Miután megszakadtak a szerződéses tárgyalások a stúdiókkal, minden esély meg van arra, hogy már ezen a héten leálljon a teljes hollywoodi filmipar, amennyiben a több mint 160 ezer televíziós és filmszínészt képviselő SAG-AFTRA szakszervezet sztrájkot hirdetve csatlakozik a május óta tiltakozó forgatókönyvírókhoz.
Az amerikai szakszervezet országos testülete csütörtökön, magyar idő szerint 18 órakor ülésezik, és szavaz a sztrájkról. Fran Drescher, a SAG-AFTRA elnöke „sértőnek és tiszteletlennek” nevezte a stúdiók eddigi válaszait.
A vállalatok megtagadták, hogy érdemben foglalkozzanak bizonyos témákkal, mások pedig teljesen megköveztek minket. Amíg nem tárgyalnak jóhiszeműen, addig nem tudunk megegyezni – nyilatkozta a szakszervezeti főnök.
Színészek és forgatókönyvírók nem sztrájkoltak egyszerre 1960 óta, amikor még Simone Signoret és Charlton Heston kapta a legjobb alakításért járó Oscar-díjat. A mostani kettős sztrájk gyakorlatilag leállítaná a szórakoztató üzletágat, több mint 160 ezer dolgozót állítva szembe a stúdiókkal.
Mélyen csalódottak vagyunk amiatt, hogy a SAG-AFTRA úgy döntött, hogy eláll a tárgyalásoktól. Ez a szakszervezet döntése, nem a miénk – nyilatkozta a hollywoodi cégek nevében alkukat folytató Film- és Televíziós Producerek Szövetsége.
A színészek követelései közül egyébként sok az írók kívánságait tükrözi, beleértve a magasabb béreket, jogdíjakat és kevesebb élő meghallgatást.
A produceri szövetség közölte, hogy a színészek szakszervezete „elutasította az ajánlatunkat a fizetésemelésre, a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulások lényegesen magasabb felső határaira, a meghallgatásra vonatkozó védelemre, a sorozatopciók lerövidítésére, illetve a színészek digitális hasonmását védő mesterségesintelligencia-javaslatra” – számolt be róla a The New York Times.
Újjáéledő munkásmozgalom
A színészek utoljára 1980-ban rendeztek nagyszabású tiltakozást, akkor a tisztázatlan, kialakuló otthoni videókölcsönzés és értékesítés hatásai miatt. Legújabb akciójuk egy újjáéledő munkásmozgalom része, különösen Kaliforniában, ahol az elmúlt hónapokban a szállodai dolgozók, az iskolabusz-sofőrök, a tanárok és a kávézók dolgozói is beszüntették már ideiglenesen a munkát.
Az előzményekhez tartozik, hogy egy hónapja több mint ezer színész, köztük olyan sztárok, mint Meryl Streep, John Leguizamo, Jennifer Lawrence, Constance Wu és Ben Stiller is aláírta a sztrájkkal fenyegető tiltakozó levelet. Így az A-listás sztárok is csatlakozhatnak majd a többi munkát beszüntetőhöz.
A kettős sztrájk óriási csapás lenne a kaliforniai szórakoztatóipar számára, amelyet az elmúlt években amúgy is megrázott a világjárvány és az elsöprő technológiai változások. A hollywoodi stúdiók vezetése rémülten érzékeli, hogy a részvényárfolyamaik zuhannak, a haszonkulcsaik zsugorodnak, mivel a kábel- és hálózati televíziók nézettsége, valamint a pénztárak hozama összeomlott a streaming szórakoztatás robbanásszerű növekedése miatt.
A James Bond-franchise mögött álló amerikai filmstúdió, az MGM, hivatalosan elindította saját értékesítési folyamatát, adja hírül a Reuters.
A stúdió már az elmúlt években is fontolgatta az eladást, azonban sosem állt kötélnek megfelelő ajánlat híján, pedig az Apple-lel is tárgyalt. Az akkori több, mint 6 milliárd dolláros ár jelenleg nem tűnik reálisnak, mivel a cég részvényei azóta sokat estek. A cég piaci értéke 5,5 milliárd dollár körül mozog a részvényeket és adósságot is beleértve.
Jelenleg a Morgan Stanley és LionTree befektetési bankokat keresték meg, és reményeik szerint a hagyományos érdeklődői körön túl most nemzetközi médiacégek és magánbefektetők is lehetnek az potenciális ajánlattevők között.
A stúdió olyan filmeket és televíziós produkciókat gyártott, mint a Rocky, a Szolgálólány meséje vagy a Vikingek. Legnagyobb ‘vagyonának’ pedig egyértelműen a James Bond-filmek számítanak. A cég portfóliójába tartozik tovább az Epix nevű prémium TV csatorna is.
Elég meredeket húzott az akadémia. Valószínűleg öt éven belül alapjaiban változik meg az, amit a filmgyártásról gondoltunk
Szigorított a »legjobb film« kategória elnyerésének feltételrendszerén az Oscar-díj kiosztásáért felelős amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia: 2024-től csak azok a filmek kaphatnak Oscart ebben a kategóriában, amelyeknél a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek.
A jelöléshez a filmnek a következő négy kritériumból kell kettőt teljesítenie:
A filmvásznon: a film szereplői között legyen legalább egy főszereplő vagy jelentős mellékszereplő, aki valamilyen faji/etnikai kisebbségből származik a szereplők legalább harminc százaléka két „alulreprezentált” kisebbségből származzon (ez a nőket, a fogyatékkal élőket és az LGBTQ+ közösséget jelenti) vagy a film témája, központi története egy ilyen kisebbség valamilyen ügyével foglalkozik.
A gyártási munkálatok során: a film készítői között legalább két vezető szerepben alulreprezentált csoportokból érkező emberek dolgoztak (legalább egyikük nemi, faji vagy etnikai kisebbséget képvisel) legalább hat másik stábtag tartozik nemi, faji/etnikai kisebbséghez a stáb harminc százaléka valamelyik alulreprezentált kisebbségi csoport tagja. De a gyakornokok, tanoncok (3) és a filmek marketinges/kommunikációs stábjának (4) kiválasztásánál is ilyen sokszínűségi kritériumoknak kell érvényesülnie.
Alulreprezentált kisebbségként tekint az akadémia a nőkre, a színes bőrű emberekre, az LMBTQ+ közösségre és a fogyatékossággal élő emberekre. A diverzitás-kritériumok még nem vonatkoznak a 93., 94., és 95. Oscar-évad jelöléseire, bár a kategóriában jelölt filmek készítőinek a 94-95. évadban már kell úgynevezett „sokszínűségi jelentést” leadniuk a produkcióról.
A legjobb film kategória nyertesét a filmakadémia összes tagjának szavazatai alapján választják ki. Az idei Oscaron a dél-koreai Élősködők kapta ezt a díjat, az első külföldi filmként a kategória történetében. Az akadémia vezetése azt reméli az új szabályoktól, ami az Academy Aperture (Akadémiai Nyitás) 2025 nevet kapta, hogy hosszú távon arra ösztönzi a filmipar szereplőit, hogy alkotásaikkal jobban leképezzék a globális társadalom sokféleségét, és a mostaninál sokkal szélesebb közönségeket legyenek képesek megszólítani velük.
Azonban elég sok kérdés merül fel az új szabályozás kapcsán – például az, hogy valóban tanácsos egy kalap alá venni alulreprezentáltság címszó alatt a nőket és a fogyatékkal élőket? Mennyire torz és káros összemosás ez mindkét csoportról? – talán a legfontosabb ezek körül is az alkotói szabadság autonómiája, mivel egy kritériumrendszernek való megfelelés már önmagában a művészi önkifejezést csorbítja. Nem is kicsit.
Magyarország a világ minden táján nemcsak egyedi borairól, rendkívül ízletes ételeiről, tehetséges művészeiről és költőiről híres, hanem a filmgyártásban elért sikereiről is. Világszínvonalú rendezők, producerek és színészek már régóta szeretik ezt a történelemben, építészetben és természetben gazdag országot, és gyakran ezt választják filmjeik készítéséhez.
Sokáig lehetne sorolni azokat a filmeket és TV-sorozatokat, amelyeket Magyarországon és fővárosában – Budapesten vettek fel. Éppen ezért Budapest jogosan tekinthető a filmgyártás egyik fővárosának. Végül is, helyszínei abszolút mindegyik műfajnak megfelelnek. A szakértők megjegyzik, hogy Magyarország átlagos költségvetése a filmgyártásban 300 millió euró! És ami még érdekes, hogy a magyar kormány évek óta átfogóan támogatja a filmgyártást. A külföldiek számára különféle kedvezményeket is biztosítanak.
És ennek már megvan az eredménye. Például 2016-ban Nemes László „Saul fia” című filmje elnyerte az Oscar-díjat a „Legjobb idegen nyelvű film” kategóriában, 2017-ben pedig Enyedi Ildikó „A test és a lélek” című filmje Magyarországra hozta a berlini filmfesztivál „Aranymedve” díját.
De a koronavírus itt is éreztette hatását. Majdnem hat hónapra minden lefagyott, és napokban derült ki, hogy a nemzetközi filmgyártás újraindul Magyarországon. Ezzel Magyarország van az elsők között a világon, amely lehetővé teszi a forgatást, bár nagyon szigorú korlátozó intézkedések mellett.
Tehát most a hollywoodi rendezők által kedvelt budapesti stúdiókban, amelyet még akkor is előszeretettel használtak, amikor Magyarország még a szocialista tábor része volt, egy új „Covid-költségvetés” jelenik meg, figyelembe véve az összes járulékos költséget.
„Van egy speciális Covid-koordinátorunk, annak még 3-4 asszisztense. Segítenek a tesztelések gyors, zökkenőmentes, késedelem nélküli megszervezésében. Biztosítják az alapos takarítást és fertőtlenítést” – mondta el Keményi Ildikó, a Duna filmstúdió producere.
Így manapság az ország filmstúdióiba csak a kötelező hőmérséklet-ellenőrzés után lehet bekerülni. És nem csak reggel, a filmgyártás alkalmazottjait műszakonként többször is ellenőrizhetik, rendszeresen végzik a tesztelést is. Ezen és más biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a budapesti stúdiókat ma a világ egyik legbiztonságosabbjának tekintik. Koronavírus-fertőzés esetén a személyt azonnal elkülönítik, mivel ez nagyon súlyos következményekkel járhat a többiek számára.
Ezzel kapcsolatban Magyar Ádám, az Euronews tudósítója, a következőket mondta: „Minden stúdiónak megvan a saját „koronavírus” protokollja, de a kulcsfontosságú rendelkezések az összes filmstúdióban szinte azonosak. Azokat, akiknél pozitív a koronavírus-teszt, mindenki abban érdekelt, hogy forgatások ne álljanak le”.
Tehát mi mindannyian – a film szerelmesei, csak a vírusmentes és sikeres jövőt kívánhatunk a magyar filmiparnak!
Szabad utat adott Gavin Newsom kaliforniai kormányzó a zenei, televíziós és filmes produkciók újraindításához. A munka június 12-től kezdődhet a közegészségügyi hatóságok és az ágazati ajánlások útmutatásának betartásával.
A szórakoztatóipar produkciói csaknem három hónapja álltak le a koronavírus-járvány miatt. A hollywoodi filmstúdiók és az ágazati szakszervezetek június elején jelentették be, hogy teszteléssel és más egészségügyi szabályok betartásával folytatódhat a munka. A munkacsoport ajánlásait a New York-i és kaliforniai kormányzónak is eljuttatták.
A kaliforniai kormányzói hivatal pénteken kiadott közleménye szerint a helyi járványügyi adatok felülvizsgálatának tükrében a megyei közegészségügyi tisztviselők jóváhagyása után legkorábban június 12-től folytatódhatnak a produkciók. A járvány kockázatának csökkentésére a produkciók szereplőinek, a stábtagoknak és minden dolgozónak be kell tartani az előírt biztonsági és egészségügyi protokollt.
Az ágazat munkacsoportjának legfontosabb javaslatai között szerepelt a színészek és a stáb rendszeres tesztelése, egészségi állapotuk nyomon követése hőméréssel és más eszközökkel, továbbá a stábok részére a maszk viselését is javasolták.
Az új egészségügyi előírások az elemzők szerint a televíziós és filmes produkciók napi forgatási költségeit akár 10-20 százalékkal is növelhetik.