A spanyolországi általános iskolákban a következő tanévtől iszlám vallás tárgyú órákat tarthatnak tekintettel a muzulmán vallású diákok magas arányára. Az iszlámórákat Katalóniában kísérleti jelleggel már be is vezették – jelentette a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Spanyolországban elsőként Katalóniában vezetik be a heti egy iszlámórát, a következő tanévtől pedig kiterjeszthető lesz az új tantárgy oktatása minden általános iskolára.
A bevezetését azzal indokolják, hogy Katalóniában a harmadik legmagasabb a muzulmánok aránya Európában. Az Unió de Comunitats Islàmiques de Catalunya (Ucidcat, Katalóniai Iszlám Központok Uniója) adatai szerint a kereslet máris magas, körülbelül kétezer iszlám vallású család érdeklődik a lehetőség iránt (mintegy 80 ezer muszlim diák jár iskolába Katalóniában).
A kormány álláspontja szerint a muszlimok és a más vallásúak között kialakult feszültséget az iszlám vallás teljesebb megismerésével lehet feloldani, ezért indokolt a tantárgy bevezetése.
Katalónia teljes népességének 6 százaláka muszlim, de egyes városokban és negyedekben ez az arány elérheti a 40 százalékot is.
Az 1980-as évek óta érkeznek tömegesen muszlim országokból bevándorlók Katalóniába, ennek következtében az amerikai hírszerzés 2010-ben már „a radikális iszlamisták fontos mediterrán központjaként” definiálta a térséget,
még egy hírszerzőközpont létrehozását is javasolták a barcelonai amerikai konzulátuson. 2015-ben 50 dzsihadistát tartóztattak le Katalóniában.
Két nap alatt csaknem kétezer spanyolországi, minden bizonnyal katalán online aláírás érkezett a székely petícióhoz. Ez majdnem annyi szignó, amennyi az aláírásgyűjtés eddigi szakaszában, összesen közel tizenöt hónap alatt futott be az ibériai államból.
Ha a katalánok a következő hetekben ilyen ütemben állnak a székelyek ügye mellé, akkor szinte borítékolható, hogy november 7-ig Spanyolországban összegyűlik a jogszabályban rögzített aláírás mennyiség.
Május 7-ig, az aláírásgyűjtés első ütemében ugyan az online térben több mint egymillió uniós állampolgár támogatta a kezdeményezést, de csak három országban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – sikerült elérni a törvényben meghatározott limitet. A székely petíció viszont akkor lesz érvényes és eredményes, ha ez november 7-ig további négy országban teljesül, a számok alakulása azt mutatja, hogy Spanyolország lehet az egyik sikeres célállam.
A spanyol, többnyire bizonyára katalán támogatók megjelenése nem lehet véletlen. A közelmúltban ugyanis elkészült és az online térben megállíthatatlanul terjed a székely petíciót támogató Hosszú Katinka reklámfilmje, amellyel az Írdalá.hu csapata a katalánok közül igyekszik minél többeket megnyerni a kezdeményezéshez. A világhírű, háromszoros olimpiai bajnok sportoló félperces reklámfilmjében, angol nyelven – magyar felirattal – hívják fel a figyelmet arra, hogy az atléták, sportolók négy évig készülnek egy-egy olimpiára, míg a katalánoknak 306 éve kell várniuk a szabadságukra. A videó végén Hosszú Katinka szintén angolul azt hangsúlyozza, hogy ő csatlakozik az aláírásgyűjtéshez, és tegye ezt más is. A reklámfilm végén feltűnik a kampány nemzetközi oldalának címe, a Signiteurope.com.
Jól halad az aláírásgyűjtés Svédországban is, a katalánok mellett a skandináv államból érkezik sok szignó.
Ez sem véletlen, mert az Írdalá.hu csapata Svédországban a számi kisebbséget célozza leginkább. A siker titka pedig az lehet, hogy a napokban beszállt az Írdalá.hu nemzetközi kampányába Jon Henrik Fjällgren, népszerű számi énekes, előadóművész, aki mindenkit aláírásra buzdít.
Az Írdalá.hu csapata arra kér mindenkit, hogy a Signiteurope.com négy közösségi média felületét (Twitter, Instagram, YouTube és Facebook) kövesse, lájkolja és kommentelje. – A Gerilla.hu felhívja a magyar társadalmat, hogy aki segíteni akar, mert aggódik a november 7-i határidő közelsége miatt, az tegye meg – tették hozzá.