Az amerikai szabályozó hatóságok jóváhagyták a Pfizer és a Moderna által gyártott koronavírus-vakcinák frissített változatait – számol be a hírről a Bloomberg.
A Pfizer és a Moderna felturbózott vakcináit a 12 éves és idősebb korosztály számára engedélyezték, a 6 hónapos és idősebb korosztály számára pedig sürgősségi felhasználás keretében. A Novavax által gyártott másik vakcina jelenleg az FDA-nál felülvizsgálat alatt áll a 12 éves és annál idősebb korosztály számára történő felhasználásra.
A Biden-kormányzat korábban azt közölte, hogy az új vakcinákat szeptember közepére kívánja elérhetővé tenni. Ahhoz azonban, hogy ezek az oltások a lakossághoz eljussanak, az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának hivatalos ajánlást kell kiadnia, ami akár már ma megtörténhet.
Júniusban az amerikai egészségügyi tisztviselők felszólították a gyógyszergyártókat, hogy őszre alakítsák át az oltásokat, amelyek védelmet nyújtanak az XBB.1.5 alváltozat ellen, amely akkor a Covid-fertőzések mintegy 40%-át okozta.
A Pfizer és a Moderna egyaránt azt mondta, hogy frissített oltásaik a korai vizsgálatokban védelmet nyújtottak a jelenleg legelterjedtebb eg.5-ös (eris) variáns ellen.
Egy újabb, BA.2.86 nevű változatnak azonban több mint 30 mutációja van a tüskefehérjében, ami kezdetben aggodalmat keltett azzal kapcsolatban, hogy az új vakcinák kevésbé lesznek hatékonyak, de mindkét vállalat elmondta, hogy vakcináik a vizsgálatok során a BA.2.86 törzzsel szembeni antitesteket is növelték.
Mindeközben a kórházi kezelések száma emelkedik: Az augusztus 26-án véget ért hét adatai szerint a covid kórházi kezelések 16%-kal nőttek az előző héthez képest amerikában, a halálozások 11%-kal emelkedtek.
A szakértők szerint még túl korai lenne megmondani, hogy az új változatok okozzák-e a súlyos esetek megugrását. De nem valószínű, hogy a BA.2.86 a hibás. A kórházi kezelések ugyanis nem emelkedtek jelentősen az ország azon régióiban, ahol az új variánst észlelték – mondta Abraar Karan, a Stanford Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője.
A jelenlegi covid-hullám novemberre, vagy akár korábban is tetőzhet, mivel a korai bizonyítékok arra utalnak, hogy a ba.2.86-os változat nem olyan fertőzőképes, mint az eredeti omikron törzs.
Andy Pekosz, a Johns Hopkins Egyetem immunológusa szerint a vakcinák és fertőzések okozta immunitás csökkenése, valamint a több mutációval rendelkező új változatok megjelenése miatt most mégis több ember fogékony a Covidra. A halálesetek és a kórházi kezelések elsősorban még mindig a magas kockázatú népességcsoportokra, például az idősekre és az immunhiányos betegekre koncentrálódnak – mondta.
Ukrajnában 2022 első hónapjaiban szeretnék megkezdeni az 5 éven felüli gyerekek koronavírus ellen történő beoltását.
Ihor Kuzin országos tisztifőorvos elmondása szerint a kérdésről januárban tárgyalnak majd. Közölte, hogy eddig nem volt elég információ e korcsoport immunizálásáról, azonban már egyre több tanulmány jelenik meg, s több ország is javasolja a gyerekek beoltását.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Franciaországban december 15-én indult a kockázati csoportba tartozó, 5-11 éves gyermekek Covid-19 elleni oltásának kampánya (azon gyerekekről van szó, akiknek úgynevezett „kísérő betegségei” vannak, amelyeknél fennáll a koronavírus társfertőzés súlyos lefolyásának veszélye). A törvénynek megfelelően az oltás önkéntes alapon történik. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint azonban a legtöbb szülő nem akarja beoltani gyermekét.
AZ OpinionWay intézet által az Elabe-vel közösen végzett tanulmány eredménye szerint a franciák többsége (51%) támogatja ennek a korosztálynak a beoltását. Az 5 és 11 év közötti gyermekek szülei azonban nem osztják ezt a véleményt – a szülők közel 70%-a ellenzi gyermeke beoltását, minden második pedig (47%-uk) – kategorikus nemet mond. A kisgyermekes szülőknek pedig csak a 31%-a támogatja ennek a korcsoportnak a beoltását.
A múlt hét szerdán Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy a gyermekek Covid-19 elleni védőoltása „ajánlatos”, de nem kötelező. Ugyanakkor hosszú távon „lehetségesnek” tartja a mindenki számára kötelező védőoltást. Franciaországban az oltási engedély kiadását minden korosztály számára 2022. január elejére tervezik.
Jean Castex francia miniszterelnök a múlt hét végén adott interjújában határozottan kijelentette, hogy az 5-11 éves gyermekek védőoltása ma „szükséges”. Jean Castex úgy véli, hogy az ország állampolgárainak ez a kategóriája a vírus „hordozói”. „Én vagyok az élő példa” – mondta a kormányfő. Mint ismeretes, hogy néhány hete pozitív lett a koronavírus tesztje, és 11 éves lányától fertőződött meg.
Az Orientációs Tanács múlt hét elején közzétett jelentésében azt állítja, hogy az „5 és 11 éves gyermekek beoltása indokoltnak tűnik”. Mielőtt azonban a gyermekek beoltását javasolná, a Tanács úgy véli, hogy a „valós életből” származó adatokra van szükség. Más szóval az Egyesült Államokból a hasonló korú gyermekek beoltására irányuló kampány adataira van szükség, mielőtt a „kockázatok és a hatékonyság egyensúlyát” garantálnák. A Tanács véleménye szerint a végső következtetést „talán december végén” tudjuk levonni.
Franciaország Legfelsőbb egészségügyi osztályának ajánlásai szerint a súlyos vagy krónikus betegségekben szenvedő gyermekek számára december 15-től elérhető a Covid elleni védőoltás.
A felnőttekhez hasonlóan bizonyos súlyos vagy krónikus kísérő betegségek növelik a súlyos lefolyású koronavírus fertőzés kockázatát a gyermekeknél, bár ezek az esetek továbbra is ritkán fordulnak elő. Ezek közé tartoznak a krónikus máj-, vese-, szív- és légúti rendellenességek (beleértve a súlyos asztmát, amely hosszan tartó kezelést igényel), neurológiai rendellenességek, rákbetegség, immunhiány, elhízás, cukorbetegség, súlyos neuron-muszkuláris elégtelenség, hematológia, vérszegénység és Down-kór.
A Covid-19 elleni védőoltás a legyengült immunrendszerrel rendelkező gyermekek számára is javasolt, mivel a megbetegedések száma elég magas a 6-10 éves gyerekek között (100 ezer lakosra 990 eset), de az is ismeretes, hogy sokuknál a tünetmentes forma alakul ki. Szakértők értékelése szerint Franciaországban az 5-11 éves gyerekek legalább 18%-ánál diagnosztizáltak már a koronavírus fertőzést.
Az is ismertté vált, hogy Franciaországban a gyermekek oltását kizárólag a Pfizer-BioNTech oltóanyaggal végzik, a vakcina a felnőttek adagjának egyharmada. Franciaország 1,9 millió „gyermek” adagot rendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból, hogy biztosítani tudja a 400 000 fokozottan veszélyeztetett gyermek szükségleteit. Minden gyermeknek két adagot kell kapnia 21 napos intervallummal. Kivételt képeznek azok a gyermekek, aki már átestek a fertőzésen: ők csak egy adag oltóanyagot kapnak.
Le béluga a été sorti de l’eau après de longues heures de préparation et d’efforts. Bravo aux équipes impliquées d’avoir relevé ce défi.Les premiers examens médicaux ont été faits, les résultats seront bientôt connus. Le béluga va maintenant prendre la route vers Ouistreham. pic.twitter.com/Vc8aBMKf6r
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
A cseh kormány megkezdené az 5–11 éves gyerekek beoltását a koronavírus-fertőzés ellen. A regisztráció december 13-én indul. A hírt a cseh egészségügyi miniszter jelentette.
Az információk szerint a gyerekek a Pfizer vakcinát kapják majd, a szállítmány december 20-án érkezik az országba, 300 ezer dózist rendeltek.
A gyerekek beoltása után az immunizált lakosság aránya elérheti a 90,9%-ot.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Október 27-én az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerminőség-ellenőrzési Szövetségi Ügynökségének szakértői bizottsága hivatalosan is ajánlotta a Pfizer védőoltást az 5–11 éves gyerekek számára.
Mindezidáig a 12 évet betöltött gyerekek kaphatták meg a vakcinát. A megbeszélésen bemutatták egy kutatás eredményét is, mely szerint a gyerekeknek az oltás 90,7%-os védelmet ad.
A tesztelésen 4,5 ezer 5–11 éves gyerek vett részt, a résztvevők fele a Pfizer vakcinát, a többiek placebót kaptak. A gyerekek a felnőttek számára ajánlott védőoltás egyharmadát kapták. A gyártó azt állítja, hogy mindannyiuknál erős immunválasz volt megfigyelhető.
Az információk szerint a BioNTech/Pfizer vakcina 5 és 11 év közötti gyermekek számára történő alkalmazásának engedélyezése iránti kérelemmel a gyógyszer készítői az EU szabályozó testülethez is fordultak. A német és amerikai cégek sajtóközleményében az európai szabályozó minden szükséges adatot megkapott, közte az eredményeket is. A döntést várhatóan a következő hónapokban hagyják jóvá.
Fontos megjegyezni, hogy az AstraZeneca, Novavax és Johnson&Johnson szintén dolgozik a gyerekek számára való oltóanyag kifejlesztésén.
[type] => post [excerpt] => Október 27-én az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerminőség-ellenőrzési Szövetségi Ügynökségének szakértői bizottsága hivatalosan is ajánlotta a Pfizer védőoltást az 5–11 éves gyerekek számára. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1635517560 [modified] => 1635503721 ) [title] => Az USA-ban hivatalosan is engedélyezték az 5 évet betöltött gyerekek oltását [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=77165&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 77165 [uk] => 76984 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 76985 [image] => Array ( [id] => 76985 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18.jpg [original_lng] => 57379 [original_w] => 906 [original_h] => 603 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18.jpg [width] => 906 [height] => 603 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18.jpg [width] => 906 [height] => 603 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18.jpg [width] => 906 [height] => 603 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/0-18.jpg [width] => 906 [height] => 603 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1635497604:5 [_thumbnail_id] => 76985 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3211 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] => [_oembed_time_d3ddd6b940f591a576417cf45b6b19ad] => 1635506770 [_oembed_773fd05e925513a8843585ba0ee389c3] => [_oembed_time_773fd05e925513a8843585ba0ee389c3] => 1636815650 [_oembed_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] => [_oembed_time_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] => 1639621873 [_oembed_89a208f3469a1f41135fe48969412b93] => [_oembed_time_89a208f3469a1f41135fe48969412b93] => 1639621873 [_oembed_5a400cc95fb613b8840c9358f9065903] => [_oembed_time_5a400cc95fb613b8840c9358f9065903] => 1639621873 [_oembed_9dd5a14abfa1af47b2d0463b16f13466] =>
Oklahoma sixth grader Davyon Johnson saves choking classmate and elderly woman from house fire in same day https://t.co/lTE1rjS92Q
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával – jelentette kedden az amerikai sajtó.
A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését a kisebb gyermekek körében. Az FDA nem köteles betartani a testület ajánlását, de a legtöbb esetben megteszi. A testület néhány tagja megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, ugyanis elképzelhető, hogy azoknak a gyermekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag szérumra lesz szükségük. Az amerikai gyógyszeripari vállalat az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit szeptember végén, sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét pedig október első hetében nyújtotta be az FDA-hoz. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet megállapította, hogy a vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”, jelezve, hogy az FDA szakemberei kedvezőnek ítélték a kísérleti adatokat. A Pfizer múlt heti tájékoztatóján közzétett tanulmánya kimutatta, hogy az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közötti gyermekek számára, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében. A szabályozó hatóságok a következő napokban dönthetnek a felhasználásról, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) testülete pedig a tervek szerint november 2-án ül össze, hogy javaslatot tegyen a vakcinák felhasználására. Amennyiben pozitív ajánlás születik és Rochelle Walensky, a CDC igazgatója elfogadja azokat, megkezdődik az oltási kampány az Egyesült Államokban. Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyermekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt is, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyermekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget. „Ha be tudjuk oltani a 28 millió gyermek túlnyomó részét, úgy gondolom, hogy ez nagy szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében” – tette hozzá Fauci. A Fehér Ház szakértői arról is beszámoltak, hogy már beszerezték a szükséges mennyiségű oltást a gyermekek számára, és azt tervezik, hogy a speciálisan csomagolt gyermekvakcinát több mint 25 000 gyermek- és felnőtt orvosi rendelőben, kórházban, gyógyszertárban, közösségi egészségügyi központban, valamint iskolában teszik elérhetővé. Ezen kívül – mint mondták – egy felvilágosító kampányt is terveznek, amelynek keretében tájékoztatnák a szülőket.
Megkezdődött a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni védőoltásának újabb korcsoportra vonatkozó tesztje, az 5 és 11 év közötti gyermekeken vizsgálják a vakcinát.
A Duke Egyetem kutatói megkezdték a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni védőoltásának tesztelését a 12 év alatti gyerekeken. A vakcinagyártó a CNN-nek elmondta, hogy két gyermek már megkapta az első dózis védőoltásokat.
Pfizer vakcináját jelenleg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet által kiadott veszélyhelyzeti jóváhagyással alkalmazzák az Egyesült Államokban a 16 évnél idősebbek koronavírus elleni immunizációjára.
A Pfizer a vizsgálatokat 5 és 11 év közötti gyermekeken végzik, hogy megállapíthassák a megfelelő adagolást. Először 10 mikrogramm vakcinával kezdik meg a teszteket, ha ezt a dózist tolerálja a szervezetük, 20 mikrogrammra, majd 30 mikrogrammra emelekedik az adag.
A felnőttek esetében a Pfizer vakcinája 30 mikrogrammos dózis, de a gyermekeken végzett vizsgálatoknál a 3 mikrogrammos dózisra is lehetőség van. A gyerekek a felnőttekhez hasonlóan két adag oltóanyagot kapnak majd, 21 nap különbséggel.
Ha a vizsgálat sikerrel zárul a 10 mikrogrammos dózissal, megkezdhetik a 2 és 5 év közötti gyermekek tesztelését, ezután pedig a legfiatalabb gyermekekét, a 6 hónap és 2 év közötti korcsoportban.
A Pfizer eddig 2259 dózissal végezte el a 12 és 15 év közötti gyermekek oltóanyag-tesztjeit, ennek alapján kezdték meg a fiatalabb korcsoportnál a vizsgálatokat. Az eredményeket 2021 végére várják.