Az orosz megszállók folytatják a rakétaterror taktikáját, de az ellenség a továbbiakban már nem lesz képes csapásokkal alapvetően befolyásolni az ukrán gazdaságot és logisztikát – jelentette ki Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „A rasisták nem mondanak le a rakétaterrorról, de azt látjuk, hogy a rakéta-villámháború a kezdete óta kudarcot vallott, de a megfélemlítésnek ezt az eszközét még mindig használják.” Megjegyezte, hogy a hírszerzés az ellenséges rakétatámadások közötti időközök növekedését figyeli meg.
„Míg korábban hetente voltak masszív rakétacsapások, most 3-4 hét is lehet az intervallum. Shahedeket használnak, de mennyiségileg és időközönként is máshogyan. Tehát az oroszoknál tényleg kifogynak a nagy pontosságú rakétafegyverek” – mutatott rá a sajtószóvivő. Szerinte, ha Kaliberekről, Iszkanderekről, Kinzsalokról beszélünk, akkor „ezek nem azok a fegyverek, amelyekkel az ellenség megengedheti magának, hogy Ukrajnát támadja”.
„Igen, az Oroszországi Föderációnak még mindig sok elavult rakétafegyvere van. Főleg, ha az Sz-300-ról van szó, ez a frontterületek fenyegetésének növekedését jelenti, és még mindig láthatjuk ezeket a pusztításokat Zaporizzsjában és más területeken. De általában a rakétaterrornak ezt a taktikáját már legyőztük. Ukrajna túlélte a telet, az energiarendszer is túlélte, és most már az ellenség nem lesz képes alapvetően befolyásolni az ukrán gazdaságot és logisztikát” – szögezte le Andrij Juszov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz megszállók folytatják a rakétaterror taktikáját, de az ellenség a továbbiakban már nem lesz képes csapásokkal alapvetően befolyásolni az ukrán gazdaságot és logisztikát – jelentette ki Andrij Juszov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679146260
[modified] => 1679145025
)
[title] => Oroszország már nem lesz képes alapvetően befolyásolni Ukrajna logisztikáját és gazdaságát rakétákkal – hírszerzés
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140622&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140622
[uk] => 140629
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140623
[image] => Array
(
[id] => 140623
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov.jpg
[original_lng] => 29035
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/juszov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1679139840:3
[_thumbnail_id] => 140623
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2774
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1e9aa773b9d1e844b4e42a27391a10aa] =>
The Russians destroyed hundreds of churches and prayer houses in #Ukraine.
President #Zelensky shared a video showing what many historic church buildings look like today as a result of the Russian invasion. pic.twitter.com/1A3IZD76Rz