Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyNzkzO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 20879
[content] =>
A koronavírus-járvány okozta helyzetből a magyarság megerősödve került ki – hangoztatta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen.

Potápi Árpád János a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Középiskolások Táborának megnyitóján hangsúlyozta: továbbra is szeretnének sikeres nemzetpolitikát folytatni. Ehhez fiatalok kellenek, hiszen minden politika értelmét veszti, ha nincs mögötte utánpótlás – tette hozzá.
Kiemelte: a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek évének tervezett programjait a koronavírus-járvány jelentősen átírta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a karantén következtében ugyanakkor a kapcsolatok ápolásának új lehetőségei nyíltak meg, és így „meg tudtuk erősíteni közösségeinket, szervezeteinket”.
„Mondhatjuk azt is, hogy az egész helyzetből a magyarság megerősödve került ki” – közölte az államtitkár.
Reményét fejezte ki, hogy a jövőben az új lehetőségeket is kihasználva változatlanul sikeres nemzetpolitikát lehet építeni.
Arra bátorította a tábor résztvevőit, hogy maguk is vállaljanak szerepet ebben a folyamatban. Reméli – mondta a nemzetpolitikai államtitkár –, hogy „a Rákóczi-táborok lakói magyarságélménnyel és magyarságtudattal megerősödve, erős hazaszeretettel felvértezve térnek vissza lakóhelyükre”, és a nyár további részében is lesz lehetőségük hasonló kikapcsolódásra.
Potápi Árpád János elismerően szólt a Rákóczi Szövetség kapcsolatépítő munkájáról, amelyet évtizedek óta a Kárpát-medence, valamint néhány éve a diaszpóra magyarságának érdekében folytat. Tevékenységük elsősorban a gyerekeket és a diákokat érinti, de az idősebbeket is – mondta, hozzátéve, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában is működnek Rákóczi-körök.
A Rákóczi Szövetség idei első nagyobb rendezvénye, a Kárpát-medencei Középiskolások Tábora hétfőtől vasárnapig tart. A tábor mintegy 300 lakója az anyaországból, a Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről érkezett, Kárpátaljáról a járványhelyzet miatt csupán felnőttek vesznek részt a programokon. Ezek között lesznek felvidéki és bodrogközi kirándulások, a résztvevők ellátogatnak a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkba, a Magyar Nyelv Múzeumába, Széphalomra, de lesz mások mellett táncház és kézműves foglalkozás is.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A koronavírus-járvány okozta helyzetből a magyarság megerősödve került ki – hangoztatta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1594110540
[modified] => 1594075218
)
[title] => Megnyílt a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Középiskolások Tábora
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=20879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 20879
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 20889
[image] => Array
(
[id] => 20889
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3.jpg
[original_lng] => 57524
[original_w] => 600
[original_h] => 397
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3.jpg
[width] => 600
[height] => 397
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3.jpg
[width] => 600
[height] => 397
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3.jpg
[width] => 600
[height] => 397
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3.jpg
[width] => 600
[height] => 397
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/rakoczi-szovetseg3.jpg
[width] => 600
[height] => 397
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1594064418:12
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4829
[_oembed_f3fa9de1a8ccacda3c84f88a0cad3d31] =>
[_oembed_time_f3fa9de1a8ccacda3c84f88a0cad3d31] => 1594061595
[_oembed_3a50af16d18027bbacec4c4d3b61352f] =>
[_oembed_time_3a50af16d18027bbacec4c4d3b61352f] => 1594061595
[_thumbnail_id] => 20889
[_oembed_fdd007b3137299278a013f30bcc30741] =>
[_oembed_time_fdd007b3137299278a013f30bcc30741] => 1600869729
[_oembed_d11a5894834e8c4dcc7ddf585c4a00a5] =>
[_oembed_time_d11a5894834e8c4dcc7ddf585c4a00a5] => 1600953238
[_oembed_82f651ee0d4e640a205db0518236dc3a] =>
[_oembed_time_82f651ee0d4e640a205db0518236dc3a] => 1600953238
[_oembed_49f6e0a8dd12878370d0e1164f23e866] =>
[_oembed_time_49f6e0a8dd12878370d0e1164f23e866] => 1601397920
[_oembed_99b9b08ea93e045072fe79dd7ffd65f1] =>
[_oembed_time_99b9b08ea93e045072fe79dd7ffd65f1] => 1601463651
[_oembed_f983f2f23291b4583078ee189ada87a8] =>
[_oembed_time_f983f2f23291b4583078ee189ada87a8] => 1607865876
[_oembed_2255deccc989c9adb285c471ebf5e528] =>
[_oembed_time_2255deccc989c9adb285c471ebf5e528] => 1634993097
[_oembed_7648cbf695dabfa5e85bb3556ce0e539] =>
[_oembed_time_7648cbf695dabfa5e85bb3556ce0e539] => 1634993098
[_oembed_7c703b1d63eeacc76d2922d7a06066ed] =>
[_oembed_time_7c703b1d63eeacc76d2922d7a06066ed] => 1636063758
[_oembed_2eac1b913dffe4900edf128b5c8607de] =>
[_oembed_time_2eac1b913dffe4900edf128b5c8607de] => 1639864485
[_oembed_70f2ffbbcc0295d800da3e2e97551bae] =>
[_oembed_time_70f2ffbbcc0295d800da3e2e97551bae] => 1641636291
[_oembed_47142eb9953ecf43829a3f9fa514b247] =>
[_oembed_time_47142eb9953ecf43829a3f9fa514b247] => 1652293195
[_oembed_221df1040e970d5dc0d3af4e7bfeb769] =>
[_oembed_time_221df1040e970d5dc0d3af4e7bfeb769] => 1652293195
[_oembed_0e56886527478ba155368853da7739bf] =>
[_oembed_time_0e56886527478ba155368853da7739bf] => 1656684501
[_oembed_8ed991da36094cdf1525b89198c9fc29] =>
[_oembed_time_8ed991da36094cdf1525b89198c9fc29] => 1667150089
[_oembed_9421c02d83f2ca07d48df352c0fd1e46] =>
[_oembed_time_9421c02d83f2ca07d48df352c0fd1e46] => 1667150090
[_oembed_d1d30ef0444c2ca8c9b58ecbe421d554] =>
[_oembed_time_d1d30ef0444c2ca8c9b58ecbe421d554] => 1672441128
[_oembed_8bcbbfb26cc453d5399c613abfc9d6f7] =>
[_oembed_time_8bcbbfb26cc453d5399c613abfc9d6f7] => 1673303898
[_oembed_37c3de428b38af3928d0700fbac2887d] =>
[_oembed_time_37c3de428b38af3928d0700fbac2887d] => 1674639712
[_oembed_da2f1b72624e2679ab8c99a5dfd62598] =>
[_oembed_time_da2f1b72624e2679ab8c99a5dfd62598] => 1674639712
[_oembed_1b738ec756f8778ad71ce7e50997d509] =>
[_oembed_time_1b738ec756f8778ad71ce7e50997d509] => 1674639712
[_oembed_b010def535b403c78f4f4ed71f26c005] =>
[_oembed_time_b010def535b403c78f4f4ed71f26c005] => 1674639713
[_oembed_880c1e84ca7fecdaa5d3aaff891f890b] =>
[_oembed_time_880c1e84ca7fecdaa5d3aaff891f890b] => 1680029672
[_oembed_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] =>
[_oembed_time_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] => 1680029672
[_oembed_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] =>
[_oembed_time_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => 1680029672
[_oembed_adfdb5735c37339e73cdb5ccd16262b1] =>
[_oembed_time_adfdb5735c37339e73cdb5ccd16262b1] => 1680351654
[_oembed_96dcb8bc26f6467f4237339f519e5b3a] =>
[_oembed_time_96dcb8bc26f6467f4237339f519e5b3a] => 1680351654
[_oembed_26d6309c1c5bbc62c527da1bdf23f7ec] =>
[_oembed_time_26d6309c1c5bbc62c527da1bdf23f7ec] => 1688662960
[_oembed_7835724833ab31b3105c6b6f9b29f703] =>
[_oembed_time_7835724833ab31b3105c6b6f9b29f703] => 1688987874
[_oembed_126183d86a2573709f9dadaf865b5b95] =>
[_oembed_time_126183d86a2573709f9dadaf865b5b95] => 1688987875
[_oembed_513545af88fa684e59474ce503a723bc] =>
[_oembed_time_513545af88fa684e59474ce503a723bc] => 1691864797
[_oembed_a7cbe3bb002932c0f13fbe9a6808aa4e] =>
[_oembed_time_a7cbe3bb002932c0f13fbe9a6808aa4e] => 1691864797
[_oembed_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] =>
[_oembed_time_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] => 1691864797
[_oembed_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] =>
[_oembed_time_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => 1691864797
[_oembed_f68545d93e57135dcf582810e8b97832] =>
[_oembed_time_f68545d93e57135dcf582810e8b97832] => 1691864797
[_oembed_4a7cab0c10ef5dfb15e51639cc80ecc8] =>
[_oembed_time_4a7cab0c10ef5dfb15e51639cc80ecc8] => 1692445377
[_oembed_5c887c2da76a3032b5840bd1a5cf9721] =>
[_oembed_time_5c887c2da76a3032b5840bd1a5cf9721] => 1694876727
[_oembed_35fc5f0bc1b51f7d5ef65fa81aec5350] =>
[_oembed_time_35fc5f0bc1b51f7d5ef65fa81aec5350] => 1696323825
[_oembed_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] =>
[_oembed_time_1994f1dfc0097becbea6c7ea71d7ae38] => 1696323825
[_oembed_2b43a09389476a1cb02ed199c9f210f0] =>
[_oembed_time_2b43a09389476a1cb02ed199c9f210f0] => 1703960314
[_oembed_0e57e4af09f20d4c74b27e6f9b3e65e1] =>
[_oembed_time_0e57e4af09f20d4c74b27e6f9b3e65e1] => 1705518448
[_oembed_81b60ae97ce3ba16210d70bb2aa3ac3d] =>
[_oembed_time_81b60ae97ce3ba16210d70bb2aa3ac3d] => 1705518448
[_oembed_b80c80e2ad5c523e140c334e3f3192f9] =>
[_oembed_time_b80c80e2ad5c523e140c334e3f3192f9] => 1705518449
[_oembed_8dcfbc989d59f91be6b69b35847e38f0] =>
[_oembed_time_8dcfbc989d59f91be6b69b35847e38f0] => 1706096715
[_oembed_730386bd8e53dbcf52d7ac543ab2166c] =>
[_oembed_time_730386bd8e53dbcf52d7ac543ab2166c] => 1706777919
[_oembed_99ee015020043b4abf62fa4cd0f9653e] =>
[_oembed_time_99ee015020043b4abf62fa4cd0f9653e] => 1706777919
[_oembed_ed18f940110f7e591fe4548f81292c71] =>
[_oembed_time_ed18f940110f7e591fe4548f81292c71] => 1707540513
[_oembed_1274c911b058a12cacffa6f597204494] =>
[_oembed_time_1274c911b058a12cacffa6f597204494] => 1708073083
[_oembed_1fde53b9e08d9ce22333a1aaf2237259] =>
[_oembed_time_1fde53b9e08d9ce22333a1aaf2237259] => 1708073083
[_oembed_e9a6dd924bb92c5e4c8362499c958012] =>
[_oembed_time_e9a6dd924bb92c5e4c8362499c958012] => 1712315567
[_oembed_4bf77786fa487885835d754094de8826] => {{unknown}}
[_oembed_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => {{unknown}}
[_oembed_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] =>
[_oembed_time_26f1d98d8d8fbd7498d76363d04f4a80] => 1718290985
[_oembed_0340aa2378dafa176643283399f643c4] => {{unknown}}
[_oembed_83a71a044379dd5a88a7aa30d0bf79bc] => {{unknown}}
[_oembed_f51fec0238f1c25ae6e981a60b9bd445] => {{unknown}}
[_oembed_fa0b308cb743929084d890c77393e567] => {{unknown}}
[_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] =>
[_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1720908232
[_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] =>
[_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1720908233
[_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] =>
[_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1720970713
[_oembed_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] =>
[_oembed_time_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => 1720970713
[_oembed_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] =>
[_oembed_time_71726c1abe29372b49c626c664d44de9] => 1720970713
[_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] =>
[_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1724048174
[_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] =>
[_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1724048174
[_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] =>
[_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1724048174
[_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] =>
[_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726401928
[_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] =>
[_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1726401928
[_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] =>
[_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727867412
[_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] =>
[_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1727867412
[_oembed_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] =>
[_oembed_time_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] => 1734863351
[_oembed_a71cc1debe3c77f2c80aca10b43d611b] =>
[_oembed_time_a71cc1debe3c77f2c80aca10b43d611b] => 1737450193
[_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] =>
[_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737624536
[_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] =>
[_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1738332608
[_oembed_b0a83daa732e2bda5fe0b8214883ee9f] =>
[_oembed_time_b0a83daa732e2bda5fe0b8214883ee9f] => 1738332608
[_oembed_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] =>
[_oembed_time_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => 1738332608
[_oembed_11e882c271221605a40d2600386e1944] =>
[_oembed_time_11e882c271221605a40d2600386e1944] => 1739363857
[_oembed_c3645f7b810cac574824b0f3d9f715b4] =>
[_oembed_time_c3645f7b810cac574824b0f3d9f715b4] => 1739363857
[_oembed_9280a81361cf72dc73777a78f8ebc403] =>
[_oembed_time_9280a81361cf72dc73777a78f8ebc403] => 1739363857
[_oembed_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] =>
[_oembed_time_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] => 1740845733
[_oembed_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] =>
[_oembed_time_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] => 1740845733
[_oembed_e02f7fdc3beb883a87b0ad99de93e19a] =>
[_oembed_time_e02f7fdc3beb883a87b0ad99de93e19a] => 1740908356
[_oembed_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] =>
[_oembed_time_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] => 1740908356
[_oembed_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] =>
[_oembed_time_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => 1740908356
[_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] =>
[_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1742303415
[_algolia_sync] => 1202617812001
[_oembed_5d5e4c37aa4a898446ae01a58ec897db] =>
[_oembed_time_5d5e4c37aa4a898446ae01a58ec897db] => 1744918117
[_oembed_8769bd7c0a0b73ed403162d2a026b0a8] =>
[_oembed_time_8769bd7c0a0b73ed403162d2a026b0a8] => 1745286820
[_oembed_a8e3b7c815303f5fc72794468cfe93c6] =>
[_oembed_time_a8e3b7c815303f5fc72794468cfe93c6] => 1745521015
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748102513
[_oembed_f2f29efc1af6d54cce66c60234dfcf5f] =>
[_oembed_time_f2f29efc1af6d54cce66c60234dfcf5f] => 1748102513
[_oembed_7e1d61f96903d5a4cbef9f57bc5455ad] =>
[_oembed_time_7e1d61f96903d5a4cbef9f57bc5455ad] => 1748102514
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748677729
[_oembed_cde49bd72960750faa78e24b30257c88] =>
[_oembed_time_cde49bd72960750faa78e24b30257c88] => 1749802046
[_oembed_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] =>
[_oembed_time_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] => 1749802046
[_oembed_050b368eb6b0b4720c18b2b8911dda48] =>
[_oembed_time_050b368eb6b0b4720c18b2b8911dda48] => 1749802046
[_oembed_f76baff2b99f9be3ef5fbef2b4bfdebc] =>
[_oembed_time_f76baff2b99f9be3ef5fbef2b4bfdebc] => 1749802046
[_oembed_e76a521be7d10b875a8d4ccad00778e3] =>
[_oembed_time_e76a521be7d10b875a8d4ccad00778e3] => 1750407133
[_oembed_a969e00bfb4f847034f616b6e72b887a] =>
[_oembed_time_a969e00bfb4f847034f616b6e72b887a] => 1751533450
[_oembed_793613d089270f3a062697e7240c221b] =>
[_oembed_time_793613d089270f3a062697e7240c221b] => 1751533451
[_oembed_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] =>
[_oembed_time_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => 1751533451
[_oembed_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] =>
[_oembed_time_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] => 1752149386
[_oembed_b2178e7ef3c31737f4d628f73a48a8f0] =>
[_oembed_time_b2178e7ef3c31737f4d628f73a48a8f0] => 1752149386
[_oembed_479aab070581f8aa799be67754453eb6] =>
[_oembed_time_479aab070581f8aa799be67754453eb6] => 1753015300
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1753015300
[_oembed_ca14d46768e1b245a0c88e8297930dff] =>
[_oembed_time_ca14d46768e1b245a0c88e8297930dff] => 1755531634
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1755531634
[_oembed_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] =>
[_oembed_time_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] => 1755797360
[_oembed_cd0a15c88ce53eac5fe649eb7bcd78a7] =>
[_oembed_time_cd0a15c88ce53eac5fe649eb7bcd78a7] => 1756062323
[_oembed_4d7c6e2d0e29a47e7f3a781b15591f8e] =>
[_oembed_time_4d7c6e2d0e29a47e7f3a781b15591f8e] => 1756062323
[_oembed_df9ebc67098f659cb00277d299601cf3] =>
[_oembed_time_df9ebc67098f659cb00277d299601cf3] => 1756263865
[_oembed_a901f6e484644df631a69960a0be9331] =>
[_oembed_time_a901f6e484644df631a69960a0be9331] => 1756445700
[_oembed_17b76020cfd59f422ae6aa9c9e0b1a05] =>
[_oembed_time_17b76020cfd59f422ae6aa9c9e0b1a05] => 1756445700
[_oembed_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] =>
[_oembed_time_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] => 1758003139
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1758003139
[_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] =>
[_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1758003139
[_oembed_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] =>
[_oembed_time_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] => 1758003140
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1758003140
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1761048295
[_oembed_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] =>
[_oembed_time_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] => 1761749261
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1764075059
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 12793
[1] => 1048
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpát-medencei Középiskolások Tábora
[1] => Rákóczi Szövetség
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 12793
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 12793
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)