Uri Geller állítása szerint a mesterséges intelligenciát is bevetve segítette elő látnokcsapatával az Irán elleni izraeli precíziós légicsapásokat – írja a The Jerusalem Post.
A portál szerint a magyar származású látnok – akire a korai kétezres évekből a kereskedelmi tévék világából emlékezhet a hazai nyilvánosság – egy telefonos interjúban beszélt arról, hogy szerinte van alapja azoknak az állításoknak, amelyeket az iráni Forradalmi Gárda egyik propagandalapjában fogalmaztak meg, miszerint az izraeli hadsereg „okkult és természetfeletti erők” segítségét is igénybe vehette az iráni nukleáris létesítmények elleni támadások során.
„A gázai háború első évében olyan értesülések szivárogtak ki [Benjámin Netanjahu miniszterelnökről], hogy az okkultizmus specialistáival vannak rendszeresen találkozói” – erről beszélt annak az iráni hírlap egykori szerkesztője az X-en, amelyre Uri Geller is utalt. „Néhány évvel ezelőtt a Legfelsőbb Vezető kijelentette, hogy az ellenséges országok, valamint a nyugati és a héber titkosszolgálatok okkult tudományokat és dzsinnek segítségét is bevetik a kémkedésben” – tette hozzá. A Moszad tagadta a meglehetősen érdekes vádakat, Geller azonban erre rákontrázott, aki szerint a szerkesztőnek alapvetően igaza van.
Arra a felvetésre, hogy beszervezett-e emberi teleportálókat az amerikai kormányzat Uri Geller arról beszélt, hogy az 1970-es években brit tudósok egy csoportja „kísérletezett” tárgyak dematerializálásával, majd újramaterialásával egy másik helyen, szóval szerinte ez megfelel a teleportálás általános felfogásával. Szerinte a „kutatási eredményeket” az amerikai nemzetbiztonsági ügynökséggel (NSA) is megosztották, amikor pszichikus erők lehetséges katonai alkalmazásait vizsgálták.
Uri Geller szerint a nyilvánosság a „kísérleteket” Csillagkapu-projekt néven ismerte meg.
Geller szerint bár a Csillagkapu-projektet 1995-ben leállították, de sohasem hagyták abba igazán. Szerinte szavait a CIA is igazolta, ráadásul a kísérletek az NSA 2011-ben a titkosítás alól feloldott dokumentumaiban is szerepel. „Az Uri Gellert tesztelő brit tudósok kopogószellem-jelenségekre panaszkodtak” – írják a dokumentumokban. Szerinte a mai napig létezik egy ilyen titkos médiumokból álló csoport, amely a mesterséges intelligencia segítségével az izraeli hadseregnek is segítséget nyújtott. „A mesterséges intelligencia sokat segített nekünk” – mondta Geller aki úgy folytatta:
„Azt hiszem, Izrael már évtizedekkel ezelőtt annyira fejlett volt a mesterséges intelligencia terén, hogy ezért nyerünk minden háborút.”
Nem ez az első alkalom, hogy Uri Geller arról beszélt, pszichikai képességeivel védte meg Izraelt. 2024-ben például azt állította, hogy részt vett az iráni rakéták és drónok Izrael elleni támadásainak megállításában. „A világ legjobb katonáinkkal, pilótáinkkal és haditengerészetünkkel, a világ legjobb kommandósaival rendelkezünk. Ott van a Sayeret Matkal, ott van a Moszad” – mondta.
„Mindezeket együttvéve senki sem győzheti le Izraelt. Isten velünk van” – tette hozzá.
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap elismerte, hogy egy egységének katonái szakmai hibákat követtek el, amikor márciusban lelőttek tizenöt palesztin mentőápolót, illetve tűzoltót a Gázai övezetben – noha az IDF szerint Hamász-tagok is voltak közöttük –, de az eset semmilyen részletét soha nem akarták eltitkolni vagy megmásítani.
Az incidens március 23-án este történt a Gázai övezet déli sarkában fekvő Rafah város közelében, és számos elítélést váltott ki a nemzetközi közösségben is. A katonák a megölt palesztinok holttestét egy közös sírba temették másnap hajnalban, indoklásuk szerint azért, hogy ne váljanak állatok martalékává. Később értesítették az ENSZ és a Palesztin Vörös Félhold segélyszervezet tisztségviselőit, hogy hol található ez a nyughely.
Az IDF közleménye szerint a belső vizsgálat során súlyos szakmai vétségeket, parancsok végre nem hajtását tárták fel, valamint az incidensről írt jelentés is hiányosnak bizonyult.
A Palesztin Vörös Félhold, a Palesztin Polgári Védelem és az ENSZ illetékesei szerint saját mentőápolóik és tűzoltóik – összesen 17-en – vonultak ki egy olyan helyre, ahol izraeli légicsapásban sokan megsebesültek. Később az egyik halott palesztin férfi mobiltelefonján találtak egy videófelvételt – ezt be is mutatták –, amelyen ezek a mentőápolók egyenruhában, valamint egyértelmű jelzéssel, villogó fénnyel ellátott mentő- és tűzoltóautók voltak láthatók.
Az izraeli hadsereg szerint a palesztinokra tüzet nyitó katonák helyettes parancsnoka először a „rossz éjszakai látási viszonyok miatt” nem ismerte fel, hogy ezek mentő-, illetve tűzoltóautók – azt állította, hogy nem használták jelzéseiket –, és utasítást adott, hogy lőjenek a kocsikból kiszálló emberekre.
A parancsnokhelyettes azzal is magyarázta tévedését, hogy egy órával korábban embereinek lőniük kellett egy járműre, amely megítélésük szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezeté volt. Ezúttal is veszélyt érzékelt a sok autó láttán – vallotta.
A katonák a helyszínen őrizetbe vették mindkét életben maradt palesztin mentőápolót. Egyikük még mindig őrizetükben van, másikukat, bizonyos Munter Abedet, már elengedték. Munter Abed szintén azt állítja, hogy járműveiken egyértelmű jelzések voltak, és használták a kék fényt is.
Az IDF azt nyilatkozta, hogy az életét vesztő 15 palesztin közül később 6-ot a Hamász terroristájaként azonosított. A Hamász viszont visszautasítja ezt.
„(A katonák) hajnalban úgy döntöttek, hogy összegyűjtik és eltemetik a holttesteket, a járműveket pedig megsemmisítik” – közölte a hadsereg, hozzátéve: a holttestek összegyűjtése és elszállítása indokolt volt, az autók elpusztítása azonban hiba. Megjegyezték, hogy a kocsikban nem találtak fegyvert.
A tájékoztatás szerint az IDF-nek soha nem állt szándékában az eset eltussolása, sőt, annak kivizsgálása során tárgyalt az ENSZ-szel, a holttestek tisztességes eltemetéséről is.
A hadsereg közölte, hogy a szóban forgó felderítő egység parancsnokát megrovásban részesítik „az incidenssel kapcsolatos átfogó felelőssége miatt”. A helyszínen irányító parancsnokhelyettest pedig, aki ráadásul hiányos és pontatlan jelentést készített utólag, felmentik tisztségéből. Az IDF végül sajnálatát fejezte ki az ártatlan „civil” mentők és tűzoltók halála miatt.
Cuts to the dairy herd of 65,000 cows per year for the next three years will be needed to meet agriculture's climate targets Department of Ag officals have estimated in an internal briefing paper seen by the Farming Independent. Read the full story here: https://t.co/SVRfMUX65d
— Farming Independent (@Farming_Indo) May 30, 2023
Az izraeli hadsereg (IDF) egy órát adott arra, hogy elhagyják a Gázai övezetben található Sifa Kórházat a betegek, a személyzet és az oda menekült civilek – közölte az Al-Dzsazíra pánarab tévécsatorna szombaton.
Korábban egy izraeli katonai szóvivő azt mondta, hogy tudomásuk szerint a Hamász palesztin terrorszervezet főhadiszállása a Sifa Kórházban, illetve az alatt található alagútrendszerben található. A szóvivő szerint nem kizárt, hogy a Hamász az utóbbi napokban befalazta az alagút bejáratait, és pokolgépeket telepített az épületegyüttesben.
Ugyancsak az Al-Dzsazíra számolt be arról, hogy legalább 19-en életüket vesztették a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz város elleni izraeli légicsapásokban, többtucatnyian pedig megsebesültek. Hán-Juniszt többször lőtte az izraeli hadsereg az elmúlt bő egy hónapban.
A Times of Israel című újság szombaton arról írt, hogy az izraeli hadsereg felfüggesztette azt a katonát, aki kábítógránátot dobott egy mecsetbe a ciszjordániai Budrusz településen. Az izraeli katona akkor dobta be a gránátot, amikor az imám reggeli imára hívta a hívőket.