El kellett altatni két házimacskát az Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy nyers csirkehúsból készült macskaeledeltől madárinfluenzával fertőződtek meg – közölte helyi idő szerint pénteken az oregoni mezőgazdasági minisztérium.
Mindkét macska Wild Coast Raw gyártmányú, nyers húsból előállított macskaeledelt fogyasztott, mielőtt megbetegedett – írja az MTI. A madárinfluenza kórokozóját a macskákban és ételükben is sikerült kimutatni. A macskák olyan súlyosan megbetegedtek, hogy tulajdonosaik úgy döntöttek, jobb, ha az állatorvos elaltatja őket.
Tyler Duncan, a Wild Coast tulajdonosa közölte, hogy külső laboratórium bevonásával vizsgálat folyik a cégnél, hogy kiszűrjék a madárinfluenzát a macskaeledelekben. Nyomatékosította: csak olyan húst használnak, amely igazoltan emberi fogyasztásra is alkalmas lenne, és olyan termelőktől szerzik be, amelyeket megvizsgált a szövetségi mezőgazdasági minisztérium.
A vírus már több millió csirkét fertőzött meg 2022 óta az országban, és több ezer marha és 70 ember is elkapta már a kórt tavaly április óta.
Az amerikai járványügyi hatóságok szerint az emberekre a betegség alacsony kockázatot jelent.
Az oregoni mezőgazdasági minisztérium felhívta az állattartók figyelmét, hogy semmi esetre se adjanak nem teljesen átfőtt vagy nyers húst kedvenceiknek.
A macskabarátok felháborodását váltotta ki Lengyelországban, hogy az idegen, invazív fajok közé sorolta a házimacskát a Lengyel Tudományos Akadémia Természetvédelmi Intézete arra hivatkozva, hogy a macskák kárt okoznak a madarak és más vadon élő fajok populációiban. A házimacska, tudományos nevén Felis catus az 1787. invazív fajként került be az intézet országos adatbázisába.
Növekvő tudományos egyetértés van arról, hogy a házimacskák ártalmas hatást gyakorolnak az élővilág sokszínűségére, tekintve, hogy milyen sok emlőst és madarat ejtenek el – magyarázkodott Wojciech Solarz, a tudományos akadémia biológusa, akit a közvélemény a meghökkentő besorolás „fő felelősének” tart. A tudós szerint a macskák „100 százalékban teljesítik az idegen invazív fajként történő besorolás kritériumait”.
Wojciech Solarznak a minap egy televíziós vitában egy állatorvossal szemben kellett megvédelmeznie álláspontját. Dorota Suminska írónő, A boldog macska című könyv szerzője szerint méltánytalanul nagy mértékben teszik felelőssé a macskákat a madarak haláláért, amelynek több más oka is van, például a szennyezett levegő vagy egyes városi épületek „madárgyilkos” homlokzata.
A bírálatok kereszttüzébe került biológus szerint egyes médiajelentések tévesen azt a benyomást keltették, hogy a Természetvédelmi Intézet a macskafélék elaltatását javasolja. Az intézet nemrégiben egy, a honlapjára feltett posztban hangsúlyozta, hogy ellenez mindenféle kegyetlenkedést állatokkal, és hogy a házimacska besorolása megfelel az európai uniós irányelveknek.
A macskát valószínűleg körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt háziasították az ősi Közel-Kelet nagy civilizációinak bölcsőjében, így pusztán tudományos szempontból az állat idegen fajnak tekinthető Európában – érveltek a közleményben. Az intézet szerint valójában csak azt akarták javasolni, hogy a gazdik rövidebb időre engedjék ki a szabadba a macskákat a madarak szaporodási időszakában.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Idegen, invazív fajok közé sorolta a házimacskát a Lengyel Tudományos Akadémia Természetvédelmi Intézete arra hivatkozva, hogy a macskák kárt okoznak a madarak és más vadon élő fajok populációiban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1658952000
[modified] => 1658945402
)
[title] => Lengyel tudósok invazív fajok közé sorolták a házimacskát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=112606&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112606
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 112609
[image] => Array
(
[id] => 112609
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska.jpg
[original_lng] => 38351
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/macska.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1658934678:12
[_thumbnail_id] => 112609
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2328
[_oembed_ceaabf7d95174da1ed38cf1a4df627d4] =>
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM