„Ezek nem tüntetők. Ezek szervezett bűnözők. Ez nem tiltakozás, nem összecsapás. Ez gyilkossági kísérlet” – így értékelte Giorgia Meloni a szombati torinói utcai erőszakot, amely következtében megsérült száz rendvédelmi dolgozó.
Ahogyan arról a tegnap beszámoltunk, több órára csatatérré változtak szombaton Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők késekkel, kalapáccsal, botokkal támadtak rendőrökre.
Az olasz miniszterelnök vasárnap a Molinette kórházban járt, ahol két sérült rendőrt ápolnak. Meglátogatta Alessandro Calistát, a padovai mozgó rendőri egység tagját, akit szombat délután, körbevettek és brutálisan megvertek az Askatasuna szociális központ bezárása elleni tüntetésen – számolt be a torino.corriere.it.
„Ma reggel a torinói Le Molinette kórházban jártam, hogy Olaszország nevében kifejezzem szolidaritásomat két rendőrrel, akik a tegnapi összecsapások során megsérültek, és rajtuk keresztül mindazokkal a katonákkal és rendvédelmi dolgozókkal, akik érintettek voltak. Alessandro 29 éves, Lorenzo 28. Ellenük kalapácsokat, molotov-koktélokat, szögekkel megtöltött csőbombákat, katapultokkal kilőtt köveket, mindenféle ütőeszközt vetettek be” – idézte fel a döbbenetes eseménysort az olasz kormányfő a közösségi oldalán.
„Ezek nem tüntetők. Ezek szervezett bűnözők.
Amikor valakit kalapáccsal ütnek, azt annak tudatában teszik, hogy a következmények nagyon-nagyon súlyosak lehetnek. Ez nem tiltakozás, nem összecsapás. Ez gyilkossági kísérlet. Elvárom, hogy az igazságszolgáltatás habozás nélkül annak megfelelően értékelje ezeket az eseteket, amik valójában, alkalmazva a már meglévő jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a határozott fellépést, hogy ne forduljon elő újra az, ami sajnos túl sokszor megtörtént: hogy a felelősök feljelentését semmi nem követi” – hangsúlyozta Meloni.
My Website
„Ha nem vagyunk képesek megvédeni azokat, akik minket védenek, akkor nem létezik jogállam” – szögezte le, majd kiemelte, hogy hétfőre kormányülést hívott össze a történtek miatt.
„Megtesszük mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy helyreállítsuk a szabályokat ebben az országban” – hangsúlyozta.
A 29 éves Alessandro Calista rendőrt, körülbelül tíz, feketébe öltözött és arcukat eltakaró férfi rúgta, ütötte és kalapáccsal verte.
A Molinette kórházban fekszik egy másik kollégájával együtt.
Guido Crosetto védelmi miniszter a történtek után ellátogatott a torinói csendőrség tartományi parancsnokságára.
„Ezek nem tüntetők, hanem gerillák, felfegyverzett bandák, amelyek célja az állam és az azt szolgálók megtámadása” – hangsúlyozta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint katonailag szervezett gerillák támadtak a rend őrei.
A torinói tüntetés során történt összecsapásokban több mint száz rendvédelmi dolgozó sérült meg: 96 rendőr, 7 pénzügyőr és 5 csendőr szenvedett sérüléseket.
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Különleges esemény zajlott a Vatikánban: III. Károly brit király és Kamilla királyné házasságkötésük 20. évfordulóján, egyben Fülöp herceg halálának negyedik évfordulóján találkoztak Ferenc pápával. A zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen a pápa jókívánságait tolmácsolta az uralkodói párnak, és köszönetet mondott Károly király gyógyulását célzó jókívánságaiért.
Szerdán délután zártkörű audienciára került sor a Vatikánban, ahol Ferenc pápa a Casa Santa Marta rezidenciáján fogadta III. Károly brit királyt és Kamilla királynét – írja a Vatican News.
Che occasione speciale!
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Az esemény különleges jelentőséggel bírt a királyi pár számára, hiszen éppen ezen a napon ünnepelték házasságkötésük 20. évfordulóját, valamint a király édesapja, Fülöp herceg halálának negyedik évfordulója is erre a napra esett.
A pápai audienciáról kiadott hivatalos közlemény szerint a találkozón Ferenc pápa jókívánságait fejezte ki az évfordulójukat ünneplő királyi párnak, és személyesen is megköszönte Károly király jókívánságait, amelyeket a pápa nemrégiben elszenvedett tüdőgyulladásos betegsége miatti kórházi kezelése idején küldött.
A pápa több mint két hét után nemrég kezdte újra hivatalos programjait, így ez volt az egyik első kiemelt diplomáciai esemény a felépülése óta.
A brit uralkodó számára ez a találkozó különösen szimbolikus, hiszen III. Károly egyben az anglikán egyház feje is. Az uralkodó már korábban is kifejezte elkötelezettségét a vallások közötti párbeszéd iránt, például 2019-ben is jelen volt Rómában, amikor Ferenc pápa szentté avatta John Henry Newman angol bíborost.
Their Majesties' third day in Rome has begun! 🇮🇹
🤝 At the beautiful Villa Doria Pamphilj, The King met the Italian Prime Minister, Giorgia Meloni.
A háromnapos olaszországi látogatás során Károly király és Kamilla királyné találkozott Sergio Mattarella olasz köztársasági elnökkel, valamint Giorgia Meloni miniszterelnökkel is.
Károly király és Kamilla királyné Sergio Mattarella olasz köztársasági elnökkel Fotó: ANDREW PARSONS / POOL
Történelmi pillanatként a király szerdán felszólalt az olasz parlament alsóházában, a Montecitorio-palotában, ezzel ő lett az első brit uralkodó, aki ilyen eseményen beszédet mondott.
[type] => post
[excerpt] => Különleges esemény zajlott a Vatikánban: III. Károly brit király és Kamilla királyné házasságkötésük 20. évfordulóján, egyben Fülöp herceg halálának negyedik évfordulóján találkoztak Ferenc pápával. A zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen a pápa...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1744299240
[modified] => 1744289047
)
[title] => A brit királyi pár meglátogatta Ferenc pápát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=238317&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238317
[uk] => 238424
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 238319
[image] => Array
(
[id] => 238319
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp.jpg
[original_lng] => 232819
[original_w] => 2048
[original_h] => 1366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/gojtfv-w4aalyyp.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1744367333:8
[_oembed_ee15208d0041852ca59660b9c05d3fde] =>
Their Majesties' third day in Rome has begun! 🇮🇹
🤝 At the beautiful Villa Doria Pamphilj, The King met the Italian Prime Minister, Giorgia Meloni.
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Pope Francis, without supplemental oxygen, makes a surprise appearance at the conclusion of Palm Sunday Mass in St. Peter’s Square, saying a few words to wish the faithful present a “Good Palm Sunday and a good Holy Week to you all.” pic.twitter.com/KqbqqiJdAS
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
[_oembed_time_ec9030bbd5c6a3a00ffcc6fa55cc95ab] => 1770807864
[_oembed_6a93ea5b334fbe43ce02651a5a7468db] =>
[_oembed_time_6a93ea5b334fbe43ce02651a5a7468db] => 1782134602
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 854
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => vallás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3518
[1] => 2374
[2] => 422102
[3] => 254503
[4] => 3008
)
[tags_name] => Array
(
[0] => brit királyi család
[1] => Ferenc pápa
[2] => Giorgia Meloni
[3] => III. Károly király
[4] => Olaszország
)
)
[2] => Array
(
[id] => 130985
[content] =>
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön arra szólította fel az olaszokat, hogy Ukrajnával való szolidaritásuk jeléül kapcsolják le a gázt és az áramot napi egy órára.
A hírt a Reuters közölte.
„Annak érdekében, hogy megértsük, min mennek keresztül az ukránok, felszólítok minden olaszt, hogy minden nap egy órára kapcsoljanak ki minden energiaforrást” – mondta.
[type] => post
[excerpt] => Giorgia Meloni olasz miniszterelnök arra szólította fel az olaszokat, hogy Ukrajnával való szolidaritásuk jeléül kapcsolják le a gázt és az áramot napi egy órára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1671826860
[modified] => 1671790198
)
[title] => Olaszország miniszterelnöke felszólította a lakosságot, hogy az ukránokkal való szolidaritás jeléül egy órára kapcsolják le a villanyt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=130985&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 130985
[uk] => 130982
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 130983
[image] => Array
(
[id] => 130983
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe.jpg
[original_lng] => 52978
[original_w] => 587
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d0a14b436d5cfb234d66d0b7d18918ee24e935fe.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1671782998:5
[views_count] => 4180
[_thumbnail_id] => 130983
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7b076145bb4d705de18616bc072795d8] =>
[_oembed_time_7b076145bb4d705de18616bc072795d8] => 1671781872
[_oembed_8adfd18196b3fe637b0c2c7634466b86] =>
BREAKING:
La Repubblica writes that Italy has delivered 60 M109L 155mm self-propelled howitzers to Ukraine.
This video of 20 such artillery pieces was recorded in Udine 2 days ago.
They were taken out of storage and modernized before being sent.
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q