Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY0NDIzO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 69548
[content] =>
Az ungvári járási Téglás falunévtáblájának a felállítása tíz éve húzódott a szomszédos Szürtével kialakult mezsgyevita miatt. Mivel a tavalyi évtől Téglás már a Szürtei kistérség tizenkét településének egyike, így a mára teljesen összenőtt két falu között a mezsgye pontos helyének már nincs igazából jelentősége. A téglásiak engedtek korábbi álláspontjukból, és július 28-án ünnepélyes keretek között felavatták a KMKSZ által a helyi tanácsnak adományozott falunévtáblát, mely 10 éve a téglási kultúrházban várta a pereskedés végét.


A megjelenteket Pálfi-Kovács Erika, a KMKSZ Téglási Alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd elmondta: „A mai napon felavatásra kerül falunévtáblánk, az a tábla amelyet a településünk sok évvel ezelőtt kapott ajándékba a KMKSZ-től, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A tábla a község címerét, első említésének dátumát, valamint a település hivatalos magyar és ukrán nevét tartalmazza. Ez a tábla ma jelképként áll a falu elején és végén, a községen keresztül utazóknak mutatja, hogy 235 éve él itt egy maroknyi, de megmaradni vágyó magyar közösség. Maga a település nem túl régi, Ung vármegye községeinek felsorolásában csak a XIX. század derekán jelenik meg, területét száz évvel korábban mint erdős, mocsaras vidéket említik. Első lakosai a Latorcán létesített révnél élő családok voltak. Visszaemlékezések szerint a falu határában téglaégető hely volt, erről kapta Kistéglás a nevét, tekintettel a hajdúságban akkor már létező Téglásra. A csehszlovák megszállás alatt a falu nevét Téglásnak írták, 1946-tól Ceglovka. A szovjet időszakban közigazgatásilag a Szürtei Községi Tanácshoz tartozott, majd 2003-ban elnyerte önállóságát. Ma a Szürtei kistérség tizenkét falujának egyike” – tudhattuk meg Pálfi-Kovács Erikától, aki köszönetet mondott azoknak a férfiaknak, akik felállították a falunévtáblát.


Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszédében kiemelte: „Ma ünnepeljük a Szürtei kistérség első közös falunapját, ami szimbolizálja azt is, hogy megszűntek a kistérség falvainak külön útjai. Egy közös úton járunk ezentúl. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a közös út semmiképpen sem lehet egy olvasztótégely, hiszen minden településnek megvannak a helyi közösségei, hagyományai, értékei. Bízom abban, hogy közös erővel, ahogy helyt tudtunk állni a választások alatt, ahogy össze tudott jönni ma ez az ünnepség, ugyanolyan közös erővel fogunk majd azon dolgozni, hogy a kistérségeinkhez csatlakozott települések nyertesei legyenek ennek a közigazgatási reformnak” – hangsúlyozta Balogh Lívia.


Puskár Árpád, a Szürtei kistérség polgármestere elmondta, hogy 1946 és 2004 között közös községi hivatalból irányították az „összeforrt” két falut. Szürtében még 2011-ben felavatták a KMKSZ-től kapott falunévtáblát, amelyet akkor a téglási tanács is megkapott. A polgármester elismerte: „Nem dicsekvésképp mondom, volt rá alkalom, hogy én saját magam hiúsítottam meg ennek a táblának a felállítását. Mezsgyevitáink voltak Szürte és Téglás között, és nekem mint Szürte akkori polgármesterének a szürtei érdekeket kellett védenem, s teljes erővel kiálltam a mellet, hogy ami a szürteieké az maradjon a szürteieké. Végül győzött az igazság és a józan ész” – összegezte a polgármester, előrevetítve, hogy a két településnek vannak közös céljai, lesznek még közös eredményei is, amihez megértésre és bizalomra van szükség.

Megyesi László római katolikus diakónus felolvasott egy részletet Pál apostol a kolosszeiekhez írt leveléből, rámutatva, hogy az Isten közösségekbe teremtette az embert, mert Jézusnak a parancsát, a szeretet parancsát csak így tudjuk megélni. Egyedül nem megy, csak közösségben. Majd megszentelte a felállított falunévtáblát.
Az táblaavató ünnepséget a Kriczky Beáta vezette Dominus kórus műsora zárta.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Az ungvári járási Téglás falunévtáblájának a felállítása tíz éve húzódott a szomszédos Szürtével kialakult mezsgyevita miatt. Mivel a tavalyi évtől Téglás már a Szürtei kistérség tizenkét településének egyike, így a mára teljesen összenőtt két fal...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1630404780
[modified] => 1630368535
)
[title] => Ünnepélyes falunévtábla-avatás Tégláson
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=69548&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69548
[uk] => 69687
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 69555
[image] => Array
(
[id] => 69555
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-scaled.jpg
[original_lng] => 882374
[original_w] => 2560
[original_h] => 1710
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-1536x1026.jpg
[width] => 1536
[height] => 1026
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-2048x1368.jpg
[width] => 2048
[height] => 1368
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/dsc06643-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1710
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1630415141:5
[_thumbnail_id] => 69555
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 6063
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fe6bc546ae6c2079972b571c0dc6dd6c] =>
[_oembed_time_fe6bc546ae6c2079972b571c0dc6dd6c] => 1630395152
[_oembed_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] =>
[_oembed_time_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => 1638655972
[_oembed_a44a8daf877667d2015660459ce952df] =>
[_oembed_time_a44a8daf877667d2015660459ce952df] => 1653112094
[_oembed_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] =>
[_oembed_time_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => 1661157029
[_oembed_a2d66685519d81eaffc3dcaca5b0f89c] =>
[_oembed_time_a2d66685519d81eaffc3dcaca5b0f89c] => 1661157029
[_oembed_01c6dfe839cae672e4b6244ec79c797d] =>
[_oembed_time_01c6dfe839cae672e4b6244ec79c797d] => 1673959073
[_oembed_579303da3fc6df8ba193f210868666fd] =>
[_oembed_time_579303da3fc6df8ba193f210868666fd] => 1709368212
[_oembed_f196e68d00451d7a620b75a203b82a95] =>
[_oembed_time_f196e68d00451d7a620b75a203b82a95] => 1712940058
[_oembed_c88cb31422a689c726d69003c96d086d] => {{unknown}}
[_oembed_c35e8c1c13b966cf8ad0ac93de5db199] => {{unknown}}
[_oembed_add14aee2c05ba21ba4d68d8fbc04f03] => {{unknown}}
[_oembed_cebf7e58dfe0774d579bda203b42632b] => {{unknown}}
[_oembed_d6ef1a5ec5777d5080d7e7e02f4cc847] => {{unknown}}
[_oembed_dfe343c14e0affc34dff7547b666b941] => {{unknown}}
[_oembed_3c4c484cd2999480fbb6a9786f30b4c9] =>
[_oembed_time_3c4c484cd2999480fbb6a9786f30b4c9] => 1719900550
[_oembed_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] =>
[_oembed_time_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] => 1733227910
[_oembed_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] =>
[_oembed_time_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => 1735147814
[_algolia_sync] => 508094800000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 64423
[1] => 64638
[2] => 64422
)
[tags_name] => Array
(
[0] => falutábla
[1] => Szürtei kistérség
[2] => Téglás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 69250
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatásának köszönhetően felavatták az Ungvári járási Téglás helységnévtábláját.
A Szürtei kistérséghez tartozó településen hosszú évek óta húzódik a falutábla avatása, ugyanis vitáik voltak a szomszédos Szürtével, viszont a közigazgatási átalakulás nyomán ezek a problémák megoldódtak.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatásának köszönhetően felavatták az Ungvári járási Téglás helységnévtábláját.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1630236600
[modified] => 1630227529
)
[title] => Helységnévtáblát avattak Tégláson (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=69250&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69250
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 69251
[image] => Array
(
[id] => 69251
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas.jpg
[original_lng] => 281136
[original_w] => 1524
[original_h] => 857
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas.jpg
[width] => 1524
[height] => 857
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas.jpg
[width] => 1524
[height] => 857
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/teglas.jpg
[width] => 1524
[height] => 857
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1630216730:10
[_thumbnail_id] => 69251
[_oembed_fe6bc546ae6c2079972b571c0dc6dd6c] =>
[_oembed_time_fe6bc546ae6c2079972b571c0dc6dd6c] => 1630216729
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2875
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_709b011c2b72657847f9ff137508c434] =>
[_oembed_time_709b011c2b72657847f9ff137508c434] => 1630216731
[_oembed_77c2b9e8ad8dd1d5e66e2c79920363ad] => {{unknown}}
[_oembed_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] =>
[_oembed_time_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => 1638896079
[_oembed_a72e3ef92db4dd10d51639f4e26957bc] => {{unknown}}
[_oembed_c88cb31422a689c726d69003c96d086d] => {{unknown}}
[_oembed_33fba29f5517564e6bbdf01e97a6e41b] =>
[_oembed_time_33fba29f5517564e6bbdf01e97a6e41b] => 1719758177
[_oembed_eec5b6f1c79ed8876a3f9cfc6a34a65f] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508094427000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 64423
[1] => 876
[2] => 64422
)
[tags_name] => Array
(
[0] => falutábla
[1] => helységnévtábla
[2] => Téglás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 64423
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 64423
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
falutábla (1 Oldal)