A Commuter névre keresztelt fókát 2017 őszén látták először az angliai Cornwall partjainál a Seal Research Trust önkéntesei, akik egy rutinszerű nyomkövetés során fedezték fel, hogy egy műanyag gyűrűbe szorult. Azóta viszont nem sikerült megközelíteniük a szerencsétlenül járt állatot.
Egészen 2024 januárjáig, amikor Andy Rogers, az állatmentő csoport egyik tagja felfedezte Commutert egy kihajózási területen. Mint kiderült, a fóka még mindig a műanyag gyűrű rabja volt, a befogása pedig meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult, az állat ugyanis csaknem 200 kilogrammot nyomott.
Az apály beálltával a csoport tagjai akcióba léptek, és egy hatfős orvoscsapattal végül sikeresen eltávolították a műanyagot Commuter nyakáról. Az orvosok ezt követően ellátták a nyaka körüli kisebb sebet, végül pedig szabadjára engedték a fókát – számolt be róla a Newsweek.
Commuter ezt követően gyorsan vissza is tért a többi társa közé, a mentőcsapat pedig hatalmas sikerként értékelte azt, hogy kiszabadították az állat nyakát, ráadásul egy újfajta befogási stratégia alkalmazásával, amely a későbbiekben is a segítségükre lehet – közölte Rogers.
[type] => post
[excerpt] => A Commuter névre keresztelt fókát 2017 őszén látták először az angliai Cornwall partjainál a Seal Research Trust önkéntesei, akik egy rutinszerű nyomkövetés során fedezték fel, hogy egy műanyag gyűrűbe szorult. Azóta viszont nem sikerült megközelí...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1705703280
[modified] => 1705678693
)
[title] => Hat év után szabadították ki a műanyag gyűrűbe szorult fókát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=175907&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 175907
[uk] => 176007
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 175915
[image] => Array
(
[id] => 175915
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f.jpg
[original_lng] => 601330
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/methode-times-prod-web-bin-05ae45c4-1bc9-44f7-b3f4-3dd46106bd8f.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1705745299:3
[_thumbnail_id] => 175915
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 4116
[translation_required_done] => 1
[_oembed_54bf8fcac0777433bceb1bf6b15fb429] =>
[_oembed_time_54bf8fcac0777433bceb1bf6b15fb429] => 1705696087
[_oembed_1b79a125662d21c99755997906bf2d27] =>
Hugely welcome news that five British nationals held by Russian-backed proxies in eastern Ukraine are being safely returned, ending months of uncertainty and suffering for them and their families.
Hugely welcome news that five British nationals held by Russian-backed proxies in eastern Ukraine are being safely returned, ending months of uncertainty and suffering for them and their families.