A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Nagycsaládos Gyereknapot, amelyet idén tisztújító közgyűlés is kísért. Az eseményre június 7-én került sor Tiszacsomán, a Honfoglalási Emlékparkban. A napsütéses idő, a gyerekek önfeledt nevetése és a változatos programok együttesen tették felejthetetlenné ezt a napot a részt vevő családok számára.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a résztvevők életére. Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke köszöntőjében kiemelte: egy évvel korábban még csak remélni merték, hogy a választott napon jó idő lesz, és hogy újra több száz család együtt ünnepelhet majd ebben a békés, természeti környezetben. Beszédében külön köszönetet mondott azoknak a családoknak, akik a nehézségek ellenére is itthon maradtak: „Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy bárkivel kevesebbek legyünk, hiszen ha nincsenek magyarok, nincsenek gyerekek, nagycsaládosok, kiscsaládosok, akkor az egész nem ér semmit.” Tarpai József arra is buzdított, hogy a jelenlévők ismerkedjenek meg a kitelepült magyar intézményekkel, szervezetekkel, hiszen ez a nap nemcsak a szórakozásról, hanem az összefogás erősítéséről is szól.
A megnyitón beszédet mondott Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek ünneplése mindig jó alkalom arra, hogy megerősítsük a közösségi összetartozás érzését, és felidézzük, mennyire fontos, hogy a jövőt közösen építsük. „Valódi honfoglalók a gyermekeink. Ők azok, akikkel együtt növekszik nemzetünk jövője” – mondta, utalva arra, hogy a gyerekek nemcsak örömet hoznak a családok életébe, hanem a közösség jövőjének zálogai is. A miniszteri biztos örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan el tudtak jönni a rendezvényre, és arra buzdított mindenkit, hogy továbbra is támogassák egymást, és tartsanak ki a nehézségek ellenére is.
A rendezvény házigazdájaként Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, illetve a Honfoglalási Emlékpark és az Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda vezetője is köszöntötte a gyereknap résztvevőit. Elmondta: nagy öröm számukra, hogy a nagycsaládos napnak a tiszacsomai emlékpark adhat otthont, hiszen ez alkalommal valóban megtelik élettel a helyszín. Hozzátette, a szervezők igyekeztek kedvező feltételeket teremteni, hogy minél több család részt vehessen az eseményen. Arra bátorította a vendégeket, hogy vegyenek részt a programokon és térjenek vissza máskor is, hiszen az emlékpark egész évben nyitva áll az érdeklődők előtt.
Az idei gyereknap egyik újdonsága a bemutatkozó expó volt, amely külön színfoltja volt a programkínálatnak. A rendezvény során számos kárpátaljai magyar civil szervezet, alapítvány, egyházi iskola és líceum kapott lehetőséget arra, hogy megismertesse tevékenységét a családokkal. A kiállítók között ott volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és Felsőfokú Szakképzési Intézete, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, valamint a Tulipán Tanoda, az Egán Ede Szakképzési Centrum, a P. Frangepán Katalin Gimnázium, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum és a Nagyberegi Református Líceum is. Emellett bemutatkozott a Máltai Szeretetszolgálat, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a „Pro Agricultura Carpatika” Megyei Jótékonysági Alapítvány, a Sámuel Alapítvány, valamint a Beregszászi Szent Anna Karitász. A megnyitón ezen intézmények képviselői is röviden beszámoltak az általuk végzett tevékenységekről és kínált programokról. A látogatók számára ez kiváló alkalmat teremtett arra, hogy közelebbről is megismerjék azokat az oktatási, nevelési és szociális lehetőségeket, amelyek a térségben működnek, és amelyek mind a helyben maradást, mind a magyar közösség megerősítését szolgálják.
Varga István, a „Pro Agricultura Carpatika” Alapítvány munkatársa maga is nagycsaládos szülőként vett részt az eseményen, ahol a sajtónak elmondta: „Örömmel fogadtuk a nagycsaládos egyesület megkeresését, nagyon jó ötletnek tartom, hogy idén civil szervezeteket is meghívtak a programba. Alapítványunk egyik kiemelt projektje jelenleg a gyerekekhez szól: egy EU-s pályázat keretében méhészeti ismeretterjesztő foglalkozásokat tartunk kárpátaljai iskolákban. Erre az alkalomra is elhoztuk az élő kaptárunkat, ahol a gyerekek testközelből figyelhetik meg a méhek munkáját, mozgását, és megismerhetik a méhészkedés eszközeit. Reméljük, hogy sikerül sokakat megszólítani és maradandó élményt adni.”
A hivatalos megnyitót követően kezdődött a KMNE tisztújító közgyűlése, ahol a tagság új elnökséget választott, amelyet délután a színpadon is bemutattak a közönségnek. A közgyűlés levezetését Bárdos István vállalta, aki a KMNE egyik alapító tagja, a titkári feladatokat pedig Szilágyi László látta el. Az elnöki tisztségre ezúttal egyedüliként Tarpai József vállalta a jelölést, így az elkövetkezendő időszakban továbbra is ő tölti be a KMNE elnöki pozícióját. Az elnökségi tagságra húsz jelölt adta be önéletrajzát, közülük a tagság tíz főt választott meg.
A rendezvény azonban nem csak a közéleti eseményekről szólt – a gyerekeké volt a főszerep. Már reggeltől kezdve megkezdődtek a szabadtéri foglalkozások: az ugrálóvártól a körhintán át az íjászatig és a szekerezésig megannyi program várta a kicsiket és nagyokat. A buborékfoci, a dartsfoci és a lézerharc különösen népszerűek voltak a nagyobb gyerekek körében, míg a kisebbek örömmel vették birtokba a trambulint, a kézműves sátrakat, vagy az arcfestők és fodrászok standját.
A programban helyet kapott a kultúra és a zene is: a Tulipán Tanoda diákjai ügyesen szórakoztatták a közönséget, a „Ki mit tud?” vetélkedő pedig lehetőséget adott a fiatal tehetségeknek, hogy megmutassák magukat, délután pedig a KMNE ének-zene klubja lépett színpadra.
A legkisebbekre is gondoltak: a jurta mélyén zajlott a Ringató foglalkozás a 0–3 éves korosztály számára, míg az alsós diákokat a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Méhmese című előadása varázsolta el. A pajta mögött pedig a gyerekek kutyaterápiás foglalkozásokon vehettek részt – nem kis örömükre.
A résztvevők az ebédidőben közösen fogyaszthatták el az ízletes bográcsgulyást, amelyet Mester András és csapata, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség biztosított a jelenlévőknek.
A rendezvény lebonyolítását idén is lelkes önkéntes családok segítették. A szervezők köszönetet mondtak a támogatóknak: a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a munkácsi Szent Márton Karitásznak, valamint azoknak a családoknak, akik játékokat, uzsonnát ajánlottak fel, vagy személyesen is részt vettek a program lebonyolításában.
A gyereknap délután táncházzal zárult, ahol a családok együtt ropták a táncot kicsik és nagyok örömére.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) kiemelt hangsúlyt fektet tagcsaládjaik összefogására, a közösséget összetartó alkalmak szervezésére. A szeretet ünnepére hangolódva a gyerekek ezúttal kézműves-foglalkozáson vehettek részt.
A KMNE elnöksége fontosnak tartja a hagyományok, szokások felelevenítését és továbbadását, ezért rendezvényeiken rendszeresen helyet kap számos, az értékeket bemutató és őrző foglalkozás. Hisznek abban, hogy a találkozás és az együtt töltött idő erőt ad a kitartáshoz a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. A kézművesdélutánnak az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium adott otthont.
„A mi asztalunknál színes pamutból manók, kartonpapírból pedig szintén pamuttal díszített apró karácsonyfák készülnek, melyeket hurkapálcikával faalapra helyezve különleges asztaldíszt kapunk” – jegyezte meg Harapkó Marianna, a KMNE elnökségi tagja, aki örömét fejezte ki, hogy az alkalomra egészen kicsi, óvodáskorú gyerekek is ellátogattak szüleikkel, de a tinédzserek is érdekesnek tartották a foglalkozást, melyhez hasonlót korábban Tiszapéterfalván is tartottak, ahol szintén nagy érdeklődéssel vettek részt a tiszaháti nagycsaládosok.
A másik asztalnál Varga Gabriella irányításával színes papírból angyalkát hajtogattak, melyre fejrész gyanánt egy gömb alakú, kis méretű fenyődíszt helyeztek, s végül szalaggal és csillámporral díszítették az elkészült alkotásokat.
A harmadik asztalnál mézeskalácsok készültek. Csirpák Viktória elnökségi tag vezetésével a gyerekek saját maguk nyújtották ki a tésztaalapot. „Kétféle mézeskalácsot készítünk a mai napon. Az egyik az ütőfás, amikor egy ütőfával mintázzuk meg a tésztát, s erre nem kerül semmilyen díszítés, mivel úgy szép, ahogy van. Ezeken a mézeskalácsokon a Szent Család, Szent Miklós – a Mikulás, a hóember, a fenyőfa és a száncsengő ugyanúgy megjelenik, mint a mesebeli erdei házikó és a mindig aktuális szívecske. A másik a magvakkal díszített mézeskalács, melynek az alapja egy egészen más állagú tészta, amit a gyerekek is megjegyeztek. Az előbbi összetételében kevesebb a puffasztóanyag, hogy a minta szépen kirajzolódjon és megmaradjon rajta. Ezzel szemben a magvas szépen megnőhet, ezért egy ragadósabb állagú tésztát nyújtunk ki és szaggatunk ki a karácsonyhoz kapcsolódó mintázatú szaggatókkal. Ezeket végül tökmaggal, napraforgómaggal, lenmaggal, szezámmaggal és szegfűszeggel díszítjük” – világított rá Viktória.
A délután végére a gyerekek boldogan mutatták egymásnak és szüleiknek az általuk készített dekorációkat és mézeskalácsokat, melyeket aztán mindenki hazavihetett, hogy saját otthonaikban is emlékeztesse őket erre az örömteli alkalomra.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) 2024 nyarán kampányt indított Adj energiát címmel, ami a magyar nagycsaládok szociális jólétének a segítését tűzte ki célul. Akik Kárpátalján maradtak, azok tudják, hogy ahogy a nyár sem volt könnyű, úgy a tél sem ígérkezik egyszerűnek az egyre fokozódó villanylekapcsolások miatt. Annak érdekében, hogy a sokgyermekes családok az egyébként is nehéz körülmények között áramforráshoz jussanak, gyűjtést indítottunk. Ez egy fél év távlatában azt eredményezte, hogy egyelőre 10 családot tudunk megajándékozni 1-1 inverterrel.
Természetesen a történet nem itt ért véget, hiszen a gyűjtés mellett a Katolikus Karitász is a támogatásunkra volt. Az elmúlt néhány hétben sikerült 10 generátorral segíteniük nagycsaládosainkat. Annak reményében, hogy ez a kampány és ez a készséges együttműködés folytatódni fog, meghirdettük a lehetőséget tagcsaládjaink között. A szűrés rendkívül nehéz, viszont a legfőbb szempont, ami alapján első körben kiválasztottuk a 10 családot, az a szociális hátrány és a villanylekapcsolás intenzitása volt. Az osztás 2024. november 29-től kezdődött a KMNE-irodából. A várakozó családok száma 300 fölött van, így az egyesület mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több családot tudjon tehermentesíteni.
Az inverterek bevásárlása még folyamatban van, illetve annak kiosztása is. Mindenkit türelemre és megértésre intünk. Bízunk benne, hogy a jóakarat és a jószívű adomány megtermi gyümölcsét.
Szeretnénk kifejezni hálánkat a Katolikus Karitásznak az adományokért, illetve a munkácsi Szent Márton Karitásznak, akik segítettek a generátorok szállításában. Köszönet jár minden jószívű adományozónak is, akik határon innen és túl hozzájárulnak kampányunkhoz! A kezdeményezés nem ért véget, továbbra is várjuk a felajánlásokat.