A teljes körű háború kezdete óta 1409 honvéd holttestét már visszavitték az Ukrajna által ellenőrzött területre. Erről tárgyaltak a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős Koordinációs törzs ülésén, amelyen Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának vezetője elnökölt – számolt be a törzs Telegram-csatornáján.
„Andrij Juszov, a honvédők hozzátartozóival való együttműködésért felelős munkacsoport vezetője emlékeztetett arra, hogy a törzs működésének kezdete óta már 38 fogolycserét hajtottak végre, melynek köszönhetően 1863 embert szabadítottak ki: 1756 katonát és 135 civil személyt. 1409 elesett honvédő holttestét már visszaszállították szülőföldjére” – áll a közleményben.
Hozzátette: „a Koordinációs törzs folyamatosan támogatja a katonák családjait: átlagosan naponta 419 családot konzultálnak. Összességében ez idő alatt csaknem 28 ezer esetben nyújtottak támogatást a családoknak, telefonon és személyes találkozókon egyaránt”.
Juszov elmondása szerint a Koordinációs törzs nem függeszti fel nemzetközi tevékenységét az ukrán honvédők visszaszolgáltatását illetően. Már 120 keresetet nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (beleértve az Azovsztal parancsnokaival kapcsolatos ügyeket is).
„A Koordinációs törzs továbbra is azon dolgozik, hogy minden ukránt kiszabadítson az ellenség fogságából” – tette hozzá Juszov.
Russia brought war back to Europe, but Ukraine keeps fighting back. Glad to announce to PM @Denys_Shmyhal that EU Military Assistance Mission #EUMAM will train additional 15.000 Ukrainian soldiers, taking the total number of EUMAM trained personnel to 30.000. (1/2) pic.twitter.com/cLTspN6MBz
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Ukrajina prožila již třetí Vánoce ve válce. Zatímco mnozí z nás trávili vánoční svátky v hojnosti, vojáci 10. ukrajinské brigády v zákopech bránili svou zem. Dobrovolníci Paměti národa si za tu dobu na Donbase vyslechli desítky příběhů statečných lidí, kteří jsou za svou zemi… pic.twitter.com/CAHMCRngSP