Szvitlana Mitrjajeva, a filozófiai tudományok doktorának kezdeményezésére a napokban jótékonysági árverést rendeztek Ungváron. A befolyt összeget a négyéves Danilo Kravcsenko gyógykezelésére ajánlották fel, akinek az édesapja a 128-as hegyi rohamdandár soraiban harcol. Szvitlana Mitrjajeva és Viktoria Andrusziv, kárpátaljai író, publicista és festő együtt mutatta be munkáikat az árverésen. Bár egyikük sem hivatásos művész, de a festészet fontos helyet foglal el az életükben. A jótékonysági árverésen sok volt az érdeklődő, akik amellett, hogy csatlakoztak a jó ügyhöz, festményekkel is gazdagodtak. Az árverésen 75 700 hrivnyát sikerült összegyűjteni, amit azonnal át is adtak Ivanna Kravcsenkónak, a beteg kisfiú édesanyjának. A beteg kisfiú kezeléséhez szükséges gyógyszerek nagy részét külföldről szerzi be a család. Az árverés résztvevőinek köszönhetően az összegyűlt összeg komoly segítséget jelent nekik.
Mark Hamill úgy döntött, dedikált posztereket értékesít pénzért, hogy anyagilag támogathassa az ukrán hadsereget.
Úgy döntöttünk, hogy Star Wars-posztereket dedikálunk, korlátozott mennyiségben. A megszállott gyűjtők nagyon sok pénzt megadnak az ilyen dolgokért – mondta a színész a Politicónak adott exkluzív interjúban.
A plakátértékesítés várhatóan a jövő héten kezdődik, és az ukrajnai háború február 24-i egyéves évfordulója előtt kerül megrendezésre az aukció. Mark Hamill 1977-ben kapta meg George Lucas filmsorozatában, a Star Warsban Luke Skywalker szerepét.
Nem ez az első alkalom, hogy Hamill a saját hírnevét és a Csillagok háborújának hihetetlen népszerűségét arra próbálja meg felhasználni, hogy segítse az Oroszország által lerohant Ukrajnát. Korábban Zelenszkij ukrán elnök személyesen kérte fel, hogy csatlakozzon a „gonosz birodalma” elleni harchoz, a színész pedig elvállalta, hogy a „Drónok támadása” nevű projekt nagykövete legyen.
Ez az Ukrán Fegyveres Erők, az ukrán digitális minisztérium és a United24 közös projektje, amelynek keretében már több mint 1,8 millió eurót gyűjtöttek össze. A pénzből Ukrajna drónok beszerzését, kiképzését és karbantartását finanszírozza.
Egy több szempontból is különleges gyűrű elárverezésével akarja segíteni az ukránokat Mitzi Perdue, amerikai milliomos. Az Egyesült Államokban piacvezető, szárnyasokat tenyésztő Perdue Farms egykori tulajdonosának özvegye arra számít, hogy a példáját mások is követik majd.
Egy 1622-ben elsüllyedt spanyol gálya rakománya közt találták meg azt a smaragdot, melyet az egykori amerikai csirkemágnás, Frank Perdue aztán eljegyzési gyűrűvé alakíttatott, és amit felesége 34 éve megszakítás nélkül viselt. A rendkívül értékes drágakövet azonban az özvegy most aukcióra bocsátja, hogy a bevételt az ukrajnai háború enyhítésére ajánlja fel – írta meg a Town & Country.
Mitzi Perdue maga is ellátogatott a háború sújtotta országba, ahol öt napot töltött a kijevi regionális rendőrfönők meghívására. „Az első éjszakát egy óvóhelyen töltöttem, vagyis eseménydús volt (az ottlétem). Úgy jöttem haza, hogy mérhetetlen csodálattal tekintettem az ukrán nép erejére, tartására és bátorságára.” Mint mondja, valami különlegeset akart tenni Ukrajnáért, ezért úgy döntött, hogy a számára legértékesebb tárgyat ajánlja fel eladásra, hogy az abból befolyt bevételből Ukrajnát segítse.
Az idős asszony szerint adományozókedvét és jó ügyekért való kiállását az édesapjától, a Sheraton hotellánc társalapítójától, Ernest Henderson-tól örökölte, aki mindig azt mondta neki: „A legnagyobb öröm, amit a pénzemtől valaha kaptam, az az volt, ha továbbadhattam.” A férfi maga is adományozott például a Magyarországról 1956-ban elmenekültek javára.
A valaha fellelt legnagyobb kincs része volt a gyűrű A smaragd gyűrű, melyet Mitzi Perdue férjétől, a 2005-ben elhunyt Frank Perdue-től kapott 1988-as eljegyzésükkor, egy egészen különleges darab. Az ékkövet, amiből készítették, kincsvadászok találták meg Florida partjaitól nem messze. Mel Fisher és társai az 1960-as években kezdtek kutatni az 1622-ben elsüllyedt spanyol gálya, a Nuestra Señora de Atocha után. 1966-ban rábukkantak a Santa Margarita nevű hajó roncsaira, de egészen 1985-ig kellett várniuk, hogy az Atocha törzsét is megtalálják – abban pedig ráakadjanak a nem mindennapi vagyonra, amit a hajó szállított.
A Smithsonian Magazine szerint a kincs hetven fontnyi (majdnem 32 kilónyi) kolumbiai smaragdból, 180 ezer ezüstérméből, 24 tonna bolíviai ezüstből, 125 aranyrúdból és venezuelai gyöngyök gyűjteményéből állt. A hajóroncsban talált többi gyémántot 2017-ben bocsátották aukcióra.
Florida állam természetesen saját tulajdonának akarta nyilvánítani a kincset, de az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a kincs a megtalálók tulajdona. Miután a kutatást Frank Perdue, a csirketenyésztésből meggazdagodott üzletember finanszírozta, a kincs egy része őt illette – amelynek később több darabját is a Smithsonian Institution-nek és a Delaware Tech-nek adományozta, egyetlen smaragdot kivéve, amelyből gyűrűt készíttetett.
Az 5,7 karátos ékkövet rejtő gyűrűt a New York-i Sotheby’s aukciósház bocsátja árverésre december 7-én, a licit egyelőre 85 ezer dollárnál tart. „Ha valaki végiggondolja, hogy ez a smaragd a valaha megtalált elsüllyed kincsek legnagyobbikából származik, a különlegességeket gyűjtők számára az értéke felbecsülhetetlen” – mondta el Alexander Eblen a Sotheby’s-től.
Az eladással egyébként ők is történelmet írnak, ez lesz ugyanis az első olyan ékszer, amelyből a bevételt teljes egészét humanitárius célokra ajánlják fel Ukrajna számára.
A Smithsonian Magazine szerint a kincs hetven fontnyi (majdnem 32 kilónyi) kolumbiai smaragdból, 180 ezer ezüstérméből, 24 tonna bolíviai ezüstből, 125 aranyrúdból és venezuelai gyöngyök gyűjteményéből állt. A hajóroncsban talált többi gyémántot 2017-ben bocsátották aukcióra.
Florida állam természetesen saját tulajdonának akarta nyilvánítani a kincset, de az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a kincs a megtalálók tulajdona. Miután a kutatást Frank Perdue, a csirketenyésztésből meggazdagodott üzletember finanszírozta, a kincs egy része őt illette – amelynek később több darabját is a Smithsonian Institution-nek és a Delaware Tech-nek adományozta, egyetlen smaragdot kivéve, amelyből gyűrűt készíttetett.
Az 5,7 karátos ékkövet rejtő gyűrűt a New York-i Sotheby’s aukciósház bocsátja árverésre december 7-én, a licit egyelőre 85 ezer dollárnál tart. „Ha valaki végiggondolja, hogy ez a smaragd a valaha megtalált elsüllyed kincsek legnagyobbikából származik, a különlegességeket gyűjtők számára az értéke felbecsülhetetlen” – mondta el Alexander Eblen a Sotheby’s-től.
Az eladással egyébként ők is történelmet írnak, ez lesz ugyanis az első olyan ékszer, amelyből a bevételt teljes egészét humanitárius célokra ajánlják fel Ukrajna számára.
Jótékonysági könyv- és festményvásárt rendeznek a megyeszékhelyen a 128-as gépesített lövészdandár javára a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban.
Az esemény megnyitóján a vidék számos kiadója és írója mutatta be könyveit, ezenkívül pedig a különleges festmények is mind-mind gazdára vártak.
„Az élet rövid, a művészet örök. Ennek bizonyítéka a képzőművészeti- és könyvkiállítás. Kárpátalja régóta büszkélkedik olyan értékes könyvekkel, mint a Királyi evangélium, híres szerzőkkel, grafikai iskolával és kiadványokkal, amelyek irodalmi és művészeti szempontból egyaránt művészetnek tekinthetőek” – mondta el Vaszil Huszti, az Ukrán Nemzeti Írószövetség kárpátaljai szervezetének alelnöke.
A múzeumban lévő könyveket és festményeket a helyszínen még meg lehet vásárolni vagy azonnal át lehet utalni azok árát az Ukrán Fegyveres Erők részére. A befolyt összeggel a kárpátaljai dandárt támogatják majd.
Az ungvári fotóművészek már 2014-ben összefogtak az ukrán sereg támogatására. Létrehoztak egy jótékonysági projektet, aminek a „Patrióta fotó” elnevezést adták.
Ennek keretében minden évben, augusztus 23-án – az Ukrán Nemzeti Zászló napján és augusztus 24-én – Ukrajna Függetlenségének Napján, önkéntes felajánlások fejében mindenkiről készítettek felvételt a kék-sárga lobogóval a háttérben. A fényképeket a készítők közzé tették az interneten, a felajánlásokat pedig a kárpátaljai katonákat támogató mozgalomnak adták. Viszont most, amikor az országban háború van, a fényképészek úgy döntöttek, hogy nem várnak augusztusig, hanem már most hozzálátnak a fényképezéshez. Az első ilyen alkalomra május 8-án kerül sor Ungváron, a Színház téren.
Minden korábbit messze felülmúló áron, 780 ezer euróért kelt el egy hordó burgundi bor a világ egyik legrégibb jótékonysági borárverésén, a franciaországi Beaune-ban, Burgundiában – írja az MTI.
A 160. Hospices de Beaune karitatív aukción egy névtelenséget kérő kínai vevő ajánlotta meg vasárnap a korábbi rekordot kereken 300 ezer euróval meghaladó árat a vezértételért, egy 228 liter bort tartalmazó hordóért.
Az új csúcs literenként 3421 eurós, palackonként 2708 eurós árat jelent.
Az árverés bevételét teljes egészében a koronavírusos betegek életéért küzdő egészségügyi dolgozóknak ajánlják fel. A korábbi, 480 ezer eurós rekord 2015-ban született, az azt megelőző – 400 ezer eurós – pedig 2010-ben.
A Hospices de Beaune jótékonysági borárverést hagyományosan november közepén tartják, az idei rendezvény megtartását előbb felfüggesztették, majd újra engedélyezték, végül december 13-ra halasztották. A járványügyi előírások betartása céljából a korábbi 600 helyett idén csak 171 érdeklődő licitálhatott a helyszínen, a beaune-i vásárcsarnokban – a többiek online, telefonon vagy meghatalmazott útján vehettek részt az árverésen.
A legdrágább tételt megvásárló kínai vevő is a Bichot kereskedőházon, az árverés hagyományosan első vásárlóján keresztül licitált. Az aukción összesen 12,7 millió euró (4,5 milliárd forint) értékben keltek el márkás burgundi borok. A Hospices de Beaune jótékonysági szervezetet 1442-ben alapította Nicolas Rolin, III. Fülöp burgundi herceg kancellárja a tartomány egy kisvárosában, Beaune-ban. A borárverés a burgundi borok legnevesebb aukciójává nőtte ki magát.
Le béluga a été sorti de l’eau après de longues heures de préparation et d’efforts. Bravo aux équipes impliquées d’avoir relevé ce défi.Les premiers examens médicaux ont été faits, les résultats seront bientôt connus. Le béluga va maintenant prendre la route vers Ouistreham. pic.twitter.com/Vc8aBMKf6r
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl