A dán hatóságok sürgősséggel vizsgálják, miként zárható be az a biztonsági rés, amely lehetővé teszi a kínai gyártású elektromos buszok távoli leállítását – közölte a The Guardian.
A vizsgálatot az előzte meg, hogy Norvégiában a közlekedési hatóságok feltárták: a szolgálatban lévő Yutong-buszok irányítórendszereihez a kínai beszállító távolról hozzáfér szoftverfrissítés és diagnosztika céljából.
Ezt elvben akár menet közben is ki lehetne használni a járművek befolyásolására.
A potenciális kockázatok miatt a norvég közösségi közlekedési vállalat, a Ruter két elektromos buszt zárt környezetben tesztelt.
Bernt Reitan Jenssen, a Ruter vezérigazgatója közölte: A tesztelés olyan kockázatokat tárt fel, amelyek ellen most intézkedünk.
Hozzátette: Az országos és helyi hatóságokat tájékoztattuk, és országos szinten is további lépésekre van szükség.
A vizsgálat szerint a távoli leállítás megakadályozható lenne a buszok SIM-kártyáinak eltávolításával, ezt azonban elvetették, mert így a járművek más rendszerektől is elszakadnának. A Ruter szigorúbb biztonsági követelményeket tervez bevezetni a jövőbeli beszerzéseknél. Jenssen szerint még a következő generációs, „még integráltabb és nehezebben védhető” buszok érkezése előtt lépni kell.
Dániában a legnagyobb közösségi közlekedési társaság, a Movia 469 kínai elektromos buszt üzemeltet, amelyek közül 262-t a Yutong gyártott. Jeppe Gaard, a Movia operatív igazgatója elmondta, hogy múlt héten szerzett tudomást arról: „az elektromos buszok – akárcsak az elektromos autók – távolról leállíthatók, ha a szoftverrendszerük rendelkezik webes hozzáféréssel”. Hozzátette:
Ez nem kifejezetten a kínai buszok problémája. Ez minden olyan jármű és eszköz problémája, amelybe kínai elektronika van beépítve.
Gaard közlése szerint a dán polgári védelem és katasztrófavédelem ügynöksége, a Samsik arról tájékoztatta a vállalatot, hogy nem tudnak konkrét esetről, amikor elektromos buszokat leállítottak volna. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a járművek internetes kapcsolattal rendelkező alrendszerei és szenzorai (kamerák, mikrofonok, GPS) sebezhetőséget jelentenek, amelyet a buszüzemeltetés megzavarására ki lehet használni.
A Yutong közölte, hogy „szigorúan betartja a működési területein érvényes jogszabályokat, előírásokat és iparági szabványokat”, és azt is, hogy az EU-ban keletkező járműterminál-adatokat a frankfurti Amazon Web Services (AWS) adatközpontjában tárolják. A vállalat szóvivője szerint „ezeket az adatokat kizárólag járműkarbantartási, optimalizálási és fejlesztési célokra használják az ügyfelek értékesítés utáni kiszolgálásának biztosítására”. Hozzátette: „Az adatokat tárhelytitkosítás és hozzáférés-vezérlés védi. Ügyfél-hozzájárulás nélkül senki sem férhet hozzá, és nem tekintheti meg ezeket az adatokat. A Yutong szigorúan megfelel az EU adatvédelmi jogszabályainak és előírásainak.”
A brit hírszerző ügynökség arra figyelmeztette a szigetország parlamenti képviselőit és azok munkatársait, hogy a kémek zsarolással vagy adathalász-támadásokkal próbálhatnak információkat kicsikarni belőlük.
A politikusoknak ezért óvatosnak kell lenniük az online és külföldi utazások során történő kihasználási kísérletekkel, és a pénzügyi adományokkal is, amelyekkel a hírszerzők hozzáférést és befolyást próbálnak szerezni – közölte a brit hírszerzés.
„Amikor külföldi államok ellopnak fontos brit információkat vagy manipulálják demokratikus folyamatainkat, azzal nem csak rövid távon károsítják biztonságunkat, hanem aláássák szuverenitásunk alapjait és azon képességünket, hogy megvédjük polgáraink érdekeit” – nyilatkozta Ken McCallum, az MI5 főigazgatója.
A biztonsági útmutatás egy hónappal azután jelent meg, hogy ejtették a vádat két brit férfi ellen, akiket azzal vádoltak, hogy Peking számára kémkedtek brit törvényhozók után. Az Egyesült Királyság legfőbb ügyésze szerint a vádakat azért ejtették, mert a kormány nem volt hajlandó Kínát „ellenségnek” és a nemzetbiztonságot fenyegető tényezőnek minősíteni.
Irán szigorít a WhatsApp használatával szemben: az állami televízió felszólította a lakosságot, hogy távolítsák el készülékeikről a népszerű üzenetküldő alkalmazást – számolt be az Origo. A hivatalos indoklás szerint – bár konkrét bizonyítékokat nem közöltek – a WhatsApp állítólag izraeli szervezeteknek továbbítja a felhasználói adatokat. A Meta cáfolja a vádakat, miközben a vita egyre élesebb formát ölt a digitális térben – az AP News.
A WhatsApp egy közleményben reagált a vádakra, hangsúlyozva:
Aggodalommal figyeljük, hogy ezek a hamis állítások esetleg ürügyként szolgálhatnak arra, hogy blokkolják szolgáltatásainkat – éppen akkor, amikor az embereknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk.
A cég emlékeztetett arra, hogy a WhatsApp végpontok közötti titkosítást használ, ami azt jelenti, hogy az üzeneteket kizárólag a küldő és a címzett láthatja – harmadik fél, így a szolgáltató sem férhet hozzájuk – írja a The Washington Post.
„Nem követjük nyomon a felhasználók pontos tartózkodási helyét, nem rögzítjük, hogy ki kivel lép kapcsolatba, és nem figyeljük az emberek személyes üzenetváltásait” – tették hozzá. „Emellett semmilyen kormányzatnak nem adunk át tömeges adatokat.”
A végpontok közötti titkosítás lényege, hogy az üzenetek kódolt formában közlekednek, és csak a feladó és a címzett tudja azokat elolvasni. Ha valaki lehallgatná ezeket az üzeneteket, csupán értelmezhetetlen karakterhalmazt látna, amelyet a titkosítási kulcs nélkül lehetetlen megfejteni.
— South West Defender (@SouthernDefence) June 17, 2025
Szakértő figyelmeztet: A WhatsApp nem annyira biztonságos
Gregory Falco, a Cornell Egyetem mérnöki karának adjunktusa és kiberbiztonsági szakértő szerint bizonyított tény, hogy a WhatsApp titkosítással nem védett metaadatai értelmezhetők.
„Így nyomon követhető, hogyan használják az emberek az alkalmazást – és ez folyamatos problémát jelent, mivel a felhasználók többsége nincs is tudatában annak, hogy ilyen módon is elemezhető a tevékenységük” – mondta Falco.
Hozzátette: egy másik komoly kihívás az adatok szuverenitása, vagyis az, hogy az egyes országokban élő felhasználók adatait nem feltétlenül abban az országban tárolják, ahol azok keletkeztek. Példaként említette, hogy az iráni WhatsApp-felhasználók adatai nagy valószínűséggel nem Irán területén található adatközpontban vannak.
Az lenne az ideális, ha az országok saját adataikat a határaikon belül tárolnák, és azokat helyben, saját algoritmusaikkal dolgoznák fel. Egyre nehezebb ugyanis megbízni a globális adatkezelési infrastruktúrában
– tette hozzá.
A WhatsApp a Facebookot és az Instagramot is birtokló Meta Platforms tulajdonában van.
Irán az évek során több közösségimédia-platformhoz is korlátozta a hozzáférést, ám sokan még mindig proxy szerverek és VPN-ek (virtuális magánhálózatok) segítségével érik el ezeket a szolgáltatásokat.
2022-ben, amikor országos tiltakozások robbantak ki egy fiatal nő halála miatt – akit az erkölcsrendészet tartóztatott le –, a hatóságok betiltották többek között a WhatsApp és a Google Play használatát is. Ez a tilalom csak 2024 végén szűnt meg.
A WhatsApp korábban az Instagrammal és a Telegrammal együtt az egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazás volt Iránban.
[type] => post
[excerpt] => Denisz Kirejev ukrán bankárnak, az ukrán béketárgyaló küldöttség tagjának az ukrán–orosz háború kezdetén, azaz múlt év márciusában történ meggyilkolása az ukrán titkosszolgálatok közötti rossz koordinációval áll összefüggésben – jelentette ki csüt...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674157680
[modified] => 1674166459
)
[title] => Kirejev hős ukrán ügynök kivégzése az ukrán titkosszolgálatok közötti rossz koordináció következménye – Podoljak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=134077&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134077
[uk] => 134081
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 134079
[image] => Array
(
[id] => 134079
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3.jpeg
[original_lng] => 65239
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/63c966601f9f3.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1674160944:4
[_thumbnail_id] => 134079
[_edit_last] => 4
[views_count] => 6663
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1b79a125662d21c99755997906bf2d27] =>
Hugely welcome news that five British nationals held by Russian-backed proxies in eastern Ukraine are being safely returned, ending months of uncertainty and suffering for them and their families.
Війна не буває дешевою. Хтось втрачає на ній життя, хтось – дім, а хтось – комфорт. Агресія Рф змінює правила гри для всіх європейців. Ця зима змусить переглянути свої звички. Але ми вдячні кожному, хто розуміє пріоритети: обов’язково – вільна Європа та кінець газового ru-шантажу
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Unlocked accounts of ?? authorities, scaling "kill ??" ru-tweets amid open pessimization of Ukrainians is not about freedom of speech at all. #Twitter sees no harm in spreading propaganda that directly encourages the destruction of ?? & mass murder. Maybe AI will moderate better?
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Az elmúlt évtizedben egyre erősödött a kínai hírszerzés aktivitása az Egyesült Államok területén. Az aggodalmakat tovább növelte az amerikai katonai támaszpontok közelében elhelyezett kínai gyártmányú berendezések gyanús működtetése. Az FBI, azaz az Egyesült Államok hírszerző és biztonsági szolgálata szerint akár lehallgatásra is használhatták ezeket az eszközöket, de lehetőséget adnak a kínai kormánynak arra is, hogy bármit megtudjon Amerika nukleáris fegyvereiről.
A kínai kormány öt éve 100 millió dollárt ajánlott fel egy kínai kert megépítésére a washingtoni Nemzeti Arborétum számára. A templomokkal, pavilonokkal és egy 70 láb magas fehér pagodával kiegészített projekt komolyan felkeltette a helyi tisztviselők érdeklődését, akik azt remélték, hogy évente több ezer turistát vonz majd az egyedi megvalósítású kert.
Amikor azonban az amerikai kémelhárítók utánajártak a részleteknek, vizsgálataik során megállapították, hogy a pagoda stratégiai szempontból Washington egyik legmagasabb pontján lett volna elhelyezve, mindössze két mérföldre a Capitolium épületétől, ami a legtökéletesebb helyszín a hírszerző szervek számára – írja a CNN.
Az is gyanús jel volt, hogy a pagodát a kínaiak külföldről behozott anyagokból akarták megépíteni, amelyet az amerikai vámtisztviselőknek tilos megvizsgálniuk. A szövetségi tisztviselők mindezek tudatában még az építkezés megkezdése előtt törölték a projektet.
Az USA biztonsági tisztségviselői szerint az elmúlt évtizedben drámai mértékben fokozódott a kínai kémkedés az Egyesült Államok területén. Az illetékesek 2017 óta vizsgálják a kínai földvásárlásokat az úgynevezett „kritikus infrastruktúrák” közelében. A közelmúltban ennek hatására bezártak egy nagy jelentőséggel bíró regionális konzulátust, amelyről az Egyesült Államok kormánya megállapította, hogy a kínai hírszerzés melegágya volt.
Fontos lépéseket tettek annak érdekében is, hogy megelőzzék a modern lehallgató eszközök telepítését az érzékeny területek közelében, így például a katonai és a kormányzati létesítményekben.
Az FBI által feltárt legriasztóbb dolgok közé tartoznak a kínai gyártmányú Huawei-eszközök az amerikai katonai támaszpontok közelében található mobilátjátszó tetején. Több, az ügyet feltáró forrás szerint az FBI azt a következtetést vonta le, hogy az egyes kínai elektronikus cikkek, berendezések alkalmasak a védelmi minisztérium erősen korlátozott kommunikációjának rögzítésére és megzavarására, beleértve azokat is, amelyeket az ország nukleáris fwgyveretit felügyelő amerikai stratégiai parancsnokság használ.
Bár az amerikai katonai létesítmények közelében elhelyezett Huawei-eszközökkel kapcsolatos széleskörű aggodalmak egyre több politikus és kormányzati szerv számára váltak ismertté, a vizsgálat létezéséről és annak eredményeiről soha semmilyen hivatalos információt nem adtak ki a közvélemény számára. Az egész ügy eredete az Obama-kormányzatig nyúlik vissza. Az amerikai hírszerzés aggályait több tucatnyi hiteles személy vagy forrás is megerősítette a CNN-nek, köztük jelenlegi és volt nemzetbiztonsági tisztségviselők.
A nyomozás olyan titkos volt, a hogy a Fehér Házban csak 2019-ben értesültek róla – állítja két, az ügyet jól ismerő forrás.
Az továbbra sem világos, hogy az amerikai hírszerzők tudomást szereztek-e arról, hogy ezekből a tornyokból valóban megszereztek-e szigorúan titkos adatokat, és továbbküldték-e azokat Pekingbe. Az ügyet jól ismerő források szerint műszaki és technikai szempontból lehetetlen bebizonyítani, hogy egy adott adatcsomagot elloptak-e.
Kína és a Huawei mindent tagad A kínai kormány határozottan tagadja, hogy az Egyesült Államok után kémkedne. A Huawei a CNN-nek adott nyilatkozatában cáfolta azt is, hogy eszközeiket a védelmi minisztérium számára kijelölt kommunikációs csatornák közelében telepítették. A nyomozást behatóan ismerő több forrás azonban azt állítja a CNN-nek, hogy a Huawei eszközei képesek lehallgatni a hadsereg által használt, erősen korlátozott rádióhullámokat is, és így bármikor megzavarhatják az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának kommunikációját, ami lehetőséget ad a kínai kormánynak arra, hogy bármit megtudjon az USA nukleáris arzenáljáról.
Ez egy nagyon érzékeny téma – mondta a CNN-nek egy volt FBI-tiszt, aki tudott a nyomozásról. „Ha ténylegesen bebizonyosodik, hogy másik ország kémkedés céljából zavart okoz, akkor az egy nagyon rossz nap lesz, mindnyájunk számára” – tette hozzá.
Néhány korábbi amerikai kémelhárító tisztviselő csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok kormánya nem ad részletesebb tájékoztatást az ügy hátteréről és a feltételezett kínai kémkedési tevékenységekről. Szerintük a város- és államvezetőknek, vállalatoknak, nagy cégeknek joguk van ahhoz, hogy tisztábban lássanak a problémát illetően. A jelenlegi helyzetben ugyanis rendkívül nagy kockázattal járna egy kínai partnerrel kötött üzleti megállapodás.
Az amerikai kongresszus 2020-ban 1,9 milliárd dollárt hagyott jóvá a kínai gyártású Huawei és ZTE mobiltechnológiák eltávolítására az USA vidéki területein. Két évvel később azonban már egyik kérdéses elektronikai cikk, eszköz eltávolítása sem volt kötelező, a vidéki távközlési társaságok pedig továbbra is a szövetségi visszatérítésre várnak.
Az FCC-hez mintegy 24 000 kínai gyártmányú kommunikációs eszköz eltávolítására érkeztek kérelmek.
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Moszkvában él és dolgozik Kovács Béla egykori jobbikos EP-képviselő. A csak KGBélaként emlegetett magyar politikus ellen a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az EU intézményei elleni kémkedés, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett hűtlen kezelés és több rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt, míg három társával szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt. Kovács Bélát ez ügyben elsőfokon felmentették, másodfokon viszont elítélték.
Január 14-én, az ortodox újév alkalmából a Magyar Nemzet újságírójának megkeresésére jelentkezett Kovács Béla. Ennek kapcsán elmondta, hiába él Moszkvában, nem tartja az ortodox újévi szokásokat, hanem a magyarországi hagyományokat követi. KGBéla hozzátette, azért is tartózkodik jelenleg Oroszországban, mert egykori egyetemén tanít nemzetközi kapcsolatokat.
A szovjet időkben a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében a szocialista országok számos diákját oktatták, olyanokat, akik aztán később otthon fontos gazdasági, politikai, valamint titkosszolgálati beosztásokat kaptak. A szocialista világrendszer később fedésben újságíróként dolgozó meghatározó személyiségeit is ott képezték. Kovács állítása szerint most ott kapott tanári állást. A volt jobbikos EP-képviselő novemberben a másodfokú bírósági eljárás lezárásán már nem vett részt, közben agyvérzést kapott, Moszkvában meg is műtötték. Az operációból lábadozva koronavírusos lett, amit sikeresen átvészelt. Most azt mondja: a leletei tökéletesek.
Kovács Béla még nem tud arról, hogy a Kúria kitűzte volna az ügyét; de mindenképpen hazajön a tárgyalásra. Mint kifejtette, fontos neki, hogy jelen legyen, amikor kimondják, nem volt kém, nem követte el a kémkedésre való előkészületeket sem. A folytatásban elmondta, hogy szavazni is elmegy a moszkvai magyar nagykövetségre, de ha a választás körüli időpontra tűzik ki a Kúrián az ügyét, akkor otthon szeretne szavazni. Elárulta, nem erre a szivárványkolaícióra fog szavazni, semmire nem tartja őket, így, ebben a formában alkalmatlanok a kormányzásra, komolyan vehető programjuk sincs – nyilatkozta Kovács Béla.
Előzőleg a Fővárosi Ítélőtábla 2021. június 23-án marasztalta el Kovács Bélát, aki az ítéleti tényállás szerint előkészületeket tett, hogy az oroszoknak kémkedjen az unió intézményei ellen. A volt jobbikost 2020-ban első fokon a Budapest Környéki Törvényszéken bűncselekmény hiányában felmentették a kémkedés vádja alól, bár Holdampf Gusztáv bíró kimondta, hogy beszervezték és kiképezték. Akkor az unió kárára elkövetett költségvetési csalás miatt a politikust hatszázezer forint pénzbüntetésre, valamint egy év hat hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A fellebbviteli főügyészség szerint Kovács Bélát nemcsak beszervezte az egyik orosz titkosszolgálat, hanem kémkedett is az unió intézményei ellen, pontosabban előkészületeket tett a kémkedésre. Az ítélőtábla, egyetértve a vádhatósággal, az unió intézményei elleni kémkedés kísérletéért − és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásért − végül két év szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztve. Kovács Béla volt ez első, akit az Európai Unió intézményei elleni – előkészületi szakban lévő – kémkedésért elítéltek Magyarországon.
A U.S. Air Force C-37B VIP Passenger Jet which took off earlier today from Joint Base Andrews near Washington, likely carrying a Diplomatic Delegation, is currently preparing to land in Moscow. pic.twitter.com/IytNonGatV
A Gulfstream G650ER Business Jet which departed yesterday from Washington D.C. and is claimed to be owned by Steve Witkoff, Special Envoy to the Middle East and Close-Aide to U.S. President Trump, has entered Russian Airspace and is approaching Moscow. pic.twitter.com/yfAalcQ1YL