Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE0OTc1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 251249
[content] =>
Augusztus 14-én véget ért a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amikor a résztvevő pedagógusok a többnapos, intenzív program után okleveleiket is átvehették. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a búcsú ne csupán hivatalos legyen: kulturális élménnyel is megajándékozták a jelenlévőket.
Először Fodor Éva, a KMPSZ módszertani irodájának vezetője, a rendezvény egyik szervezője köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy bár elérkezett a Pedagógusakadémia utolsó állomása, az oklevelek kiosztása, mielőtt sor kerülne erre a pillanatra, szeretné, ha a résztvevők még egy kis kulturális élménnyel gazdagodnának. Ezután bemutatta a színpadra lépő fellépőket, akik között először a Dobronyi Rózsák citerazenekar muzsikált, majd a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola beregszászi harmonikásai következtek. A kis előadókat Mészár Katalin és Halász Nikoletta készítette fel, a közönség pedig nagy tapssal jutalmazta őket.

A zenei előadások után Orosz Ildikó, a főszervező Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke szólt a pedagógusokhoz. Kiemelte: az idei akadémia is szabadegyetemi formában zajlott, változatos témákat kínálva a résztvevőknek, amelyekből mindenki annyit vihetett haza, amennyit szeretett volna.
A program fókuszában három nagy témakör állt:
‒ nyelvi akadálymentesítés, amely a kárpátaljai többnemzetiségű együttélés egyik kulcskérdése;
‒ a digitalizáció és a mesterséges intelligencia hatásai, különös tekintettel a gyermekekre és a pedagógiai munkára;
‒ a nehezen kezelhető gyermekek integrációja a közösségbe, különös figyelemmel azokra, akik túl korán kerülnek digitális eszközök hatása alá.

Az elnök asszony hangsúlyozta: a 21. század kihívásaira a pedagógusoknak is fel kell készülniük, egyszerre használva és szabályozva a digitális eszközöket. Fontos, hogy a tanárok megtalálják az arányt a hagyományos módszerek és a modern technológia között, hogy a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődést biztosító oktatásban részesüljenek.
Kopasz Vivien Kitti, a Forgolányi Gimnázium alsó tagozatos tanára és a Tulipán Tanoda néptánc- és népijáték-oktatója idén második alkalommal vett részt a Pedagógusakadémián. Szerinte az idei témák rendkívül időszerűek voltak. „A digitális világ használata elkerülhetetlen az oktatásban, de fontos megtalálni a megfelelő egyensúlyt” – mondta. Hozzátette: egyre több olyan tanulóval találkozik, akik nehezen koncentrálnak, és velük külön, személyre szabott módszerekkel kell foglalkozni.

Orosz Ildikó a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: az elmúlt öt évben a Kölcsey-pedagógusakadémia formája tudatosan alakult át. A tantárgyi továbbképzések helyett ma már inkább olyan általános pedagógiai és pszichológiai témákat dolgoznak fel, amelyek minden pedagógust érintenek, és meghívott szakértők, tudósok, gyakorlati előadók segítségével friss, inspiráló szemléletet kínálnak. Interjújában hangsúlyt kapott az együttélés és a tolerancia kérdése is. Mint mondta: Kárpátalja soknemzetiségű régió, ahol ukránok és magyarok élnek egymás mellett, és a pedagógusok feladata, hogy a nyelvi akadálymentesítés révén segítsék a közös béke fenntartását. „Ahhoz, hogy a két szomszéd az anyanyelvén beszélve a másik iránti toleranciából megértse egymást, fontos a nyelvi akadálymentesítés és a megfelelő felkészítés” – mondta. Szerinte ezek az elemek hozzájárulnak ahhoz, hogy Kárpátalja továbbra is a béke szigete maradjon.
A rendezvény végén sor került az oklevelek átadására is, amelyeket Orosz Ildikó és Fodor Éva közösen nyújtottak át a résztvevőknek, ezzel hivatalosan is lezárva az idei Pedagógusakadémiát. Ahogy az elnök asszony fogalmazott: „Jövőre ugyanitt, más témákkal, hiszen kimeríteni úgysem tudjuk – mindig lesz új, ami gondolkodásra és fejlődésre késztet bennünket.”
Kun Viktória
Kárpátalja
[type] => post
[excerpt] => Augusztus 14-én véget ért a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amikor a résztvevő pedagógusok a többnapos, intenzív program után okleveleiket is átvehették.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1755293220
[modified] => 1755288024
)
[title] => Oklevélátadóval zárult Beregszászban a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=251249&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251249
[uk] => 251319
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 251254
[image] => Array
(
[id] => 251254
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388.jpeg
[original_lng] => 433046
[original_w] => 1711
[original_h] => 1107
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-300x194.jpeg
[width] => 300
[height] => 194
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-768x497.jpeg
[width] => 768
[height] => 497
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-1024x663.jpeg
[width] => 1024
[height] => 663
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-1536x994.jpeg
[width] => 1536
[height] => 994
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388.jpeg
[width] => 1711
[height] => 1107
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388.jpeg
[width] => 1711
[height] => 1107
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1755373879:3
[_thumbnail_id] => 251254
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2275
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] =>
[_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1755277229
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1755277229
[_oembed_866afa723fb793eaac3efaa0acb48d37] =>
[_oembed_time_866afa723fb793eaac3efaa0acb48d37] => 1755277229
[_oembed_6a2c68374e24585ae3ccca36009cb577] =>
[_oembed_time_6a2c68374e24585ae3ccca36009cb577] => 1755277229
[_oembed_938fd113915f1a9049e74535a84278be] =>
[_oembed_time_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => 1755282427
[_algolia_sync] => 323939977001
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1755283673
[_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] =>
[_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1755697796
[_oembed_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] =>
[_oembed_time_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => 1763192578
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 14975
[1] => 19584
[2] => 1523817
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[1] => oklevélátadó
[2] => pedagógus
)
)
[1] => Array
(
[id] => 251094
[content] =>
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és annak kutató intézetei kiemelten foglalkoznak a nyelvi akadálymentesítés témájával, különösképpen a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, ami egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően szélesebb körben is felméréseket illetve tájékoztatásokat végez. Többek között ezekről is szó esik a héten zajló Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémián amit a KMPSZ szervez.
[type] => post
[excerpt] => A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és annak kutató intézetei kiemelten foglalkoznak a nyelvi akadálymentesítés témájával, különösképpen a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, ami egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően szélese...
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1755101820
[modified] => 1755100745
)
[title] => Aktuális (2025.08.13) Továbbra is fontosnak tartja a Rákóczi- főiskola a nyelvi akadálymentesítést (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=251094&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251094
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 251095
[image] => Array
(
[id] => 251095
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135.jpg
[original_lng] => 109021
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/maxresdefault-2025-08-13t145718135.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1755089946:16
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1755089906
[_thumbnail_id] => 251095
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1789
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 329318917002
[_oembed_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] =>
[_oembed_time_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] => 1755091045
[_oembed_74fcb92262641834f1b76c5e1175ffb2] =>
[_oembed_time_74fcb92262641834f1b76c5e1175ffb2] => 1755091045
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1755091045
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1755178332
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1755178332
[_oembed_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] =>
[_oembed_time_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] => 1755178332
[_oembed_ea5ad5b30e22906077b6a97b90876178] =>
[_oembed_time_ea5ad5b30e22906077b6a97b90876178] => 1755193756
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1755530407
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755530407
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1755780680
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756891525
[_oembed_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] =>
[_oembed_time_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] => 1757178964
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1757178964
[_oembed_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] =>
[_oembed_time_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => 1757765777
[_oembed_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] =>
[_oembed_time_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] => 1757765777
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1758112292
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758358221
[_oembed_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] =>
[_oembed_time_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => 1758358221
[_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] =>
[_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1759130614
[_oembed_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] =>
[_oembed_time_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] => 1759490768
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759490768
[_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] =>
[_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1759490768
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759565580
[_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] =>
[_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1759565580
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759849328
[_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] =>
[_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1761297694
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762251937
[_oembed_bd1d2c67a331bcb5ee0b2eaa1202d5fa] =>
[_oembed_time_bd1d2c67a331bcb5ee0b2eaa1202d5fa] => 1762875182
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1763494902
[_oembed_1fade5f4bfdbf152478f8748d859579f] =>
[_oembed_time_1fade5f4bfdbf152478f8748d859579f] => 1764252259
[_oembed_d84f5da11aa6be3ae02c7bb6b3fd9bef] =>
[_oembed_time_d84f5da11aa6be3ae02c7bb6b3fd9bef] => 1764429081
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 15154
[1] => 83446
[2] => 7885
[3] => 14975
[4] => 348
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csernicskó István
[1] => Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont
[2] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
[3] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[4] => KMPSZ
)
)
[2] => Array
(
[id] => 250911
[content] =>
Hétfőn kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében megrendezett XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). A négynapos szakmai fórumra Kárpátalja minden szegletéből érkeztek pedagógusok, hogy új módszereket ismerjenek meg, tapasztalatot cseréljenek és közösen gondolkodjanak a magyar nyelvű oktatás jövőjéről.
A vendégeket elsőként Fodor Éva, a KMPSZ módszertani központjának vezetője köszöntötte, aki hosszú névsorban ismertette az akadémia meghívott előadóit és vendégeit.

Ezután Fehér-Mártonffy Sarolt Luca, Magyarország Belügyminisztériuma Köznevelési Államtitkárságának külhoni referense szólt a résztvevőkhöz. Köszöntőjében elmondta: először jár Beregszászban, és külön öröm számára, hogy családja is elkísérhette. „Hatalmas megtiszteltetés itt állni, látni ezt a közösséget, és együtt tölteni önökkel ezt a négy napot. Kívánom, hogy mindenki gazdagodjon tudással és élményekkel” – fogalmazott.
A megnyitó után az akadémia első napján a pedagógusok először a magyar nyelvű oktatás aktuális helyzetéről kaptak átfogó képet, melyet Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke mutatott be. Előadásában kiemelte, hogy már a háború előtt is voltak feszültségek a kisebbségi nyelvű oktatás területén, amelyeket részben sikerült enyhíteni a Magyar–Ukrán Oktatási Munkacsoport megalakulásával. Ennek eredményeként indult el egy pilotprojekt A magyar nyelvű oktatás európai integrált modellje címmel, amely kiegyensúlyozott óraszámban biztosítja a nyelvi képzést, a magyar népismeretet, történelmet és a Kárpát-medence földrajzát. Ez az új tanterv előremutató lépés a kárpátaljai magyar oktatás megújításában és megerősítésében.
Ezt követte egy rendkívül aktuális téma: az okostelefonok és a digitális tér veszélyei az oktatásban, melyet a Mathias Corvinus Collegium Ifjúságkutató Intézetének családbiztonsági szakértője, Pöltl Ákos részletezett.




A délután további előadásai a nyelvi akadálymentesítés köré szerveződtek. Erről két szakértő, Csernicskó István, a főiskola rektora és Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője tartott előadást.
„Sokak számára természetes, hogy bármikor és bárhol használhatják az anyanyelvüket, de mi, kárpátaljai magyarok nem mindig élhetünk ezzel a lehetőséggel” – fogalmazott Csernicskó István. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi akadálymentesítés lényege, hogy „ahol jogunk és lehetőségünk van a magyar nyelv használatára, ott bátran éljünk vele”. Kiemelte, hogy nem elég a jog megléte, fontos az is, hogy a feltételek adottak legyenek. Az akadálymentesítés így szerinte az esély megteremtéséről szól az anyanyelv szabad használatához, mely elengedhetetlen a közösség megmaradásához és megerősödéséhez.
A keddi, második napon a szakmai programot a szövegfeldolgozási készségek fejlesztése nyitja meg, amelyet Bárczi Zsófia, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karának oktatója, irodalomtörténész és prózaíró ismertet. Ezt követően az alternatív pedagógiai módszerek kerülnek a középpontba: Kohut Erzsébet, a II. RF KMF, Biológia és Kémia Tanszékének vezetője a nagydobronyi Erdei Iskola gyakorlati tapasztalatait mutatja be, majd Gál Adél és Kulin Ágnes tartanak előadásokat a múzeumpedagógia élményalapú módszereiről a helyi tájházak és galéria példáján keresztül.
A délutáni program során a művészetpedagógia alternatív megközelítéseit mutatják be gyakorlati foglalkozások keretében, melyeket a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója, Sin Edina, valamint a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola vezetője, Kepics Andzselika vezet majd. Este pedig a Magda, a Szabó c. színházi előadás várja a résztvevőket.

A harmadik nap a pszichológiai és társadalmi kérdésekre fókuszál majd. Előadások hangzanak el a háborús helyzetnek a gyermekek lelkiállapotára gyakorolt hatásairól és pszichoszociális támogatásukról, melyeket neves szakemberek, így Berghauer-Olasz Emőke és Gogola István tartanak. Ezen a napon mutatják be a Kompetencia – Oktatás – Mérleg – Perspektíva projektet is, amely a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás strukturális és minőségi változásait elemzi az orosz–ukrán háború kontextusában.
A csütörtöki nap középpontjában a digitális világ és a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazása áll majd. Bemutatják az innovatív szótárkészítési megoldásokat és a mesterséges elme alkotóerejét, miközben szó esik a digitális lábnyomról is.
Az akadémia zárónapján oklevélátadóval búcsúznak a résztvevőktől, akik a 30 órás továbbképzés teljesítésével a kötelező ötéves szakmai megújításukhoz is hozzájárulnak.
Az idei Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia programja jól mutatja, hogy a kárpátaljai magyar oktatás előtt álló kihívásokra aktívan keresik a válaszokat.
Kun Viktória
Kárpátalja
[type] => post
[excerpt] => Hétfőn kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében megrendezett XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF).
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1755000720
[modified] => 1754999739
)
[title] => Elstartolt a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250911&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250911
[uk] => 250940
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250912
[image] => Array
(
[id] => 250912
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-scaled.jpeg
[original_lng] => 344462
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-1536x1024.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-2048x1365.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-1235-scaled.jpeg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1754988940:12
[_thumbnail_id] => 250912
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1704
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1754988943
[_oembed_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] =>
[_oembed_time_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] => 1754988943
[_oembed_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] =>
[_oembed_time_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] => 1754988943
[_oembed_813174cf19ff717e8d0d52173bbc9400] =>
[_oembed_time_813174cf19ff717e8d0d52173bbc9400] => 1754988943
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1754989926
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1754989927
[_algolia_sync] => 327180330002
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1755420036
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1755523036
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1755524838
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1756750273
[_oembed_9fd2a03411976d9d7aa802a03ed722b2] =>
[_oembed_time_9fd2a03411976d9d7aa802a03ed722b2] => 1756750274
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1758124874
[_oembed_c757927ebea099a2ff716a35170e1bb2] =>
[_oembed_time_c757927ebea099a2ff716a35170e1bb2] => 1758124874
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1759511253
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 600
[5] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 1269103
[1] => 14975
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ)
[1] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
)
)
[3] => Array
(
[id] => 210646
[content] =>
Augusztus 8-án befejeződött a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

A pedagógusakadémia célja a magyar közoktatás erősítésével az egyetemes emberi értékekhez igazodó magyar kultúra szolgálata, a kárpátaljai magyar értelmiség szakmai ismereteinek megújítása, bővítése.

A 30 órás továbbképzés utolsó napján a jelenlévőket Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a KMPSZ elnöke köszöntötte.

Őt követte Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, aki tevékenységüket mutatta be, majd Dobsa Beáta, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjának vezetője ismertette programjaikat.

Ezt követően Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója, geopolitikai szakértő, elemző, hadtörténész mutatta be Rendszer nélküli világrend. Racionális magyarázatok egy őrült világban című előadását.
Őt követte Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója, aki a jövő oktatásáról adott elő.

A nap második felében a jelenlévők Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár, neveléstudományi kutató, néptáncpedagógus, az Így tedd rá! program alapítójának és megalkotójának Merre tart a magyar közoktatás? Tervek és elképzelések középtávon című előadását láthatták. Őt követte Kiss Dávid, a magyarországi Oktatási Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője, aki a Köznevelési együttműködés a digitális módszerek és eszközök használatának támogatására Magyarországon és a szomszédos országokban című projekt eredményeit ismertette.

A 23. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia záróakkordjaként Orosz Ildikó és Balatoni Katalin okleveleket adott át a kurzus résztvevőinek.
A Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia által megvalósított 30 órás képzés beszámíttatható a 150 órás kötelező pedagógus-továbbképzések rendszerébe.
(Kurmay Anita/kmf.uz.ua)
[type] => post
[excerpt] => Augusztus 8-án befejeződött a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1723281000
[modified] => 1723247665
)
[title] => Lezárult az idei Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210646&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210646
[uk] => 210611
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 210612
[image] => Array
(
[id] => 210612
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2.jpeg
[original_lng] => 286043
[original_w] => 1280
[original_h] => 854
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2.jpeg
[width] => 1280
[height] => 854
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2.jpeg
[width] => 1280
[height] => 854
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image2.jpeg
[width] => 1280
[height] => 854
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723236866:5
[_thumbnail_id] => 210612
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2558
[_oembed_d408282dca1025599bbe68afbc3be182] => {{unknown}}
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723277872
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723296759
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723296759
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723296759
[_algolia_sync] => 1203085114001
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1755272474
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 14975
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
)
)
[4] => Array
(
[id] => 210489
[content] =>
Oklevélátadással ért véget a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia.
[type] => post
[excerpt] => Oklevélátadással ért véget a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1723155720
[modified] => 1723154340
)
[title] => Aktuális (2024.08.08) - Oklevélátadással ért véget a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210489&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210489
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 210490
[image] => Array
(
[id] => 210490
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpeg
[original_lng] => 227537
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723143542:16
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723143483
[_thumbnail_id] => 210490
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2062
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723144927
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723144927
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723144927
[_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] =>
[_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1723144927
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723144927
[_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] =>
[_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1723144927
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726496358
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1726516068
[_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] =>
[_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1728885279
[_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] =>
[_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1729250705
[_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] =>
[_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730480826
[_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] =>
[_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1732521949
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1732521949
[_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] =>
[_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1734185628
[_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] =>
[_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1734185628
[_oembed_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] =>
[_oembed_time_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => 1734334352
[_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] =>
[_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1734334352
[_oembed_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] =>
[_oembed_time_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => 1734334352
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734334352
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1734334352
[_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] =>
[_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1735315441
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1736797973
[_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] =>
[_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1738343001
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1738343001
[_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] =>
[_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1738780340
[_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] =>
[_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1740254670
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1740847111
[_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] =>
[_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1744118209
[_algolia_sync] => 1203085072001
[_oembed_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] =>
[_oembed_time_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] => 1744362861
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1744976230
[_oembed_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] =>
[_oembed_time_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] => 1744976230
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1744976230
[_oembed_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] =>
[_oembed_time_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] => 1744976230
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1747466634
[_oembed_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] =>
[_oembed_time_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] => 1747466634
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1747473948
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749629547
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1750889672
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1751478902
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1752845860
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753627030
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1753627030
[_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] =>
[_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1755886077
[_oembed_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] =>
[_oembed_time_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] => 1755886077
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1755886077
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1756721998
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1756721998
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1756721998
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757603378
[_oembed_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] =>
[_oembed_time_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => 1759568789
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1760554444
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761223508
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761837244
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1762439803
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1763751490
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764262572
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 14975
[1] => 1370
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[1] => Orosz Ildikó
)
)
[5] => Array
(
[id] => 210486
[content] =>
Merre tart a magyar közoktatás. Ezzel a címmel tartott előadást Balatoni Katalin a KMPSZ Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiáján a beregszászi magyar főiskolán. A köznevelési helyettes államtitkár hangsúlyozta: a nevelés és az oktatás az, ami egyben tartja a nemzetet, ezért a magyar kormány oktatáspolitikájában kiemelt hangsúlyt kap a gyermekek és a fiatalok értelmi, testi és lelki összehangolt fejlődésének biztosítása. Úgy fogalmazott: nagyon fontos az életkori sajátosságok szerint az óvodától a felsőoktatási intézményekig a sokrétű tájékozottság és műveltség fejlesztése.
[type] => post
[excerpt] => Merre tart a magyar közoktatás. Ezzel a címmel tartott előadást Balatoni Katalin a KMPSZ Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiáján a beregszászi magyar főiskolán.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1723154820
[modified] => 1723154015
)
[title] => Balatoni Katalin: a nevelés és az oktatás az, ami egyben tartja a nemzetet (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210486&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210486
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 210487
[image] => Array
(
[id] => 210487
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2.jpg
[original_lng] => 125764
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-3-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723143215:16
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723143168
[_thumbnail_id] => 210487
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1753
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1723144027
[_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] =>
[_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1723144027
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723144439
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723144439
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723281104
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724518680
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1724529319
[_oembed_5fbaee316632e25a19d1b67a4419bc82] =>
[_oembed_time_5fbaee316632e25a19d1b67a4419bc82] => 1724661717
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1724923712
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726687560
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1728823229
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730020483
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1734009476
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1738345407
[_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] =>
[_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1738345407
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738779920
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1741519265
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1741519265
[_algolia_sync] => 1203085071001
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744469405
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1745350264
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1746642870
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1747466631
[_oembed_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] =>
[_oembed_time_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] => 1747642336
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1748162625
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750747346
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750747346
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751466940
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751466940
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751466940
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1752845856
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1752845856
[_oembed_04be2b075f8574e71d2319b8fab47d89] =>
[_oembed_time_04be2b075f8574e71d2319b8fab47d89] => 1752845856
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1756628735
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1757437486
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757606926
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759911218
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762960533
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762960533
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1764082384
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1053588
[1] => 14975
[2] => 348
[3] => 176275
[4] => 297
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Balatoni Katalin
[1] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[2] => KMPSZ
[3] => nevelés
[4] => oktatás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 210340
[content] =>
A KMPSZ immár 23. alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, amelynek helyszíne ezúttal is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Az akadémia résztvevői idén számos aktuális dologgal foglalkoznak, így például a kárpátaljai magyar nyelvű oktatással, a kisebbségi jogokkal és a digitális kor oktatást formáló hatásával. A négynapos akadémia során a résztvevők több helyi és külföldi szakértő előadását hallhatják, valamint gyakorlati képzésben is részt vehetnek. A tanárok többsége visszatérő vendége a Kölcsey Nyári Akadémiának, de a résztvevők között akad friss diplomás pedagógus is. Az akadémia első napja filmnézéssel, míg a második a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Fedák Sári termében zárult, ahol az érdeklődők megtekinthették a FRIDA című monodrámát, Orosz Ibolya előadásában. A pedagógusok hosszantartó tapssal köszönték meg a művésznőnek a kitűnő alakítást.
[type] => post
[excerpt] => A KMPSZ immár 23. alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, amelynek helyszíne ezúttal is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1723041780
[modified] => 1723041055
)
[title] => Közel 150 tanár jelentkezett az idei Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiára (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210340&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210340
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 210341
[image] => Array
(
[id] => 210341
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpg
[original_lng] => 166158
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-6-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723030256:16
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723030176
[_thumbnail_id] => 210341
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2074
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e1ee4d03b2812c937b8bd9760b6c7436] =>
[_oembed_time_e1ee4d03b2812c937b8bd9760b6c7436] => 1723030986
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723030987
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1723031208
[_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] =>
[_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1723031209
[_oembed_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] =>
[_oembed_time_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] => 1723031209
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1723138334
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723138335
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1723448497
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723478045
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723478045
[_oembed_5fbaee316632e25a19d1b67a4419bc82] =>
[_oembed_time_5fbaee316632e25a19d1b67a4419bc82] => 1723969451
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724219600
[_oembed_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] =>
[_oembed_time_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => 1724219600
[_oembed_822131d80ec964850ffd54805035f613] =>
[_oembed_time_822131d80ec964850ffd54805035f613] => 1724219600
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725036272
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1725036272
[_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] =>
[_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1725438198
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1725651257
[_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] =>
[_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1725896192
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1725896192
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1725896192
[_oembed_dc225bdea28cc1ecd7589579c8d1c225] =>
[_oembed_time_dc225bdea28cc1ecd7589579c8d1c225] => 1725896192
[_oembed_321aca721159a31baa3dc42442f7cda1] =>
[_oembed_time_321aca721159a31baa3dc42442f7cda1] => 1726687573
[_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] =>
[_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1728630917
[_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] =>
[_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1728630917
[_oembed_6bec129bad54d03012ef032bf81032fe] =>
[_oembed_time_6bec129bad54d03012ef032bf81032fe] => 1728630917
[_oembed_47ebc823a4fd2ca2b6cc06f23f1f7801] =>
[_oembed_time_47ebc823a4fd2ca2b6cc06f23f1f7801] => 1728630917
[_oembed_bcd34f6051b6a15313552a0b7bb8954b] =>
[_oembed_time_bcd34f6051b6a15313552a0b7bb8954b] => 1728649238
[_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] =>
[_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728829283
[_oembed_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] =>
[_oembed_time_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] => 1729689848
[_oembed_abe63580a44e41c76673407286caef7a] =>
[_oembed_time_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => 1730020504
[_oembed_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] =>
[_oembed_time_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => 1730020504
[_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] =>
[_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1730020504
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1730298911
[_oembed_f5e7e2cd5c998423667da0c280f3e0ab] =>
[_oembed_time_f5e7e2cd5c998423667da0c280f3e0ab] => 1730298911
[_oembed_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] =>
[_oembed_time_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] => 1730298911
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730747068
[_oembed_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] =>
[_oembed_time_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] => 1731070549
[_oembed_1054506c5a5df33daa98387f969e01f5] =>
[_oembed_time_1054506c5a5df33daa98387f969e01f5] => 1731398643
[_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] =>
[_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1731698181
[_oembed_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] =>
[_oembed_time_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => 1734007269
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734007269
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734007269
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1734007269
[_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] =>
[_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1734007269
[_oembed_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] =>
[_oembed_time_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => 1734007270
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1734007270
[_oembed_2c1d837a80449233c43edff47873f9da] =>
[_oembed_time_2c1d837a80449233c43edff47873f9da] => 1736519292
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1736519292
[_oembed_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] =>
[_oembed_time_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] => 1737114174
[_oembed_91212d3bfdf58a889b601681cfd0bc0e] =>
[_oembed_time_91212d3bfdf58a889b601681cfd0bc0e] => 1737114174
[_oembed_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] =>
[_oembed_time_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] => 1737741548
[_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] =>
[_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1737881302
[_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] =>
[_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1737881302
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1737881302
[_oembed_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] =>
[_oembed_time_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] => 1737881302
[_oembed_350050201d076f20ae6c4377d0fe98fe] =>
[_oembed_time_350050201d076f20ae6c4377d0fe98fe] => 1737881302
[_oembed_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] =>
[_oembed_time_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] => 1737881303
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738960012
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739349727
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1739706506
[_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] =>
[_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1739706506
[_oembed_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] =>
[_oembed_time_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] => 1740812979
[_oembed_ad53398143aca5607765f6f761201c70] =>
[_oembed_time_ad53398143aca5607765f6f761201c70] => 1740812979
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1740812979
[_oembed_559773f6d75e0fff5e1df7ef39c0284d] =>
[_oembed_time_559773f6d75e0fff5e1df7ef39c0284d] => 1741421854
[_oembed_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] =>
[_oembed_time_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] => 1741421854
[_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] =>
[_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1742021403
[_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
[_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1742021403
[_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] =>
[_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1742279720
[_oembed_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] =>
[_oembed_time_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] => 1742279720
[_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
[_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1742279720
[_oembed_dde59f4fcf21a46fb6b357aa97ca172d] =>
[_oembed_time_dde59f4fcf21a46fb6b357aa97ca172d] => 1742976794
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1742976794
[_oembed_b5b0d75b258614cf2fd7e5029e832c72] =>
[_oembed_time_b5b0d75b258614cf2fd7e5029e832c72] => 1742976795
[_oembed_5e9bade07b5a70dbff6b6e466925450c] =>
[_oembed_time_5e9bade07b5a70dbff6b6e466925450c] => 1742976795
[_oembed_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] =>
[_oembed_time_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] => 1742976795
[_algolia_sync] => 831896025002
[_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] =>
[_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1744361291
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744361291
[_oembed_954a5d6228a17de496155fab22259388] =>
[_oembed_time_954a5d6228a17de496155fab22259388] => 1744361291
[_oembed_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] =>
[_oembed_time_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] => 1744361291
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1745398436
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1745398436
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1745398437
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1745398437
[_oembed_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] =>
[_oembed_time_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] => 1745398437
[_oembed_be52ffa578d120ca584e255354b3d57b] =>
[_oembed_time_be52ffa578d120ca584e255354b3d57b] => 1746113774
[_oembed_7176c37b632ef1c29e56409991056733] =>
[_oembed_time_7176c37b632ef1c29e56409991056733] => 1747722859
[_oembed_7380fa78700c27e068805d5bf0dfabf2] =>
[_oembed_time_7380fa78700c27e068805d5bf0dfabf2] => 1747722859
[_oembed_84cd912456cb9b56c78a0a0e8bcdca45] =>
[_oembed_time_84cd912456cb9b56c78a0a0e8bcdca45] => 1747722859
[_oembed_b6a17498639d300b21659ead585c175a] =>
[_oembed_time_b6a17498639d300b21659ead585c175a] => 1747722859
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1747722859
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747722859
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748152588
[_oembed_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] =>
[_oembed_time_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] => 1748766265
[_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] =>
[_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1748766265
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1750050995
[_oembed_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] =>
[_oembed_time_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => 1750236172
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1750236172
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750413906
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1750413906
[_oembed_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] =>
[_oembed_time_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] => 1750768818
[_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
[_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750768818
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1750768818
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750768819
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751129356
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1752678029
[_oembed_42daaf966f3c355cc1bb9eee3fdab76c] =>
[_oembed_time_42daaf966f3c355cc1bb9eee3fdab76c] => 1752678029
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1752678029
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1752678029
[_oembed_aba2da5633ddf225b6495fa49fb87f3a] =>
[_oembed_time_aba2da5633ddf225b6495fa49fb87f3a] => 1753172525
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1753172525
[_oembed_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] =>
[_oembed_time_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] => 1753627713
[_oembed_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] =>
[_oembed_time_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] => 1753627713
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1753627714
[_oembed_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] =>
[_oembed_time_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] => 1753627714
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753627714
[_oembed_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] =>
[_oembed_time_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] => 1753627714
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1753627714
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1755886041
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1755886041
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755886041
[_oembed_ea5ad5b30e22906077b6a97b90876178] =>
[_oembed_time_ea5ad5b30e22906077b6a97b90876178] => 1755886041
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1755886041
[_oembed_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] =>
[_oembed_time_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] => 1756719456
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1756719456
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756719456
[_oembed_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] =>
[_oembed_time_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => 1757263025
[_oembed_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] =>
[_oembed_time_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] => 1757263025
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1757263025
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1757606825
[_oembed_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] =>
[_oembed_time_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] => 1758047882
[_oembed_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] =>
[_oembed_time_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => 1758047882
[_oembed_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] =>
[_oembed_time_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] => 1758047882
[_oembed_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] =>
[_oembed_time_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => 1758785976
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759215292
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759649730
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759649730
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759762630
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759762630
[_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] =>
[_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1759762630
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759858232
[_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] =>
[_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1760941982
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762756356
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762756356
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1762756356
[_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] =>
[_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1762756356
[_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] =>
[_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1762850341
[_oembed_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] =>
[_oembed_time_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => 1762850341
[_oembed_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] =>
[_oembed_time_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] => 1763478679
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1763829877
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764698507
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1200729
[1] => 7885
[2] => 2164
[3] => 14975
[4] => 348
[5] => 1107626
[6] => 46511
)
[tags_name] => Array
(
[0] => FRIDA című monodráma
[1] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
[2] => Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
[3] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[4] => KMPSZ
[5] => Orosz Ibolya
[6] => pedagógusok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 210262
[content] =>
A KMPSZ ismét megszervezte a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, amelynek helyszíne ezúttal is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Az akadémia résztvevői idén a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásról, a kisebbségi jogokról és a digitális kor oktatást formáló hatásáról hallgatnak előadásokat, valamint gyakorlati képzésben vehetnek részt.
[type] => post
[excerpt] => A KMPSZ ismét megszervezte a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, amelynek helyszíne ezúttal is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1722956283
[modified] => 1722956285
)
[title] => Kezdetét vette a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210262&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210262
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 210263
[image] => Array
(
[id] => 210263
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7.jpeg
[original_lng] => 177232
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-7.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722945488:16
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1722945440
[views_count] => 1649
[_thumbnail_id] => 210263
[_edit_last] => 16
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e1ee4d03b2812c937b8bd9760b6c7436] =>
[_oembed_time_e1ee4d03b2812c937b8bd9760b6c7436] => 1722946686
[_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] =>
[_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1722946686
[_oembed_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] =>
[_oembed_time_237bcda1f74f001e1a5c0110f3126d82] => 1722946686
[_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] =>
[_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1722948745
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1722950299
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1722954209
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1723011075
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723358262
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1723459151
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723459151
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723459151
[_oembed_5fbaee316632e25a19d1b67a4419bc82] =>
[_oembed_time_5fbaee316632e25a19d1b67a4419bc82] => 1723977705
[_oembed_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] =>
[_oembed_time_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => 1723984422
[_oembed_822131d80ec964850ffd54805035f613] =>
[_oembed_time_822131d80ec964850ffd54805035f613] => 1723984422
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724572228
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1724947081
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1724947081
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1724947081
[_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] =>
[_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1724947081
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726157478
[_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] =>
[_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1726639904
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1726639904
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1728027231
[_oembed_e4313b73710a0604af0f6e96c8a04295] =>
[_oembed_time_e4313b73710a0604af0f6e96c8a04295] => 1728027231
[_oembed_47ebc823a4fd2ca2b6cc06f23f1f7801] =>
[_oembed_time_47ebc823a4fd2ca2b6cc06f23f1f7801] => 1728501230
[_oembed_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] =>
[_oembed_time_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] => 1730078903
[_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] =>
[_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1730078903
[_oembed_6bec129bad54d03012ef032bf81032fe] =>
[_oembed_time_6bec129bad54d03012ef032bf81032fe] => 1730078903
[_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] =>
[_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730716230
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1730716230
[_oembed_f5e7e2cd5c998423667da0c280f3e0ab] =>
[_oembed_time_f5e7e2cd5c998423667da0c280f3e0ab] => 1730716230
[_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] =>
[_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1730716230
[_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] =>
[_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1730716230
[_oembed_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] =>
[_oembed_time_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => 1734109149
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734109149
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734109149
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1734109149
[_oembed_6f19e61defac368128abe59b727abe62] =>
[_oembed_time_6f19e61defac368128abe59b727abe62] => 1735653332
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1736328390
[_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] =>
[_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1736328390
[_oembed_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] =>
[_oembed_time_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => 1736328390
[_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] =>
[_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1736328390
[_oembed_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] =>
[_oembed_time_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => 1736328390
[_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] =>
[_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1737103518
[_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] =>
[_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1738349609
[_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] =>
[_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1738349609
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1738349609
[_oembed_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] =>
[_oembed_time_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] => 1738349609
[_oembed_350050201d076f20ae6c4377d0fe98fe] =>
[_oembed_time_350050201d076f20ae6c4377d0fe98fe] => 1738349609
[_oembed_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] =>
[_oembed_time_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] => 1738349610
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739796344
[_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] =>
[_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1742720819
[_oembed_6149a760939991d133a296ca8310dd2c] =>
[_oembed_time_6149a760939991d133a296ca8310dd2c] => 1743856523
[_oembed_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] =>
[_oembed_time_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] => 1744118599
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744118599
[_oembed_954a5d6228a17de496155fab22259388] =>
[_oembed_time_954a5d6228a17de496155fab22259388] => 1744118599
[_oembed_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] =>
[_oembed_time_e0b00d07218c13855c972b99427aa1e1] => 1744118599
[_oembed_a48e5860ce68ef788a1e14d78cb4a984] =>
[_oembed_time_a48e5860ce68ef788a1e14d78cb4a984] => 1744118599
[_algolia_sync] => 831896000002
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1745408878
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1745408878
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1745408878
[_oembed_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] =>
[_oembed_time_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] => 1745408878
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1745408878
[_oembed_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] =>
[_oembed_time_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => 1747483514
[_oembed_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] =>
[_oembed_time_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => 1747483515
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1747847276
[_oembed_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] =>
[_oembed_time_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] => 1747847276
[_oembed_7176c37b632ef1c29e56409991056733] =>
[_oembed_time_7176c37b632ef1c29e56409991056733] => 1748715015
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749274933
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1749274933
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1749274933
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1749274933
[_oembed_01aef46b21205786a76176cf1221d400] =>
[_oembed_time_01aef46b21205786a76176cf1221d400] => 1749274933
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1749880486
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749880486
[_oembed_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] =>
[_oembed_time_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => 1750170771
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1750243233
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1750243233
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1753371941
[_oembed_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] =>
[_oembed_time_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] => 1753371941
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1753371941
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1753371941
[_oembed_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] =>
[_oembed_time_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] => 1756732750
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1756732751
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756732751
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1756732751
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756732751
[_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] =>
[_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1756732751
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1757878403
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757878403
[_oembed_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] =>
[_oembed_time_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] => 1757878403
[_oembed_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] =>
[_oembed_time_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => 1758101209
[_oembed_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] =>
[_oembed_time_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] => 1759324228
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759922461
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759922461
[_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] =>
[_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1759922461
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759922461
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761198344
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761198344
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1761198344
[_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] =>
[_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1761375540
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762765535
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762765535
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 7885
[1] => 14975
[2] => 348
[3] => 1370
)
[tags_name] => Array
(
[0] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
[1] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[2] => KMPSZ
[3] => Orosz Ildikó
)
)
[8] => Array
(
[id] => 210251
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) augusztus 5. és 8. között ismét megrendezte a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát. Az esemény helyszíne idén is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt. A 30 órás továbbképzés központi témája az E-Okosodás volt, amely azt vizsgálta, hogyan formálja a digitális kor az oktatást.

Az akadémia idei résztvevői többek között a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás, kisebbségi jogok, valamint a digitális kor oktatásra gyakorolt hatása témakörökben hallgathatnak előadásokat és vehetnek részt gyakorlati képzéseken.

A program kezdetén Fodor Éva, a KMPSZ irodavezetője köszöntötte a résztvevőket.
Az akadémia megnyitóját többek között megtisztelte Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője, aki köszöntőbeszédében hangsúlyozta a kárpátaljai magyar oktatás fontosságát, kiemelte, hogy ez az oktatás nemcsak tudást, hanem kultúrát, identitást és közösségi összetartozást is ad.

Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Rákóczi-főiskola elnöke elmondta, hogy ez már a 23. alkalom, hogy megrendezik a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát. Orosz Ildikó beszéde után előadást tartott a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás helyzetéről az orosz–ukrán háború kontextusában. Kiemelte, hogy a háború előtt is jelen voltak feszültségek, és ezek részleges feloldására irányuló intézkedések hatására a kárpátaljai oktatási intézményekben elindulhatott A magyar nyelvű oktatás európai integrált modellje című kísérleti program. Ezen tanterv keretében a diákok egyenlő arányban tanulhatják a nyelveket, a magyar kultúrát, a magyar nép történetét és a Kárpát-medence földrajzát. A Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja és a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, a Kárpátaljai Területi Oktatási Főosztály együttműködésével a magyarországi országos kompetenciamérés alapján évente felméri a diákok tudásának fejlődését. Az előadás második felében bemutatta a háború által előidézett kihívásokat is, különös tekintettel az oktatási hálózat megőrzésére és az oktatás folyamatosságának biztosítására.

Csernicskó István, a főiskola rektora a kisebbségi jogokról tartott előadást, melyben az európai egyezmények tükrében vizsgálta ezeket a jogokat. Elmondta, hogy a kisebbségi jogok nem általános emberi jogok, hanem speciális jogok, és példákat hozott Lettország, illetve Észtország oktatási rendszereiről, hisz a két államban is megkezdődtek az államnyelvű oktatásra való áttérés tervei. Kifejtette az anyanyelvi oktatás fontosságát a közösségi fennmaradás szempontjából, és hangsúlyozta, hogy a magas színvonalú oktatás biztosítása is elengedhetetlen.

A délután folyamán a Kompetencia – Oktatás – Mérleg – Perspektíva (KOMP) témaköre került előtérbe, valamint a résztvevők a számítógépes kémia fogalmával ismerkedhettek meg.

A hét folyamán a pedagógusok számtalan érdekes és hasznos előadáson, gyakorlati foglalkozáson vesznek részt, amelyek során új ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhatnak. Az akadémia ismét bizonyítja, hogy a pedagógusok továbbképzése és a közös munka elengedhetetlen a sikeres oktatási rendszer fenntartásához és fejlesztéséhez.
(D. A./Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) augusztus 5. és 8. között ismét megrendezte a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát. Az esemény helyszíne idén is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt. A 30 órás továbbképzés ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1722953220
[modified] => 1722951503
)
[title] => Beregszászban elstartolt a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210251&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210251
[uk] => 210243
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 210245
[image] => Array
(
[id] => 210245
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1.jpeg
[original_lng] => 343763
[original_w] => 1280
[original_h] => 854
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1.jpeg
[width] => 1280
[height] => 854
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1.jpeg
[width] => 1280
[height] => 854
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/image5-1.jpeg
[width] => 1280
[height] => 854
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722940705:5
[_thumbnail_id] => 210245
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2842
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] =>
[_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1722942426
[_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] =>
[_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1722942427
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1722942427
[_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] =>
[_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1722942427
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1722942427
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723116132
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723206729
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723215005
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723215005
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724163745
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725345846
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1725896953
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1725896953
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1728237750
[_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] =>
[_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1728632329
[_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] =>
[_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1728901476
[_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] =>
[_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730626637
[_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] =>
[_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1732217920
[_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] =>
[_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1732217921
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1732217921
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733234361
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733839298
[_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] =>
[_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1733998136
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1733998136
[_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] =>
[_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1737797271
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1737797271
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1737797271
[_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] =>
[_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1737797271
[_oembed_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] =>
[_oembed_time_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => 1737797271
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739514842
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1739514842
[_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] =>
[_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1739514842
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1740748816
[_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] =>
[_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1741505557
[_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] =>
[_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1742117857
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1742719928
[_algolia_sync] => 831895996002
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1745407645
[_oembed_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] =>
[_oembed_time_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] => 1745407646
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1745407646
[_oembed_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] =>
[_oembed_time_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] => 1745407646
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1747482369
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1747482369
[_oembed_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] =>
[_oembed_time_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] => 1747482369
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1747482370
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1747482370
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1747843053
[_oembed_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] =>
[_oembed_time_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] => 1747843053
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749893322
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1750167100
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751468472
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751468473
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1751468473
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751468473
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1751468473
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753338554
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1753338554
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1756194850
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1756194850
[_oembed_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] =>
[_oembed_time_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] => 1756194851
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1756731450
[_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] =>
[_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1756731450
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756964342
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757513237
[_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] =>
[_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1759253591
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759259115
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759259115
[_oembed_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] =>
[_oembed_time_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => 1759259115
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761375528
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761375528
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1761375529
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762671825
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1763719946
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764266543
[_oembed_33e888ed12923409443234174ee272eb] =>
[_oembed_time_33e888ed12923409443234174ee272eb] => 1764938424
[_oembed_8422a72ba633ab6bcf9a2dac917b6251] =>
[_oembed_time_8422a72ba633ab6bcf9a2dac917b6251] => 1764938424
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 14975
[1] => 348
[2] => 1370
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[1] => KMPSZ
[2] => Orosz Ildikó
)
)
[9] => Array
(
[id] => 157120
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség idén is megszervezi a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, amelynek hagyományosan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont. Idén augusztus 7 és 11 között. A pedagógusakadémia célja a magyar közoktatás erősítésével az egyetemes emberi értékekhez igazodó magyar kultúra szolgálata, a kárpátaljai magyar értelmiség szakmai ismereteinek megújítása, bővítése. Többek között erről és a pedagógusszövetség előtt álló feladatokról is beszélt nyitó előadásában Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség idén is megszervezi a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, amelynek hagyományosan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1691512800
[modified] => 1691512733
)
[title] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia a KMPSZ szervezésében (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=157120&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157120
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 157121
[image] => Array
(
[id] => 157121
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz.jpg
[original_lng] => 104164
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kmpsz.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1691501933:13
[_thumbnail_id] => 157121
[_oembed_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] =>
[_oembed_time_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => 1691501933
[_edit_last] => 13
[views_count] => 3727
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] =>
[_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1691502007
[_oembed_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] =>
[_oembed_time_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => 1691502007
[_oembed_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] =>
[_oembed_time_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] => 1691502007
[_oembed_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] =>
[_oembed_time_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] => 1691502007
[_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] =>
[_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1691510530
[_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] =>
[_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692272860
[_oembed_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] =>
[_oembed_time_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => 1693232999
[_oembed_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] =>
[_oembed_time_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => 1693240334
[_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] =>
[_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1695650333
[_oembed_d658efd37c458434acffc447da8926bc] =>
[_oembed_time_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => 1702148767
[_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] =>
[_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1702393155
[_oembed_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] =>
[_oembed_time_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => 1707638776
[_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] =>
[_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1710240546
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710442608
[_oembed_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] =>
[_oembed_time_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => 1711891709
[_oembed_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] =>
[_oembed_time_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => 1711891709
[_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] =>
[_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1711891709
[_oembed_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] =>
[_oembed_time_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] => 1713515194
[_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] =>
[_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1713963850
[_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] =>
[_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1713963850
[_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}}
[_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => {{unknown}}
[_oembed_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] => {{unknown}}
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1715756771
[_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] =>
[_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715756771
[_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] =>
[_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1718439662
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718439662
[_oembed_d408282dca1025599bbe68afbc3be182] => {{unknown}}
[_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] =>
[_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719745849
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719745849
[_oembed_fbf24be1197b3f82e1d4654375cba82e] =>
[_oembed_time_fbf24be1197b3f82e1d4654375cba82e] => 1719745849
[_oembed_72f9b729fe580dbaff51a1c410dc518b] =>
[_oembed_time_72f9b729fe580dbaff51a1c410dc518b] => 1719745849
[_oembed_0855e2a5a4e23fc2d6ecf82d63c393d2] =>
[_oembed_time_0855e2a5a4e23fc2d6ecf82d63c393d2] => 1719745849
[_oembed_5f109fb8ff92aa67f9ce268da97226ef] =>
[_oembed_time_5f109fb8ff92aa67f9ce268da97226ef] => 1719745849
[_oembed_4095627755332837cfaecf6533428387] => {{unknown}}
[_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] =>
[_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1723102511
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725727070
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1725727070
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1725727071
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726164732
[_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] =>
[_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1726164732
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1726164732
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1726164732
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1729798229
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1736605589
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1736605589
[_oembed_4c8ba8f1f4ee9127563fba065b176efd] =>
[_oembed_time_4c8ba8f1f4ee9127563fba065b176efd] => 1736605589
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1737743411
[_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] =>
[_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1737743411
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738770572
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1740070293
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1741170984
[_algolia_sync] => 831787132002
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744823168
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1744823169
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1747323345
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1747323345
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1747719758
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1747985745
[_oembed_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] =>
[_oembed_time_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] => 1747985745
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1749881070
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751526901
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751526901
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1752662475
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1752662475
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1752662475
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1755886029
[_oembed_74fcb92262641834f1b76c5e1175ffb2] =>
[_oembed_time_74fcb92262641834f1b76c5e1175ffb2] => 1755886029
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756994236
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759831695
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1763052116
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1765005208
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 600
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 14975
[1] => 348
[2] => 621518
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
[1] => KMPSZ
[2] => Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 14975
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 14975
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia (1 Oldal)