A dániai fegyveramnesztia keretében egy férfi egy ház kitakarítása közben talált mintegy 80 lőfegyvert, 140 kilogramm lőszert és egy, valószínűleg a második világháborúból származó kézigránátot is átadott a hatóságoknak – közölte pénteken a dán rendőrség.
A fegyveramnesztia lehetőséget ad a dánoknak, hogy büntetőjogi következmények nélkül leadhassák engedély nélküli fegyvereiket. A kezdeményezés célja, hogy csökkentse a bűnözői csoportok hozzáférését az illegális fegyverekhez, miután az elmúlt évben megnövekedett a drogterjesztéshez köthető erőszakcselekmények száma az országban.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi 62 pisztolyt, 18 más típusú fegyvert – köztük puskákat és géppisztolyokat –, lőszereket, kisebb fegyverek alkatrészeit, valamint egy kézigránátot adott át.
Az utóbbit a hatóságok a második világháborúból származónak vélik. Az átadást követően a rendőrség kapcsolatba lép a Dán Nemzeti Múzeummal, hogy megvizsgálják, van-e történeti jelentőségű darab a leadott fegyverek között.
„Ez minden bizonnyal a legnagyobb fegyvermennyiség, amelyet valaha kaptunk” – mondta Thomas Kristensen, a rendőrség szóvivője.
A fegyveramnesztia első 12 napja alatt a hivatalos adatok szerint összesen 8402 tárgyat – fegyvereket, lőszereket és más eszközöket – adtak le a lakosok.
A rendőrség egyik munkatársa, Sune Fletcher Hjortel szerint azonban a fegyverek leadása nem minden esetben zajlik zökkenőmentesen. „Előfordult, hogy egyes állampolgárok kézigránátokkal és más robbanóanyagokkal sétáltak be a rendőrőrsre, ami miatt ideiglenesen ki kellett üríteni az épületet” – mondta Hjortel.
Dániában szigorú szabályok tiltják a fegyverek, lőszerek és hosszabb pengéjű kések birtoklását, kivéve, ha valaki hivatalos rendőrségi engedéllyel rendelkezik. Az engedély birtokában is kötelező a fegyvereket használaton kívül biztonságos tárolóban tartani.
Fegyveramnesztiát már 2009-ben, 2013-ban és 2017-ben is hirdettek az országban – emlékeztetett az Ekstra Bladet dán napilap.
[type] => post [excerpt] => A dániai fegyveramnesztia keretében egy férfi egy ház kitakarítása közben talált mintegy 80 lőfegyvert, 140 kilogramm lőszert és egy, valószínűleg a második világháborúból származó kézigránátot is átadott a hatóságoknak – közölte pénteken a dán re... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731764940 [modified] => 1731752038 ) [title] => Fegyveramnesztia Dániában: 80 lőfegyvert, 140 kiló lőszert és egy kézigránátot is leadott egy férfi [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=222370&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 222370 [uk] => 222608 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 222372 [image] => Array ( [id] => 222372 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg [original_lng] => 46984 [original_w] => 800 [original_h] => 370 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek-300x139.jpg [width] => 300 [height] => 139 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek-768x355.jpg [width] => 768 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1731923543:3 [_thumbnail_id] => 222372 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2113 [translation_required] => 1 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 1203086530001 [_oembed_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] =>
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM