Néhány órán át esett az eső a grönlandi jégmezők legmagasabb pontján – ilyen eddig még soha nem fordult elő, mivel a hőmérséklet normális körülmények között jóval fagypont alatti.
Tudósok megerősítették, hogy esőt észleltek a Summit Stationnél, ami egy, a National Science Foundation által egész éven át működtetett kutatóállomás Grönland jégmezőinek tetején. Ez volt az első esőről szóló beszámoló a 3216 méterrel a tengerszint felett elhelyezkedő hegytetőn, ami normális körülmények között teljesen fagyos, a National Snow and Ice Data Center mérései szerint azonban az elmúlt közel 10 évben már harmadszor emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet a sarkköri kutatóállomáson.
A szokatlan esőzés jelentős olvadást okozott a csúcson és a jégtömb délkeleti oldalán, mindez pedig csak pár héttel azután történt, hogy a területen egy másik kiterjedt szakaszon is olvadás indult. Az idei nyáron tapasztalt meleg időszak és az ezzel járó olvadások rávilágítanak arra, hogy a klímaváltozás miatt gyorsan olvad a sarkköri jégtakaró, ami világszerte felgyorsítja a tengerszint-emelkedést. Egyes kutatói előrejelzések szerint agresszív klímaügyi intézkedések hiányában a Jeges-tenger jégmezői 2050 nyarára teljesen elolvadhatnak.
[type] => post
[excerpt] => Néhány órán át esett az eső a grönlandi jégmezők legmagasabb pontján – ilyen eddig még soha nem fordult elő, mivel a hőmérséklet normális körülmények között jóval fagypont alatti.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1629578640
[modified] => 1629574107
)
[title] => Először esett Grönland jégmezőinek csúcsán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=68201&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68201
[uk] => 68269
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68202
[image] => Array
(
[id] => 68202
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland.jpg
[original_lng] => 206957
[original_w] => 1600
[original_h] => 1051
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland-300x197.jpg
[width] => 300
[height] => 197
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland-768x504.jpg
[width] => 768
[height] => 504
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland-1024x673.jpg
[width] => 1024
[height] => 673
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland-1536x1009.jpg
[width] => 1536
[height] => 1009
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland.jpg
[width] => 1600
[height] => 1051
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/gronland.jpg
[width] => 1600
[height] => 1051
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1629563310:12
[_thumbnail_id] => 68202
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3618
[_oembed_3fc22b03b792af1cd170d48afdff8fea] =>
Residents of Jagtial town in #Telangana witnessed a rare weather phenomenon as fish ‘rain’ from the sky. The phenomenon, known as 'animal rain', happens when small water animals such as frogs, crabs or small fish are swept into water spouts. #Telanganafloodspic.twitter.com/JN9P1fzG5C