Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE0MDEzNTk7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 220628
[content] =>
Idén is a vajdasági Palics látta vendégül a Kós Károly Televíziós Filmszemlét a hagyományoknak megfelelően. A díjátadón, akárcsak tavaly, a TV21 Ungvár munkatársai kiemelkedő sikereket értek el – számolt be a Kárpátalja hetilap.
Az ünnepélyes köszöntők sorát Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, aki az elmúlt évben elhunyt kollégákra emlékezett, köztük Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárra, aki rendszeresen részt vett a rendezvényeken, valamint Pásztor Istvánra és Havasi Jánosra, akik a kisebbségi újságírás elkötelezett támogatói voltak. Hangsúlyozta, hogy az általuk képviselt mérce mindannyiukat kötelezi, éljenek bárhol is a világban.

Balla Béla, Debreceni Kamilla és K Debreceni Mihály (b-j)
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke kifejtette, hogy a közmédia teljesítette küldetését az elmúlt években, és megvalósította a Kárpát-medencei magyar médiatér egységét. Visszaemlékezett Szalai Annamária egykori elnök kezdeményezésére, amely a közös médiatér létrehozását tűzte ki célul.
Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója kiemelte a magyar közmédia több mint három évtizedes, kihívásokkal teli tudósítói hálózatának kiépítését, amely kezdetben gyenge minőségű anyagokkal, de elhivatott munkával indult. Hangsúlyozta a hálózatnak a megőrzését, amelyet különleges értékként és kincsként jellemzett, és amely megélhetést biztosít az érintettek számára.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Palicson elmondta, hogy a politikai képviselet nélkülözhetetlen a nemzetrészek fennmaradásához, ugyanakkor a politikusok munkájának láthatósága is alapvető fontosságú. A politikusok és a közszolgálati újságírók közös célért dolgoznak, ezért fontos szövetségesei egymásnak. Beszédében emlékezett édesapjára, Pásztor Istvánra, aki a Kós Károly Testület tagjaként megalapozta a filmszemle hagyományát Palicson, melyet a jelenlegi vezetés továbbvisz.
A közel 60 beérkezett alkotást négy kategóriába sorolták: önálló ismeretterjesztő film, dokumentumfilm, portré- vagy kisfilm, illetve riport vagy tudósítás.
A díjátadón a kárpátaljai televíziós csapat két első, illetve egy harmadik helyezést szerzett. K Debreceni Mihály tudósítás kategóriában lett első helyezett, míg Debreceni Kamilla és Balla Béla Ami ÉLTET című portréfilmjével első, míg Bereczky Tamás, Kovács Géza és Vass Tamás Szétszakítva, de a hitben mégis együtt című alkotásával harmadik helyezést ért el a portré-/kisfilm kategóriában.
Debreceni Kamilla a Pannon RTV-nek adott interjújában így fogalmazott: „Kárpátalja krónikásaként úgy gondolom, hogy nekünk az első és a legfontosabb feladatunk, hogy a kárpátaljaiak életét, hagyományait, szokásait bemutassuk az anyaország és a tágabb Kárpát-medencei nézők számára. Másrészt nagyon fontos, hogy most háború dúl az országban, így mi vagyunk azok a tudósítók, akik testközelből éreztük, tapasztaltuk, akár a menekültválságnak a helyzetét, többször jártunk Lembergben, Kijevben, a magyar delegációt elkísértük, tehát mindenről naprakészek kell, hogy legyünk.”
A Duna Médiaszolgáltató Kós Károly Testülete által meghirdetett televíziós versenyen a közmédia külhoni műhelyei több tucat alkotással, köztük ismeretterjesztő- és dokumentumfilmekkel, portrékkal, riportokkal és tudósításokkal indultak. Bár az esemény szakmai jellegű, a résztvevők számára lehetőséget nyújt a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is. Évről évre igazolja létjogosultságát, és rávilágít arra, hogy a külhoni stúdiók közötti kapcsolattartás kiemelt fontosságú.
(Simon Dávid/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Idén is a vajdasági Palics látta vendégül a Kós Károly Televíziós Filmszemlét a hagyományoknak megfelelően. A díjátadón, akárcsak tavaly, a TV21 Ungvár munkatársai kiemelkedő sikereket értek el.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1730478960
[modified] => 1730465437
)
[title] => Kárpátaljai sikerek a Palicsi Filmfesztiválon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=220628&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 220628
[uk] => 220746
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 220629
[image] => Array
(
[id] => 220629
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j.jpg
[original_lng] => 1655037
[original_w] => 2507
[original_h] => 1306
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j-1024x533.jpg
[width] => 1024
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j-1536x800.jpg
[width] => 1536
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j-2048x1067.jpg
[width] => 2048
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/balla-bela-debreceni-kamilla-es-k-debreceni-mihaly-b-j.jpg
[width] => 2507
[height] => 1306
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1730545681:8
[_oembed_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] =>
[_oembed_time_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] => 1730457980
[_thumbnail_id] => 220629
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4283
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1730471802
[_oembed_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] =>
[_oembed_time_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => 1730471802
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730471803
[_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] =>
[_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1730471803
[_oembed_0954ba3f806d3fe86194da8b92d81e2a] =>
[_oembed_time_0954ba3f806d3fe86194da8b92d81e2a] => 1730485232
[_oembed_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] =>
[_oembed_time_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => 1730574341
[_oembed_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] =>
[_oembed_time_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] => 1730574341
[_oembed_86c7278569add526bfcb26966a01169c] =>
[_oembed_time_86c7278569add526bfcb26966a01169c] => 1730617687
[_oembed_accb5fb09883667a4c7adb2c794a3ec4] =>
[_oembed_time_accb5fb09883667a4c7adb2c794a3ec4] => 1730745642
[_oembed_3922f596bfbb5624cb29138bbcd9491b] =>
[_oembed_time_3922f596bfbb5624cb29138bbcd9491b] => 1730745642
[_oembed_b2a4abf36b4c5398250c5b9e57c13d4b] =>
[_oembed_time_b2a4abf36b4c5398250c5b9e57c13d4b] => 1731346806
[_oembed_ef0b9d974ea38cb5fe2651a41326a38b] =>
[_oembed_time_ef0b9d974ea38cb5fe2651a41326a38b] => 1731346807
[_oembed_0df42c33a9734b2280ebe04482a45da7] =>
[_oembed_time_0df42c33a9734b2280ebe04482a45da7] => 1731346807
[_oembed_31a730a303ae97038f49a7204857e1a4] =>
[_oembed_time_31a730a303ae97038f49a7204857e1a4] => 1731346807
[_oembed_3a58d816bc0d9cd0cbf76b6073f78157] =>
[_oembed_time_3a58d816bc0d9cd0cbf76b6073f78157] => 1731346807
[_oembed_d97fd4f935949f6af25bd7aefdada695] =>
[_oembed_time_d97fd4f935949f6af25bd7aefdada695] => 1731346807
[_oembed_b11f9a40a6c5d124acce6dffa8ff85bc] =>
[_oembed_time_b11f9a40a6c5d124acce6dffa8ff85bc] => 1731346807
[_oembed_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] =>
[_oembed_time_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] => 1731346807
[_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
[_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1732293740
[_oembed_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] =>
[_oembed_time_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] => 1732293740
[_oembed_3674cf159251429fd576180a61e75d8c] =>
[_oembed_time_3674cf159251429fd576180a61e75d8c] => 1732293741
[_oembed_2474f9b3f336a2e34a99072e38af3c89] =>
[_oembed_time_2474f9b3f336a2e34a99072e38af3c89] => 1732293741
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732293741
[_oembed_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] =>
[_oembed_time_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] => 1732818008
[_oembed_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] =>
[_oembed_time_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] => 1732818008
[_oembed_34403ab5fd95fe33cc976c0975e6a705] =>
[_oembed_time_34403ab5fd95fe33cc976c0975e6a705] => 1736250576
[_oembed_992ee03f513089692c1cefa00b241e31] =>
[_oembed_time_992ee03f513089692c1cefa00b241e31] => 1736250576
[_oembed_0247c9a17ce9b843738c38d336d12ec1] =>
[_oembed_time_0247c9a17ce9b843738c38d336d12ec1] => 1736250576
[_oembed_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] =>
[_oembed_time_b07fcb1fdce21c8c9c3260d2a6072eaa] => 1736250576
[_oembed_c1431641c716fe3997f2290519c546e1] =>
[_oembed_time_c1431641c716fe3997f2290519c546e1] => 1736250576
[_oembed_5d5464bd74fd58f4ed479b42c2a1cd26] =>
[_oembed_time_5d5464bd74fd58f4ed479b42c2a1cd26] => 1736250577
[_oembed_7b13fd29507232dcd64333a8a0976c52] =>
[_oembed_time_7b13fd29507232dcd64333a8a0976c52] => 1736761756
[_oembed_d76d5c62163dee1294f88dec6ebecc36] =>
[_oembed_time_d76d5c62163dee1294f88dec6ebecc36] => 1736761756
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1736761756
[_oembed_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] =>
[_oembed_time_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] => 1736761756
[_oembed_bc326e14c69734adae3f26edf32e1046] =>
[_oembed_time_bc326e14c69734adae3f26edf32e1046] => 1736761756
[_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] =>
[_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737208890
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737208891
[_oembed_e77a735488fc97195a839021e2549704] =>
[_oembed_time_e77a735488fc97195a839021e2549704] => 1737548007
[_oembed_453471861e1129dfe9889675eb64ce7a] =>
[_oembed_time_453471861e1129dfe9889675eb64ce7a] => 1737548007
[_oembed_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] =>
[_oembed_time_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] => 1737548007
[_oembed_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] =>
[_oembed_time_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] => 1737548007
[_oembed_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] =>
[_oembed_time_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] => 1737548008
[_oembed_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] =>
[_oembed_time_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] => 1737548008
[_oembed_a504d205aad36f9a936288af98c344f2] =>
[_oembed_time_a504d205aad36f9a936288af98c344f2] => 1738141430
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1738141430
[_oembed_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] =>
[_oembed_time_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] => 1738141430
[_oembed_80979769490793ae691c5a5ed3aedac9] =>
[_oembed_time_80979769490793ae691c5a5ed3aedac9] => 1738580936
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738580936
[_oembed_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] =>
[_oembed_time_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] => 1738580936
[_oembed_a885f74105043ad0a3743c9e842f64ac] =>
[_oembed_time_a885f74105043ad0a3743c9e842f64ac] => 1738580936
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738580936
[_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
[_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1738580936
[_oembed_2c1aee1d7398079af09d82a79199ccf2] =>
[_oembed_time_2c1aee1d7398079af09d82a79199ccf2] => 1739430667
[_oembed_ea91f0d7334fe43255307b0adad46b57] =>
[_oembed_time_ea91f0d7334fe43255307b0adad46b57] => 1740409087
[_oembed_dbcaccb96854631a5be0e33e59c136c5] =>
[_oembed_time_dbcaccb96854631a5be0e33e59c136c5] => 1740409087
[_oembed_e1d229ab06b40d747948a52f0e7f16e9] =>
[_oembed_time_e1d229ab06b40d747948a52f0e7f16e9] => 1740409087
[_oembed_1294071f3d51f8dc55880c581d0697bb] =>
[_oembed_time_1294071f3d51f8dc55880c581d0697bb] => 1740409087
[_oembed_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] =>
[_oembed_time_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] => 1740409087
[_oembed_77764e39018f6c9214119a97febd8750] =>
[_oembed_time_77764e39018f6c9214119a97febd8750] => 1740409088
[_oembed_6ce948b91a18bfe99631c5ced1d1c28c] =>
[_oembed_time_6ce948b91a18bfe99631c5ced1d1c28c] => 1740409088
[_oembed_5b2ff469b7b6889fa4fed6cc248239c2] =>
[_oembed_time_5b2ff469b7b6889fa4fed6cc248239c2] => 1740409088
[_oembed_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] =>
[_oembed_time_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] => 1741257407
[_oembed_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] =>
[_oembed_time_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] => 1741257407
[_oembed_210805d03f19d8180c5bc8412f50c2fd] =>
[_oembed_time_210805d03f19d8180c5bc8412f50c2fd] => 1741257407
[_oembed_97d3eae7b302fd540622c7dc616e91fc] =>
[_oembed_time_97d3eae7b302fd540622c7dc616e91fc] => 1741257407
[_oembed_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] =>
[_oembed_time_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] => 1741257408
[_oembed_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] =>
[_oembed_time_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] => 1741857736
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741857737
[_oembed_1e287620ca1268882ea3a36021190214] =>
[_oembed_time_1e287620ca1268882ea3a36021190214] => 1741857737
[_oembed_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] =>
[_oembed_time_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => 1741857737
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742301975
[_oembed_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] =>
[_oembed_time_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] => 1742301975
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1743511514
[_algolia_sync] => 508487576000
[_oembed_618bde5c98d016693cdb45374bef85ca] =>
[_oembed_time_618bde5c98d016693cdb45374bef85ca] => 1744361095
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1744361095
[_oembed_45ac547563602d1fd68fc67b99157a1f] =>
[_oembed_time_45ac547563602d1fd68fc67b99157a1f] => 1744361095
[_oembed_8850e1dea3b3b26c276cea343cb10f39] =>
[_oembed_time_8850e1dea3b3b26c276cea343cb10f39] => 1744361095
[_oembed_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] =>
[_oembed_time_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] => 1744745119
[_oembed_803f8efe922a060071d619ba2279673e] =>
[_oembed_time_803f8efe922a060071d619ba2279673e] => 1744745120
[_oembed_9fd4a6f3db043950200e053f16725a2f] =>
[_oembed_time_9fd4a6f3db043950200e053f16725a2f] => 1744745120
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1744745120
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1744745120
[_oembed_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] =>
[_oembed_time_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] => 1745906034
[_oembed_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] =>
[_oembed_time_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => 1746730429
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1746730429
[_oembed_bba8937e66e4f50c384f3e642a6ac441] =>
[_oembed_time_bba8937e66e4f50c384f3e642a6ac441] => 1747758315
[_oembed_704a11831a416e8f2140d4b7673a1685] =>
[_oembed_time_704a11831a416e8f2140d4b7673a1685] => 1747758315
[_oembed_02111be07159f84158c92715f70f788d] =>
[_oembed_time_02111be07159f84158c92715f70f788d] => 1747758316
[_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] =>
[_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1747758316
[_oembed_8d2778a3dfda1f194998ac2c61c009bf] =>
[_oembed_time_8d2778a3dfda1f194998ac2c61c009bf] => 1747758316
[_oembed_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] =>
[_oembed_time_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] => 1748169080
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748169080
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748169081
[_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] =>
[_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1748169081
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748169081
[_oembed_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] =>
[_oembed_time_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] => 1748169081
[_oembed_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] =>
[_oembed_time_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] => 1748169081
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1750089725
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1750089725
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750089725
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1750089725
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750089725
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750089725
[_oembed_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] =>
[_oembed_time_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] => 1750952714
[_oembed_800affc1b9f8f35e55ed0861df8679e4] =>
[_oembed_time_800affc1b9f8f35e55ed0861df8679e4] => 1750952715
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1750952715
[_oembed_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] =>
[_oembed_time_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] => 1750952715
[_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] =>
[_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1750952715
[_oembed_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] =>
[_oembed_time_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] => 1752251185
[_oembed_590a1a92d8d295c8ea349ce6e93eb08b] =>
[_oembed_time_590a1a92d8d295c8ea349ce6e93eb08b] => 1752251185
[_oembed_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] =>
[_oembed_time_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] => 1752251185
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1752251185
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1752251185
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753090635
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753090635
[_oembed_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] =>
[_oembed_time_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] => 1753090635
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753187310
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754132543
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1754132543
[_oembed_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] =>
[_oembed_time_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => 1754463247
[_oembed_d86bc888b251d8fda483e2b136f888dd] =>
[_oembed_time_d86bc888b251d8fda483e2b136f888dd] => 1754463247
[_oembed_7debc10f66fcd1afb2125ca2a4922f50] =>
[_oembed_time_7debc10f66fcd1afb2125ca2a4922f50] => 1758219632
[_oembed_2898fcce169670db6a7a7e6fbd8426e7] =>
[_oembed_time_2898fcce169670db6a7a7e6fbd8426e7] => 1760175268
[_oembed_eff2de15a3f1186dc3dbea7942d43e42] =>
[_oembed_time_eff2de15a3f1186dc3dbea7942d43e42] => 1760175268
[_oembed_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] =>
[_oembed_time_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] => 1760512520
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1760512520
[_oembed_db3aeaba86268f5760f69296b133c095] =>
[_oembed_time_db3aeaba86268f5760f69296b133c095] => 1762070720
[_oembed_d1fcb263959f11576780be9cbc48269b] =>
[_oembed_time_d1fcb263959f11576780be9cbc48269b] => 1762070720
[_oembed_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] =>
[_oembed_time_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] => 1762070720
[_oembed_513db25ad157c8976f596eceb2b5f125] =>
[_oembed_time_513db25ad157c8976f596eceb2b5f125] => 1762082080
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762082080
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1762960939
[_oembed_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] =>
[_oembed_time_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] => 1762960939
[_oembed_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] =>
[_oembed_time_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] => 1762960940
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1762960940
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764142863
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764142863
[_oembed_2a294a18ab7a2f5004d1143b7a6ad7b3] =>
[_oembed_time_2a294a18ab7a2f5004d1143b7a6ad7b3] => 1764142863
[_oembed_e675f4a41e19ddaa8f7cfd56300539e9] =>
[_oembed_time_e675f4a41e19ddaa8f7cfd56300539e9] => 1764142863
[_oembed_d84f5da11aa6be3ae02c7bb6b3fd9bef] =>
[_oembed_time_d84f5da11aa6be3ae02c7bb6b3fd9bef] => 1764416461
[_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] =>
[_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1764608993
[_oembed_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] =>
[_oembed_time_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => 1764608993
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764608993
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 271
[4] => 25
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kultúra
[4] => Videók
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 11231
[1] => 1401359
[2] => 1030
[3] => 1401356
[4] => 20337
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Debreceni Kamilla
[1] => K Debreceni Mihály
[2] => kárpátalja
[3] => Palicsi Filmfesztivál
[4] => TV21 Ungvár
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1401359
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1401359
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)