Salman Rushdie indiai születésű brit–amerikai író először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy tavaly augusztusban egy New York-i irodalmi fesztiválon súlyosan megsebesítették.
Az író a Freedom to Publish-díjat kapta meg hétfőn a Brit Könyvdíjak átadásán, a ceremónián elhangzott videóüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága ma súlyosabb veszélyben van Nyugaton, mint az ő életében valaha.
A Freedom to Publish-díjjal a szervezők azoknak az íróknak, könyvkereskedőknek és kiadóknak az elkötelezettségét ismeri el, akik a fenyegetések ellenére is kiállnak az intolerancia ellen.
Rushdie úgy fogalmazott: „mióta élek, még nem volt kitéve ekkora fenyegetésnek a nyugati országokban a véleménynyilvánítás és a publikálás szabadsága”.
Az író elmondta, hogy jelenleg az Egyesült Államokban, ahol tartózkodik, a könyvtárak és iskolai gyermekolvasmányok is ki vannak téve a támadásoknak. Ezek maga a könyvtár eszméje ellen irányulnak – folytatta, és hangsúlyozta, hogy miközben ez rendkívül riasztó, figyelni kell rá, és keményen fel kell lépni ellene.
Rushdie bírálta a kiadókat, amelyek a politikai korrektségre, a mai „érzékenységre” hivatkozva a több évtizedes olvasmányokat, mások mellett Roald Dahl és Ian Fleming regényeit is cenzúrázzák.
Mint mondta: a kiadóknak hagyniuk kellene, hogy a könyvek a saját korukat képviseljék.
„Ha ezt nehéz elviselni, ne olvassák, olvassanak egy másik könyvet” – tanácsolta az író.
Rushdie ellen 1989-ben Irán akkori legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah olyan vallási határozatot (fatvát) adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.
British Book Awards (Nibbies) arany töltőtollhegyet mintázó díjait először 1990-ben adták át Londonban, az év könyve díjat 1994 óta ítélik oda. Az idei fődíjat a Menopausing című nem-fikciós kötetért Davina McCall és Naomi Potter kapta. Az év szépirodalmi műve R. F. Kuang Babel című regénye lett.
Százhúsz esztendeje, 1900. április 11-én született Márai Sándor, aki 1948-ban befutott íróként emigrált, és addig nem engedte kiadatni műveit hazájában, amíg szovjet csapatok állomásoznak Magyarországon.
Kassán látta meg a napvilágot márai Grosschmid Sándor Károly Henrik néven. Felmenői szepességi szászok, cipszerek voltak. Négyen voltak testvérek, öccse Radványi Géza néven vált világhírű filmrendezővé. A család II. Lipóttól kapott nemességet, apja és nagybátyja is jogtudós volt, úgyhogy a kassai és eperjesi gimnáziumi évek után ő is a jogi karra járt Budapesten, innen iratkozott át a bölcsészkarra. 1919-ben sikeres verseskötete jelent meg, az Emlékkönyvet Kosztolányi Dezső is méltatta a Pesti Napló hasábjain.
Gyerekként a fényképész műhelyében (1904)
Berlinben, majd Frankfurtban folytatta egyetemi tanulmányait, a Frankfurter Zeitung munkatársa lett, rendszeresen küldte haza magyar nyelvű tárcáit, novelláit, fordításait. 1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát, aki hat évtizeden át hű társa maradt. 1928-ban hazaköltöztek Budapestre. 1934-ben jelent meg az Egy polgár vallomásainak első kötete, amely egy csapásra a magyar próza élvonalába emelte. Kassához, a polgári életformához, az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall: „S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében”.
Márai Sándor 1939-ben
Egymást követték regényei, a harmincas évek végére a közönség, az írótársak és a kritikusok elismerését is a magáénak mondhatta. 1940-ben jelent meg a Szindbád hazamegy című regénye, amelyben mesterének állított emléket. A könyv igazi stílusbravúr, olyan, mintha Krúdy Gyula maga írta volna. A lapokon a már csak az emlékekben élő Magyarországot keltette életre. A gyertyák csonkig égnek 1942-ben, a Füves könyv 1943-ban jelent meg. A hivatalos elismerés sem maradt el, 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjai sorába választotta.
A Magyar Rádióban is gyakran szerepelt. Úgy vélte, hogy a rádió tömörségre neveli az írót, a világűrben ugyanis nem illik locsogni. „A rádió sem ártott a könyvnek, a távolbalátó (a televízió) sem fog” – jelentette ki. A színház világában is zajos sikereket aratott, darabjai telt házak előtt mentek. 1940-ben ő maga vitte színre Kaland című első színművét, melyet 351 alkalommal játszottak a Kamaraszínházban, és amelyért 1941-ben neki ítélték oda az Akadémia Vojnits-díját. A Varázs (1945) című színművét 1945-ben mutatta be a Pesti Színház, a női főszerepben Tolnay Klárival, akihez szerelmi kapcsolat fűzte.
Benkő Gyula és Tolnay Klári a Varázs bemutatóján
1948-ban a kommunista diktatúra fenyegetése miatt elhagyta Magyarországot, előbb Olaszországban (1948–1952), majd New Yorkban (1952–1967) telepedett le. 1968-tól a Nápoly melletti Salernóban, 1979-től haláláig, 1989-ig a kaliforniai San Diegóban élt. (1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.) Halotti beszéd (1950) című költeményében az emigráció gyötrelmeit, a magányosságot, a gyökérvesztést szólaltatja meg elemi erővel:
„Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. / Össze tudod még rakni a Margitszigetet?”
Az 1956-os forradalom hírére Európába jött, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesülhetett. A müncheni Szabad Európa Rádió stúdiójából a Mennyből az angyal című költeményével üzent az otthoniaknak:
„Mennyből az angyal menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok”
Szovjet harckocsi a Nemzeti Múzeum előtt 1956. október 30-án
Önkéntes száműzetésben írott, Kanadában és a Német Szövetségi Köztársaságban megjelent regényeinek (Béke Ithakában, Harminc ezüstpénz, San Gennaro vére stb.) egyértelmű politikai üzenete van. Ragaszkodott ahhoz, hogy amíg a szovjet hadsereg hazájában állomásozik, Magyarországon nem jelenhetnek meg művei. 1943-tól írta kiadásra szánt naplóinak hosszú sorát: „Az elmúlt években, sorjában elvesztettem a munkám, az otthonom, elpusztult a társadalmi réteg, amelynek írtam, aztán elvesztettem a hazám, az anyanyelvem, a jogi személyiségem. Most már nincs semmim. Megértem, mit érezhetett Szent Ferenc, amikor meztelenül, pucéron feküdt a fagyos földre.”
Az idős író
Halála után egy évvel, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, 1995-ben díjat alapítottak tiszteletére. Színműveit rendszeresen műsorukra tűzik a magyar színházak mellett az angol, a német és az osztrák teátrumok is.
A gyertyák csonkig égnek 1998-ban az év sikerkönyve lett Olaszországban, harmincöt kiadást ért meg. 2000-ben a regény spanyol- és katalán nyelvű fordítása megkapta a katalóniai Könyves Céh nagydíját, angol, francia, német nyelven is több százezer példányban jelent meg, 2006-ban bemutatták a mű alapján készült magyar filmet is. A német könyvpiacon több mint egymillió példányban keltek el könyvei. 1998-ban Kassán a család egykori házában megnyitották emlékszobáját, 2000-ben gimnáziumot, 2013-ban teret neveztek el róla szülővárosában. Sorra adták át emlékműveit és szobrait (Budapest, Esztergom, Kassa, Nápoly, Salerno, San Diego). 2012-ben Márai Sándor, az európai polgár címmel nyílt kiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében.
