Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMDk5Mzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 248407
[content] =>
A hazaszállítási intézkedések részeként csütörtökön ezer elesett katona holttestét szállították vissza Ukrajnába, a holttesteken a jövőben minden szükséges vizsgálatot elvégeznek – számolt be az rbc.ua hírportál a Hadifoglyok Kezelését Koordináló Törzs Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz fél arról biztosított, hogy az összes átadott holttest ukrán állampolgároké, elsősorban katonáké. Megjegyezték, hogy a bűnüldöző szervek nyomozói a Belügyminisztérium szakértői intézményeivel együttműködve elvégzik az összes szükséges vizsgálatot és azonosítják a hazaszállított holttesteket.

„A holttesteket a Hadifoglyok Kezelését Koordináló Törzs, az SZBU, az ukrán fegyveres erők, a Belügyminisztérium, a Legfelső Tanács emberi jogi biztosának hivatala, a különleges körülmények között eltűnt személyek biztosának titkársága és az Ukrán Állami Rendkívüli Szolgálat Közös Központja, valamint az ukrán biztonsági és védelmi szektor más struktúráinak munkatársai közös munkájának eredményeként szállították vissza” – jelentette a koordinációs törzs.
A hazaszállított holttestek kijelölt állami intézményekbe szállítását, valamint az elhunytak átadását a rendvédelmi tisztviselőknek az ukrán fegyveres erők katonái végezték.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A hazaszállítási intézkedések részeként csütörtökön ezer elesett katona holttestét szállították vissza Ukrajnába, a holttesteken a jövőben minden szükséges vizsgálatot elvégeznek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1752764400
[modified] => 1752763673
)
[title] => Ukrajna csütörtökön ezer elesett katona holttestét kapta vissza Oroszországtól
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248407&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248407
[uk] => 248396
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 248397
[image] => Array
(
[id] => 248397
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141.png
[original_lng] => 1568165
[original_w] => 1140
[original_h] => 855
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141-300x225.png
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141-768x576.png
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141-1024x768.png
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141.png
[width] => 1140
[height] => 855
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141.png
[width] => 1140
[height] => 855
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-141.png
[width] => 1140
[height] => 855
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1752752874:12
[_thumbnail_id] => 248397
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1817
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1752750763
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 265029967001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2027198
[1] => 120993
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katonák cseréje
[1] => holttestek
)
)
[1] => Array
(
[id] => 245656
[content] =>
A Belügyminisztérium kijelentette, hogy Oroszország szándékosan nehezíti az elesettek holttesteinek azonosítási folyamatát, a holttesteket gyakran megcsonkított állapotban adják vissza – közölte hétfőn Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a belügyminiszter elmondta, hogy a holttestek visszakapása Ukrajna egyik legnehezebb és legfontosabb küldetése. Minden hazaszállítás után aprólékos munka veszi kezdetét: boncolás, nyomozók általi vizsgálat, DNS-tesztek, minden részlet ellenőrzése. Szerinte az azonosítási folyamat összetett és hosszadalmas, Oroszország pedig szándékosan bonyolítja azt azzal, hogy megcsonkított állapotban, gyakran darabokban, különböző zsákokban adja vissza a holttesteket.

Ismeretesek olyan esetek, amikor ugyanazon személy földi maradványai a hazaszállítás különböző szakaszaiban érkeznek meg. A közelmúltban az Ukrajnába szállított holttestek között orosz katonákat és ukránokat is találtak. Ez lehet akár szándékos provokáció a szakértők munkájának bonyolítására, akár az ellenség hanyagságának az eredménye. Ukrán szakértők is azonosítják őket.
„Szakértőink a lehető leghatékonyabban dolgoznak. Minden vizsgálatot gondosan és többször is elvégeznek. A szakemberek képzettek, a laboratóriumok felszereltek, a folyamatok kidolgozottak. A legnagyobb kihívás az idő” – jegyezte meg Ihor Klimenko, hangsúlyozva, hogy Ukrajna a lehető legnagyobb mértékben felgyorsítja a folyamatot, megérti a családok elvárásait, de minden nagyobb visszaszállítással egyre nehezebb a feladat, és ez Oroszország cinikus stratégiájának része.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Belügyminisztérium kijelentette, hogy Oroszország szándékosan nehezíti az elesettek holttesteinek azonosítási folyamatát, a holttesteket gyakran megcsonkított állapotban adják vissza – közölte hétfőn Ihor Klimenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750102740
[modified] => 1750102804
)
[title] => A Belügyminisztérium szerint Oroszország szándékosan nehezíti az elesett ukránok holttesteinek azonosítását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=245656&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245656
[uk] => 245662
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245657
[image] => Array
(
[id] => 245657
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere.jpg
[original_lng] => 63727
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/csere.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750102872:8
[views_count] => 2280
[_thumbnail_id] => 245657
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 115530058001
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
The crowd… pic.twitter.com/7251jRn5AQ
— NEXTA (@nexta_tv) October 14, 2025
[_oembed_time_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => 1761580454
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763215214
[_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 11
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 154719
[1] => 2017112
[2] => 120993
[3] => 689
[4] => 100699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => azonosítás
[1] => csonkítás
[2] => holttestek
[3] => Oroszország
[4] => ukrán katonák
)
)
[2] => Array
(
[id] => 210110
[content] =>
Volodimir Borejko ukrán ökológus ismertette az Oroszország által Ukrajnában elkövetett környezeti bűncselekményeket és ökocidnek nevezte azt. Elmondta, hogy a háború hatalmas területeket és egész városokat pusztít el, és katasztrofális következményekkel jár a környezetre nézve. Ezek egy részét, például a savas esőt, nem lehet megállítani. Borejko felhívta a figyelmet a Sziverszkij-Donyec folyóba ömlő üzemanyagra, a kerozin kiömlésére a repülőtereken, ami szennyezi a talajt és a talajvizet, és ezeket a problémákat nehéz orvosolni.

Ezenkívül Borejko felhívta a figyelmet a harctéren hagyott halott orosz megszállók holttestei okozta veszélyre. Az emberi maradványok betegségek kitörését okozhatják, mint a pestis vagy a tífusz, amelyek vonzzák a legyeket és a patkányokat. Ez növeli a fertőzések kockázatát az ukrán hadsereg számára.
„Ez egy tény azt mutatja, hogy viszonyul Putyin a katonáihoz. Ez betegségekkel fenyeget: pestis, tífusz stb. Hiszen a kórokozók nem tűntek el sehova. Amikor szét vannak szóródva az emberek vagy állatok tetemei, jól tudjuk, hogy azonnal megjelennek a legyek, patkányok stb” – hangsúlyozta az ökológus.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Borejko ukrán ökológus ismertette az Oroszország által Ukrajnában elkövetett környezeti bűncselekményeket és ökocidnek nevezte azt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1722883560
[modified] => 1722847874
)
[title] => Pestis- és tífuszjárvány törhet ki a megszállók hátrahagyott holttestei miatt Ukrajna-szerte
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210110&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210110
[uk] => 209978
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 209979
[image] => Array
(
[id] => 209979
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg.webp
[original_lng] => 8698
[original_w] => 620
[original_h] => 406
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg-300x196.webp
[width] => 300
[height] => 196
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg.webp
[width] => 620
[height] => 406
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg.webp
[width] => 620
[height] => 406
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg.webp
[width] => 620
[height] => 406
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg.webp
[width] => 620
[height] => 406
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/siozhls6xp6weqgdpcswtb0p6u2xvsocjpg.webp
[width] => 620
[height] => 406
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722837075:12
[_thumbnail_id] => 209979
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3446
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1722837077
[_algolia_sync] => 831895955002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 120993
[1] => 73660
[2] => 1195810
[3] => 410753
)
[tags_name] => Array
(
[0] => holttestek
[1] => járványok
[2] => ökocídium
[3] => orosz támadások
)
)
[3] => Array
(
[id] => 190384
[content] =>
A hazaszállítási intézkedések eredményeként 254 elesett védő holttestét szállították vissza Ukrajnába.
Erről a Telegramon számolt be a hadifoglyokért felelős koordinációs parancsnokság.

A holttesteket Donyeckből, Zaporizzsjéből és Luhanszk megyéből szállították szülőföldjükre.
A holttestek hazaszállítása a Hadifogolykezelési Koordinációs Parancsnokság, az Ideiglenesen megszállt Területek Reintegrációs Minisztériuma, az Eltűnt Személyek Biztosa az Ukrán Biztonsági Szolgálat segítségével valósult meg.
[type] => post
[excerpt] => A hazaszállítási intézkedések eredményeként 254 elesett védő holttestét szállították vissza Ukrajnába.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718464440
[modified] => 1718404695
)
[title] => További 254 elesett védő holttestét szállították vissza Ukrajnába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=190384&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 190384
[uk] => 190310
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 190311
[image] => Array
(
[id] => 190311
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1.webp
[original_lng] => 58800
[original_w] => 840
[original_h] => 441
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1-300x158.webp
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1-768x403.webp
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/obmin-tilamy-vijskovopolonenyh-840x441-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1718393896:12
[views_count] => 2218
[_thumbnail_id] => 190311
[_edit_last] => 12
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1718453647
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1719508500
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1725562100
[_algolia_sync] => 1203046488001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 31747
[1] => 120993
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katonák
[1] => holttestek
)
)
[4] => Array
(
[id] => 185409
[content] =>
A nepáli kormány környezetvédelmi akciót hirdetett a Himalájában, a hegymászók által elhagyott felszerelést és szemetet gyűjtik össze. A tavalyi év az egyik legtragikusabb volt, 12 hegymászó halt meg, további öt eltűnt, ahogy tavaly májusban Suhajda Szilárd is. Ha megtalálják a holttestét, Katmanduba szállítják.
Minden tavasszal hegymászók százai utaznak a világ összes tájáról Nepálba, abban a reményben, hogy feljutnak a földkerekség legmagasabb hegyére, a Mount Everestre. Miközben lassú, fáradságos és esetenként végzetes utat tesznek meg a csúcs felé, nagy mennyiségű szemetet és felszerelést hagyva maguk után. A helyi vezetés komoly erőfeszítéseket tesz, hogy megóvja a természeti környezetet, szabályozza a hegymászók, a csapatok tevékenységét, és megfékezze a Himalája teleszemetelését.

Tavaly a nepáli kormány több mint 450 engedélyt adott ki azoknak a hegymászóknak, akik a Mount Everest csúcsát akarták elérni. A kritikusok szerint ez túl sok. Több esetben ugyanis olyan cégek is kaptak engedélyt, amelyek nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, és nem fordítottak elegendő figyelmet a hegymászók biztonságára.
Himalája: tíz tonna szemetet hoznak le
Az április közepén indult takarítási akcióban a nepáli hadsereg 10 tonna szemét összegyűjtésére vállalkozott. A környezetvédelmi projekt során a Mount Everest (8848 méter), Lhotse (8516 méter) és Nuptse (7861 méter) csúcsok különböző táboraiból származó szerves és szervetlen hulladékot gyűjtik össze a katonák.
A tervek szerint öt holttestet is lehoznak.
A magyar sajtót gyorsan körbejárta a hír, hogy a tavaly május végén tragikus körülmények között eltűnt Suhajda Szilárd maradványai is talán hazakerülhetnek. Arról egyelőre nincsen friss hír, hogy már megtalálták-e az eltűnt hegymászók holttestét a katonák.
Az akció részleteiről annyit jelentettek be, hogy 12 kiképzett katona vesz részt a takarításban, akinek 18 serpa segíti a munkáját – írja a The Himalayan Times.
Az akció irányításáért felelős tiszt elmondta, 8000 méter magasságig gyűjtik össze a szemetet, a biológiailag lebomló hulladékot az alaptábor alatti gyűjtőhelyre viszik. A biológiailag le nem bomlókat, valamint a holttesteket Katmanduba szállítják. A kampány 50 napig tart, 2024. június 5-én, a Környezetvédelmi Világnappal egy időben ér véget.
[type] => post
[excerpt] => A nepáli kormány környezetvédelmi akciót hirdetett a Himalájában, a hegymászók által elhagyott felszerelést és szemetet gyűjtik össze. A tavalyi év az egyik legtragikusabb volt, 12 hegymászó halt meg, további öt eltűnt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1714168380
[modified] => 1714129028
)
[title] => Júniusig keresik a holttesteket a Himaláján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185409&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185409
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185410
[image] => Array
(
[id] => 185410
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet.jpg
[original_lng] => 121708
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/himalaja-szemet.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1714118229:12
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714118105
[_thumbnail_id] => 185410
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1885
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1719504048
[_oembed_d32e9516f3c5ad182975e517e97bad06] => The rescue of two foreign (US & UK) mountaineers from Chaukhamba III trek in Uttarakhand's Chamoli is a testament to the resilience and skill of the Indian Air Force, along with the collaborative efforts of SDRF, NIM, and French mountaineers. After battling two days of bad… pic.twitter.com/dRQjmxdMMK
— Indian Air Force (@IAF_MCC) October 6, 2024
[_oembed_time_d32e9516f3c5ad182975e517e97bad06] => 1729808457
[_algolia_sync] => 508434920000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 592
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Társadalom
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 218907
[1] => 931791
[2] => 120993
[3] => 33733
[4] => 635
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hegymászók
[1] => Himalája
[2] => holttestek
[3] => nepáli serpák
[4] => szemét
)
)
[5] => Array
(
[id] => 182788
[content] =>
A repatriálási intézkedések eredményeként 121 elesett katona holtteste került vissza Ukrajnába.

Az Ukrán Fegyveres Erők a hazaszállított holttesteket és maradványokat a kijelölt állami intézményekbe szállítják. A bűnüldöző szervek képviselői és törvényszéki szakértők fogják azonosítani az áldozatokat.
Az azonosítás után az ukrán védők testét átadják a családjuknak, hogy méltó temetésben részesülhessenek – írta az Ukrajinszka Pravda.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A repatriálási intézkedések eredményeként 121 elesett katona holtteste került vissza Ukrajnába.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711799760
[modified] => 1711760687
)
[title] => 121 elesett katona holttestét hozták haza
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182788&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182788
[uk] => 182695
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182697
[image] => Array
(
[id] => 182697
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg
[original_lng] => 98542
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711753488:12
[_thumbnail_id] => 182697
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2709
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714394488
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1719523387
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1725600198
[_algolia_sync] => 831880356002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 31747
[1] => 8149
[2] => 120993
[3] => 43000
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katonák
[1] => hazaszállítás
[2] => holttestek
[3] => veszteség
)
)
[6] => Array
(
[id] => 138912
[content] =>
A teljes körű háború kezdete óta 1409 honvéd holttestét már visszavitték az Ukrajna által ellenőrzött területre. Erről tárgyaltak a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős Koordinációs törzs ülésén, amelyen Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának vezetője elnökölt – számolt be a törzs Telegram-csatornáján.

„Andrij Juszov, a honvédők hozzátartozóival való együttműködésért felelős munkacsoport vezetője emlékeztetett arra, hogy a törzs működésének kezdete óta már 38 fogolycserét hajtottak végre, melynek köszönhetően 1863 embert szabadítottak ki: 1756 katonát és 135 civil személyt. 1409 elesett honvédő holttestét már visszaszállították szülőföldjére” – áll a közleményben.
Hozzátette: „a Koordinációs törzs folyamatosan támogatja a katonák családjait: átlagosan naponta 419 családot konzultálnak. Összességében ez idő alatt csaknem 28 ezer esetben nyújtottak támogatást a családoknak, telefonon és személyes találkozókon egyaránt”.
Juszov elmondása szerint a Koordinációs törzs nem függeszti fel nemzetközi tevékenységét az ukrán honvédők visszaszolgáltatását illetően. Már 120 keresetet nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (beleértve az Azovsztal parancsnokaival kapcsolatos ügyeket is).
„A Koordinációs törzs továbbra is azon dolgozik, hogy minden ukránt kiszabadítson az ellenség fogságából” – tette hozzá Juszov.
[type] => post
[excerpt] => A teljes körű háború kezdete óta 1409 honvéd holttestét már visszavitték az Ukrajna által ellenőrzött területre. Erről tárgyaltak a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős Koordinációs törzs ülésén, amelyen Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium H...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678015440
[modified] => 1678010377
)
[title] => Ukrajna már 1409 honvédő holttestét hozta haza
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=138912&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138912
[uk] => 138709
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 138710
[image] => Array
(
[id] => 138710
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2.jpeg
[original_lng] => 55331
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/638f2b7aa2df2.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678003178:12
[_thumbnail_id] => 138710
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3315
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8f8ccbf1345b897e0043c4b2067644b1] => Russia brought war back to Europe, but Ukraine keeps fighting back. Glad to announce to PM @Denys_Shmyhal that EU Military Assistance Mission #EUMAM will train additional 15.000 Ukrainian soldiers, taking the total number of EUMAM trained personnel to 30.000.
(1/2) pic.twitter.com/cLTspN6MBz
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) February 2, 2023
[_oembed_time_8f8ccbf1345b897e0043c4b2067644b1] => 1678003192
[_oembed_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] =>
[_oembed_time_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => 1682143845
[_oembed_e339dfecc71419c1bd21cd8317989d16] =>
[_oembed_time_e339dfecc71419c1bd21cd8317989d16] => 1683647666
[_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] =>
[_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1689861564
[_oembed_0c734f0f94e255d96186ce261ab7a975] =>
[_oembed_time_0c734f0f94e255d96186ce261ab7a975] => 1693926683
[_oembed_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => I awarded our defenders who have changed the situation in the Black Sea in Ukraine's and the world's favor.
The battle for the Black Sea continues. But Russia won't win it.
The Black Sea will serve as an example of how Ukraine can restore security for itself and its partners. pic.twitter.com/3CbBkGOSGQ
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
[_oembed_time_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => 1701412365
[_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703571762
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714856854
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1719728774
[_oembed_fd7ff0e74ebf83b8001f0ac81d3bc570] => Ukrajina prožila již třetí Vánoce ve válce. Zatímco mnozí z nás trávili vánoční svátky v hojnosti, vojáci 10. ukrajinské brigády v zákopech bránili svou zem. Dobrovolníci Paměti národa si za tu dobu na Donbase vyslechli desítky příběhů statečných lidí, kteří jsou za svou zemi… pic.twitter.com/CAHMCRngSP
— Petr Pavel (@prezidentpavel) December 27, 2024
[_oembed_time_fd7ff0e74ebf83b8001f0ac81d3bc570] => 1736351831
[_algolia_sync] => 1202873177001
[_oembed_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
— Pablo O'Hana (@PabloOHana) May 5, 2025
[_oembed_time_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => 1746883806
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 120993
[1] => 499609
[2] => 325741
[3] => 100699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => holttestek
[1] => honvédők
[2] => Kirilo Budanov
[3] => ukrán katonák
)
)
[7] => Array
(
[id] => 119191
[content] =>
Július 26-án, kedden, Ukrajna további 25 katona holttestét szállította haza.

A hírt a megszállt területek reintegrációjáért felelős minisztérium közölte a Facebook közösségi oldalon.
„A műveletet az eltűnt személyekért felelős biztos, Oleh Kotenko és Ukrajna más bűnüldöző szerveinek közreműködésével hajtották végre” – áll a bejegyzésben.
A holttestek visszaszállításának folyamata a Genfi Egyezmény normái szerint zajlott – jegyezte meg a tárca.
[type] => post
[excerpt] => Július 26-án, kedden, Ukrajna további 25 katona holttestét szállította haza.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1663689420
[modified] => 1663684654
)
[title] => Újabb 25 katona holttestét szállította haza Ukrajna
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=119191&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 119191
[uk] => 119149
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 119150
[image] => Array
(
[id] => 119150
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n.jpg
[original_lng] => 222155
[original_w] => 1198
[original_h] => 799
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n.jpg
[width] => 1198
[height] => 799
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n.jpg
[width] => 1198
[height] => 799
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/307005545-392150993093279-53605391467167752-n.jpg
[width] => 1198
[height] => 799
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1663673854:5
[_thumbnail_id] => 119150
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4146
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] =>
[_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1663673855
[_oembed_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] =>
[_oembed_time_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => 1663673855
[_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] =>
[_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668969706
[_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] =>
[_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1669623113
[_oembed_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] =>
[_oembed_time_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => 1676452037
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714918309
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1720022505
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1726224872
[_algolia_sync] => 1202824559001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 31747
[1] => 120993
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katonák
[1] => holttestek
)
)
[8] => Array
(
[id] => 117420
[content] =>
Szeptember 6-án, kedden, Ukrajna további 25 katona holttestét szállította haza.

A hírt a megszállt területek reintegrációjáért felelős minisztérium közölte a Facebook közösségi oldalon.
„A műveletet az eltűnt személyekért felelős biztos, Oleh Kotenko és Ukrajna más bűnüldöző szerveinek közreműködésével hajtották végre” – áll a bejegyzésben.
A holttestek visszaszállításának folyamata a Genfi Egyezmény normái szerint zajlott – jegyezte meg a tárca.
[type] => post
[excerpt] => Szeptember 6-án, kedden, Ukrajna további 25 katona holttestét szállította haza.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1662479100
[modified] => 1662476073
)
[title] => Újabb 25 katona holttestét szállította haza Ukrajna
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=117420&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 117420
[uk] => 117406
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 117407
[image] => Array
(
[id] => 117407
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55.jpg
[original_lng] => 129877
[original_w] => 1200
[original_h] => 1163
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55-300x291.jpg
[width] => 300
[height] => 291
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55-768x744.jpg
[width] => 768
[height] => 744
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55-1024x992.jpg
[width] => 1024
[height] => 992
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55.jpg
[width] => 1200
[height] => 1163
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55.jpg
[width] => 1200
[height] => 1163
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/photo-2022-09-06-12-12-55.jpg
[width] => 1200
[height] => 1163
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1662465274:5
[_thumbnail_id] => 117407
[_edit_last] => 5
[views_count] => 15337
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7179f4824826f0efd506cc6af43da7ef] =>
[_oembed_time_7179f4824826f0efd506cc6af43da7ef] => 1662465275
[_oembed_1d5929baca22bda2616d852b15179561] => In this video you can see a dog, called "Adik" with his master. The animal looks visibly nervous as if it knew what will happen to them next. The occupiers stole the dog and gave it to Kadyrov. @UAnimalsENG saves animals during the war in Ukraine. Join us! pic.twitter.com/ALmhXOIHia
— UAnimals.ENG ?? (@UAnimalsENG) June 15, 2022
[_oembed_time_1d5929baca22bda2616d852b15179561] => 1673605565
[_oembed_89a649c72bb00556caa993c6fcd4cde4] => FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustin pic.twitter.com/z46YaPzzOF
— Liz Friden (@Liz_Friden) January 16, 2023
[_oembed_time_89a649c72bb00556caa993c6fcd4cde4] => 1674637449
[_oembed_7da3ac43beb1db5df4c3cc45bff1f411] => For the love of God, Russia, stop this pointless war in the Ukraine. Stop the bombing of unarmed civilians. Putin must step down.
— Stephen King (@StephenKing) January 28, 2023
[_oembed_time_7da3ac43beb1db5df4c3cc45bff1f411] => 1675448656
[_oembed_59e32b9245825e8dde7249e7ded41253] =>
[_oembed_time_59e32b9245825e8dde7249e7ded41253] => 1685898359
[_oembed_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] =>
[_oembed_time_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => 1688142935
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714492667
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1719486974
[_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
[_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1732543854
[_oembed_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] =>
[_oembed_time_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] => 1733943687
[_oembed_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] =>
[_oembed_time_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => 1735215565
[_algolia_sync] => 508243469000
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1755884722
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 120993
[1] => 85053
)
[tags_name] => Array
(
[0] => holttestek
[1] => orosz–ukrán háború
)
)
[9] => Array
(
[id] => 105974
[content] =>
Kijevbe szállították néhány ukrán fegyveres holttestét, akiket korábban Mariupol kikötőjének védelme közben öltek meg – közölték a katonák családjai. Azt mondták, ez egy Oroszországgal kötött csereügylet része volt, amelyben mindkét fél összesen 160 elesett katona földi maradványait cserélte ki egymással.

A BBC beszámolója szerint az elesett harcosok heteket töltöttek a város Azovstal acélművében. Májusban a túlélők fogságba estek, a hírek szerint több mint 1000 Mariupolban fogságba esett ukrán katonát szállítottak Oroszországba.
Ukrán részről nem erősítették meg, de korábban Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta, hogy több mint 2500 azovstali védőt – köztük határőröket, rendőröket és területi védelmet is – tart fogva Oroszország.
Az ukrán harcosok családjai Telegramon közölték, hogy az Azovsztál védőinek holttestei megérkeztek a fővárosba. Azt mondták, hogy ezek egyharmada az Azov-ezredbe harcoltak, és a beazonosításuk még folyamatban van, amely akár három hónapig is eltarthat.
Irina Kuksenkova orosz haditudósító pénteken arról számolt be, hogy a csere valóban az ukrán és az orosz erők érintkezési vonalán zajlott a dél-zaporizzsiai régióban. Zelenszkij elnök közölte, hogy az ukrán hírszerzés a túlélő harcosok szabadon bocsátását célzó terven dolgozik, de további részleteket nem közölt.
[type] => post
[excerpt] => Kijevbe szállították néhány ukrán fegyveres holttestét, akiket korábban Mariupol kikötőjének védelme közben öltek meg – közölték a katonák családjai.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1654707180
[modified] => 1654691913
)
[title] => Megérkeztek Kijevbe az Azov-ezred elesett katonái
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=105974&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105974
[uk] => 106077
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 105975
[image] => Array
(
[id] => 105975
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov.jpg
[original_lng] => 43809
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukran-katona-azov.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1654755408:8
[_thumbnail_id] => 105975
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4096
[_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] =>
[_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1654681115
[translation_required_done] => 1
[_oembed_0a1cde33c81901b947dd76433537d8fc] =>
[_oembed_time_0a1cde33c81901b947dd76433537d8fc] => 1654696390
[_oembed_0fc545d942e7537e13120466e5715e9c] =>
[_oembed_time_0fc545d942e7537e13120466e5715e9c] => 1654696390
[_oembed_2ac7a2351b350ff9f0fb665180558c1d] =>
[_oembed_time_2ac7a2351b350ff9f0fb665180558c1d] => 1654696391
[_oembed_9bf917f2161155b8c5547d973f2c77fb] => More than 100 days of Russian invasion and war crimes.
We are still screaming for help! We need help. How much?
It's never enough as long as this war is going!#WeAreAllUkrainians #StandWithUkraine #FreeUkraine #StopTheWar pic.twitter.com/iWYFpH8Sjm
— Klitschko (@Klitschko) June 7, 2022
[_oembed_time_9bf917f2161155b8c5547d973f2c77fb] => 1655390252
[_oembed_f5b8ed00b264333e54fdee1e63437a9b] =>
[_oembed_time_f5b8ed00b264333e54fdee1e63437a9b] => 1660286450
[_oembed_8af0a566601243033dec1e12115ff01b] => VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
— AFP News Agency (@AFP) September 20, 2022
[_oembed_time_8af0a566601243033dec1e12115ff01b] => 1663920651
[_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] =>
[_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668512287
[_oembed_7d30a6276185fe3d0aa1459bcede7dd7] => #Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack.
?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further.
The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
— Emine Dzheppar (@EmineDzheppar) November 10, 2022
[_oembed_time_7d30a6276185fe3d0aa1459bcede7dd7] => 1668512287
[_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] =>
[_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1669738500
[_oembed_933234449ddb005578904d28e9cf4052] => What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
— Bear Grylls (@BearGrylls) December 1, 2022
[_oembed_time_933234449ddb005578904d28e9cf4052] => 1670860831
[_oembed_6f125c3ac5f2a430baf9357fd2571efb] => Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
— Mykhailo Fedorov (@FedorovMykhailo) January 19, 2023
[_oembed_time_6f125c3ac5f2a430baf9357fd2571efb] => 1675609411
[_oembed_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] =>
[_oembed_time_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => 1676626811
[_oembed_7891758d281dda4308637470b9fedcd7] => Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv.
Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
— UkraineWorld (@ukraine_world) April 13, 2023
[_oembed_time_7891758d281dda4308637470b9fedcd7] => 1681842998
[_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] =>
[_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1683397822
[_oembed_92ffffddd8f9da565b59b6b6d9f94032] =>
[_oembed_time_92ffffddd8f9da565b59b6b6d9f94032] => 1691327657
[_oembed_9ca6969edac8d35c0caddb5d12866a92] => The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
— NEXTA (@nexta_tv) July 30, 2023
[_oembed_time_9ca6969edac8d35c0caddb5d12866a92] => 1691327657
[_oembed_ecc090139e3ef23b949d1c28911c9228] => The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun.
?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) July 30, 2023
[_oembed_time_ecc090139e3ef23b949d1c28911c9228] => 1691327658
[_oembed_38ae46a4fde293c1490e1a9271108939] => Мінкульт показав, як виглядатиме «Батьківщина-мати» після декомунізації pic.twitter.com/YCHUcj0eQL
— NV (@tweetsNV) July 12, 2023
[_oembed_time_38ae46a4fde293c1490e1a9271108939] => 1691327658
[_oembed_832ce127a578e802063725e90ce1d6f6] =>
[_oembed_time_832ce127a578e802063725e90ce1d6f6] => 1691523802
[_oembed_e129a73aeb22a80464de5caa938c1be4] =>
[_oembed_time_e129a73aeb22a80464de5caa938c1be4] => 1698488866
[_oembed_b0d146bede531aa4a01a3434fd79be1d] => Puskin leaves Kyiv? pic.twitter.com/XNVFxgudEN
— D.Radka ??????? (@DakdaR22) November 15, 2023
[_oembed_time_b0d146bede531aa4a01a3434fd79be1d] => 1700907780
[_oembed_3d41e196c9a23f153656c63c10fac634] => 🥰The country's main Christmas tree was lit in Kyiv
The location around Sofia Square was dedicated to the defenders of Ukraine and named "Brave Hearts," Kyiv Mayor Vitaliy Klychko said.
"Today, according to tradition - on the day of St. Nicholas, lights on the country's main… pic.twitter.com/wYoaTKAJl3
— Jürgen Nauditt 🇩🇪🇺🇦 (@jurgen_nauditt) December 7, 2023
[_oembed_time_3d41e196c9a23f153656c63c10fac634] => 1703450185
[_oembed_319e497090c10542559cd4679542a8dd] => 11:43 pm in #Kyiv
Today, we watched Home Alone with my son. Yes-yes, we probably know the plot by heart. But this movie adds some holiday mood.
So, I am posting one more video with the Christmas Tree I took today. With some music this time. Inspired by Home Alone.
I needed… pic.twitter.com/2FDjg4P191
— Yaroslava Antipina (@strategywoman) December 6, 2023
[_oembed_time_319e497090c10542559cd4679542a8dd] => 1703450185
[_oembed_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] => Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
I am grateful to all doctors, nurses,… pic.twitter.com/FDSiJKHTIO
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 4, 2024
[_oembed_time_93452ecf39a8f187cf21697bf7885c04] => 1708070920
[_oembed_dfc541b6ded1bcd1610fa4806ee30d5c] =>
[_oembed_time_dfc541b6ded1bcd1610fa4806ee30d5c] => 1712125904
[_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] =>
[_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714457081
[_oembed_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] =>
[_oembed_time_b90c03b5ce437bec6e448e4edb978739] => 1720248373
[_oembed_0f066560c6068aad639eb528c416166b] =>
[_oembed_time_0f066560c6068aad639eb528c416166b] => 1726660670
[_oembed_8fc932cfec4a907e7353d171fde57409] =>
[_oembed_time_8fc932cfec4a907e7353d171fde57409] => 1729871745
[_oembed_57d1376faeeb7edb5f658b8e534b16c7] =>
[_oembed_time_57d1376faeeb7edb5f658b8e534b16c7] => 1731080067
[_oembed_6a651347792f5580a008966f5d073dfc] =>
[_oembed_time_6a651347792f5580a008966f5d073dfc] => 1731080068
[_oembed_68fce1b209e8984987355a44f2854394] =>
[_oembed_time_68fce1b209e8984987355a44f2854394] => 1735826490
[_oembed_fb9c78f9ecea78038c68839fe28d909c] =>
[_oembed_time_fb9c78f9ecea78038c68839fe28d909c] => 1735826490
[_oembed_0abbd6d4166657f256f7355c367e2f5e] =>
[_oembed_time_0abbd6d4166657f256f7355c367e2f5e] => 1735826490
[_oembed_9c78e307a8243e5aadc68a5a326417f4] =>
[_oembed_time_9c78e307a8243e5aadc68a5a326417f4] => 1740332889
[_oembed_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] =>
[_oembed_time_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] => 1741441403
[_algolia_sync] => 831666598002
[_oembed_8013980d5cf9cdda0280609658861f63] =>
[_oembed_time_8013980d5cf9cdda0280609658861f63] => 1746377596
[_oembed_386c4cf349f846bf59297a97dfaca22b] =>
[_oembed_time_386c4cf349f846bf59297a97dfaca22b] => 1749824457
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1754319625
[_oembed_5be8977c8c18e74ccc26f9526407820d] =>
[_oembed_time_5be8977c8c18e74ccc26f9526407820d] => 1755082218
[_oembed_7aef1f6af842144211fad790a5eba76d] =>
[_oembed_time_7aef1f6af842144211fad790a5eba76d] => 1759059161
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 154719
[1] => 154718
[2] => 15868
[3] => 31747
[4] => 120993
[5] => 153
)
[tags_name] => Array
(
[0] => azonosítás
[1] => Azov-ezred
[2] => csere
[3] => elesett katonák
[4] => holttestek
[5] => Kijev
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 120993
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 120993
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
holttestek (1 Oldal)