A cseh Darek pro Putina („Ajándék Putyinnak”) kezdeményezés adománygyűjtő alapja már több mint 16 millió cseh koronát halmozott fel, ami lehetővé teszi, hogy a cseh adományokból két nagy hatótávolságú Flamingó rakétát vásároljanak – írja a Jevropejszka pravda.
A kezdeményezés társfőnöke, Martin Ondráček elmondta, hogy a gyűjtés tervezett összege egy rakétára 12,5 millió korona volt, és ezt az összeget már az első két nap alatt sikerült összegyűjteni.
„Beszéltünk a gyártóval, az ukrán Fire Point céggel. Azt mondták, megduplázzák az adományt” – mondta Ondráček.
A cseh adományokból vásárolt rakétákat a cseh nukleáris fizikus Dana Drábová nevéről fogják elnevezni: DANA 1 és DANA 2.
Ondráček hozzátette: „A következő héten többet tudunk majd a szállítási dátumokról.”
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Oroszország jelentősen javította az észak-koreai KN–23 ballisztikus rakéták pontosságát, miután megkapta az első szállítmányt Phenjanból – jelentette ki Kirill Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője egy június 9-én megjelent interjúban. A korábban kilométeres eltéréssel repülő rakéták ma már pontosan találják el céljaikat.
Észak-Korea a teljes körű invázió kezdete óta lőszerrel, ballisztikus rakétákkal és katonákkal látja el Oroszországot. A KN–23 ballisztikus rakéták kezdetben több kilométeres eltéréssel repültek, és az Oroszország által Ukrajna ellen kilőtt rakéták körülbelül fele meghibásodott és levegőben robbant fel – közölte cikkében a The Kyiv Independent.
Most azonban már eltalálják a céljaikat – mondta Budanov anélkül, hogy pontosan meghatározta volna, mit változtattak az észak-koreai rakétákon. „A KN–23 rakéták, amelyeket a legelején szállítottak, most technikai jellemzőik tekintetében teljesen mások. A pontosság sokszorosan megnőtt” – nyilatkozta Budanov.
Ez az orosz és észak-koreai szakértők közös munkájának eredménye. Ezenkívül ott van a nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták modernizálása, tengeralattjárók speciális technológiái, és sajnos ballisztikus rakéták, amelyek nukleáris robbanófejeket hordozhatnak – tette hozzá. Budanov szerint Oroszország beleegyezett abba is, hogy segít Észak-Koreának megkezdeni a Sahíd típusú kamikaze drónok hazai gyártását.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Máxima holland királyné csütörtökön egy orosz fegyverekből öntött harangot adott át egy csehországi templomnak, ezzel fejezve ki szolidaritását Ukrajna iránt.
A holland Royal Eijsbouts harangöntöde által készített „Szabadság Harang” részben olyan tüzérségi lövedékek és más fegyverek darabjaiból készült, amelyeket Oroszország vetett be Ukrajna ellen – írja az MTI
„Ennek a harangnak mély szimbolikus jelentősége van, és számunkra igazán különleges projekt” – mondta Joost Eijsbouts, az öntöde tulajdonosa a cseh közszolgálati rádiónak. Hozzátette: jó ötletnek tartja, hogy erőszakra szánt eszközökből valami békés született.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
A harangot a prágai Legszentebb Megváltó temploma tornyában helyezik el, annak a harangnak a helyén, amelyet az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege rekvirált az első világháború idején fegyvergyártás céljára.
A templomban tartott ünnepség, amelyen részt vett Petr Pavel cseh köztársasági elnök és felesége is, a holland királyi pár prágai látogatásának egyik csúcspontja volt.
Vilmos Sándor holland király a tervezettnél korábban, szerda este már hazautazott a holland kormánykoalíció összeomlása miatt.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Fél évvel a törvény hatályba lépése után az ukrán állampolgárok már több mint 7400 darab fegyvert deklaráltak – jelentette be Katerina Pavlicsenko ukrán belügyminiszter-helyettes, a Belügyminisztérium Kommunikációs Osztályának tájékoztatása szerint.
„Ukrajna az egyetlen ország a világon, amely háború idején vezette be a fegyverek kötelező deklarálását. A törvény 2024 novemberi hatálybalépése óta több mint 6500 állampolgár fordult hozzánk deklarációs kérelmekkel. Ez idő alatt már több mint 7400 darab fegyvert vettek nyilvántartásba” – mondta Pavlicsenko.
[type] => post
[excerpt] => Fél évvel a törvény hatályba lépése után az ukrán állampolgárok már több mint 7400 darab fegyvert deklaráltak – jelentette be Katerina Pavlicsenko ukrán belügyminiszter-helyettes, a Belügyminisztérium Kommunikációs Osztályának tájékoztatása szerint.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1748100420
[modified] => 1748041725
)
[title] => Az ukránok már több mint 7400 darab fegyvert deklaráltak – Belügyminisztérium
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=242956&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242956
[uk] => 242831
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 242832
[image] => Array
(
[id] => 242832
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152.png
[original_lng] => 271008
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152-300x171.png
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-152.png
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748030926:5
[_thumbnail_id] => 242832
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2424
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 44249553000
[_oembed_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] =>
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Országos fegyverviselési tilalmat sürget a német rendőrségi szakszervezet a tömegközlekedési eszközökön és azok létesítményeiben, beleértve az összes vasútállomást is. Egységes fegyvertilalom egyelőre csak a távolsági vonatokon van érvényben.
Andreas Rosskopf, a rendőrségi szakszervezet szövetségi részlegének vezetője kifogásolta, hogy nincs egységes fegyvertilalmi szabályozás az ország 16 szövetségi tartományában. Németországban egyelőre csak a távolsági vonatokon van érvényben országos szintű tiltás. Az emberek gyakran maguk sem tudják, hogy egy adott állomáson van-e tiltott zóna, vagy nincs – mondta Rosskopf a DPA német hírügynökségnek, amelyet az MTI idézett.
A berlini tartományi kormány nemrég támogatta a lőfegyverek és kések betiltását a főváros teljes elővárosi közlekedésében. Egyes államokban már érvényben van a teljes körű tilalom, míg máshol fontolgatják a hasonló intézkedések bevezetését. Bajorország ellentétes álláspontot képvisel a fegyverviselés kérdésében, és azt kérte, hogy a döntést helyezzék át a régiókra és a helyi hatóságok hatáskörébe.
A rendőrségi szakszervezet várakozásai szerint a tartományi és szövetségi belügyminiszterek rendszeres egyeztetésein egy olyan megállapodás születhet, amely egységes szabályozást teremt a fegyverviselés terén.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
A legtöbb országban minél távolabb akarják tartani a gyerekeket a fegyverektől. Kivéve egyet.
Kötelező biztonsági oktatást vezetett be az iskolások számára Lengyelország, amely lőgyakorlatokat és alapvető elsősegélynyújtást foglal magában. A lengyel kormány arra tekintettel döntött így, hogy az Ukrajnában zajló háború közel van az országhoz, Moszkva pedig a tárca megítélése szerint egyre nagyobb veszélyt jelent Lengyelország számára.
A tantárgy az általános iskola nyolcadik osztályában és a középiskola első osztályában kötelező, vagyis 14‒16 éves gyerekek számára. Azonban csak hetente egy órát vesz el a diákok életéből, a tanulási célok között szerepelnek ugyanakkor az állambiztonsági ismeretek, a mentési tevékenységek a rendkívüli veszélyhelyzetekben, valamint az alapvető elsősegélynyújtás és az egészségnevelés – számolt be róla az Euronews.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
A minisztérium leszögezte, a középiskolákban a lőgyakorlatokhoz biztonságos eszközöket használnak majd, többek között lőfegyverek másolatait vagy pneumatikus fegyvereket, egyes iskolákban pedig virtuális, lézeres lőtereken történik majd a gyakorlati képzés.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Hallgassanak el a fegyverek és karácsonyi énekek csendüljenek fel Ukrajnában – hangoztatta Ferenc pápa, azonnali tűzszünetet is sürgetve minden háborús fronton, abban a beszédében, amelyet advent negyedik vasárnapján a vatikáni Szent Márta-házban mondott el.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a „mártír” Ukrajna városait folyamatos támadások érik, amelyek iskolákat, templomokat és kórházakat találnak el.
„Hallgassanak el a fegyverek, és karácsonyi énekek csendüljenek fel” – kérte a katolikus egyházfő.
A világ minden háborús frontján tűzszünetet sürgetett Ukrajnától a Közel-Keleten át egészen a Szentföldig.
A pápa hangoztatta, fájdalommal gondol a palesztinok lakta Gázai övezetre, az elhunyt gyermekekre, iskolák és kórházak bombázására. „Mennyi kegyetlenség!” – ismételte meg többször.
Hozzátette, hogy figyelemmel és aggodalommal kíséri a Mozambikból érkező híreket is, és az afrikai országnak is a remény, a béke és a megbékélés üzenetét küldi.
„Azért imádkozom, hogy a párbeszéd és a közös jó keresése kerekedjék felül, a hit és a jó szándék segítségével, a csüggedésen és az ellentéteken” – mondta az egyházfő.
Ferenc pápa vasárnapi beszédét nem az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el, hanem a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házból jelentkezett be. A téren levő hívők egyenesben, kivetítőkön keresztül követték a pápa szavait.
A megfázás miatt gyengélkedő Ferenc pápa orvosainak tanácsára nem jelent meg a téren, annál is inkább, mivel kedd estétől intenzív program vár rá az ünnepi szertartások és a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitása miatt.
A pápa a délelőtti órákban római gyerekekkel találkozott, akik a jászolba teendő gyermek Jézust ábrázoló szobrocskákat vitték hozzá áldásra.
„Egy gyermek sem számít tévedésnek, minden gyermek az élet ajándéka” – hangoztatta a pápa. Kijelentette, az élet szentségének védelme a fogantatás pillanatától kezdődik.
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Pope Francis, without supplemental oxygen, makes a surprise appearance at the conclusion of Palm Sunday Mass in St. Peter’s Square, saying a few words to wish the faithful present a “Good Palm Sunday and a good Holy Week to you all.” pic.twitter.com/KqbqqiJdAS
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Az ukrán állampolgárok eddig több mint ezer lőfegyvert és 80 ezer lőszert regisztráltak a rendőrségen a fegyverek deklarálási folyamatának megkezdése óta – jelentette a belügyminisztérium kommunikációs osztálya a Telegramon.
A fegyverek regisztrálása három hete indult el. Ez idő alatt az állampolgárok a rendőrségnél több mint ezer lőfegyvert vettek nyilvántartásba, köztük több mint 350 automata fegyvert és 470 sörétes puskát, valamint több mint 80 ezer darab lőszert – áll a közleményben.
Ezen felül további 59 fegyvert és 18 ezer lőszert önkéntesen adtak át az állampolgárok anélkül, hogy deklarálták volna azokat. A belügyminisztérium emlékeztetett, hogy a talált vagy kapott fegyvereket a legközelebbi rendőrségi kirendeltségen lehet regisztrálni. Ehhez az alábbi dokumentumokat kell benyújtani:
írásos kérelem,
személyazonosító okmány (útlevél),
adóazonosító jel,
lakóhely- vagy tartózkodási igazolás,
3,5×4,5 cm-es fénykép.
A dokumentumok átadását követően a rendőrség dönt a további lépésekről. Mint ismert, a folyamat a 2024. november 25-én hatályba lépett törvény alapján indult. A jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy az orosz agresszió visszaverése során talált vagy kapott fegyvereket deklarálják vagy átadják a rendőrségnek.
A törvény célja a fegyverek nyilvántartásba vétele és biztonságos kezelésének szabályozása, hozzájárulva az ország stabilitásának és biztonságának fenntartásához.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Ukrajnában folytatódik a lőfegyverek nyilvántartásba vétele, az első két hét alatt 640 darab fegyvert és 42 ezer lőszert jelentettek be az állampolgárok. A regisztrálás folyamata leegyszerűsödött, a fegyverek száma nincs korlátozva.
A nyilvántartásba vétel eljárását a lehető legegyszerűbbé tették. A bejelentett típusok között orosz fegyverek is voltak. Az egy főre jutó fegyverek és lőszerek száma nincs korlátozva, de fontos feltétel, hogy a lőszer a fegyvernek megfelelő kaliberű legyen, számolt be az UNN Vjacseszlav Szavcsenko, az Ukrán Nemzeti Rendőrség a fegyverforgalom ellenőrzéséért felelős osztályának vezetője a Szuszpilnij adásában adott interjújára hivatkozva.
A lőfegyverek tárolásáról, bejelentéséről és kezelési eljárásáról szóló jóváhagyott törvény értelmében a nyilvántartásba vétel folyamata folytatódik.
A rendőrség nyilvánosságra hozta a regisztrációs folyamat két hetes eredményeit:
A nyilvántartásba vétel 2024. november 25-i kezdete óta már 640 lőfegyvert bejelenteni kívánó állampolgárok jelentkezett és regisztrálta fegyverét a területi egységeknél.
Ezek elsősorban a hadseregben is alkalmazott puskák, karabélyok modelljei, valamint sima csövű puskák és a hozzájuk tartozó lőszerek. Olyan fegyverekről beszélünk, amelyeket valahol találtak, vagy esetleg harci övezetben fedték fel. Olyan fegyvertípusokat is behoznak, amelyek az agresszor ország nyilvántartásában szerepeltek – ezek az úgynevezett Kalasnyikov-féle gépkarabélyok, mondta Vjacseszlav Szavcsenko.
A bejelentett lőszerek mennyiséggel kapcsolatban a szakember az alábbiakat mondta:
Az állampolgárok a fegyvereikhez a lőszereket is bejelentik. 42 000 különböző kaliberű lőszerről beszélünk. A lőszernek ehhez a fegyverhez megfelelő kaliberűnek kell lennie. A nem megfelelő lőszer átadható a rendvédelmi szerveknek.
A fegyverforgalom ellenőrzéséért felelős osztály vezetője megjegyezte, a nyilvántartásba vétel folyamata meglehetősen egyszerű:
Az állampolgár közvetlen kérelmet nyújt be, a dokumentumcsomag egyszerű: személyi igazolvány, adóazonosító kód, bejelentett lakóhely. Ezt követően az állampolgárok legálisan tarthatják fegyvert.
Arra a kérdésre, hogy van-e korlátozás lőszerek számára a bejelentett fegyverfajtát illetően, illetve magukra a fegyverekre, a Nemzeti Rendőrség képviselője elmondta:
„A törvény nem ír elő korlátozásokat. A bejelenthető fegyvertípusok száma korlátlan. A fegyverek száma sincs korlátozva. Ha a polgárok biztosítani tudják ezen fegyverek biztonságos tárolását, bejelenthetik ezeket a fegyvereket.”
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában folytatódik a lőfegyverek nyilvántartásba vétele, az első két hét alatt 640 darab fegyvert és 42 ezer lőszert jelentettek be az állampolgárok. A regisztrálás folyamata leegyszerűsödött, a fegyverek száma nincs korlátozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734171900
[modified] => 1734161994
)
[title] => Két hét alatt 640 fegyvert jelentettek be az ukránok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=226049&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 226049
[uk] => 225863
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 225864
[image] => Array
(
[id] => 225864
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large.webp
[original_lng] => 14886
[original_w] => 876
[original_h] => 586
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large-300x201.webp
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large-768x514.webp
[width] => 768
[height] => 514
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large.webp
[width] => 876
[height] => 586
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large.webp
[width] => 876
[height] => 586
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large.webp
[width] => 876
[height] => 586
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/1734018583-4283-large.webp
[width] => 876
[height] => 586
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734154796:12
[_thumbnail_id] => 225864
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2178
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_75d11119bc9e4158c821b6d549ee83fb] =>
A dániai fegyveramnesztia keretében egy férfi egy ház kitakarítása közben talált mintegy 80 lőfegyvert, 140 kilogramm lőszert és egy, valószínűleg a második világháborúból származó kézigránátot is átadott a hatóságoknak – közölte pénteken a dán rendőrség.
A fegyveramnesztia lehetőséget ad a dánoknak, hogy büntetőjogi következmények nélkül leadhassák engedély nélküli fegyvereiket. A kezdeményezés célja, hogy csökkentse a bűnözői csoportok hozzáférését az illegális fegyverekhez, miután az elmúlt évben megnövekedett a drogterjesztéshez köthető erőszakcselekmények száma az országban.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi 62 pisztolyt, 18 más típusú fegyvert – köztük puskákat és géppisztolyokat –, lőszereket, kisebb fegyverek alkatrészeit, valamint egy kézigránátot adott át.
Az utóbbit a hatóságok a második világháborúból származónak vélik. Az átadást követően a rendőrség kapcsolatba lép a Dán Nemzeti Múzeummal, hogy megvizsgálják, van-e történeti jelentőségű darab a leadott fegyverek között.
„Ez minden bizonnyal a legnagyobb fegyvermennyiség, amelyet valaha kaptunk” – mondta Thomas Kristensen, a rendőrség szóvivője.
A fegyveramnesztia első 12 napja alatt a hivatalos adatok szerint összesen 8402 tárgyat – fegyvereket, lőszereket és más eszközöket – adtak le a lakosok.
A rendőrség egyik munkatársa, Sune Fletcher Hjortel szerint azonban a fegyverek leadása nem minden esetben zajlik zökkenőmentesen. „Előfordult, hogy egyes állampolgárok kézigránátokkal és más robbanóanyagokkal sétáltak be a rendőrőrsre, ami miatt ideiglenesen ki kellett üríteni az épületet” – mondta Hjortel.
Dániában szigorú szabályok tiltják a fegyverek, lőszerek és hosszabb pengéjű kések birtoklását, kivéve, ha valaki hivatalos rendőrségi engedéllyel rendelkezik. Az engedély birtokában is kötelező a fegyvereket használaton kívül biztonságos tárolóban tartani.
Fegyveramnesztiát már 2009-ben, 2013-ban és 2017-ben is hirdettek az országban – emlékeztetett az Ekstra Bladet dán napilap.
[type] => post
[excerpt] => A dániai fegyveramnesztia keretében egy férfi egy ház kitakarítása közben talált mintegy 80 lőfegyvert, 140 kilogramm lőszert és egy, valószínűleg a második világháborúból származó kézigránátot is átadott a hatóságoknak – közölte pénteken a dán re...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731764940
[modified] => 1731752038
)
[title] => Fegyveramnesztia Dániában: 80 lőfegyvert, 140 kiló lőszert és egy kézigránátot is leadott egy férfi
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=222370&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 222370
[uk] => 222608
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 222372
[image] => Array
(
[id] => 222372
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg
[original_lng] => 46984
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/fegyverek.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1731923543:3
[_thumbnail_id] => 222372
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2104
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203086530001
[_oembed_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] =>
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM