Az Ukrán Külügyminisztérium (MZSZ) kijelentette, hogy nincs hatásköre az ukrán állampolgárok külföldi utazásainak betiltására vonatkozó döntés meghozatalára, s nem is szándékozik ilyen javaslatokat kezdeményezni.
„Az állampolgárok országból való távozását megtiltó határozatok nem tartoznak a Külügyminisztérium hatáskörébe. Az MZSZ nem kezdeményezett és nem is tervez kezdeményezni az állampolgárok kiutazásának megtiltására irányuló rendeleteket” – olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy a nemzetközi utazások csupán a rendszeres repülőgépjáratok hiánya miatt korlátozottak.
„A Külügyminisztérium rendelkezik információkkal arról, hogy partnereinknek szükségük van az ukrajnai munkaerőre” – közölték. Az MZSZ szerint Ukrajna fokozatos feloldása a karantén alól és a helyzet stabilizálását követően sikerül majd kölcsönösen elfogadható határozatokat hozni ezen a területen is.
Dmitro Kuleba miniszterelnök április 28-án kijelentette azonban, hogy a világjárvány lecsengéséig Ukrajna nem küld ki más országokba munkásokat, hiszen jelenleg az állampolgárok egészsége az első. Elmondta, hogy Ukrajna mindent megtesz annak érdekében, hogy hazahozza a külföldön rekedt személyeket, hogy azok otthonaikban, kényelmes körülmények között tudják átvészelni ezt az időszakot, s ennek fényében nem igazán lenne logikus, ha egyidejűleg charter járatokkal küldene vendégmunkásokat olyan országokba, ahol szintén járványhelyzet van.
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
Feloldják a koronavírus-járvány miatt márciusban elrendelt teljes tilalmat és az ágazat munkaerőigénye miatt szigorú szabályok mellett mégiscsak engedélyezik több tízezer külföldi mezőgazdasági idénymunkás beutazását Németországban a szövetségi belügyminisztérium és a mezőgazdasági és élelmezési minisztérium csütörtöki megállapodása szerint.
A tavaszi munkákra, például a Németországban rendkívül népszerű spárga betakarítására május végéig nagyjából 100 ezer idénymunkásra van szükség az ágazatban, de a járvány miatt március 20-án elrendelt beutazási tilalom után csak 20 ezren maradtak az országban. Ők többnyire európai uniós társországok – főleg Lengyelország, Románia, Bulgária – állampolgárai, és az eredeti szabályok szerint 75 munkanapot dolgozhatnak le a gazdaságokban. Engedélyeiket meghosszabbították, így 115 munkanapot teljesíthetnek, a napról-napra súlyosbodó munkaerőhiány miatt pedig rendkívüli és átmeneti szabályokat léptetnek életbe a hiány enyhítésére.
Áprilisban 40 ezer, májusban további 40 ezer külföldi idénymunkást fogadhatnak fel a mezőgazdasági termelők. Ezek a munkavállalók kizárólag repülővel, és csak csoportosan utazhatnak be Németországba, és ugyanígy távozhatnak. Foglalkoztatásukról a vállalkozások az ágazati érdekképviseletekkel és a hatóságokkal együttműködve gondoskodnak. A szabályokat a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) ajánlásai alapján dolgozták ki.
Az idénymunkásokat a szövetségi rendőrség egységei fogadják a kijelölt repülőtereken. Azonosításuk után megvizsgálják egészségi állapotukat, az eredményeket közlik a területileg illetékes közegészségügyi hivatallal. Fertőzésgyanú esetén megtagadják a belépést az országba.
Az idénymunkásokat legfeljebb 20 emberből álló csoportokba osztják. A csoportok tagjai az első 14 napon – a koronavírus lappangási ideje alatt – karanténban vannak, vagyis együtt dolgoznak, szabadidejükben sem érintkezhetnek más csoportok tagjaival és nem hagyhatják el szállásukat, illetve a munkavégzés helyét.
Az igen részletes szabályozás a többi között a szállások berendezéséről is tartalmaz előírásokat. Gondoskodni kell például arról, hogy minden szobában, konyhában és fürdőszobában legyen legalább egy feltöltött fertőtlenítőszer-adagoló, és arról is, hogy naponta többször fertőtlenítsék a kilincseket és a konyhai, a fürdőszobai csaptelepeket. A szállásokon és a csoportok szállításához használt járműveken csak minden második férőhelyet szabad betölteni, hogy elkerüljék a járvány terjedését elősegítő zsúfoltságot. A munkások csak védőmaszkban és kesztyűben dolgozhatnak, más csoport tagjaitól legkevesebb másfél méter távolságot kell tartaniuk. Szállásukon nem fogadhatnak látogatókat.
Fertőzésgyanú esetén koronavírus-tesztet kell végeztetni, a megfertőződött vagy fertőzésgyanús idénymunkásokat el kell különíteni a többiektől. Csoportjuk többi tagját is el kell zárni a többi munkacsoporttól, és valamennyi munkavállalónál el kell végeztetni a tesztet.
A mezőgazdasági minisztérium a munkaerőhiány enyhítésére egy külön állásközvetítő portált is indított. A tárca vezetője, Julia Klöckner a belügyminisztériummal kötött megállapodást ismertető berlini tájékoztatóján elmondta, hogy egy hét alatt csaknem 40 ezren jelentkeztek idénymunkásnak önkéntes alapon vagy fizetésért. Azonban ezekre a komoly szaktudást igénylő és nehéz fizikai munkákra nem mindenki alkalmas – jelezte.
A két tárca közös terve szerint különböző belföldi csoportok – például az előadások, szemináriumok nélkül maradt egyetemi hallgatók, a munkanélküliek és a menekültek – mozgósításával nagyjából további 10 ezer embert lehet szerezni a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésére.
Gemeinsame Erklärung zum Umgang mit #BeninBronzen in deutschen Museen – Staatsministerin Monika #Grütters: „Wichtige Wegmarke für Verständigung und Versöhnung“. #KolonialeKontexte
Ist Melchior in #Ulm rassistisch dargestellt? Dieser Streit um die Krippe im Ulmer Münster bewegte die Republik. Nun soll es eine Lösung geben – zumindest für 2021. https://t.co/NqQyygxxA9
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)