Az orosz előadók lemondják vagy elhalasztják nyári turnéikat az ideiglenesen megszállt Krímen, számolt be a „Krími szél” Telegram csatorna.
A csatorna adatai szerint Vlagyimir Vinokur humorista lemondta fellépéseit Kercsben, Feodoszjában, Jaltában és Szimferopolban. A turné szervezői már értesítették a koncerthelyszíneket az előadások törléséről, és kivonták a jegyeket az árusításból. Korábban Szergej Trofimov énekes koncertjeit is elhalasztották, a Radio Tapok rockegyüttes pedig határozatlan időre elhalasztotta fellépéseit, hivatalosan „technikai okokkal” magyarázva ezt.
A Todes balett krími turnéja is kérdéses. Bár hivatalos értesítés nincs a lemondásról, Jaltát, Szimferopol, Szevasztopol, Feodoszija és Kercs városát már levették a turné városainak listájáról. Ugyanakkor néhány orosz előadóművész még nem mondta le a megszállt Szevasztopolban tartott koncertjeit.
Ezenkívül számos színházi előadást töröltek Szimferopolban, és a dél-oszétiai és csecsenföldi állami színházak turnéi sem kerültek megszervezésre. A szervezők szerint az okok biztonsági megfontolások voltak.
A londoni, a rendkívüli hőség hatásairól szóló konferenciát a rendezvény helyszínéül szolgáló épületben uralkodó magas hőmérséklet miatt törölték. A szervezők szerint a döntés oka az egészségügyi kockázatok voltak a résztvevők számára, közölte a Reuters.
A konferenciát a London School of Economicsban tervezték megtartani a London Climate Action Week alatt. A közel százéves épület azonban, sok régebbi épülethez hasonlóan az Egyesült Királyságban, nincs felszerelve légkondicionálóval. A helyiségek hűtésére csak természetes szellőztetést és ventilátorokat használnak.
A szervezők ezért döntöttek úgy, hogy lemondják a rendkívüli hőség hatásairól szóló panelbeszélgetést. „A rendezvényt a látogatók egészségének veszélyeztetése miatt töröltük” – magyarázták a szervezők.
Ahogy a Reuters megjegyezte, Nagy-Britanniában abnormális hőség vannak. Szerdán Angliában a legmagasabb hőmérsékletet regisztrálták a júniusi megfigyelések történetében – 35,8°C.
A klímahéten a levegő hőmérséklete Londonban elérte a 32°C körüli értéket, ami 12,3°C-kal magasabb az erre az időszakra vonatkozó normánál.
Összesen több mint 75 000 kormányzati, üzleti, pénzügyi szektorbeli és civil szervezet képviselője vesz részt a londoni klímavédelmi héten. A hét folyamán körülbelül 1300, a klímaváltozás elleni küzdelemnek szentelt eseményt terveznek.
A Reuters adatai szerint az idei rekordmeleg nemcsak az Egyesült Királyságot sújtja. Európa számos országában a rendkívül magas hőmérséklet közlekedési fennakadásokhoz, iskolák és turisztikai látványosságok bezárásához vezetett. Egyes helyeken a hőmérséklet 18°C-kal meghaladta az évszakos átlagot. A meteorológusok ezt a helyzetet egy „Omega-blokk” néven ismert légköri jelenségnek tulajdonítják, amely több napig tartja a forró levegőt a régió felett.
[type] => post
[excerpt] => A londoni, a rendkívüli hőség hatásairól szóló konferenciát a rendezvény helyszínéül szolgáló épületben uralkodó magas hőmérséklet miatt törölték. A szervezők szerint a döntés oka az egészségügyi kockázatok voltak a résztvevők számára, közölte a R...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782648000
[modified] => 1782633930
)
[title] => Rendkívüli hőség zavarta meg a londoni klímakonferenciát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=289146&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 289146
[uk] => 289070
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 289071
[image] => Array
(
[id] => 289071
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296.webp
[original_lng] => 41170
[original_w] => 700
[original_h] => 467
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/42-main-v1782557296.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1782623131:12
[_thumbnail_id] => 289071
[_edit_last] => 12
[views_count] => 441
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1012379644001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4179478
[1] => 3995
[2] => 4179477
[3] => 4179480
)
[tags_name] => Array
(
[0] => extrémhőség
[1] => halasztás
[2] => londoni klímakonferencia
[3] => magas hőmérséklet
)
)
[2] => Array
(
[id] => 279755
[content] =>
A halasztási jog vagy betegség ellenére mozgósított személyek anyagi pazarlást jelent az állam számára: erőforrások pazarlódnak le, és az illetőket azután úgyis leszerelik a fegyveres erők kötelékéből – jelentette ki szombaton Olha Resetilova katonai ombudsman az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint a katonai ombudsman elmondta: „Ki kell számolnunk, hogy mennyibe kerül nekünk a rossz minőségű mozgósítás. Amikor egy férfinak törvényes joga van a halasztásra, vagy nyilvánvaló egészségügyi problémái vannak, mégis mozgósítják, erőforrásokat költenek rá, legalábbis a támogatására. A parancsnok és a katonai egységek parancsnoka időt pazarol arra, hogy később leszereljék az ilyen személyeket a hadseregből” – hangsúlyozta Olha Resetilova.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A halasztási jog vagy betegség ellenére mozgósított személyek anyagi pazarlást jelent az állam számára: erőforrások pazarlódnak le, és az illetőket azután úgyis leszerelik a fegyveres erők kötelékéből – jelentette ki szombaton Olha Resetilova.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1775986200
[modified] => 1775933884
)
[title] => A rossz minőségű mozgósítás sokba kerül Ukrajnának – katonai ombudsman
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=279755&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 279755
[uk] => 279963
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 279756
[image] => Array
(
[id] => 279756
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes.webp
[original_lng] => 124030
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes-300x158.webp
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes-768x403.webp
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes-1024x538.webp
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes.webp
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes.webp
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/mozgositas-katonak-felmentes.webp
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1776077392:8
[_thumbnail_id] => 279756
[_edit_last] => 12
[views_count] => 956
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 860824131001
[_oembed_22f7201a55b020d456095a41224b361a] =>
[_oembed_time_22f7201a55b020d456095a41224b361a] => 1782484534
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 17
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3995
[1] => 609938
[2] => 81843
[3] => 80441
)
[tags_name] => Array
(
[0] => halasztás
[1] => kényszersorozás
[2] => mozgósítás
[3] => ukrán fegyveres erők
)
)
[3] => Array
(
[id] => 274943
[content] =>
A Rezerv+ alkalmazásban elérhető már a mobilizáció alóli ideiglenes felmentés a sokgyermekes szülők számára, családi állapottól függetlenül, számolt be az Ukrinform a Védelmi Minisztériumra hivatkozva.
„A Védelmi Minisztérium folytatja a Rezerv+ alkalmazás frissítését, és bővítette mozgósítás halasztásának listáját. Ez leegyszerűsíti a mobilizáció alóli ideiglenes felmentési joggal élni kívánó állampolgárok ügyintézését, és csökkenti az állami intézmények terheit” – áll a közleményben.
Ezentúl az alábbi kategóriába tartozó hadkötelesek online is benyújthatják a kérelmet, ha:
három vagy több 18 év alatti gyermekük van – akik mind Ukrajnában születtek; a gyermekeket családi állapotuktól függetlenül figyelembe veszik: azonos vagy különböző házasságokban, illetve házasságon kívül születtek;
nincs tartásdíj adósságuk, vagy az adósság nem haladja meg a háromhavi fizetések összegét;
adataikat (teljes név, születési dátum, adószám) helyesen rögzítették az állami nyilvántartásokban.
„Ha a nyilvántartásokban szereplő adatok elavultak, vagy a tartásdíj-tartozás meghaladja a három hónapot, a halasztást nem adják meg. Először frissíteni kell az adatokat és be kell fizetni a tartásdíj-tartozást, majd újra be kell nyújtani a kérelmet” – jegyezte meg a Védelmi Minisztérium.
A halasztás online igényléséhez a Rezerv+ alkalmazásban kell benyújtani a kérelmet. A rendszer automatikusan ellenőrzi az indokokat az állami nyilvántartásokban. Ha azok megerősítést nyernek, a halasztást automatikusan jóváhagyják, és az erről szóló információk megjelennek az elektronikus katonai regisztrációs okmányban.
„A folyamat teljesen automatizált, igazolások, papíralapú kérelmek nélküli, nem kell bemenni se a toborzóközpontba, sem pedig az adminisztratív szolgáltatásokat nyújtó központba. A folyamat általában néhány perctől néhány óráig tart” – hangsúlyozta a Védelmi Minisztérium.
A Rezerv+-ban jelenleg 11 típusú online halasztás érhető el, amelyeket gyorsan és bürokráciamentesen igényelhetnek a hadkötelesek alábbi kategóriái:
fogyatékkal élők;
ideiglenesen alkalmatlanok a szolgálatra;
18 év alatti fogyatékossággal élő gyermek szülei;
a fogyatékkal élő I. vagy II. csoportba tartozó felnőtt korú gyermek szülei;
akiknek a felesége (férje) a fogyatékkal élők I. vagy II. csoportjába tartozik;
akiknek az apja vagy anyja a fogyatékkal élők I. vagy II. csoportjába tartozik; katonanők és -férfiak, akiknek van gyermekük;
egy házasságban élő három vagy több gyermek szülei;
szülők, akik egyedül nevelnek 18 év alatti gyermeket;
diákok, posztgraduális hallgatók;
felsőoktatási és szakképzési intézményben dolgozók.
A Védelmi Minisztériumnál hozzátették, hogy a Rezerv+ online halasztásainak kibővítése egy újabb lépés az állam és a polgárok közötti digitális, kényelmes és átlátható együttműködés felé, amely csökkenti a bürokráciát és időt takarít meg az embereknek a hadiállapot idején.
Meghatározott szolgálati határidőt és a szerződéses szolgálat utáni ideiglenes halasztást dolgoznak ki az ukrán fegyveres erők összes katonája számára, jelentette ki Pavlo Palisza, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a Ragyio Szvobodának adott interjújában.
Elmondása szerint az erre vonatkozó szerződéseket azok az ukránok is aláírhatják majd, akiket már mozgósítottak – az intézkedést azzal a céllal tervezik, hogy az ország átálljon a szerződéses hadseregre.
„Olyan szerződéseket, amelyeket többek között a már mozgósított ukrán állampolgárok is aláírhatnak majd, és meghatározott szolgálati feltételeket tartalmaznak, valamint zökkenőmentes legyen az átmenet a mozgósított hadseregről a szerződéses hadseregre” – mondta az Elnöki Hivatal képviselője.
Palisza megjegyezte, hogy az előző védelmi miniszter kidolgozott egy törvénytervezetet, amelyet már benyújtottak a parlamentnek az új szerződésekkel kapcsolatban.
Ugyanakkor, elmondása szerint, a Védelmi Minisztérium vezetője, Mihail Fedorov szünetet tartott néhány finomítás miatt, és a közeljövőben várhatóan új törvénytervezet jelenik meg.
„A szolgálati feltételekre vonatkozó kérés érthető, és továbbra is megpróbáljuk szerződések útján megvalósítani” – tette hozzá Palisza.
Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, hogy november 1-től az országban automatikusan meghosszabbítják a mozgósítás alóli halasztásokat. A hadkötelesek a Rezerv+ alkalmazáson vagy az adminisztratív szolgáltatásokat nyújtó központokon (CNAP) keresztül nyújthatják be dokumentumaikat – erről Msztyiszlav Banyik, a minisztérium digitális projektjeinek vezetője beszélt.
Mint ismert, Ukrajnában háromhavonta meghosszabbítják a hadiállapotot, ezért a halasztások egy része rendszeresen elveszti érvényességét, és újra kell őket igényelni.
Banyik elmondta, hogy mintegy 600 ezer ukrán kap majd automatikus meghosszabbítást november 1-től, személyes ügyintézés nélkül.
„Annak érdekében, hogy csökkentsük a sorokat a hadkiegészítő központokban (TCK), mérsékeljük a terhelést és átláthatóbbá tegyük a folyamatot, a halasztások nagy részét – körülbelül 600 ezret – automatikusan hosszabbítjuk meg. Az embereknek ezért semmit sem kell tenniük” – hangsúlyozta.
A rendszer az állami adatbázisokban automatikusan ellenőrzi majd a jogosultsági feltételeket (például háromgyermekes szülők, tanulók, tudományos dolgozók esetében). Ha ezek érvényben vannak, nem kell felkeresni sem a TCK-t, sem a CNAP-ot, a hosszabbításról értesítés jelenik meg a „Rezerv+” alkalmazásban.
Új halasztást kétféleképpen lehet igényelni:
Online a Rezerv+ alkalmazáson keresztül, vagy
Személyesen a CNAP-ban.
A halasztások 11 fő kategóriája (amelyek az esetek 80%-át lefedik) elérhető lesz az alkalmazásban. Jelenleg 9 kategória már működik, kettő pedig a következő napokban válik elérhetővé.
„Ha valaki először kér halasztást, ha sok papíralapú dokumentum szükséges, vagy egyszerűen nem használja a Rezerv+ alkalmazást, az november 1. után bármelyik CNAP-hoz fordulhat” – magyarázta Banyik.
A ЦНАП-ok csak a dokumentumokat fogadják és továbbítják a hadkiegészítő központokhoz (TCK), a végső döntést azonban a TCK hozza meg. Az eredmény 7 nap után ellenőrizhető a Rezerv+ alkalmazásban vagy személyesen a CNAP-ban.
November 1-jétől megváltozik a mozgósítás elhalasztására irányuló kérelmek benyújtásának eljárása Ukrajnában, a területi toborzási és szociális támogatási központok (TCK) a továbbiakban nem fogadják el a dokumentumokat személyesen – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint október végéig a hadkötelesek továbbra is a régi eljárás szerint nyújthatják be kérelmüket közvetlenül a TCK-nak. November 1-jétől azonban a halasztási kérelmeket kizárólag a Rezerv+ mobil alkalmazáson keresztül vagy az Adminisztratív Szolgáltatások Központjaiban (CNAP) lehet benyújtani.
A Védelmi Minisztérium közölte, hogy ha november 1. után hadköteles halasztási kérelmet nyújt be a TCK-nak, akkor megtagadják a kérvénye befogadását, ezért új benyújtási módok igénybevételét javasolják.
Az innováció célja a folyamat egyszerűsítése és a TCK-alkalmazottak tehermentesítése. Így mindenkinek, aki halasztást akar kérvényezni, ezt október végéig kell megtennie, vagy fel kell készülnie a dokumentumok benyújtására a Rezerv+ alkalmazáson keresztül vagy a CNAP-ban.
November 1-jén új szabályok lépnek hatályba Ukrajnában a mozgósítási halasztások kiadására és meghosszabbítására vonatkozóan. A változások célja a folyamat digitalizálása, a bürokrácia csökkentése, a sorban állás megszüntetése és a korrupciós kockázatok minimalizálása.
A jogszabály előírja egyes halasztások automatikus meghosszabbítását, a kérelmek benyújtásának digitális formájára való áttérést, valamint a papír alapú dokumentumforgalom átruházását a CNAP-ra.
Az egyik legfontosabb változás az lesz, hogy azokat a halasztásokat, amelyeket az állam a nyilvántartásokon keresztül vagy idővel nem változó adatok esetében tud megerősíteni, automatikusan meghosszabbítják, anélkül, hogy a kérvényeket, igazolásokat a TCK-nak kellene benyújtani vagy ott személyesen kellene megjelenni.
Ukrajna Védelmi Minisztériuma bejelentette, hogy a hadkötelesek számára készült Rezerv+ alkalmazásban mostantól a fogyatékkal élő gyermekek szülei is kérhetnek halasztást – gyorsan, átláthatóan, sorban állás és igazolások nélkül.
A rendszer automatikusan ellenőrzi az adatokat az állami nyilvántartásokban, és az eredményt a felhasználó az okostelefonján kapja meg.
Igénylők köre:
18 év alatti fogyatékkal élő gyermek vér szerinti szülei
Nagykorú, I. vagy II. kategóriájú rokkant gyermek vér szerinti szülei
Ha mindkét szülő hadköteles, mindkettő külön-külön kérheti a halasztást.
Fontos feltételek
A fogyatékosság megállapításának érvényesnek kell lennie, és szerepelnie kell az állami adatbázisokban (Szociálpolitikai Minisztérium, családügyi és egységügyi rendszerek).
A rendszer megtagadhatja a halasztást, ha az adatok hiányosak vagy nem szerepelnek.
Hiányos vagy elavult adatok online vagy személyesen is frissíthetők a Fogyatékkal élő személy elektronikus felhasználói fiókjában, vagy az illetékes adminisztratív központokban (OSZZN, CNAP) és az Ukrajnai Nyugdíjalapnál (PFU).
A Védelmi Minisztérium hangsúlyozza: a fogyatékossági igazolás érvényességi idejének lejárta esetén a szolgáltatás nem vehető igénybe, amíg az új felülvizsgálatot nem végzik el.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna Védelmi Minisztériuma bejelentette, hogy a hadkötelesek számára készült Rezerv+ alkalmazásban mostantól a fogyatékkal élő gyermekek szülei is kérhetnek halasztást – gyorsan, átláthatóan, sorban állás és igazolások nélkül.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1761167580
[modified] => 1761131747
)
[title] => Halasztás kérhető a Rezerv+ rendszerben fogyatékkal élő gyermekek szülei számára
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=258848&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 258848
[uk] => 258824
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 258825
[image] => Array
(
[id] => 258825
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157.png
[original_lng] => 472400
[original_w] => 777
[original_h] => 437
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157.png
[width] => 777
[height] => 437
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157.png
[width] => 777
[height] => 437
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157.png
[width] => 777
[height] => 437
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-157.png
[width] => 777
[height] => 437
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1761120948:5
[_thumbnail_id] => 258825
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2481
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] =>
Új funkcióval bővült a Rezerv+ alkalmazás a hadkötelesek számára – mostantól az oktatási intézmények tudományos, tudományos-pedagógiai és pedagógiai alkalmazottai is kérvényezhetik a mozgósítási elhalasztását. Erről a Védelmi Minisztérium sajtóosztálya számolt be.
Azokról a szakemberekről van szó, akik felsőoktatási, szakképzést biztosító felsőoktatási és szakképzési, valamint tudományos intézményekben dolgoznak. A halasztás megszerzéséhez három kulcsfontosságú adatnak kell szerepelnie az Egységes Állami Elektronikus Oktatási Adatbázisban: • fő munkahely; • a foglalkoztatás a ráta legalább 0,75-a kell legyen; • szerepelnie kell az oktatási folyamat személyzeti csoportjában vagy a tanári kategóriába.
„A halasztás igénylése egyszerű: a Rezerv+ alkalmazás főképernyőjén a három pontra kell kattintani, ki kell választani a „Halasztási kérelem benyújtása” elemet, majd a megfelelő kategóriára kell kattintani – és később értesítést kap az eredményről”, áll a közleményben.
A Védelmi Minisztérium arra is figyelmeztetett, hogy ha minden feltétel teljesül, de a kérelem nem megy át, akkor fel kell venni a kapcsolatot az oktatási intézménnyel az elektronikus adatbázisban található adatok ellenőrzése vagy frissítése érdekében.