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu.webp
[original_lng] => 25072
[original_w] => 770
[original_h] => 434
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu-768x433.webp
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu.webp
[width] => 770
[height] => 434
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu.webp
[width] => 770
[height] => 434
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu.webp
[width] => 770
[height] => 434
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/mi-eu.webp
[width] => 770
[height] => 434
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1715978756:5
[_thumbnail_id] => 187541
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1682
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b0092d301e30af61c667e019ba68ee87] =>
👋 Meet Victoria Shi — a digital representative of the MFA of Ukraine, created using AI to provide timely updates on consular affairs!
For the first time in history, the MFA of Ukraine has presented a digital persona that will officially comment for the media. pic.twitter.com/KTtuCVR1ku
👋 Meet Victoria Shi — a digital representative of the MFA of Ukraine, created using AI to provide timely updates on consular affairs!
For the first time in history, the MFA of Ukraine has presented a digital persona that will officially comment for the media. pic.twitter.com/KTtuCVR1ku
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2024 #NobelPrize in Physics to John J. Hopfield and Geoffrey E. Hinton “for foundational discoveries and inventions that enable machine learning with artificial neural networks.” pic.twitter.com/94LT8opG79
Coca-Cola has used artificial intelligence to reinvent its iconic Christmas advert. The original used real actors and two tonne trucks decked with Christmas lights, but this year's ad has been developed solely using AI, meaning that none of the shots were actually filmed on location.The company said the new commercial was an 'efficient' way of saving time and money. What do you think? #cocacola#theholidaysarecoming#AI
Sürgős intézkedésekre és nemzetközi együttműködésre van szükség az Ukrajnából és az ideiglenesen megszállt ukrán területekről erőszakkal Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek felkutatásának és hazaszállításának ügyében – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) csütörtökön.
A közgyűlés egyhetes téli ülésszakán elfogadott állásfoglalásban a képviselők azt írták, hogy az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta legalább 19 546 erőszakkal deportált gyermekről szereztek tudomást, akik közül ez idáig mindössze 388 tért haza.
Arra kérték az ET-tagországok nemzeti parlamentjeit, hogy kényszerítsék Oroszországot: haladéktalanul állítson össze listát az összes illegálisan elhurcolt ukrán gyermekről és tartózkodási helyükről.
Hangsúlyozták: minden ukrán gyermeknek is járnak a vonatkozó nemzetközi emberi jogi okmányokban rögzített általános és szabadságjogok. A gyerekeket soha nem szabad a „nyomásgyakorlás eszközeként vagy háborús célok elérésére” használni – szögezték le.
A közgyűlés felszólította a nemzeti parlamenteket, hogy fogadjanak el határozatokat, amelyek a gyermekek bűncselekménynek számító elhurcolását népirtásnak minősítik, a nemzetközi közösséget pedig arra, hogy működjenek együtt Ukrajnával az eltűnt gyermekek felkutatásában és hazaszállításában.
A parlamenti képviselők köszönetüket fejezték ki az Európa Tanács azon tagállamainak, melyek segítenek az ukrán gyerekeknek.
Ösztönözték a fogadó országokat arra, hogy nyújtsanak alapvető szolgáltatásokat a gyermekek számára – beleértve az oktatást, az egészségügyi ellátást és a mentálhigiénés támogatást –, valamint arra is, hogy biztosítsák a nyelvükkel és kultúrájukkal való kapcsolatok fenntartását, jövőbeli hazatérésük megkönnyítése érdekében.
A parlamenti közgyűlés felszólította azon nemzetközi szervezeteket, melyek bejutnak Oroszországba, Fehéroroszországba és Ukrajna megszállt területeire, hogy járuljanak hozzá az erőszakkal elhurcolt ukrán gyermekek azonosításához, tartózkodási helyük meghatározásához és hazaszállításához.
Sürgős fellépésre van szükség az Oroszországba és az oroszok által megszállt területekre hurcolt ukrán gyermekek és családjaik újraegyesítéséhez – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfőn.
Dunja Mijatovic ukrajnai látogatását követően közzétett nyilatkozatában emlékeztetett: az orosz hatóságok a háború kezdete óta ukrán gyermekek ezreit, gyakran egész árvaházak és más gondozási intézmények lakóit evakuálták Oroszországba, vagy Ukrajnán belül a megszállt területekre.
Közölte, hogy egy 2022 májusában elfogadott orosz elnöki rendelet felgyorsítja az orosz állampolgárság megadását az árvának tekintett vagy szülői felügyelet nélkül maradt ukrajnai gyermekek számára. A rendelet gyors végrehajtását az orosz köztisztviselők a hatalom minden szintjén támogatják – írta.
Az emberi jogi biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény részes államai, köztük Oroszország, azt vállalták, hogy tiszteletben tartják a gyermekek mindenek felett álló érdekét és a gyermekek azon jogát, hogy megőrizzék személyazonosságukat, beleértve az állampolgárságukat, nevüket és a családi kapcsolataikat. A negyedik genfi egyezmény 49. és 50. cikke szintén tiltja a gyermekek állampolgárságának erővel történő megváltoztatását – mondta.
Mijatovic kijelentette: súlyosan sérti az emberi jogokat, hogy Oroszország nem küldi vissza családjukhoz az elhurcolt ukrán gyermekeket.
„Az ukrán gyermekek és családjaik újraegyesítése nem várhat. A családegyesítést megkönnyítő intézkedéseket a lehető leghamarabb meg kell hozni. Az idő múlása elkerülhetetlenül gyengíti e gyermekek családjukkal való kapcsolatát, és megnehezíti az esetleges újraegyesítést” – fogalmazott.
A helyzet orvoslására sürgősen megoldásokat kell találni – hangoztatta. Meg kell erősíteni a szüleiket a háború során elvesztő, felnőtt kísérő nélküli, valamint a hozzátartozóiktól elszakított gyermekek azonosítását és nyilvántartásba vételét, és családjuk felkutatását. A családegyesítés céljából pedig új eljárásokat kell bevezetni, ugyanis az emberi jogok nyomon követésére szolgáló, jelenleg érvényes mechanizmusok nem megfelelőek, mivel az orosz hatóságok nem hajlandók hozzáférést biztosítani a gyerekekhez, irataikhoz, és nem hajlandók együttműködni a nemzetközi hatóságokkal a gyerekek visszatérésének megkönnyítésében – mondta.
A gyermekek jelentik Ukrajna reményét és jövőjét. Nem szabad fukarkodni az erőfeszítéssel, minden megoldást meg kell vizsgálni, hogy a gyermekek a lehető leghamarabb újra találkozhassanak családtagjaikkal – hangsúlyozta az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
Az Európa Tanács tagállamainak meg kell kettőzniük erőfeszítéseiket az ukrajnai háború sújtotta gyermekek védelme és támogatása érdekében – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken, a gyermekjogok november 20-ai világnapja alkalmából.
Mijatovic közleményében felszólította az Európa Tanács tagállamait, hogy a háború által sújtott gyermekek helyzetének javítását tekintsék a legfontosabb feladatuknak.
Hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak folyamatosan fenn kell tartaniuk a humanitárius segítség nyújtását az ukrán lakosságnak. Gondoskodniuk kell a lakhelyüket elhagyni kényszerültek megfelelő elszállásolásáról, egészségügyi ellátásáról, az iskoláskorú gyerekek oktatásáról és a menekültek egyéb alapvető szükségleteinek biztosításáról mindaddig, amíg korai volna hazatérniük a biztonság hiánya miatt.
Az emberi jogi biztos kijelentette: a háború elől menekülő gyermekeket meg kell védeni az emberkereskedelemtől, a kizsákmányolástól és a szexuális erőszaktól. Meg kell akadályozni a gyermekek emberi jogainak megsértését, bűncselekmények elkövetését ellenük, amit a háború nagyon megkönnyít. A bűncselekmények felelőseit el kell számoltatni – húzta alá Mijatovic.
Az Európa Tanács tagállamainak támogatniuk kell minden olyan erőfeszítést, amely a családjuktól vagy gondviselőiktől kényszerűen elválasztott ukrán gyermekek felkutatására és a családok újraegyesítésére irányul – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
A gyermekjogok világnapját november 20-án tartják annak emlékére, hogy az ENSZ 1959-ben ezen a napon fogadta el a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot, 1989-ben pedig a Gyermekjogi Egyezmény
Az Európa Tanács az emberi jogokról és a környezet védelméről szóló, kedden közzétett ajánlásában felszólította tagállamait, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2021. októberi határozatával összhangban fontolják meg a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog nemzeti szintű elismerését alapvető emberi jogként. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács szerint tekintettel arra, hogy az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése és a környezetszennyezés okozta kihívások kezelésére irányuló intézkedések elengedhetetlenek az emberi jogok jobb érvényesítéséhez, a 46 tagú szervezet miniszteri bizottsága a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog fokozott elismerésének fontosságát hangsúlyozta a nemzetközi jogi eszközökben, a nemzeti alkotmányokban, jogszabályokban és minden szakpolitikában.
A bizottság szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell számos alapelv tiszteletben tartását. Ilyen alapelv a nemzetközi környezetvédelmi jog általános elve, amely magában foglalja az ártatlanság vélelmét, a megelőzés elsőbbségét, az elővigyázatosság elvét és a „szennyező fizet” elvet.
Védenék a környezeti ártalmakkal szemben legkitettebb emberek jogait Szükséges emellett a generációk közötti egyenlőség tiszteletben tartása, a megkülönböztetés tilalma elvének betartása, a diszkriminációmentes hozzáférés szavatolása az információhoz és az igazságszolgáltatáshoz környezetvédelmi ügyekben, valamint a részvétel általános garantálása a környezetvédelmi döntéshozatalban és a környezeti nevelésben.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága aggodalmának ad hangot a környezetromlás rendkívüli hatásai miatt, és arra biztatta a tagállamokat, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket a környezeti ártalmakkal szemben leginkább kiszolgáltatottak jogainak védelmére.
Az ajánlás ezenkívül az MTI szerint hangsúlyozza annak fontosságát is, hogy ezekben az ügyekben a kormányok működjenek együtt a civil társadalommal, az emberi jogi szervezetekkel, az emberi jogok védelmét és előmozdítását célzó regionális intézményekkel, a gazdaság érdekelt feleivel, valamint a helyi közösségekkel. Kérték a tagállamokat: kötelezzék az üzleti vállalkozásokat, hogy tevékenységük során mindig emberi jogi kötelezettségeiknek megfelelően járjanak el a környezettel kapcsolatban is.
[type] => post
[excerpt] => Az Európa Tanács az emberi jogokról és a környezet védelméről szóló, kedden közzétett ajánlásában felszólította tagállamait, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2021. októberi határozatával összhangban fontolják meg a tiszta, egészséges és fenntar...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1664304600
[modified] => 1664298816
)
[title] => Emberi jogként ismerné el az Európa Tanács az egészséges környezethez való jogot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=120052&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 120052
[uk] => 120166
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 120054
[image] => Array
(
[id] => 120054
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment.png
[original_lng] => 1310072
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment-1024x683.png
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment.png
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment.png
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/world-environment.png
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1664358557:8
[_thumbnail_id] => 120054
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3372
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831669651002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 274430
[1] => 41420
[2] => 9262
)
[tags_name] => Array
(
[0] => egészséges környezethez való jog
[1] => ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala
[2] => Európa Tanács
)
)
[5] => Array
(
[id] => 95441
[content] =>
Az Európa Tanács (ET) ajánlást fogadott el, amelyben arra kéri 46 tagállamát, hogy teremtsen kedvező feltételeket a minőségi újságíráshoz, hogy az betölthesse alapvető szerepét a demokráciában – jelentette be a strasbourgi székhelyű szervezet sajtóközleményben.
Az ET szerint a médiaszektort meggyengítette a digitális átalakulás, amely ugyan új lehetőségeket teremtett az újságírás számára, de számos minőségi médium üzleti modelljét is felforgatta. A koronavírus-járvány pedig felerősítette a már létező strukturális problémákat, miközben azt is felszínre hozta, hogy mennyire szükség van az újságírók által megszerzett és továbbított megbízható információkra.
Marija Pejcinovic Buric ET-főtitkár a sajtóközleményben hangsúlyozta: az elmúlt években a gyorsan változó médiakörnyezet miatt egyre jobban elterjedt a félretájékoztatás gyakorlata.
„Demokráciáink védelme érdekében elengedhetetlen, hogy a média a szakmai normáknak megfelelően és etikusan töltse be szerepét. A tagállamoknak gyakorlati intézkedéseket kell bevezetniük a minőségi újságírás támogatására, hogy ezáltal lehetővé váljon a megbízható, független és pontos információkhoz való hozzájutás” – tette hozzá.
Az ajánlás jogi, adminisztratív és gyakorlati iránymutatásokat tartalmaz, amelyek célja a minőségi média fenntartható finanszírozásának biztosítása, az újságírásba vetett bizalom kiépítése és a médiaműveltség előmozdítása.
Mivel Franciaországban enyhítették a korlátozási intézkedéseket, az Európa Tanács titkársága személyzetének egyharmada kilépett a távmunkából és elfoglalta munkahelyét, számolt be az Ukrinform.
„Az Európa Tanács titkárságának 30%-a a megszokott módban dolgozik. De feltétel, hogy az irodákban csak egy személy tartózkodhat” – mondta az ügynökség beszélgetőpartnere. Az Európai Tanács Miniszteri Bizottsága videokonferencia módban ülésezett. A jelentések szerint, az Európai Parlament nyári Közgyűlése elmarad. A PACE bizottságok ülései online módban zajlanak.
Franciaország május 11-től enyhítette a korlátozó intézkedéseket. Fokozatosan nyitnak az iskolák, üzletek, kis múzeumok és könyvtárak. Az állampolgárok szabadon mozoghatnak. De ha otthonától több mint 100 km-re szeretne elutazni, akkor ki kell töltenie egy speciális űrlapot, amelyen fel kell tüntetnie az utazás célját. Ezen felül megnyílt 290 strand, látogathatók az üdülőhelyek.
A kormány nagy mennyiségű védőmaszkot szerzett be, mivel a tömegközlekedésben kötelező a viselésük. Egyes önkormányzatokban ingyenesen osztják őket a buszmegállókban, valamint a maszkokat a postaládákban helyezik el, előzetes internetes rendelés alapján. Nyilvánosan csak maximum 10 fő találkozhat, legfeljebb 20 ember vehet részt a temetési szertartáson. Vallási szertartások tilalmát június elejétől feloldják. Az éttermek és bárok megnyitására vonatkozó határozatot csak júniusban fontolják meg. Franciaországban június 15-ig határzár van érvényben, a rendkívüli állapotot július 10-ig hosszabbították meg.