„Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást, mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét” – jelentette ki XIV. Leó pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, amelyben a csernobili katasztrófa évfordulójáról is megemlékezett.
A katolikus egyházfő a Jó Pásztornak szentelt ünnepnapon János evangéliumának sorait idézte a pásztor és a tolvaj közötti különbségről. Hangoztatta, hogy Jézus nem tolvajként érkezik, „nem lopja el életünket és szabadságunkat, hanem a helyes ösvényekre vezet. Nem ejti túszul és nem csapja be lelkiismeretünket, hanem bölcsessége fényével világítja meg. Nem szennyezi be földi örömüket, hanem teljesebb és tartósabb boldogság előtt nyit ajtót”.
XIV. Leó úgy vélte, a tolvajok ma is eltérő arcokat ölthetnek: azokról van szó, akik „a látszat ellenére, elfojtják szabadságunkat, vagy nem tisztelik méltóságunkat. Meggyőződések és előítéletek, amelyek megakadályozzák, hogy nyugodtan tekintsünk a többiekre és az életre, téves eszmék, amelyek negatív döntésekre vehetnek rá minket, felületes vagy a fogyasztásnak szentelt életmódok, amelyek kiürítik a belsőnket és arra vesznek rá, hogy minél távolabb éljünk önmagunktól”.
A pápa megjegyezte, érdemes feltenni önmagunknak a kérdést, „kit akarunk vezetőként életünkben? Kik a „tolvajok”, akik megpróbáltak átlépni kerítéseinken?”.
A csernobili katasztrófa negyvenedik évfordulóján XIV. Leó kijelentette, hogy az atomreaktor felrobbanása mély nyomot hagyott az emberiség lelkiismeretében.
Hangoztatta, hogy a történtek figyelmeztetésként szólnak az egyre nagyobb erejű technológiák alkalmazását kísérő veszélyekre. Megemlékezett az áldozatokról, és azokról, akik még ma is a katasztrófa következményeitől szenvednek.
„Remélem, hogy a döntéshozatal szintjén mindig a tudás és a felelősség érvényesül annak érdekében, hogy az atomenergia az életet és a békét szolgálja” – mondta a pápa.
XIV. Leó a hivatások vasárnapján tíz új papot szentelt fel. Hatan olaszok voltak, a másik négy Mexikóban, Szaúd-Arábiában, Kamerunban és Kolumbiában született.
XIV. Leó hangoztatta, hogy a papnak minél erősebb a Krisztussal való köteléke, annál mélyebben kötődik az emberek közösségéhez. „Nincsen ellentét, nincsen versengés ég és föld között: Jézusban örökre egybe forrnak”– jelentette ki.
A felszenteltekhez fordulva azt mondta, azon túl, hogy jó papnak kell lenniük, feladatuk, hogy tisztességes és rendelkezésre álló állampolgárok, a béke és a társadalmi testvériség építői legyenek.
A pápa a papi kötelezettségek között megemlítette, hogy a papnak nem szabad tartania a veszélyeket rejtő valóságtól, ellenkezőleg a veszélyek között a békét kell terjesztenie, tudva, hogy a béke biztonságot nyújt.
Úgy vélte, a korunkban élő emberek biztonságigénye agresszívvá teszi a lelkeket, bezárja a közösségeket, ellenség és áldozati bárányok keresését ösztönzi: „gyakran félelem övez bennünket, és talán félelem van bennünk is”.
Arra kérte paptársait, főleg ott, ahol távolság mutatkozik emberek és egyház között, „hagyjátok nyitja a kapukat! Tegyétek szabaddá a belépést, és álljatok készen a kilépésre”. Hozzátette: a pap „csatorna, nem szűrő”.
„Lépjetek ki, és találkozzatok a kultúrával, az emberekkel, az élettel!” – mondta XIV. Leó, aki kijelentette, a papoknak ismerniük kell azt a valóságot, ahol a hívek, világiak, családok, fiatalok és idősek, gyermekek és betegek élnek.
