A kijelölt célhelytől nagyjából 55 méterre szállt le a Hold felszínén a SLIM japán szonda, ami az űrbéli távolságokat tekintve a művelet páratlan pontosságú kivitelezését jelenti – közölte a japán űrhivatal (JAXA).
Az ügynökség eredetileg a célhelytől számított 100 méteres körzetben tervezte a SLIM leszállását. A szonda azóta feldolgozott adatokat közvetítette.
A leereszkedés közben, a felszíni akadályok kikerüléskor a landolás pontosságát 10 méternél kevesebbre, úgy három-négy méterre becsülték a szakértők – közölte az űrkutatási intézet.
A SLIM napelemei a Hold akkori helyzete miatt nem kaptak elég napfényt, így az ügynökség az akkumulátor lemerülése előtt elsődleges fontosságúnak kezelte a szonda leszállási adatainak továbbítását. A nem megfelelő tájolást az egyik meghibásodott hajtómű miatti pozícióváltozás okozhatta. A kutatási munkálatok akkor kezdődhetnek meg, ha Nap fénye nyugati irányból éri a SLIM-et.
Fotó: Handout/ AFP
A szondáról leváló kis robot képeket továbbított a felbillent SLIM-ről.
[type] => post
[excerpt] => A kijelölt célhelytől nagyjából 55 méterre szállt le a Hold felszínén a SLIM japán szonda, ami az űrbéli távolságokat tekintve a művelet páratlan pontosságú kivitelezését jelenti – közölte a japán űrhivatal (JAXA).
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1706217900
[modified] => 1706194394
)
[title] => A japán űrszonda példátlan pontossággal szállt le a Holdon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=176542&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 176542
[uk] => 176656
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 176544
[image] => Array
(
[id] => 176544
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim.jpg
[original_lng] => 76931
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/slim.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1706259987:2
[_thumbnail_id] => 176544
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3900
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9e752d54d8701e10906284cae4814f61] =>
Japan makes its first ever promotion of a woman to the rank of Admiralhttps://t.co/epsBW38rns
The world's oldest person, Japanese woman Tomiko Itooka, died aged 116 on December 29 at a nursing home where she resided since 2019, the city where she lived, Ashiya, announced on Saturday. She was born on May 23, 1908. ➡️ https://t.co/9WxutZPRO1pic.twitter.com/ONkljQ3jqA
A Roszkoszmosz mérlegeli annak lehetőségét, hogy a Luna–25 lezuhanása után 2025–2026-ban újabb kísérletet tegyen egy automata állomás sikeres landoltatására a Hold déli pólusán – közölte az orosz állami űrvállalat pénteken.
A program folytatásának egyik opciójaként mérlegelni lehet a Hold déli pólusára történő leszállásra irányuló küldetés megismétlésének lehetőségét 2025–2026-ban – áll a közleményben.
A Roszkoszmosz vezérigazgatója, Jurij Boriszov pénteken munkamegbeszélést tartott a Luna–25 automata állomás vezető fejlesztőjénél, a Lavocskin Kutató- és Ipari Társaságnál. Boriszov azt mondta, hogy az orosz tervezők és tudósok égnek a Hold-projekt folytatásának gondolatától.
A Luna–25 holdállomásnak a tervek szerint hétfőn kellett volna landolnia a Hold déli pólusánál, ám ehelyett a bolygó felszínébe csapódott. Boriszov később közölte, hogy a lezuhanás fő oka hajtóműhiba volt.
A Roszkoszmosz-vezér hangsúlyozta, hogy Oroszországnak nem szabad megszakítania a Hold-programját, és részt kell vennie az űrversenyben a technológiai szuverenitása fenntartása érdekében.
Boriszov augusztus 11-én még azt mondta, hogy a Luna–26-ot 2027-ben, a Luna–27-et 2028-ban, a Luna–28-at pedig 2030-ban vagy később tervezik elindítani.
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
Legkorábban novemberben indíthatják útnak a NASA új űrhajóját, az Oriont és gigantikus hordozórakétáját, a Space Launch Systemet (SLS), amivel egyszer majd űrhajósokat küldenének a Holdra. A The Verge tudósítása szerint ugyanis ismét elhalasztották az Artemis-küldetés első komolyabb tesztrepülését, ezúttal az Ian hurrikánra hivatkozva.
Az amerikai űrkutatási hivatal nem merte megkockáztatni az Orion/SLS tesztrepülését ilyen szélsőséges időjárási körülmények között, ezért az űrkapszulát és a hordozórakétát inkább visszagurították a szerelőcsarnokba. Az Ian 4-es kategóriájú hurrikánként ért a szárazföldre Floridában, de mire elérte a Kennedy Űrközpont környékét, már trópusi viharrá „szelidült”, és nem tett kárt az infrastruktúrában a NASA közlése szerint.
Teams at @NASAKennedy have assessed impacts from Hurricane Ian & determined there was no damage to #Artemis I flight hardware. @NASA will focus on the Nov. 12-27 launch period to give employees time for post-storm recovery & identify checkouts for launch https://t.co/bjDiRgnOvtpic.twitter.com/7nK2tKVDOR
Ez már a sokadik alkalom, hogy elhalasztják a kilövést: az Artemis-program menetrendje alapján eredetileg szeptemberre tervezték a startot, majd előbb októberre, most pedig novemberre halasztották, részben technikai problémák, részben pedig az időjárás miatt. A több hónapos csúszás miatt a küldetés további fázisait is érinti, ezért kérdéses, hogy sikerül-e 2024-ben űrhajósokat küldeni a Holdra (az első tesztrepülést még emberek nélkül tervezik, a holdraszállást még több, automatizált, illetve „emberes” tesztrepülésnek kellene megelőznie).
Teams at @NASAKennedy have assessed impacts from Hurricane Ian & determined there was no damage to #Artemis I flight hardware. @NASA will focus on the Nov. 12-27 launch period to give employees time for post-storm recovery & identify checkouts for launch https://t.co/bjDiRgnOvtpic.twitter.com/7nK2tKVDOR
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Splashdown!#Crew5 is back on Earth, completing a science mission of nearly six months on the @Space_Station. Their @SpaceX Dragon Endurance spacecraft touched down at 9:02pm ET (0202 UTC March 12) near Tampa off the coast of Florida. pic.twitter.com/nLMC0hbKY4
We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023

A NASA „mega holdrakétája” immár a harmadik felszállási kísérletét tervezi szeptember 27-én – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal.
Az Artemis 1 rakéta a 30 emeletes Space Launch System (SLS) – a „mega holdrakéta” néven emlegetett – űrrepülőgép tetején ülő hatszemélyes Orion kapszulából áll, és eredetileg augusztus 29-én indult volna első útjára a Holdra és vissza.
A rakéta első két felszállási kísérletét azonban technikai nehézségek hiúsították meg. A NASA az első kísérletet azért töröltette, mert a mérnökök nem tudták a rakéta négy RS-25-ös magfokozatú hajtóművének egyikét biztonságos hőmérsékletre lehűteni a felszálláshoz szükséges időre. Az ügynökség bejelentette, hogy orvosolta a problémát, amelyért egy hibás hőmérséklet-érzékelőt okolt.
Ezután a rakéta második próbálkozása során riasztás jelzett, amikor az űrhajóba töltötték a túlhűtött folyékony hidrogén üzemanyagot, és a mérnököknek feltűnt egy rés a rakéta egyik hajtóművének tömítésén. A NASA szerint a mérnökök háromszor is megpróbálták betömni a szivárgást, de nem sikerült.
A NASA közölte, hogy a szivárgás egy „gyorscsatlakozásnál” volt, ahol az SLS magfokozat találkozott a rakéta mobil indítótoronyból induló üzemanyagvezetékkel, amit az ügynökség két tömítés cseréjével javított ki a szivárgási ponton. Az amerikai űrügynökség szerint a legkorábbi indítási lehetőség szeptember 27-én lesz, a tartalék időpont pedig október 2-a. A NASA mérnökei azt tervezik, hogy a szivárgás megszűntetését egy olyan teszttel demonstrálják, amelynek során szeptember 17-én hajtóanyagot pumpálnak az űrhajóba.
„A frissített időpontok több logisztikai téma gondos mérlegelését jelentik, beleértve azt a többletértéket, hogy több idő áll rendelkezésre a kriogén demonstrációs teszt előkészítésére, és ezt követően több idő áll rendelkezésre a kilövés előkészítésére” – írták a NASA tisztviselői az új indítási időpontot bejelentő blogbejegyzésben. „Az időpontok azt is lehetővé teszik a vezetők számára, hogy biztosítsák a csapatok elegendő pihenését és a kriogén hajtóanyagkészletek feltöltését”.
Az Orion a tervek szerint kétszer repül el 100 kilométerrel a Hold felszíne fölött, és akár 464 000 km-rel a Holdon túlra is elrepül, mielőtt 38 nappal a start után visszatérne a Földre.
A NASA három próbababát helyezett el a kapszula fedélzetén, amelyeket a repülés során a sugárzás és a hőszint tesztelésére használnak majd. Egy Snoopy plüssfigura is részt vesz a repülésen, amely a kapszulában lebeg, mint a gravitáció nélküli állapot jelzője.
Amikor az Orion visszatér, forróbban és gyorsabban fog visszatérni, mint bármelyik űreszköz valaha is tette: 2800 Celsius-fokra fog felmelegedni, amikor a hangsebesség 32-szeresével lép be a Föld légkörébe. Ez próbára teszi a kapszula ablatív hőpajzsát, amely az űrhajó ejtőernyőjével együtt a légsúrlódás segítségével mindössze 32,2 km/órára lassítja le az Oriont, majd biztonságosan beleesik a Csendes-óceánba a mexikói Baja California partjainál, készen a visszaszerzésre.
A repülést az Artemis 2 és az Artemis 3 követi 2024-ben, illetve 2025/2026-ban. Az Artemis 2 ugyanazt az utat teszi meg, mint az Artemis 1, de négyfős emberi legénységgel, az Artemis 3 pedig az első nőt és az első színesbőrű embert küldi a Hold déli pólusára.