Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE3NDM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 255206
[content] =>
Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel együttműködve ismét megtartotta Irodalmi Kilátó című rendezvényét, ahol az Együtt irodalmi- művészeti- kulturális folyóirat elmúlt időszakban megjelent számait mutatták be. A rendezvény helyszíne ezúttal is a külképviselet Munkácsy terme volt, ahol előbb Shrek Tímea író, Marcsák Gergely költő megzenésített vers összeállítását hallgathatták meg az érdeklődők, majd a folyóirat szerkesztői mutatták be az elkészült munkákat. A folyóiratunk él és egyre többen olvassák, köszönhetően a digitális világnak és persze az Országos Széchényi Könyvtárnak, emelte ki Dupka György, aki köszöntő beszédében kitért az elmúlt 23 év kiadványira is.
[type] => post
[excerpt] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel együttműködve ismét megtartotta Irodalmi Kilátó című rendezvényét, ahol az Együtt irodalmi- művészeti- kulturális folyó...
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1758562800
[modified] => 1758561415
)
[title] => Aktuális(2025.09.22)-Az Irodalmi Kilátón mutatták be az Együtt kulturális folyóirat legújabb számait (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=255206&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 255206
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 255207
[image] => Array
(
[id] => 255207
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111.jpg
[original_lng] => 108944
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-22t161441111.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758550616:16
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1758550549
[_thumbnail_id] => 255207
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1232
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] =>
[_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1758552007
[_oembed_51607ccd51e5a6e81ffa2d7fbb90d75e] =>
[_oembed_time_51607ccd51e5a6e81ffa2d7fbb90d75e] => 1758552007
[_oembed_fa95303073b7d9c7ed595c19f21cc265] =>
[_oembed_time_fa95303073b7d9c7ed595c19f21cc265] => 1758552007
[_oembed_d191941ba14c77274a63c7142ded7503] =>
[_oembed_time_d191941ba14c77274a63c7142ded7503] => 1758552007
[_oembed_e566e23887d6ddf387a2f05f1c5a2bb1] =>
[_oembed_time_e566e23887d6ddf387a2f05f1c5a2bb1] => 1758552007
[_algolia_sync] => 401156051001
[_oembed_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] =>
[_oembed_time_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] => 1758552190
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758552190
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1761756270
[_oembed_b93cdc5fe70beff0f8cada24b6cfe71b] =>
[_oembed_time_b93cdc5fe70beff0f8cada24b6cfe71b] => 1764069486
[_oembed_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] =>
[_oembed_time_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] => 1764323559
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764777756
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764777756
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764919737
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 388628
[1] => 2538588
[2] => 1743
[3] => 691891
[4] => 741586
[5] => 1744
[6] => 64317
[7] => 36441
[8] => 1244951
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dupka György
[1] => Együtt kulturális folyóirat
[2] => Irodalmi Kilátó
[3] => Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet
[4] => Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége
[5] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa
[6] => Marcsák Gergely
[7] => Országos Széchényi Könyvtár
[8] => Shrek Tímea
)
)
[1] => Array
(
[id] => 254610
[content] =>
Az Együtt irodalmi, képzőművészeti és humán tudományi folyóirat legfrissebb számainak bemutatóját szeptember 16-án tartották meg Magyarország Beregszászi Konzulátusán. Az Irodalmi Kilátó néven ismert rendezvény immár hagyománnyá vált, ahol újra találkozhattak egymással az irodalom és a művészet képviselői, valamint az érdeklődő közönség. A huszonhárom éve folyamatosan megjelenő folyóirat szerzői ezekkel az alkalmakal régóta közvetlen kapcsolatot ápolnak olvasóikkal.
Az eseményt Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: különösen jelentőségteljes ez az alkalom, hiszen a magyar irodalom több kiemelkedő alkotójának kerek évfordulóját ünnepeljük. Idén Nagy László születésének századik, József Attila születésének százhuszadik, Szabó Lőrinc születésének százhuszonötödik, míg Kosztolányi Dezső születésének száznegyvenedik évfordulója ad alkalmat a tisztelgésre. A diplomata köszönetet mondott mindazoknak a kárpátaljai művészeknek és intézményeknek, akik következetesen ápolják és gazdagítják a helyi kulturális életet.

Dupka György író, történész, az Együtt felelős kiadója a folyóirat mindennapjairól beszélt. Mint elmondta, a háború okozta körülmények az irodalmi közösséget sem hagyták érintetlenül: több szerző kénytelen volt elhagyni szülőföldjét, ám írásaikból továbbra is átsüt a kötődés Kárpátaljához, a helyi közösségekhez és az emberekhez. A lap küldetése változatlan: lehetőséget biztosítani a fiatal tehetségek bemutatkozására, fórumot teremteni a gondolatoknak és értékeknek.
Nem elhanyagolható eredmény, hogy a publikációk ma már világszerte hozzáférhetők az Országos Széchényi Könyvtár EPA archívumán keresztül.

A 2024-ben megjelent Szégyenpiac antológia a háború kitörésével és annak megrázó tapasztalataival foglalkozó írásokat gyűjt össze. A válogatásból készült verses-zenés pódiumműsor részleteit Marcsák Gergely és Shrek Tímea mutatta be. A jubileumi évfordulók jegyében Molnár Valéria, a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány kurátora szólaltatta meg a négy ünnepelt költő – Nagy László, József Attila, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc – műveit.

Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, a folyóirat főszerkesztője az irodalmi élmény sajátosságairól beszélt. Hangsúlyozta: az olvasó és az alkotó lelki rezonanciája teszi igazán élővé a művet.
A találkozó későbbi részében a lap több jelen lévő szerzője és szerkesztője – köztük Shrek Tímea író, Marcsák Gergely költő, olvasószerkesztő és Zubánics László történész, a tanulmányrovat szerkesztője – ismertette munkásságát és jövőbeli terveit. Felszólalt továbbá Szemere Judit, aki nemcsak az Együtt szerkesztésében működik közre, hanem a Kárpátaljai Hírmondó főszerkesztőjeként is dolgozik. A budapesti Kárpátaljai Szövetség lapja húsz éve közvetít híreket és élményeket a Magyarországon élő kárpátaljaiak számára, valamint rendszeresen beszámol a szövetség balatonföldvári találkozóiról is.

Az est végén különleges irodalmi élményben részesülhettek a jelenlévők: Marcsák Gergely gitárkísérettel adta elő Nagy László örökérvényű versét, a Ki viszi át a szerelmet című művet. Az esemény nemcsak helyben, hanem a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet közösségi oldalán keresztül online is követhető volt, így a határokon túlra szakadt közösségek is részesei lehettek.
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Az Együtt irodalmi, képzőművészeti és humán tudományi folyóirat legfrissebb számainak bemutatóját szeptember 16-án tartották meg Magyarország Beregszászi Konzulátusán. Az Irodalmi Kilátó néven ismert rendezvény immár hagyománnyá vált, ahol újra ta...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1758215580
[modified] => 1758240989
)
[title] => Irodalmi kilátó a beregszászi konzulátuson
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=254610&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 254610
[uk] => 254887
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 254613
[image] => Array
(
[id] => 254613
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12.jpg
[original_lng] => 642471
[original_w] => 1600
[original_h] => 1067
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/a12.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758356184:8
[_thumbnail_id] => 254613
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1432
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] =>
[_oembed_time_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] => 1758187805
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1758187806
[_oembed_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] =>
[_oembed_time_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] => 1758187806
[_oembed_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] =>
[_oembed_time_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => 1758187806
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1758187806
[_oembed_bff48c5a46cdfb89560f6143cb663de1] =>
[_oembed_time_bff48c5a46cdfb89560f6143cb663de1] => 1758187806
[_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] =>
[_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1758187806
[_algolia_sync] => 392629702001
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758286783
[_oembed_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] =>
[_oembed_time_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] => 1758475832
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1758638415
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1761391010
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764934772
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764934772
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764934772
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 1743
[1] => 1744
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irodalmi Kilátó
[1] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa
)
)
[2] => Array
(
[id] => 254663
[content] =>
Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel együttműködve ismét megtartotta Irodalmi Kilátó című rendezvényét, ahol az Együtt irodalmi- művészeti- kulturális folyóirat elmúlt időszakban megjelent számait mutatták be.
[type] => post
[excerpt] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel együttműködve ismét megtartotta Irodalmi Kilátó című rendezvényét, ahol az Együtt irodalmi- művészeti- kulturális folyó...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1758207900
[modified] => 1758207727
)
[title] => Irodalmi kilátó Magyarország Beregszászi Konzulátusán (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=254663&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 254663
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 254664
[image] => Array
(
[id] => 254664
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34.jpg
[original_lng] => 123043
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-34.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758196931:14
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758196707
[_thumbnail_id] => 254664
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1118
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 441751466000
[_oembed_ee54b388b08051bed460a2a5ce1bebbd] =>
[_oembed_time_ee54b388b08051bed460a2a5ce1bebbd] => 1758197117
[_oembed_f4c87c4405a10db62eff2f6aaa2af992] =>
[_oembed_time_f4c87c4405a10db62eff2f6aaa2af992] => 1758197117
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758197117
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758197117
[_oembed_a26b62a352c464d328f7bc0ab0661f36] =>
[_oembed_time_a26b62a352c464d328f7bc0ab0661f36] => 1758197117
[_oembed_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] =>
[_oembed_time_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] => 1758466939
[_oembed_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] =>
[_oembed_time_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] => 1760286137
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760286137
[_oembed_1080c8203bd2228423cdb9a29eda1bbf] =>
[_oembed_time_1080c8203bd2228423cdb9a29eda1bbf] => 1760286137
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760286137
[_oembed_a2fa2c77a50c156f3c4b43a60a38be39] =>
[_oembed_time_a2fa2c77a50c156f3c4b43a60a38be39] => 1760286138
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760286138
[_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] =>
[_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760286138
[_oembed_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] =>
[_oembed_time_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] => 1760286138
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1743
[1] => 1030
[2] => 1657434
[3] => 17266
[4] => 1744
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irodalmi Kilátó
[1] => kárpátalja
[2] => Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI)
[3] => Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK)
[4] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa
)
)
[3] => Array
(
[id] => 179734
[content] =>
Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), valamint az Együtt szerkesztősége február 27-én szervezte Magyarország Beregszászi Konzulátusának Gulácsy termében, a külképviselet Irodalmi Kilátó című kulturális rendezvénysorozatát, melynek keretében mutatták be az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat új számát, a Szégyenpiac – Tollal a békéért az orosz–ukrán háború árnyékában, valamint Shrek Tímea Ördögszeg c. könyvét.
Az Együtt nem csupán Kárpátalja egyetlen magyar nyelven megjelenő irodalmi, kulturális folyóirata, hanem egyszersmind fontos alkotóműhely is, amely több mint két évtizedes fennállása óta folyamatosan segíti a szárnyukat bontogató tehetséges fiatalokat.

A rendezvény elején dr. Gyebnár István ideiglenes ügyvivő konzul köszöntötte a megjelenteket. Beszédében köszönetet mondott a kárpátaljai művészeknek és alkotóknak, hogy munkájukkal és kitartásukkal a háború ellenére is életben tartják az irodalmat és a művészetet Kárpátalján.
„Amikor a magyar nyelvet, a nemzeti jogokat csorbítják, akkor szükséges, hogy mindenki lássa, van értelme a magyar kultúra ápolásának, van értelme a nemzeti identitásunk őrzésének, van értelme az anyanyelvű oktatás megóvásának. Hiszen a kultúra nemcsak tudást és műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is” – emelte ki a konzul úr. „A mostani esemény méltó szimbóluma annak, hogy a kárpátaljai magyarság büszke a múltjára és a jövőnek építkezik, ezért is szeretnék köszönetet mondani azoknak az alkotóknak, akik mindezt lehetővé teszik” – tette hozzá Gyebnár István, valamint további sikereket és eredményes alkotómunkát kívánt a művészeknek.

Ezt követően Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, író, az Együtt vezető szerkesztője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében bemutatta a folyóirat újabb számait, valamint a Szégyenpiac és az Ördögszeg műveket.
A Szégyenpiac – Tollal a békéért az orosz–ukrán háború árnyékában című antológia egy olyan gyűjtemény, amely csokorba köti az Együtt folyóirat szerzői körének azon műveit, amelyek háborúellenes tematikákat dolgoznak fel 2014 és 2024 között.
„A művész, az alkotó ember, amikor azt tapasztalja, hogy vér folyik, amikor nem kellene, hogy hiábavalóan és ártatlanul ömlik ki rengeteg vér, akkor vagy arra gondol, hogy jó lenne elfelejteni, jó lenne elmenekülni, vagy pedig arra, hogy minderre valamiképpen művészi választ kell adni. A művészi válaszok pedig versek, kisprózai művek, interjúk formájában jönnek a világra” – osztotta meg gondolatait a Szégyenpiac kapcsán Vári Fábián László.
„Ha kézbe veszik a Szégyenpiac című könyvet, akkor úgy forgassák, olyan szeretettel, ahogyan a benne található szerzők a békéért áhítoznak, és az a béke, amely a szerzők szellemiségéből árad, költözzön át mindannyiunkba” – tette hozzá.

A Szégyenpiac szerkesztője, Szemere Judit a műről így vélekedett: „Elmondható, hogy ez a könyv 2014-től mostanáig felöleli azt a tíz évet, amely az ukrán polgárháború kitörése óta zajlott, hiszen ez idő alatt nagyon sok változás történt a kárpátaljai emberek életében, ezen belül a magyarságéban is, és ezek az írások, amelyeket beválogattak a kötetbe, ezeket a változásokat próbálják meg tükrözni, legyen az akár vers, akár szépirodalmi kispróza vagy szociográfiai írás.”
„Az Ördögszeg mesekönyvről elmondható, hogy nem teljes egészében az enyém, hanem a kárpátaljai embereké is, hiszen ez egyfajta gyűjtés, ahol megtalálhatók gyermekkorom meséi, történetei, de különböző interneten gyűjtött históriák is, mint például Dovbus történetei, amelyeket átformáltam a saját szemszögemből” – fogalmazott Shrek Tímea, a mű szerzője.
„Sokat próbált irodalmáraink a most eléjük állított nehézségek láttán sem teszik le a tollat, bíznak a pozitív változásokban” – fogalmazott dicsérően dr. Dupka György.

Mind a Szégyenpiac, mind az Ördögszeg című művet Homoki Gábor tiszapéterfalvai festőművész méltó tanítványa, Kutasi Csaba tiszapéterfalvai grafikus művei díszítik.




A program további szakaszában a megjelent szerzők – Shrek Tímea, Marcsák Gergely, Sz. Kárpáthy Kata, Vári Fábián László és Dupka György – felolvastak egy-egy részt írásaikból, és röviden reflektáltak a bemutatott művekre. A felolvasásokat Marcsák Gergely költő, zenész kezdte meg Füzesi Magda A kis sikátor balladája című versének megzenésített változatával.

A rendezvényt Volodimir Balackij (művésznevén Pitkin) zenei műsora zárta, amely során az Itt és most című saját szerzeményét adta elő.
A találkozó állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult.
A rendezvény visszanézhető a KMMI Facebook-oldalán.
(K. K./Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), valamint az Együtt szerkesztősége február 27-én szervezte Magyarország Beregszászi Konzulátusának Gulácsy termében,...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1709214600
[modified] => 1709204327
)
[title] => Bemutatták az Együtt legújabb számát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179734&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179734
[uk] => 179873
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 179736
[image] => Array
(
[id] => 179736
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-scaled.jpg
[original_lng] => 400718
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dsc-0602-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1709281728:3
[_thumbnail_id] => 179736
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3727
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1709197129
[_oembed_04e489d382ccf71d9903a224d8473ff6] =>
[_oembed_time_04e489d382ccf71d9903a224d8473ff6] => 1709197129
[_oembed_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] =>
[_oembed_time_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] => 1709197129
[_oembed_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] =>
[_oembed_time_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] => 1709197129
[_oembed_72e75671806518beec165f38d2147ec3] =>
[_oembed_time_72e75671806518beec165f38d2147ec3] => 1709197130
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1709222132
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_6ee4a973785a90043224f76b2f236751] => {{unknown}}
[_oembed_b3660ff1efa48ef6026014631283dded] => {{unknown}}
[_oembed_11773b4facbded8ca50f726625f3f42a] => {{unknown}}
[_oembed_6bb4486efd786754e0c35399ff5e1b25] => {{unknown}}
[_oembed_12358fe601c797e232eac7a763a7123a] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831849502002
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758695365
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1759510969
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 29896
[1] => 1743
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Együtt
[1] => Irodalmi Kilátó
)
)
[4] => Array
(
[id] => 179676
[content] =>
Irodalmi Kilátó címmel rendezték meg Magyarország Beregszászi Konzulátusa Gulácsy termében a könyvbemutatóval egybekötött zenés-irodalmi-művészeti alkalmat. A köszöntő beszédeket követően került sor Shrek Tímea Ördögszeg és a Szégyenpiac. Tollal a békéért az orosz-ukrán háború árnyékában című antológia bemutatására. Shrek Tímea, kispróza és novellaíró 19 mesét tartalmazó Ördögszeg című kötetének alapját a Szépasszony dombja, kárpátaljai legendákat és mondákat bemutató kötet képezi. Tímea elmondása szerint a gazdag történeti anyagot, a mesebeli Kárpátalját bemutató könyv fejezetei megérdemeltek egy hosszabb lélegzetvitelű, részletes leírást. A Szégyenpiac. Tollal a békéért az orosz-ukrán háború árnyékában című antológia az Együtt folyóirat szerzőinek a háború által inspirált verseit, kisprózai műveit tartalmazza. Dupka György író, a kötet felelős kiadója elmondta, a kötet megjelenésének ötletét a kárpátaljai festőművészek a békéért való összefogása adta. Sz. Kárpáthy Kata Együtt Nívódíjas újságíró, költő és prózaíró nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy alkotásai bekerültek a kötetbe. A két kötet borítógrafikáját és illusztrációit Kutasi Csaba tiszapéterfalvai pályakezdő képzőművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagja, a szervezet 2020-as Ösztöndíjasa készítette. A rendezvényen Marcsák Gergely költő, dalnok Füzesi Magda Kis sikátor balladája című megzenésített versét adta elő. Vlagyimir – Pitkin előadóművész az Itt és most szerzeményét mutatta be. Shrek Tímea Ördögszeg és a Szégyenpiac. Tollal a békéért az orosz-ukrán háború árnyékában című antológia megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
[type] => post
[excerpt] => Irodalmi Kilátó címmel rendezték meg Magyarország Beregszászi Konzulátusa Gulácsy termében a könyvbemutatóval egybekötött zenés-irodalmi-művészeti alkalmat.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1709139300
[modified] => 1709138787
)
[title] => Könyvbemutató a beregszászi konzulátuson (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179676&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179676
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 179683
[image] => Array
(
[id] => 179683
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46.jpg
[original_lng] => 160828
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/nevtelen-46.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1709131588:14
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1709131421
[_thumbnail_id] => 179683
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1954
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ccd24f0c5a1ec3ea0cf47105ce7660cc] =>
[_oembed_time_ccd24f0c5a1ec3ea0cf47105ce7660cc] => 1709132108
[_oembed_9326ff27e049413011dbd28677b8185b] =>
[_oembed_time_9326ff27e049413011dbd28677b8185b] => 1709132108
[_oembed_7193271aa53183df3382bcaeaff0de0e] =>
[_oembed_time_7193271aa53183df3382bcaeaff0de0e] => 1709132108
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1709132108
[_oembed_fd638c7fe9b22c5c1d81a5b978cf2079] =>
[_oembed_time_fd638c7fe9b22c5c1d81a5b978cf2079] => 1709132108
[_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] =>
[_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1710692423
[_oembed_1faf6ecc7011c103e95782e87f6ba036] =>
[_oembed_time_1faf6ecc7011c103e95782e87f6ba036] => 1712078579
[_oembed_eaf480f6b8655b381c3aab1911452746] => {{unknown}}
[_oembed_71e21a1685a515a3a6b785437df75e6d] =>
[_oembed_time_71e21a1685a515a3a6b785437df75e6d] => 1714749244
[_oembed_25400894ee7dd416a35f141fd24a4cef] =>
[_oembed_time_25400894ee7dd416a35f141fd24a4cef] => 1715416892
[_oembed_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] =>
[_oembed_time_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => 1716316849
[_oembed_1867b44f6b2e51ea62d532e2ea97c57a] =>
[_oembed_time_1867b44f6b2e51ea62d532e2ea97c57a] => 1718469436
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_2836aab295c9c27b618f518cc47ae221] =>
[_oembed_time_2836aab295c9c27b618f518cc47ae221] => 1719511947
[_oembed_f9dd79b805b92da653027d158e34250a] =>
[_oembed_time_f9dd79b805b92da653027d158e34250a] => 1719511948
[_oembed_ff9bbbbe813c4a5fe7d3aebf8f3f5560] =>
[_oembed_time_ff9bbbbe813c4a5fe7d3aebf8f3f5560] => 1719511948
[_oembed_bb718f67958b379f74d70ecc0378cc1a] =>
[_oembed_time_bb718f67958b379f74d70ecc0378cc1a] => 1719511948
[_oembed_be0800cf0221ef555c1e64262b4e35a0] => {{unknown}}
[_oembed_9359276ffe103534db5b72eb33706502] => {{unknown}}
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1722421312
[_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] =>
[_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1726497065
[_oembed_0dd127b2ab5ca577ae4c043019433b2c] =>
[_oembed_time_0dd127b2ab5ca577ae4c043019433b2c] => 1729231708
[_oembed_bff48c5a46cdfb89560f6143cb663de1] =>
[_oembed_time_bff48c5a46cdfb89560f6143cb663de1] => 1729231708
[_oembed_fe6ca28f95eda47508e00faa4fc4982a] =>
[_oembed_time_fe6ca28f95eda47508e00faa4fc4982a] => 1729794778
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1730977625
[_oembed_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] =>
[_oembed_time_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] => 1731941302
[_oembed_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] =>
[_oembed_time_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => 1731941303
[_oembed_b489cc00765bafe2cc1aeb024ba38013] =>
[_oembed_time_b489cc00765bafe2cc1aeb024ba38013] => 1732270099
[_oembed_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] =>
[_oembed_time_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] => 1733908257
[_oembed_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] =>
[_oembed_time_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] => 1733908257
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1737565383
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1739190764
[_oembed_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] =>
[_oembed_time_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] => 1740217721
[_oembed_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831849491002
[_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] =>
[_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1747508084
[_oembed_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] =>
[_oembed_time_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] => 1747508084
[_oembed_07637a0949a688ace02f8ef936d5117c] =>
[_oembed_time_07637a0949a688ace02f8ef936d5117c] => 1747930089
[_oembed_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] =>
[_oembed_time_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => 1747930089
[_oembed_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] =>
[_oembed_time_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] => 1748442149
[_oembed_651ba9b86911db5275910993988fe796] =>
[_oembed_time_651ba9b86911db5275910993988fe796] => 1750444147
[_oembed_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] =>
[_oembed_time_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => 1750444147
[_oembed_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] =>
[_oembed_time_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] => 1758651918
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758651918
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1759601553
[_oembed_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] =>
[_oembed_time_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => 1760349415
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760974872
[_oembed_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] =>
[_oembed_time_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] => 1762774037
[_oembed_2e8c6a6e46adb2c5986caea55247aa29] =>
[_oembed_time_2e8c6a6e46adb2c5986caea55247aa29] => 1763049956
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763794396
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1763794396
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1743
[1] => 3460
[2] => 1744
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irodalmi Kilátó
[1] => könyvbemutató
[2] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa
)
)
[5] => Array
(
[id] => 173280
[content] =>
Tollal a békéért címmel került sor az Irodalmi Kilátó idei évzáró rendezvényére Magyarország beregszászi konzulátusának Gulácsy termében. A 2018-ban indított kulturális rendezvényt egy hosszabb kihagyás után szervezték meg, amelyen könyvbemutató, valamint felolvasás keretein belül számoltak be a kárpátaljai írók és költők munkásságukról. Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, a MMA irodalmi tagozatának vezetője, az „Együtt” folyóirat főszerkesztője a Közelít valaki című, idén megjelent kötetét mutatta be. A kiadványba a 2015 és 2023 között írt, főleg a háború ihlette versei kerültek be. Jövőbeli tervei kapcsán Vári Fábián László elmondta, prózai írásait, folyóiratokban megjelent, közérdekű témákban írt esszéit szeretné egybegyűjteni és megjelentetni. Marcsák Gergely költő, verséneklő, irodalmár a MMA ösztöndíjasa kiemelte, ebben a nehéz időszakban nagyon fontosak az ilyen írói találkozók. A továbbiakban Shrek Tímea Áramszünet című naplórészletét, Sz. Kárpáthy Kata író Az új templom című kisprózáját olvasta fel. A találkozót Marcsák Gergely zárta, aki József Attila egyik versének, a Betlehemi királyoknak a Kaláka együttes által megzenésített változatát adta elő.
[type] => post
[excerpt] => Tollal a békéért címmel került sor az Irodalmi Kilátó idei évzáró rendezvényére Magyarország beregszászi konzulátusának Gulácsy termében.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1703179500
[modified] => 1703178164
)
[title] => Tollal a békéért címmel került sor az Irodalmi Kilátó évzáró rendezvényére (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=173280&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 173280
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 173283
[image] => Array
(
[id] => 173283
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50.jpg
[original_lng] => 142971
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-50.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1703170965:14
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1703170739
[_thumbnail_id] => 173283
[_edit_last] => 14
[views_count] => 3363
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] =>
[_oembed_time_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => 1703172309
[_oembed_b4b608edf0ae083f8156f9eaf22fa353] =>
[_oembed_time_b4b608edf0ae083f8156f9eaf22fa353] => 1703172309
[_oembed_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] =>
[_oembed_time_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => 1703172309
[_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] =>
[_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1703172309
[_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] =>
[_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1703173381
[_oembed_400ecd3797ae31b2c26d15b61724c59e] =>
[_oembed_time_400ecd3797ae31b2c26d15b61724c59e] => 1703173382
[_oembed_e329906708cfc6743b8f814d37d50666] =>
[_oembed_time_e329906708cfc6743b8f814d37d50666] => 1704907866
[_oembed_ccd24f0c5a1ec3ea0cf47105ce7660cc] =>
[_oembed_time_ccd24f0c5a1ec3ea0cf47105ce7660cc] => 1707468347
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1709741433
[_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] =>
[_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1710697151
[_oembed_1faf6ecc7011c103e95782e87f6ba036] =>
[_oembed_time_1faf6ecc7011c103e95782e87f6ba036] => 1711968584
[_oembed_858cd8bd11d81198f6aeea250c95d238] =>
[_oembed_time_858cd8bd11d81198f6aeea250c95d238] => 1714573810
[_oembed_1867b44f6b2e51ea62d532e2ea97c57a] =>
[_oembed_time_1867b44f6b2e51ea62d532e2ea97c57a] => 1718801567
[_oembed_6ee4a973785a90043224f76b2f236751] => {{unknown}}
[_oembed_2836aab295c9c27b618f518cc47ae221] =>
[_oembed_time_2836aab295c9c27b618f518cc47ae221] => 1719727042
[_oembed_ff40b869398af7f3ac6f360da2e33f33] =>
[_oembed_time_ff40b869398af7f3ac6f360da2e33f33] => 1719727043
[_oembed_9359276ffe103534db5b72eb33706502] => {{unknown}}
[_oembed_97b2da25c6956f3782912c76c9854c44] => {{unknown}}
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_7c0b3ed6406b313fab5c8ac829873ef2] => {{unknown}}
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721296387
[_oembed_48ac3cd733d1404cbd5ad8b3dd2e63c1] =>
[_oembed_time_48ac3cd733d1404cbd5ad8b3dd2e63c1] => 1726497897
[_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] =>
[_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1726912418
[_oembed_bff48c5a46cdfb89560f6143cb663de1] =>
[_oembed_time_bff48c5a46cdfb89560f6143cb663de1] => 1729675048
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1729863544
[_oembed_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] =>
[_oembed_time_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] => 1731665620
[_oembed_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] =>
[_oembed_time_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => 1731665620
[_oembed_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] =>
[_oembed_time_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] => 1737049851
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1737751836
[_oembed_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] =>
[_oembed_time_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] => 1738172176
[_algolia_sync] => 1202975323001
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1758632123
[_oembed_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] =>
[_oembed_time_aa537df62f8e57224eb360f752ca920a] => 1758632123
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758632123
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1761127099
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764084703
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764778708
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764778708
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 711345
[1] => 1743
[2] => 711347
[3] => 1744
[4] => 711344
[5] => 41745
)
[tags_name] => Array
(
[0] => évzáró rendezvény
[1] => Irodalmi Kilátó
[2] => kárpátaljai írók
[3] => Magyarország Beregszászi Konzulátusa
[4] => Tollal a békéért
[5] => Vári Fábián László
)
)
[6] => Array
(
[id] => 82776
[content] =>
Az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat és az Intermix könyvkiadó elmúlt évének eredményeit Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy termében, a külképviselet Irodalmi Kilátó című kulturális rendezvénysorozatának keretében mutatták be.

Az online is közvetített eseményen megjelenteket Beke Mihály András, a magyar külképviselet vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy jövőre, ha nem romlik a járványhelyzet, sok kulturális programot szerveznek az érdeklődők számára, ezek keretében Erdélyből, Felvidékről és az anyaországból is hívnak majd vendégeket. Szeretnék a beregszászi konzulátust a Vérke-parti város egyik kulturális központjává tenni, amennyiben a Covid ezt megengedi.


Dupka György, a jövőre már húszéves Együtt folyóirat lapigazgatója a már hagyományosnak számító decemberi esemény meghívott vendégeit köszöntötte, majd Marcsák Gergely Bakos Kiss Károly két megzenésített versét énekelte el. A lapigazgató elmondta, hogy az Együtt folyóirat kitört a kárpátaljai periferikus környezetből, és ma már ott van az egyetemes magyar irodalmi életben, a többi kortárs folyóirat mellett, köszönhetően az online tér adta lehetőségeknek.

Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, író, az Együtt vezetőszerkesztője a folyóirat növekvő népszerűségét irodalompolitikájuk sikerével magyarázta. Elmondta: „A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet évről évre tehetségkutató versenyeket hirdet meg, ahol fiatal írókat, művészeket, tehetségeket keresünk. Ha tíz jelentkező fiatalból kettő-három valóban tehetséges, és tud szólni méltóképpen az anyanyelvi közösséghez, akkor azt hiszem, már nagyon szép sikereket értünk el.” Vári Fábián László bemutatta az Együtt idei ötödik számának tartalmát, kiemelve Fábián Miklós fiatal kutató egyháztörténeti tanulmányát, Kovács Sándornak a Vereckei-szorosban található magyar emlékeket bemutató írását, illetve részletesen beszélt a 2009-ben, 63 éves korában elhunyt S. Benedek András író, költő barátjáról, akinek a Kit elűztek Ninivéből című tanulmányban állít emléket, vázolva pályaképét.
Az Intermix Kiadónál megjelent könyvek közül is bemutattak néhány nagy érdeklődésre számot tartó kiadványt. Dupka György és Shrek Tímea, a kötet szerkesztője mutatta be azt a 2021-ben megjelent, kárpátaljai költői antológiát, melynek címe „A felnégyelt haza…” Száz év versei Trianontól napjainkig 1920–2020. A Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban megjelent kötet hiánypótló, 79 kárpátaljai költő tollából 313 verset tartalmaz. A verseket Dupka György történelmi korszakonként gyűjtötte össze, közülük Füzesi Magda költőnő válogatta ki a kötetben olvashatókat. Ferenci Attila színművész minden korszakból felolvasott egy-egy verset: Demjén Ferenc, Sáfáry László, Zimányi József, Finta Éva, Vári Fábián László és Czébely Lajos egy-egy művét választotta ki.


Zubánics László Múlt tükrében elmerengve… Északkelet-Magyarország mindennapjai a XVI–XVIII. század fordulóján című könyvét a szerző és Szemere Judit szerkesztő mutatta be. A kötet a mai Kárpátalja területéhez köthető nemesi családok életét próbálja rengeteg dokumentumon keresztül elénk tárni.
A fórum végén az ukrajnai magyar könyvkiadás jövőjét vitatták meg a jelenlévők, a nemzeti kisebbségek életét ellehetetleníteni igyekvő ukrán törvények fényében. Összegezve: sokat próbált irodalmáraink a most eléjük állított nehézségek láttán sem teszik le a tollat, bíznak a pozitív változásokban.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat és az Intermix könyvkiadó elmúlt évének eredményeit Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy termében, a külképviselet Irodalmi Kilátó című kulturális rendezvénysorozatának keretében muta...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1639404840
[modified] => 1639395561
)
[title] => Számvetést tartott az Együtt a beregszászi konzulátuson
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=82776&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 82776
[uk] => 82870
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 82787
[image] => Array
(
[id] => 82787
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-scaled.jpg
[original_lng] => 576065
[original_w] => 2560
[original_h] => 1710
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-1536x1026.jpg
[width] => 1536
[height] => 1026
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-2048x1368.jpg
[width] => 2048
[height] => 1368
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/dsc00739-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1710
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1639410263:8
[_thumbnail_id] => 82787
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3469
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] =>
[_oembed_time_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] => 1639388370
[_oembed_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] =>
[_oembed_time_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] => 1639388370
[translation_required_done] => 1
[_oembed_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] =>
[_oembed_time_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] => 1639397652
[_oembed_72e75671806518beec165f38d2147ec3] =>
[_oembed_time_72e75671806518beec165f38d2147ec3] => 1639397652
[_oembed_04e489d382ccf71d9903a224d8473ff6] =>
[_oembed_time_04e489d382ccf71d9903a224d8473ff6] => 1683869733
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1704008591
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1710612156
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_6ee4a973785a90043224f76b2f236751] => {{unknown}}
[_oembed_b3660ff1efa48ef6026014631283dded] => {{unknown}}
[_oembed_11773b4facbded8ca50f726625f3f42a] => {{unknown}}
[_oembed_6bb4486efd786754e0c35399ff5e1b25] => {{unknown}}
[_oembed_12358fe601c797e232eac7a763a7123a] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508149289000
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758973905
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1759575012
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 29896
[1] => 1743
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Együtt
[1] => Irodalmi Kilátó
)
)
[7] => Array
(
[id] => 82596
[content] =>
Folytatódott az Irodalmi Kilátó programsorozat Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében. Ezúttal az Együtt című folyóirat idei ötödik számát mutatta be a lap szerkesztőgárdája, valamint az Intermix Kiadó gondozásában 2021-ben megjelent kárpátaljai magyar könyveket.
[type] => post
[excerpt] => Folytatódott az Irodalmi Kilátó programsorozat Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében. Ezúttal az Együtt című folyóirat idei ötödik számát mutatta be a lap szerkesztőgárdája, valamint az Intermix Kiadó gondozásában 2021-ben megjelen...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1639225080
[modified] => 1639212460
)
[title] => Irodalmi Kilátó Beregszászon (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=82596&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 82596
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 82597
[image] => Array
(
[id] => 82597
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato.jpg
[original_lng] => 135158
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kilato.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1639205264:10
[_thumbnail_id] => 82597
[_oembed_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] =>
[_oembed_time_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] => 1639205260
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2214
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_06062d917bceb80841e93f2c7d365030] =>
[_oembed_time_06062d917bceb80841e93f2c7d365030] => 1639205263
[_oembed_365557bcbdce717e62ec80cc635bc5b5] =>
[_oembed_time_365557bcbdce717e62ec80cc635bc5b5] => 1639205263
[_oembed_6a6c5956ebf4556919b1997ead6f26df] =>
[_oembed_time_6a6c5956ebf4556919b1997ead6f26df] => 1639205263
[_oembed_8f967a8d15ca77b22c60ffe93e3112c5] =>
[_oembed_time_8f967a8d15ca77b22c60ffe93e3112c5] => 1639205263
[_oembed_1318e1522a243c879c6c33dd2e85a7fa] =>
[_oembed_time_1318e1522a243c879c6c33dd2e85a7fa] => 1639205263
[_oembed_5269656390649d8c18741cb86bd18c9d] =>
[_oembed_time_5269656390649d8c18741cb86bd18c9d] => 1639205264
[_oembed_1ee4764c3ddeac056ead2e0140b9ce8f] =>
[_oembed_time_1ee4764c3ddeac056ead2e0140b9ce8f] => 1639934974
[_oembed_9bfdc57d9ddcd48be049bc860eb67e9d] =>
[_oembed_time_9bfdc57d9ddcd48be049bc860eb67e9d] => 1640156501
[_oembed_e9a3aa58668a8f226044cfc99833780c] =>
[_oembed_time_e9a3aa58668a8f226044cfc99833780c] => 1640327532
[_oembed_36aac749fea0d3ef40cfcb7571cd8f93] =>
[_oembed_time_36aac749fea0d3ef40cfcb7571cd8f93] => 1643131731
[_oembed_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] =>
[_oembed_time_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] => 1643778628
[_oembed_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] =>
[_oembed_time_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] => 1643778629
[_oembed_72e75671806518beec165f38d2147ec3] =>
[_oembed_time_72e75671806518beec165f38d2147ec3] => 1644417478
[_oembed_a8a5f4f7ad1da137da756b394fe6d6c6] =>
[_oembed_time_a8a5f4f7ad1da137da756b394fe6d6c6] => 1644779755
[_oembed_9a51c7abe3b3fe714d291e0faa8de002] =>
[_oembed_time_9a51c7abe3b3fe714d291e0faa8de002] => 1644779756
[_oembed_d846a99e02974362ec84b64a1a39be04] =>
[_oembed_time_d846a99e02974362ec84b64a1a39be04] => 1645287824
[_oembed_52a3f349d013125096c35a9afbdd7b43] =>
[_oembed_time_52a3f349d013125096c35a9afbdd7b43] => 1647025766
[_oembed_8837f71a94bc13383dc97486cb358387] =>
[_oembed_time_8837f71a94bc13383dc97486cb358387] => 1657293434
[_oembed_492d5e68f4ac4deb02f5015f589303ce] =>
[_oembed_time_492d5e68f4ac4deb02f5015f589303ce] => 1657293434
[_oembed_9e89f476a91446f91c8b93c5dc251a68] =>
[_oembed_time_9e89f476a91446f91c8b93c5dc251a68] => 1657992980
[_oembed_a7610b0183d5f84edcadd03025debf3d] =>
[_oembed_time_a7610b0183d5f84edcadd03025debf3d] => 1657992980
[_oembed_face3931ca702986b5aea7130d627ee2] =>
[_oembed_time_face3931ca702986b5aea7130d627ee2] => 1666683778
[_oembed_6a75c6e0b9efa47aa8e7240ae1041dd1] =>
[_oembed_time_6a75c6e0b9efa47aa8e7240ae1041dd1] => 1666683778
[_oembed_8e6c906b976837ea4b2e516062805ede] =>
[_oembed_time_8e6c906b976837ea4b2e516062805ede] => 1666683779
[_oembed_b14aa48f08b00899df091c379ba87211] =>
[_oembed_time_b14aa48f08b00899df091c379ba87211] => 1666885234
[_oembed_b054dc711dc978b1b5111aa77c03f72b] =>
[_oembed_time_b054dc711dc978b1b5111aa77c03f72b] => 1667996759
[_oembed_7cab16de26ad1098668368bae5fd9de6] =>
[_oembed_time_7cab16de26ad1098668368bae5fd9de6] => 1667996759
[_oembed_b4fb90d8e3b69178cd55519f1b84f189] =>
[_oembed_time_b4fb90d8e3b69178cd55519f1b84f189] => 1667996759
[_oembed_e13fa4cb36ecdef00e2b056d415a2ca8] =>
[_oembed_time_e13fa4cb36ecdef00e2b056d415a2ca8] => 1668765950
[_oembed_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] =>
[_oembed_time_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => 1668765950
[_oembed_112289522e41979eb5d021c3cfa947b4] =>
[_oembed_time_112289522e41979eb5d021c3cfa947b4] => 1670844571
[_oembed_3c463c6facff2652f66e1ae8398bf22f] =>
[_oembed_time_3c463c6facff2652f66e1ae8398bf22f] => 1672151174
[_oembed_481cb4155ac1ca03983111f2acbaaeb0] =>
[_oembed_time_481cb4155ac1ca03983111f2acbaaeb0] => 1675858091
[_oembed_98dc270582102a4119d3aaa6c5513e33] =>
[_oembed_time_98dc270582102a4119d3aaa6c5513e33] => 1677740635
[_oembed_caea1943225dbc5c536cd4716998c0bd] =>
[_oembed_time_caea1943225dbc5c536cd4716998c0bd] => 1679082746
[_oembed_a3159bfae96ab8976bdce00ab2da9ef5] =>
[_oembed_time_a3159bfae96ab8976bdce00ab2da9ef5] => 1679082747
[_oembed_baa1777b4d8668332316a795cbacbfac] =>
[_oembed_time_baa1777b4d8668332316a795cbacbfac] => 1682964525
[_oembed_cce1cf907bb365ae3bfc0ea4b9a86379] =>
[_oembed_time_cce1cf907bb365ae3bfc0ea4b9a86379] => 1684930593
[_oembed_1e82b4d2f209a670deb371947df4d6bf] =>
[_oembed_time_1e82b4d2f209a670deb371947df4d6bf] => 1692941638
[_oembed_176508880ac392df76208d6e4967e4a3] =>
[_oembed_time_176508880ac392df76208d6e4967e4a3] => 1693840148
[_oembed_ff3b4ec97dbe65794930a5f8f5cc17f3] =>
[_oembed_time_ff3b4ec97dbe65794930a5f8f5cc17f3] => 1698135219
[_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] =>
[_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1700580517
[_oembed_485fab642acee43d501929be60b9a2bf] =>
[_oembed_time_485fab642acee43d501929be60b9a2bf] => 1700580517
[_oembed_276fc2d954eeedf8aed5285e1a03b265] =>
[_oembed_time_276fc2d954eeedf8aed5285e1a03b265] => 1700580517
[_oembed_fd638c7fe9b22c5c1d81a5b978cf2079] =>
[_oembed_time_fd638c7fe9b22c5c1d81a5b978cf2079] => 1703592721
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1704030876
[_oembed_9326ff27e049413011dbd28677b8185b] =>
[_oembed_time_9326ff27e049413011dbd28677b8185b] => 1706374916
[_oembed_7193271aa53183df3382bcaeaff0de0e] =>
[_oembed_time_7193271aa53183df3382bcaeaff0de0e] => 1706374916
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1713452148
[_oembed_eaf480f6b8655b381c3aab1911452746] => {{unknown}}
[_oembed_71e21a1685a515a3a6b785437df75e6d] =>
[_oembed_time_71e21a1685a515a3a6b785437df75e6d] => 1714578993
[_oembed_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] =>
[_oembed_time_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => 1715148262
[_oembed_25400894ee7dd416a35f141fd24a4cef] =>
[_oembed_time_25400894ee7dd416a35f141fd24a4cef] => 1715148262
[_oembed_11773b4facbded8ca50f726625f3f42a] => {{unknown}}
[_oembed_ff9bbbbe813c4a5fe7d3aebf8f3f5560] =>
[_oembed_time_ff9bbbbe813c4a5fe7d3aebf8f3f5560] => 1721688169
[_oembed_cb994eec72508395dde857ca55b28bd0] => {{unknown}}
[_oembed_f9dd79b805b92da653027d158e34250a] =>
[_oembed_time_f9dd79b805b92da653027d158e34250a] => 1722267574
[_oembed_bb718f67958b379f74d70ecc0378cc1a] =>
[_oembed_time_bb718f67958b379f74d70ecc0378cc1a] => 1722267574
[_oembed_be0800cf0221ef555c1e64262b4e35a0] => {{unknown}}
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_fe6ca28f95eda47508e00faa4fc4982a] =>
[_oembed_time_fe6ca28f95eda47508e00faa4fc4982a] => 1731723600
[_oembed_b489cc00765bafe2cc1aeb024ba38013] =>
[_oembed_time_b489cc00765bafe2cc1aeb024ba38013] => 1733363419
[_oembed_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] =>
[_oembed_time_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] => 1734443571
[_oembed_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] =>
[_oembed_time_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] => 1734443571
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1736415811
[_oembed_07637a0949a688ace02f8ef936d5117c] =>
[_oembed_time_07637a0949a688ace02f8ef936d5117c] => 1742415646
[_oembed_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] =>
[_oembed_time_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] => 1742415646
[_oembed_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] =>
[_oembed_time_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => 1743240587
[_algolia_sync] => 508149237000
[_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] =>
[_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1748091883
[_oembed_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] =>
[_oembed_time_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] => 1748091883
[_oembed_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] =>
[_oembed_time_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => 1748446565
[_oembed_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] =>
[_oembed_time_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] => 1748446565
[_oembed_651ba9b86911db5275910993988fe796] =>
[_oembed_time_651ba9b86911db5275910993988fe796] => 1748958634
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758385974
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1759904521
[_oembed_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] =>
[_oembed_time_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => 1760282633
[_oembed_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] =>
[_oembed_time_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] => 1761729307
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1764941849
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1743
[1] => 3460
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irodalmi Kilátó
[1] => könyvbemutató
)
)
[8] => Array
(
[id] => 60148
[content] =>
Mint arról már korábban beszámoltunk, Magyarország Beregszászi Konzulátusa volt az egyik helyszíne a Rimay János Alapítvány által szervezett Nemzetközi Költészeti Fesztiválnak. A beregszászi külképviselet Munkácsy kiállítótermében az Irodalmi Kilátó programsorozat keretében szervezték meg az eseményt.
A lírai művek felolvasását követően többek között az alkotások más nyelvekre való átültetésének problematikájáról, valamint a költészet mai létjogosultságáról beszélgettek a jelenlévők.
[type] => post
[excerpt] => Mint arról már korábban beszámoltunk, Magyarország Beregszászi Konzulátusa volt az egyik helyszíne a Rimay János Alapítvány által szervezett Nemzetközi Költészeti Fesztiválnak. A beregszászi külképviselet Munkácsy kiállítótermében az Irodalmi Kilá...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1623667200
[modified] => 1623615498
)
[title] => Irodalmi Kilátó – folytatódott a kulturális programsorozat Beregszászon (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=60148&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60148
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 60150
[image] => Array
(
[id] => 60150
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo.jpg
[original_lng] => 512220
[original_w] => 1517
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo.jpg
[width] => 1517
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo.jpg
[width] => 1517
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/laszlo.jpg
[width] => 1517
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1623604700:10
[_oembed_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] =>
[_oembed_time_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] => 1623603775
[_thumbnail_id] => 60150
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3437
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_98ad78c95aa073881c6108dd14abf936] =>
[_oembed_time_98ad78c95aa073881c6108dd14abf936] => 1623603823
[_oembed_72e75671806518beec165f38d2147ec3] =>
[_oembed_time_72e75671806518beec165f38d2147ec3] => 1623656409
[_oembed_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] =>
[_oembed_time_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] => 1624756174
[_oembed_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] =>
[_oembed_time_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] => 1639883681
[_oembed_d846a99e02974362ec84b64a1a39be04] =>
[_oembed_time_d846a99e02974362ec84b64a1a39be04] => 1645444405
[_oembed_3dfce45f8bb3f686efb21611ff766e9b] =>
[_oembed_time_3dfce45f8bb3f686efb21611ff766e9b] => 1649101310
[_oembed_df5d468884f693e615224c947aa09e84] =>
[_oembed_time_df5d468884f693e615224c947aa09e84] => 1666827642
[_oembed_f5dff2d1934f3fa0a59c9c057dda5c5c] =>
[_oembed_time_f5dff2d1934f3fa0a59c9c057dda5c5c] => 1674572734
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1705089437
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1710701877
[_oembed_6bb4486efd786754e0c35399ff5e1b25] => {{unknown}}
[_oembed_6ee4a973785a90043224f76b2f236751] => {{unknown}}
[_oembed_9219d1c0d156371bd28d9168549f7d08] => {{unknown}}
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_e99d7506f1b10c9c51165c432ab1d9f4] =>
[_oembed_time_e99d7506f1b10c9c51165c432ab1d9f4] => 1721246734
[_oembed_255654ab6655ad055496617398e939ee] => {{unknown}}
[_oembed_1c49a6f57f8f199dca82698c36a16b97] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831555689002
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758390446
[_oembed_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] =>
[_oembed_time_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] => 1758390446
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1759594955
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1762261251
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1743
[1] => 2744
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irodalmi Kilátó
[1] => irodalom
)
)
[9] => Array
(
[id] => 60104
[content] =>
Folytatódott az Irodalmi kilátó programsorozat Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében. Ezúttal a külképviselet Munkácsy kiállítóterme a Rimay János Alapítvány által első ízben szervezett Nemzetközi Költészeti Fesztiválnak adott otthont. A találkozón Vári Fábián László és Marcsák Gergely kárpátaljai, valamint Mihályi Molnár László, felvidéki magyar költő beszélgetett az irodalmi élet kérdéseiről.
[type] => post
[excerpt] => Folytatódott az Irodalmi kilátó programsorozat Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében. Ezúttal a külképviselet Munkácsy kiállítóterme a Rimay János Alapítvány által első ízben szervezett Nemzetközi Költészeti Fesztiválnak adott otth...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1623582000
[modified] => 1623614397
)
[title] => I. Rimay János nemzetközi költészeti fesztivál az Irodalmi Kilátó programsorozat keretében (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=60104&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60104
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 60105
[image] => Array
(
[id] => 60105
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia.jpg
[original_lng] => 529276
[original_w] => 1512
[original_h] => 851
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia.jpg
[width] => 1512
[height] => 851
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia.jpg
[width] => 1512
[height] => 851
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/konferencia.jpg
[width] => 1512
[height] => 851
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1623603598:10
[_oembed_72e75671806518beec165f38d2147ec3] =>
[_oembed_time_72e75671806518beec165f38d2147ec3] => 1623569775
[_thumbnail_id] => 60105
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3324
[_ukrnet_feed_include] => 1
[_oembed_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] =>
[_oembed_time_56b49f97776220519c4f0ac6fe74a6b4] => 1623569858
[_oembed_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] =>
[_oembed_time_f37e34751ae6702b46a3a934ca188ecc] => 1623910991
[_oembed_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] =>
[_oembed_time_207d8069ad412fd4aadf33b5b0a507e1] => 1639778220
[_oembed_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] =>
[_oembed_time_eb5efe3d1ec6ad9db134ba01da298b0c] => 1703587985
[_oembed_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] =>
[_oembed_time_c5e11f0594dfd13a5c2cc8c59f12452e] => 1711138238
[_oembed_12358fe601c797e232eac7a763a7123a] => {{unknown}}
[_oembed_11773b4facbded8ca50f726625f3f42a] => {{unknown}}
[_oembed_6bb4486efd786754e0c35399ff5e1b25] => {{unknown}}
[_oembed_6efd7a8738fc6e01f97dfb0106c0d087] => {{unknown}}
[_oembed_97ff22fc066ba07faf962592d6d0f005] => {{unknown}}
[_oembed_6ee4a973785a90043224f76b2f236751] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831555675002
[_oembed_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] =>
[_oembed_time_3c8f96dfdd6dedfab91ec5de5d33e88b] => 1758482971
[_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] =>
[_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1759372807
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1743
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irodalmi Kilátó
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1743
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1743
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Irodalmi Kilátó (1 Oldal)